Téma: Mi a paráznaság?
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2004. április 12. 14:59 | Sorszám: 71 |
V.4. Az isteni terv Alább számos gondolatot merítek Temesi József SJ. Kiért és miért testesült meg az Ige? c. könyvébõl. Meg sem kísérelem „zanzásítva” visszaadni a tömör és nehéz teológiai szöveg minden vonatkozását, de remélem, néhány szempontját sikerül megvilágítani. A félreértések elkerülése végett: a szerzõ nem foglalkozik a homoszexualitással. Ilyen irányú gondolatmenetemnek csupán a teológiai hátterét próbálom biztosítani az õ könyve alapján. V.4.1. Isten megdicsõítése Bármire képes-e Isten? A túl gyors és jámbor igenlõ válasszal tévedésbe esnénk. Isten mindenhatósága ugyan dogma[33], de a „minden” és a „bármi” nem ugyanaz. Isten mindent megtehet, ami nem tartalmaz önellentmondást. Ezzel szemben nem tud például bûnt elkövetni. Nem tud tökéletlen és megosztott lenni. És nem tud nem Szentháromságban létezni. „Az Isten szeretet” – olvassuk a tömör kinyilatkoztatást.[34] A szeretet kommunikációt jelent. Önátadást. Személyek közötti viszonyt. Mit jelent az, hogy az Isten szeretet? Tudjuk róla, hogy szereti az embert. De a szöveg ennél általánosabb érvényû. Nem arról beszél, hogy „a világ teremtése óta az Isten szeretet”. Hogyan tud hát szeretet lenni a világtól függetlenül? Itt érezhetünk rá a Szentháromság misztériumára. Temesi a fenti mondatot didaktikai okokból így fordítja: Az Isten: szeretés. Istenben állandóan jelen van aktusként a szeretés. Az örök Atya öröktõl fogva, végtelenül ajándékozza önmaga teljességét a Fiúnak, aki ezt elfogadja, és visszaadva megdicsõíti az Atyát. „Azt állíthatjuk, hogy a Szentlélekben a háromságos Isten bensõ élete merõ ajándékká lesz az isteni Személyek szeretetének állandó cseréjében, és az Isten a Szentlélek által mint ajándék egzisztál. A Szentlélek ennek a kölcsönös ön-ajándékozásnak, ennek a szeretet-létnek személyes kifejezõje.”[35] Így beszélhetünk Szeretõ Atyáról, Szeretett Fiúról és az Atyától–Fiútól, mint egyetlen közös lételvtõl származó Szeretet-Lélekrõl. A háromságos lét ezen örök boldogságán Isten, ha akarna, sem tudna változtatni, mert ez az õ legbelsõbb lényege. Bármilyen teológiai fejtegetésnek csak akkor van létjogosultsága, ha végsõ dimenzióként a Szentháromság fényében adunk neki értelmezést. Isten végtelenül gazdag és végtelenül szegény. Minden hatalom és dicsõség az övé. De az Atyának semmije sincs, mert a Fiúnak ajándékozza. A Fiúnak sincs semmije, mert visszaadja az Atyának. A Léleknek sincs semmije, mivel õ maga az Ajándék. ... Érdemes tovább is olvasni: http://www.csucsposta.hu/motjumat/h54.html ... (Egész addig, mígnem a szerző saját szövege következik - amikoris megpróbálja a homoszexualitást levezetni az "isteni terv"-ből ... Sikertelenül. )
|
|
oggi |
Válasz | 2004. április 12. 02:25 | Sorszám: 70 |
De paráznaság az is, amikor elbűvöl a szógeometria... (Ilyen szmájli nincsen.)
