A belinkelt képen Nagy Imre mögött ott látni Maléter Pált is, őt is kivégezték, ő is az életével fizetett, de soha nem felejtem el, amikor Pongrátz Gergely kifogásolta szerepét 1956-ban.

Nem lehet 1956 hőse egyszerre Pongrátz Gergely is és Maléter Pál is, pedig csak az utóbbit végezték ki a saját haverjai.

Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét.

"Mit mondott pontosan Nagy Imre október 23-án?

2008. június 19. 09:04

Magyarország népe!

A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép a függetlenség és egyenjogúság alapján, az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően, igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfejlesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi csoportosuláshoz csatlakoznék.

A magyar nép évszázados álma valósul meg ezzel. A forradalmi harc, melyet a magyar múlt és a jelen hősei vívtak, végre győzelemre vitte a szabadság, a függetlenség ügyét! Ez a hősi küzdelem tette lehetővé, hogy népünk államközi kapcsolataiban érvényesítse alapvető nemzeti értékét, a semlegességet.

Felhívással fordulunk szomszédainkhoz, a közeli és távoli országokhoz, hogy tartsák tiszteletben népünk megmásíthatatlan elhatározását. Most valóban igaz az a szó, hogy népünk olyan egységes ebben az elhatározásban, mint történelme során még talán soha.

Magyarország dolgozó milliói!

Horváth László nyílt levelet írt, szerinte a szocialisták durván megsértették a nemzetet azzal, hogy a párt megyei vezérkara Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel együtt éppen az 1956-os forradalom leverésének a napján tartott bulit Füzesabonyban.

Úgy fogalmazott, november 4-e történelmünk egyik legtragikusabb napja, az 1956-os magyar forradalom véres leverésének napja. 1956. november 4-én szovjet csapatok özönlötték el Magyarországot és vérbe fojtották a forradalmat. Ez a nap sikert hozott Kádár Jánosnak, de tragédiát és vért hozott a nemzetnek - hívta fel a figyelmet.

Utalt arra: amikor az ország fejet hajtva az áldozatokra emlékezik azért is különösen elítélendő ez az ünneplés, mert közben "a valóság az, hogy amiképpen az elődeik 1956 után, úgy mára ők is a csődbe vezették Magyarországot".

Ebben a helyzetben felszólítja a szocialistákat, hogy kérjenek bocsánatot az 56-os forradalmat követő megtorlás áldozatainak hozzátartozóitól, a megkínzott és megtiport túlélőktől és az egész nemzettől - írja Horváth László.

Álláspont
Igen, 1849. október 6., az aradi vértanúk kivégzésének napja után 1956. november 4. is nemzeti gyásznap lett. A szovjet hadsereg, a világ egyik legnagyobb katonai ereje maga alá gyűrte a felkelt pesti srácok, a munkások, a magyar egyetemisták, az értelmiség, a magyar érzelmű cigányok, a zsidók, az utcai harcosok, a magyar nép erejét. Talán nem utoljára, de szembeszálltunk a lehetetlennel.

Arról most ne nyissunk vitát, hogy volt-e értelme a szembenállásnak vagy sem. A meggyötört lelkünknek, a magyarságunknak, az identitástudatunknak kellett. Jeleztük, hogy élünk, létezünk. Véráldozatunk pontos létszáma még máig nem tisztázott. A harcok miatt csaknem ötezren meghaltak, az úgymond állam elleni bűncselekményekért legalább huszonnégyezer embert ítéltek el. A megtorláshoz tartozott az is, hogy tizennyolcezer embert közbiztonsági őrizet érintett. Így sok ezren börtönbe vagy internáló táborba kerültek, több mint ötszáz forradalmárt kivégeztek, csaknem ezren pufajkások sortüzeinek áldozataivá váltak, kétszázezer magyar elmenekült hazájából. A magyar történelem egyetlen levert felkelése, forradalma, szabadságharca sem járt ilyen kegyetlen megtorlással. A vérengzők, a sortűzre parancsot adók viszont nem bűnhődtek. Itt élnek közöttünk, és lapulnak.

