Téma: Van gyávább csőcselék mint a magyar rendőr?
|
Tappancs |
Válasz | 2008. július 12. 17:24 | Sorszám: 957 |
http://hvg.hu/velemeny/20071112_mecs_szdsz_mszp.aspx hvg. hu: Mit érzett egy volt ötvenhatos a forradalom fél évszázados évfordulóján, amikor azt látta, hogy a pesti utcán tombol az erőszak? M.I.: Két olyan bizottságnak is a tagja vagyok, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik: a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának, illetve a titkosszolgálatokat felügyelő bizottságnak. Sajnos, az itt elhangzottakat titkosnak minősítették, ezért nem beszélhetek részletesebben mindarról, amit megtudtam. Ami a televízió „ostromát” illeti, a történteket kifejezetten gyanúsnak találom, a háttér felderítése még sok meglepetést tartogathat, különös tekintettel azokra a jelentésekre, melyeket a titkosszolgálatok készítettek. Úgy gondolom, a legföljebb egy-kétezer randalírozó nem tombolhatott volna politikai és anyagi támogatás nélkül. Kinek használ? – kérdezte annak idején Seneca. Nehéz elhinni, de bizony több mint háromszor annyi rendőr sérült meg súlyosan tavaly szeptemberben, mint amennyi tüntető. __________________ Kik voltak a politikai és anyagi támogatók?
|
|
Tappancs |
Válasz | 2008. július 06. 13:27 | Sorszám: 956 |
Horn Gábor SZDSZ-es politikust megverték a melegfesztivál után. A politikus - ahogy az Indexnek elmesélte - a Városligeten keresztül hagyta el a fesztivál helyszínét, amikor három suhanc körbefogta. Először csak szidták, majd elkezdték köpködni, sörrel locsolni, aztán adtak neki három pofont. Végül talált egy motoros rendőrt, de ő ott akarta hagyni, aztán civil ruhás nyomozók beültették egy rendőrautóba, és elhajtottak. ___________________A rendőrök most nem voltak olyan bátrak, mint a valóban ellenzéki Révész Máriusszal szemben. Az egyik rendőr -agyba-főbe verés helyett- egyszerűen csak ott akarta hagyni az állellenzéki Hornt, három másik meg egyszerűen elmenekítette a helyszínről a nyomorultat.
|
|
MP/M48 |
Válasz | 2008. június 14. 05:09 | Sorszám: 955 |
Mit mondananak??Gyere haza joska,es hazamennek..A magyar igassagszolgaltatas buzlik a mocsoktol,akarcsak a rendorseg!!
|
|
|
tiszavirág |
Válasz | 2008. június 14. 03:09 | Sorszám: 954 |
"Az igazságügyi pszichológiai szakértést magam végeztem. E. Zsanett PTSD-ben szenved, a poszttraumás stressz szindrómát nem lehet szimulálni, csak „esemény” nyomán alakul ki. A szakértői véleményt nem vették figyelembe. Ezért az igazságügyi szakértői jogosítványomat visszaadtam az Igazságügyi Minisztériumnak. Többé nem szakértek, ilyen magyar /i/gazságügyet nem szolgálok – írta Bagdy Emőke" vajon mit szólnak ehhez a szöveghez azok a nők, akik ott várták szívrepesve a rendőr "párjukat" a bíróság épülete előtt, ahol a felmentésüket kimondták??? 5-ből 2 qrt. Melyik az a 2???
|
|
|
|
Cyti |
Válasz | 2008. május 15. 20:20 | Sorszám: 952 |
Egy rendőrségi "garázdaság miatti" feljelentésből és a meghallgatás jegyzőkönyvéből: -"..... na és hangosan kiabált". Halkan is lehet kiabálni (?), eddig nem tudtam. -nem igaz, hogy nem adtunk neki vizet".... kérésére egy palack ásványvizet is adtak neki" mondták. -nem működött velünk együtt mert a ".... jól hallható jelzésekre ...." sem volt hajlandó,hogy kijőjjön a lakásából. Aludt a szemtelen. Ezért bementünk érte, ez birtokháborítás, na, de miért lenne az, hiszen mi rendőrők vagyunk. Rendőrtanulók!