|
|
|
oggi |
Válasz | 2004. április 12. 02:22 | Sorszám: 69 |
Felebarátaim! Miért nem lehetett ezt a topikot mdp első - igazán lényeglátó - hozzászólásánál berekeszteni??? A kérdésfeltevés maga rossz! A paráznaság egy avítt, igen nehezen értelmezhető szó. Ha engem kérdeznétek (ne kérdezzetek!), azt mondanám, eredetileg szexuális értelmű volt - ma ki kell terjesztenünk. Paráznaság az (mindaz): amiről hülye kérdések feltehetőek. Paráznaság az, ami nem hordja magában a választ. Paráznaság az önmagáért való kérdés. Paráznaság, amikor nem teszed a dolgod. Paráznaság, amikor visszakérdezel, mi a dolgod. Paráznaság, amikor mániákusan bizonygatod, hogy dolgod van. Ahelyett, hogy tennéd.
|
|
|
Flammarion |
Válasz | 2004. április 11. 17:43 | Sorszám: 68 |
nana, liberodarwinista
|
|
|
|
Oncogito |
Válasz | 2004. április 11. 10:57 | Sorszám: 66 |
Sokáig töprengtem, írjak- ebbe a könnyed topicba. Nem akarok sem kedvromboló lenni, sem többnek látszatni. Azonban mégis ideírom, mit is gondolok. Azt hiszem a paráznaság megfogalmazása nehezebb, inkább arról közelíteném meg, hogy számomra mi a hűség.A hűség azt hiszem ha valóban sajátja az embernek, akkor nemcsak a társára korlátozódik. Hűség az Istenhez azt jelenti a keresztény ember számára, hogy szereti, hogy más istenre nem tekint, gondolatban sem. A hazához való hűség azt jelenti, hogy szereti hazáját és nem kíván más nép polgára lenni, legyen sora rossz, vagy jó. Egy baráthoz hű lenni azt jelenti, hogy kitart mellette akkor is, ha látszólag másfelé visz az útjuk. Egy társhoz hűnek lenni annyi mint birokolni, illetve birtokoltnak lenni egyszerre. Tehát a paráznaság, legyen az emberi kapcsolat, vagy ideologiai hovatartozás annyit jelent, mint csak pusztán birtokolni. Amit pedig csak önmaga számára, önmaga kényere akar megtartani az ember - azt többnyire csak elveszíteni tudja.
|
|
Flammarion |
Válasz | 2004. április 11. 03:02 | Sorszám: 65 |
Kakasnak néz ki a tojásos
|
|
|
babukaköntös |
Válasz | 2004. április 10. 15:21 | Sorszám: 64 |
..parázna rovatba..parázna húsvéti üdvölet.!
|
|
|
|
catchkoo |
Válasz | 2004. április 07. 13:09 | Sorszám: 62 |
Idézet: Akkor valszeg a Mennyországban csak nők és buzik vannak.
A MÁTÉ ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM 19,25 A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? 19,26 Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
|
|
|
catchkoo |
Válasz | 2004. április 07. 13:06 | Sorszám: 61 |
A férfivá és nővé teremtésben nem arról van szó, hogy Isten teremtett valamit, aztán kettéválasztotta. Fedeles dobozt sem úgy készítünk általában, hogy csinálunk egy zárt dobozt, aztán a tetejét levágjuk. Külön készül az alja és a teteje és a hozzám hasonló aranykezűeknek ezután jön az izgulás, hogy rá lehet-e paszírozni. Isten teremtett férfit és nőt, külön-külön is használhatóak bizonyos dolgokra, de igazi rendeltetésüket csak együtt tudják betölteni.
|
|
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2004. április 06. 21:37 | Sorszám: 60 |
... Ez a tengeres hasonlat nálam nemnagyon jön be ... Alföldi gyerek vagyok, az az emlékem rémlik föl, amikor hiába úsztam a tengerpart felé, a hullám úgy hömpölygetett, hogy a part sehogyan sem akart közeledni ...