Máig nem tudom, fogtam-e olyanokkal kezet, akik kegyetlenül agyonvertek ártatlan embereket, akik után fertőtleníteni kellett volna jobbomat. Erről nem az egyszerű választópolgár tehet, mert hiába végeztem én és sokan mások a valódi rendszerváltás érdekében a dolgunkat, ha politikai közmegegyezés hiányában nem történt meg az igazságtétel, az igazságszolgáltatás, ha nem vonták felelősségre a sortüzekre parancsot adókat, a koncepciós pereket és halálos ítéleteket hozó ügyészeket, bírákat, és természetesen ha nem vették elő az elmúlt húsz év alatt azokat a még élő politikusokat, akik döntöttek az iszonyú bosszúállásról. A gyilkosok, a bűnösök tehát máig közöttünk élnek – büntetlenül. Közöttünk járnak és lapulnak. Ők azok a magas nyugdíjat élvezők, akik minden választáskor a baloldalra szavaznak, a szocialistákra vagy szabad demokratákra, ők azok, akik fasizmust kiáltanak, és hangosan félnek. Ők és leszármazottaik azok, akik máig élvezik a kivégzettek, a kényszer disszidensek elharácsolt vagyonát. A bűnösöknek a védernyőt mindig ez a két párt nyújtja.

A sajtó egy részének hozzájuk hű hada időről időre szenzációs részleteket közöl az olykor előkapart, felkutatott, vélt vagy igazi háborús bűnösökről, akikre aggastyán koruk ellenére a törvény szigorát követelik. Ami rendben is lenne, ha bűneik beigazolódnak több mint hatvan év távlatából. De miért nem ilyen buzgók zsurnalisztáink, az egyes megmondó emberek, amikor a vese- és májleverők felkutatásáról lenne szó, vagy netán olyan politikusról, mint Biszku Béla, aki az MSZMP Politikai Bizottságának 1957. november 12-i ülésén a totális felelősségre vonást, a megtorlás tervezetét terjesztette elő.

Ismerjük a következményeit. Miután nálunk nem állt fel ÁVH-s, pufajkásvadász intézmény, kommandó, ezért a magyar közvélemény már elkönyvelte, hogy bármilyen bűnöket is követtek, követnek el Magyarországon a komcsik, mindig megússzák a számonkérést. A kettős mérce Kelet–Közép-Európában gyakorlat, amelyet a megengedő, liberális Nyugat szemet hunyva eltűr.

Pedig 1956. november 4. máig begyógyíthatatlan sebeket ejtett a magyar nemzeten, amelyet nemcsak a hazánkat lerohanó kétszázezer szovjet katona okozott, hanem azok az évek, a kádári megtorlás évei, amelynek mindennapjait máig nem tisztázták, bűneit nem orvosolták megnyugtatóan. Az első szabad választás után a kádári politikai hatalom résztvevői közül senki nem kért bocsánatot az áldozatok, az emigrációba űzött családok tagjaitól. Nem követte meg a magyar népet sem Kádár János, sem Apró Antal, sem Hegedüs András, akik behívták a szovjet hadsereget Magyarországra. Biszku Béla és Marosán György sem kért bocsánatot, akik a legszigorúbb megtorlást követelték, és a tüntető tömegbe lövetéstől sem riadtak vissza. A pufajkás, karhatalmista Czinege Lajos és Horn Gyula sem érezte, hogy mondania kellett volna valamit. Horn Gyulától csak annyi tellett: na és! Péter Gábor, az ÁVH vezetője, az Andrássy út 60.-ban sok ártatlan ember megkínzója, gyilkosa jócskán túlélte a rendszerváltást. Békében, ágyban, párnák közt halt meg. Nem óhajtott beszélni 1956 előzményéről, a szintén véres kommunista Rákosi-diktatúráról.

Varga László történész a vidám barakkról és a KGB-ről
A nagy hazugság

A 3400 személyt érintő vérengzésre válaszul 1944 őszén és 45 tavaszán a szövetségesek előtt beözönlő Tito-partizánok ennek több mint tízszeresét, közel negyvenezer magyar polgári személyt mészároltak le a Bácskában. Ezt azóta sem vizsgálta ki semmilyen délszláv vagy nemzetközi szervezet.

Az újvidéki ügyben Szombathelyi azonnal, még 1942 február 4-én vizsgálatot rendelt el, amelyet azonban az egész akció felelőse, Feketehalmy-Czeydner vezetett...

„Szombathelyi megismételtette a vizsgálatot – áll a dokumentumban - ahol csak 12 csendőrtiszt ügyében jártak el, mivel 1942. augusztus 13-án Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a Kormányzó szüntette meg az eljárást, ám mindkettőt ezzel egyidejűleg, azonnali hatállyal nyugdíjazták.”