|
|
honfi |
Válasz | 2008. április 23. 23:11 | Sorszám: 951 |
Ez egyszerüen okirathamisítás. Dehát itt szabadság van, nekik ezt is szabad.
|
|
|
Cyti |
Válasz | 2008. április 23. 14:14 | Sorszám: 950 |
Remélem megijesztettek, főleg a hoki szerelésük félelmetes, ne meg ha tömegesen vannak akkor is bátrak.
|
|
MP/M48 |
Válasz | 2008. április 23. 12:58 | Sorszám: 949 |
Aki rendornek megy manapsag az betegesen hulye.. nemreg voltam otthon,hat ezek a rendoprok,azokkal a kajla baseball sapkakkal kibaszott hulyen neznek ki,kisportoltsagnak nyomat sem latni a sok ixes labu nagyvalagu varosi taho kozott..
|
|
|
rika |
Válasz | 2008. április 23. 09:30 | Sorszám: 948 |
Révész Máriusz esetében sem lettek meg az október 23-i bántalmazók Ismét rossz rendőrök a vádlottak padján? Újra felmerült annak a lehetősége, hogy olyan rohamrendőrökből lettek vádlottak a 2006. őszi bántalmazások után, akik valójában nem követtek el semmit. Az egyik perben ugyanis 20 beidézett tanúból több is azt vallotta: az emlékezetes éjszaka után alibiből "papírozták le" az előállítási iratokat. Ez akkor - a rendbontók elleni fellépés miatt - jó ötletnek tűnhetett, most azonban visszaütni látszik. A problémák nem újkeltűek, az ügyészség tavaly január óta már többször kritizálta a rendőrséget. Ügyészségi szóvivő is veszítette el állását hasonló esetek megszellőztetése miatt. Újabb visszásságokra derülhetett fény a 2006. október 23-i rendőri jogsértések felderítése kapcsán. Legalábbis erre lehet következtetni több rendőr tanúvallomásából abban a perben, amely a Fővárosi Bíróságon hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt folyik két rebiszes ellen. Mintegy 20 rendőrt idéztek be, s ők arról számoltak be, hogy az intézkedések után az ilyenkor kötelező papírmunkát "hasraütés-szerűen", elöljárói parancsra intézték. Többen is vallották, hogy az előállítási papírokon szereplő személyek nem egyeznek meg azokkal, akik az október 24-re virradó éjszakán valóban végrehajtották az intézkedéseket. Azt állították, egy százados parancsát teljesítették: az akkor kirendelt osztagok tagjainak aláírásai, nevei véletlenszerűen kerültek a papírokra. Csakhogy miután a rendbontók sorra tették a feljelentéseket az intézkedő rohamrendőrök ellen, akiket - az azonosítók hiánya miatt - csak az aláírások alapján lehetett beazonosítani, az "aláírós" módszer visszafelé sült el. Az aláírók ugyanis - érthetően - nem akarják mások helyett elvinni a "balhét".A két rebiszes rendőr védője - mivel folyamatban lévő ügyről van szó - csak szűkszavúan nyilatkozik: a tanúvallomások valóban kétségbe vonják, hogy azok a rendőrök ülnek a vádlottak padján, akik az intézkedéseket végrehajtották. Magyar György ügyvéd elmondta: a védelem álláspontja az, hogy az aláírások hitelességének kérdésessége, és az esetleges papírmunkák közbeni visszaélések miatt nem lehet bizonyítani, hogy kik végezték az előállításokat. Az ügyészség sem kívánt nyilatkozni a folyamatban lévő ügyről. Azt azonban elmondták, hogy korábbi - egy sajtótájékoztatón közölt - állásfolgalásuk nem változott a felderítések nehézségeivel kapcsolatban. Hasonló magyarázattal utasította vissza megkeresésünket a Készenléti Rendőrség - korábbi Rebisz - is, azt viszont megjegyezték, hogy hasonló bejelentés az új azonosítási, és intézkedési