|
|
|
Flammarion |
Válasz | 2004. április 06. 21:25 | Sorszám: 59 |
2 meg az ördögé, ugye:düabolosz. Mindig mondtam ,két ember már tömeg. Kettőből egy: mindig önfeladás. Mint mikor mélyen beúszól a tengerbe, az nagy ismeretlenbe, körülölel az irdatlan végtelen. Nagy kékség érzés. Szinte már nem is kívánkozol vissza a biztonságos partra. Ehhez képest a medencében lubickolni ... kis paráznaság.
|
|
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2004. április 06. 21:12 | Sorszám: 58 |
Hú ... Rengetegminden örvénylik ebben az írásban ! ... Elsőre az tűnik föl - amennyire tudom, ezt az "isteni" matematikát is Hamvastól idézi Czakó Gábor -, hogy az "egy"-nél nincs nagyobb szám. Az "egy": Isten száma !
|
|
|
Flammarion |
Válasz | 2004. április 06. 20:48 | Sorszám: 57 |
Nem, neem azt. remélem, Te viszont szeretsz hosszú szöveget olvasni. Platón kettévágott elmélete és annak következmény e nem áll. Ahogy erre Hamvas rámutat, biztos ismerős: "Azt mondani, hogy a szerelem a kettészakadt lét egyesülése, éppen olyan tévedés, mint azt, hogy a szerelem egy plusz egy. A szerelem nem szimmetrikus. Nem valószín?, hogy Swedenborg vagy Welkisch, vagy Jung helyesen gondolkoznak, amikor a férfi és a n? kapcsolatát teljesen arányosan úgy képzelik: semmi különös itt nem történik, csak mint a platóni mítosz írja, az istenek féltékenységéb?l kettévágott lény két fele találkozik. A szerelem misztériuma éppen az, hogy a tökéletesen más férfi és a tökéletesen más n?, akiknek világhelyzete, eredete, természete, alakja, célja, végzete tökéletesen idegen és más, ez a két egymáshoz képest teljesen aszimmetrikusan elhelyezked? lény, ez a kett? találkozik és olvad egybe. Hogy az állatvilág a sexusban szimmetrikusan jobbra és balra, fent és lent, pozitív és negatív oldalon elhelyezked? lényeket egyesít, az talán lehetséges. De hogy az embernél a szerelem éppen a mer?ben különböz? világokat és lényeket olvasztja egybe, az egészen bizonyos. Hiszen, ha csak az egymást kiegészít? alakok egyesítése lenne, alig érné el azt, az embert metafizikai gyökeréig átható és megmarkoló kívánságot, amit minden ember át kell hogy éljen, és ha nem éli át, szegényebb marad, mint egy vak koldus. A váratlan csoda és elképzelhetetlen pillanat a szerelem misztériumában éppen az, hogy akik egybeolvadnak, nem is tartoznak és sohasem tartoztak egybe. A szerelem magyarázatát a természetben senki sem találja meg; a természetben csak sexus van. Hogy szerelem gyulladjon fel, ahhoz isteni beavatkozás kell, s enélkül az egymástól különböz? lények és világok nem találkozhatnak. Egészen biztos, hogy a szerelem eredete más, mint a sexusé. A szerelem az isteni n? és az isteni férfi kapcsolata; s ebben a kapcsolatban két, eredetében, származási idejében, metafizikai lényegében tökéletesen más, ki nem egyenlíthet?, egy nevez?re nem hozható lény az isteni misztériumban találkozik és egybeolvad. A sexus ezzel szemben az arányosan és szimmetrikusan elosztott természeti lényeknek egymással való kiegészülése. Kantnak igaza van, csak egy férfi és egy n? tesz ki egy egész embert - a természetben. A szerelemben az isteni férfi és az isteni n? találkozása nem egy egész, hanem ennél több. Annyival több, amennyivel Isten