A magyar hatóságok 1943-ban az ügyet újra elővették, s a fő felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. A halálos ítéleteket azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek egy része Németországba menekült.

A háború után a fő felelősöket – köztük éppen a felelősségre vonó Szombathelyi Ferencet is(!) - a magyar hatóságok kiadták Jugoszláviának, ahol igen kegyetlen módon háborús bűnösökként végezték ki őket.

http://www.youtube.com/watch?v=9Zr0I4E7Osw&feature=related

Talán találóbb a “Vologya Érdemrend” elnevezés?! Nagy 1933-ban önként jelentkezett a szovjet biztonsági szerveknél, és mint titkos besúgó ügynök a “Vologya” nevet használta.

Igazi mártírjaink rehabilitálásának kérdése eddig fel se merült: például Budapest hős védői, az 1945-56-ig tartó nemzeti ellenállás ismert és ismeretlen áldozatai, a népbírósági perek vérbosszújának tízezrei.

Lámcsak, Nagy Imrét [egyéb neve Ladislaus Josofovics!], ‘a Sztálin-gyűlölőt, a demokratát, az igazi szocializmus megvalósítóját’ már nemcsak rehabilitálták, (amit a Nyugaton élő kommunisták kezdtek el még 1985-ben!), de a nevével “Érdemrendet” is alapítottak. Annak a szovjet-állampolgár moszkovitának, aki 1956-ban a magyarságnak fűt-fát ígérve hűségesen teljesítette Moszkva parancsait, s akit a nemzeti felkelés csak magával sodort, de hithű kommunista meggyőződésén, az élete utolsó pillanatáig sem változtatott.

Nos, az “emberarcú kommunizmus” előfutárának, Nagy Imrének múltjára már senkisem emlékszik? Arra, hogy 1945. november 15. és 1946. március 20. között Nagy, mint belügyminiszter, a palástoshóhér Tildy Zoltán és Nagy Ferenc féle bűnbanda tagja volt, akik a magyarság legjobbjait küldték a halálba?

Tény, hogy az idén áprilisban választási csalásokkal Parlamentbe került “emberarcú kommunisták” az ‘56-os szabadságharc emlékével akarják magukat törvényesíteni a világ közvéleménye előtt mondván, hogy “a magyarságnak igenis kell a kommunizmus.”

Az alábbi adatokat és idézeteket a német történész és filozófus Joachim Hoffmann, Stalin’s War of Extermination c. könyvéből vettük, /195-196. old/:

Rendkívüli Bizottság /Chrezvychajnaja Komissija/ Különszolgálati Osztaga (Squad for Special Duty) által készített kivégzettek névsorát Jurovszkij írta alá, július 18-án.

A tíztagú kivégzőosztagból még legalább kettő zsidó volt: Izidor Edelstein és Viktor Grinfeld. A többi orosz illetve osztrák hadifogoly: A Fisher, E. Feketi, [talán Fekete?-tj] Nikulin, P. Medvedev, S Vaganov, V. Vergaesh, és L. Gorvat. [talán Horvát, mivel az orosz nyelvben nincs „H” betű -tj] A listán felsorolt gyilkosok között szerepel egy magyar is, NAGY IMRE, később az 1956-os felkelés alatt miniszterelnök, aki továbbra is szoros kapcsolatban állt a GPU-NKVD szovjet titkosrendőrséggel.”