eljárás életbe lépése óta (ld. keretes írásunk) nem történt. Az említett sajtótájékoztót még Sólyom László egyik beszéde után tartották. A köztársasági elnök akkor arról szólt, hogy meglepően alacsony számban történnek vádemelések a 2006-os rendőri bántalmazások ügyében, és úgy tűnik, mintha valaki hátráltatná ezek felderítését. A beszéd után mind a rendőrség, mind az ügyészség tiltakozását fejezte ki. A rendőrség elutasította azokat a vádakat, hogy a hatósági vezetők nem adnak meg minden segítséget az ügyészségnek, az ügyészség pedig ezt a kijelentést készséggel meg is erősítette. Azt azonban megjegyezték, hogy az "alsóbb szintek" - alosztályok, illetve beosztottak - nem voltak annyira együttműködők. "Volt olyan, hogy egy osztag összes tagja az osztag közepén futott" - elevenítette fel egy ügyészségi munkatárs akkor a kihallgatások eredményeit. A Sólyom-beszédnek azt a részét, hogy az elkövetők 80 százaléka büntetlen maradna, az ügyészség szintén cáfolta. Nem ez volt az első eset, hogy az ügyészség "megfeddte" a rendőrséget. Lapunk már 2007. januárjában lapunk beszámolt arról, hogy ügyészi körökben felmerült: valaki szabotálja a felderítéseket. Akkor is az alegységek parancsnokai kerültek előtérbe. Egy magát megnevezni nem kívánó ügyészségi dolgozó úgy nyilatkozott lapunknak: "azonosítójel hiányában egyszerűen azt mondják, hogy ez a fiú nem az én egységemben volt, szerintem ez a kettes osztag. A kettes osztag vezetője meg ugyanezt mondja, csak fordítva. Mi meg széttárjuk a kezünket". Eközben egy ügyésznek - saját állítása szerint - már volt arról tudomása, hogy biztosan rossz rohamrendőrök ülnek a vádlottak padján. Az ügyészt Varga Gergelynek hívják, a Fővárosi Főügyészség szóvivője volt nem egészen egy hónapig, állását azután veszítette el, hogy nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen "magánemberként" egy, a mostanihoz hasonló helyzetet elemezett... http://nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1039049
|
|
|
mediator |
Válasz | 2008. április 22. 22:01 | Sorszám: 947 |
Hát, igen, igazad van, túlságosan felhúztam magam.
|
|
|
mediator |
Válasz | 2008. április 22. 21:59 | Sorszám: 946 |
Úgy vélem, a Btk. 180. § a) pontban tovább él a korábbi tényállás, csak tágabb értelmezési lehetőségekkel.
|
|
|
organic orange |
Válasz | 2008. április 22. 18:20 | Sorszám: 945 |
Nem hiszem, hogy írásban kéne beadni. Tegyél panaszt. Viszont a saját hangnemedre ügyelned kéne...
|
|
|
Cyti |
Válasz | 2008. április 22. 17:46 | Sorszám: 944 |
Már nem csak a francia idegenlégióba lehet jelentkezni, bár ott még jobban fizetnek. Megyünk rendőrnek?.....Szerdán nyitják meg Budapesten a rendőrség toborzó irodáját. Az iroda megnyitása a létszámhiány miatt vált szükségessé, mert a kevés emberrel dolgozó rendőrség problémáit nem oldotta meg a határőrséggel való összeolvadás sem. A kb. 45.000 fős rendőrségből kb 2.500 rendőr hiányzik.
|
|
|
MP/M48 |
Válasz | 2008. április 20. 12:49 | Sorszám: 943 |
2o eve elek az usaban,egyszer fordult elo,hogy kirivo szabalytalansagert,kaptak el,es korrumpalodtam )A rendorok ket hatalmas zsernyak,mikor megtudtak,hogy magyar vagyok,nem kuldtek birosagra,a jogositvanyomat is visszaadtak.Miert??Lengyelek voltak az istenadtai..En meg adtam nekik husz dollart hogy mennyenek ebedelni..