több, mint a természet. A szerelemben találkozott és egybeolvadt férfi és n?, két psyché teremt?, misztikus összeolvadása. A sexusból új természeti lény származik; a szerelemb?l új psyché származik. Ha két természeti lény szerelem nélkül egyesül, akkor mer? természeti lény egyesül. Ez az állatvilág esete - talán. De van szerelem, amely testi érintkezés nélkül két psyché találkozása és násza. Ez a szerelem, amelynek gyümölcse az anyagtalan psyché." Részlet Hamvas : A láthatatlan történet c. könyvéből (Héloise és Abélard)
|
|
|
szentistvánjobb |
Válasz | 2004. április 06. 20:08 | Sorszám: 56 |
... Látom, nem szerecc hosszú szöveget olvasni ... "Tévesen azonosítják a nemiséget (sexus) a nemzőszervek aktivitásával. Testünk minden sejtje hím- vagy nőnemű. A nemi hormonok férfiasítanak és nőiesítenek, genitális tevékenységünktől vagy tartózkodásunktól függetlenül." ... Persze csókból sokféle van (egy osztálytársam vagy ötvenfélét gyűjtött belőle). Az arc- vagy homlokcsók (a mi kultúrkörünkben) aszexuális. A símogatásnak is vannak aszexuális válfajai. Hogy mi a határ ? "A szexualitás megértése függ attól, mi a felfogásunk az emberi testről ... Imádás és megvetés szélsőségei között ... Zökkenőivel együtt alkalmas, hogy a jóságot kifejezze."
|
|
|
|
Estal |
Válasz | 2004. április 06. 17:54 | Sorszám: 54 |
Hi! Szex-e a petting? És a csók? És a símogatás? Mi a határ?
|
|
|
Flammarion |
Válasz | 2004. április 06. 16:04 | Sorszám: 53 |
A pokolban meg gyülekezik a jó társaság.. De előbb -utóbb akkor a pokol is menyország lesz
|
|
|
onogur |
Válasz | 2004. április 06. 15:06 | Sorszám: 52 |
Akkor valszeg a Mennyországban csak nők és buzik vannak.
|
|
|
catchkoo |
Válasz | 2004. április 06. 14:48 | Sorszám: 51 |
A MÁTÉ ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM 5,27 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: [2 Móz. 20,14.] Ne paráználkodjál! 5,28 Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak [Jób. 31,1. 2 Pét. 2,14.] okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében
|
|
|
onogur |
Válasz | 2004. április 06. 12:52 | Sorszám: 50 |
Izé...szóval: "Tíz Gonosz [tett] - (si o) a gyilkosság, a lopás, a paráználkodás, a hazugság, a rágalom, a szitkozódás, a pletyka, a kapzsiság, a rosszindulat és a téveszmék"
|
|
|
ZiliZ |
Válasz | 2004. április 06. 12:40 | Sorszám: 49 |
vhol hallottam, hogy a "ne paráználkodj" parancs a "ne törj házasságot" rossz fordítása.. igaz ez? hallottátok ezt?a Buddhizmusban nincs ilyen kategória, mindent tehetsz, csak épp figyelmeztetnek mi lesz az ára! mellesleg egyszer egy előadáson azt hallotrtam, hogy a homoszexualitásra vonatkozó kérdésre a Láma ezt válaszolta: "Két nő együtt...túl kevés, két férfi együtt túl sok." javasolják az orális, és anális szex kerülését, az ok az emberi finom-energia rendszerének felborulása.
|
|
|
erdeimano |
Válasz | 2004. április 06. 12:26 | Sorszám: 48 |
én sem de van egy olyan gyanúm, hogy arrafelé se nagyon dicsérik meg az embert érte
|
|
|
onogur |
Válasz | 2004. április 06. 12:22 | Sorszám: 47 |
"A házasságtörést amennyire tudom az összes nagyobb eurázsiai kultúrában elitéli a társadalom." Amerikát nyugodtan hozzácsaphatod. Fekete-Afrikát sajnos nem ismerem...
|
|
|
|