Nagy Imre piszkos múltja
2009. március 04. szerda, 22:09 Magyar Sors Online

Közbűntényeknél ismert a mondás: Keresd a nőt. politikai bűntényeknél ez így módosul: Keresd a zsidót. Ki volt ez a Nagy Imre? Erre a kérdésre még az elvtársai is nagy nyögdécselések közepette tudnak válaszolni. A róla szóló leírások nagyon eltérően írják le, mert nem ismerik születési évét, vagy a megadott dátumok nem egyeznek. Vagy van anyakönyvi kivonat, vagy nincs. Úgy tűnik, hogy nincs. Egyesek szerint patkolókovács volt az apja, mások szerint kereskedő, de hallottam arról is, hogy Grósz Bella színésznő zabigyereke lett adoptálva egy gyerektelen házaspárnak. Mintha közelítenénk az igazsághoz, de végül is egy arcképrajzoló grafikus ismerősöm mondta ki: Nézd meg jól ezt az arcot és látol rajta egy félzsidó zabigyereket, aki bajúszkával próbálta magát magyarosítani. Cselekedetei után itélve ez nem sikerült neki. Az első világháborúban fogságba esett és a moszkoviták jó alanyt láttak benne, mert beiskolázták és utána hazaküldték ügynöki megbízatással. Ettől a perctől kezdve Nagy Imre Moszkva ügynöke még az akasztófa alatt is. Sokan félreértik Nagy Imre "reformjait". Sztalin halála után megindultak a gyilkos frakcióharcok a hatalomért a Kremlben. Nagy Imre is valamelyik bandához tartozott, mert ezt még Rákosi is megemlítette. A moszkvai változásokat változások követték Magyarországon is, de ez nem Nagy Imre érdeme volt, hanem felsőbb parancs a Kremlből. Az 56-os forradalomhoz semmi köze sem volt, legfeljebb az, hogy lövette a szabadságharcosokat a ludovikás tisztből átvedlett partizánnal Maléter Pállal. Nem értette, hogy a forradalmárok miért vágták ki az ötágú csillagos címert a piros-fehér-zöld zászló közepéből. Ez lett volna forradalmár? Na nee. Moszkvától kapta a feladatot, hogy szerelje le a forradalmat. Beszédjét azzal kezdte, hogy "Elvtársak!" Kádár azzal etette a közvéleményt, hogy ő menteni akarta Nagy Imrét a kötéltől, de az megmakacsolta magát és nem bánta meg bűneit. Ez sem igaz, mert a bolsevikok soha sem kegyelmeztek megtévedt báránykáiknak. Kádár pedig, ez a hatelemis buta gyilkos hatalomra tört. Itt látta a nagy lehetőséget, amit nem akart elmulasztani. Ha Nagy Imre életben marad, akkor Kádár mellette továbbra is csak kifutófiú lett volna. Kötelet neki! Kádárnak volt már gyakorlata Rajk esetében, hogy miként kell elintézni az ellenfelet. Bolsevikok akasztottak bolsevikokat, nekünk meg sírni kellett a rendszeresen megismétlődő rehabilitálásukkor. Pokolra velük!

TÉNYEK NAGY IMRÉRŐL

Szovjet ügynökneve Vologya volt. (Rainer M. János könyvében)

Az 1958-as tárgyalásán az utolsó szó jogán a kommunista pártot és a SZU-t éltette (rádiófelvétel)

Haláláig szovjet állampolgár is volt. (R.M.J. könyvében)

1956. október 23-28-ig ávósaival lövette a magyar szabadságharcosokat.

Esze ágában sem volt október 23-án a felkelés élére állni. Saját elvtársai vitték a parlamentbe, mivel a tüntetők egy része hallani akarta. Az erkélyre úgy lökdösték ki az elvtársai, hogy mondjon már valamit, mert teljesen beszart a fölkelt nép látványától.

November 3-án hazament a parlamentből és 4-én hajnalban magnóról ment a szózata a rádióban. 4-én családjával és a többi zsidóval a jugoszláv követségre menekült.

Saját elvtársainak, főleg a zsidóknak csak 1988-ban jutott eszébe, hogy felkutassák a sírját, amelyet előzőleg a Szabad Európás zsidók feszegettek a rádióban, hogy hol található meg a temetőben.

Ezt a zsidókommunistát 1989-ben szinte szentté avatták és a hamis legendákat azóta is terjesztik róla, miközben egy tucat szobrot is állítottak a magyargyilkosnak.

Egy II. Miklós cár és családjának életével és kivégzésükkel foglalkozó könyv adatai szerint a Vörös Hadsereg eme különítményében volt egy Nagy Imre nevű katona is. (1hozzászólás)

A fenti dolgot több lap is hozta, sőt képek is voltak a kivégzőkről, de az biztos, hogy a kivégzők java zsidó volt. Orosz levéltárban minden adat megvan, de ezt nálunk a hamis Nagy Imre legenda fenntartása miatt nem teszik közzé. A mostani párttörténeti levéltárnak az a zsidó az igazgatója, akinek az apja 1956-ban ávós volt. A legjobb az, hogy erről az elvtársról a wikipedia lexikonban semmi sincs.

Földes László (MTI)