Van egy érdekes téma, ami valójában az keresztény-európai történelem fősodrában áll és mégis agyon van hallgatva.Az egyik legenda szerint Jézusnak Mária Magdolnától gyermeke született. Mária Magdolna pedig Dél-Franciaországban telepedett le, egy nagyobb zsidó közösségben. Itt később egy egész zsidó állam is létesült, mely katolizált.
Ebből a közösségből származnak a Merovingok - Jézus állítólagos utódai. Lényegében azok az európai uralkodó családok, amelyek adtak magukra mind tőlük s Jézustól eredeztetik magukat.
Bonyolítja a történetet, hogy az e területen élők közt később elterjed a kathar vallás, mely mentes volt a katolicizmus minden világi külsőségétől, s melyet (egy egész tartományt) a katolikus egyház a középkorban egyszerűen kiirtott...
Nem csoda hisz Péter örököse, a mindenkori pápa komoly vetélytársra számíthatott Jézus vér szerinti leszármazottaiban és azokban, akik a leszármazás titkát megőrizték, mely alapvetően ellentmond a katolikus egyház dogmáinak s így alapvetően létét kérdőjelezi meg.
Dél-Franciországban ma is elterjedt hiedelem, hogy Jézus leszármazottai azon a vidéken éltek.
Lehetséges, hogy a katolikus egyház Jézussal (utódaival és tanításaival) szemben erősítette meg világi hatalmát? Lehetséges, hogy a katolicizmus Jézus avagy a kereszténysésg antitézise?