|
|
|
Időszakos Állat |
Válasz | 2008. április 20. 12:26 | Sorszám: 942 |
Túró. A "6óság +sértése" bűncselekményt az alkotmánybirkák döntése alapján kivették a BTk.-ból. A rendőr, ha sértve érzi az egóját, maximum polgári peres úton vehet elégtételt.A századosod eléggé a múltban él. Személyesen kell bemenni a rendőrségre, bár abból sem fog sokminden kisülni. A legjobb módszer egyébként az, ha már az állam a kötelességét megszegve nem védelmezi a jogkövető állampolgárokat, hogy akkora kárt okozol a cigány lopott verdájában, amekkorát csak tudsz. Természetesen nem úgy, hogy lássák. Az összes gumiját ki kell szúrni, jobbanmondva vágni, hogy ne lehessen egyszerű foltozással megjavítani, a karosszériát jó mélyen végigkarcolni, tükröket-üvegeket is, és egy cédulát tenni a lopott kocsira, hogy tudja, miért kapta. Ezekkel más nyelven nem lehet beszélni.
|
|
|
mediator |
Válasz | 2008. április 20. 11:27 | Sorszám: 941 |
jav: Mit képzel maga?! (Egyébként a párbeszédet tömörített formában foglaltam össze)
|
|
|
mediator |
Válasz | 2008. április 20. 11:22 | Sorszám: 940 |
Néhány napja ismét feljelentettem (egyébként nem vagyok ilyen típusú) azt a cigány családot, amelyik rendszeresen a közeli kereszteződésben parkol a lomtalanítós-pótkocsis verdájával, arra kényszerítve az iskolás gyermekeinket, hogy az úttest felől kerüljék meg az akadályt, ahol busz is közlekedik. A bemutatkozásom után következő párbeszéd zajlott le az ügyeletes századossal: százados: - Adja be írásba, majd kiküldünk egy járőrkocsit és szólunk nekik. én: - De uram, ez már évek óta tartó jelenség, többször feljelentettük őket, mégsem történt semmi. Úgy látszik, csak a jogkövető állampolgárokkal szemben tudnak olyan keményen fellépni, de vannak, akik nyugodtan törvényen kívül helyezhetik magukat, rájuk nem vonatkoznak a szabályok. százados: - Nem kellenek ezek a jogpolitikai fejtegetések, mondtam, adja be írásban. én: - Minek?! Úgysem történik semmi! Impotens társaság! százados: - Na tudja mit? Én most magát fogom feljelenteni hatóság megsértéséért, vissza fogom hallgatni a beszélgetést, ott megvan a neve és a címe. Mit képel maga?! Erre lecsapta a kagylót, és már nem hallotta a válaszomat: - Most sem a cigányokkal foglalkozik, hanem velem!Ennyi. Lehet, hogy majd mehetek vádlottként védekezni. (Mellesleg, a százados egész nap nem küldött ki senkit, mert ott parkoltak továbbra is, és azóta is.)
|
|
|
|
Antlfinger Edvárd |
Válasz | 2008. április 20. 11:01 | Sorszám: 938 |
Szerintem ez mindenütt a világon így van. Gyors voltál? Vagy mi volt az az égbekiáltó bűn?
|
|
|
pfz |
Válasz | 2008. április 20. 10:14 | Sorszám: 937 |
Végül is Te is jól jártál, meg Ők is. Az állam meg ne a büntetésekkel akarja rendbe tenni a költségvetési hiányt.
|
|
|
oppidum |
Válasz | 2008. április 20. 09:12 | Sorszám: 936 |
Ámbár... Tíz évnél is régebben, a budai alsó rakparton elkapták a 25 éves egyetemista fiamat a menyasszonyával: lejárt a forgalmija. Zsebbe kértek tőle 17 ezret és mivel nem volt nála, autót, nőt túszul visszatartva hazaküldték gyalog (!) a Naphegyre, pénzért. És lőn. Szóval nem ma kezdődött.
|
|
|
oppidum |
Válasz | 2008. április 20. 09:05 | Sorszám: 935 |
A TV-székház és október 23. csak a jéghegy csúcsa, görényistül. Fejétől bűzlik a hal, és rothadása bizony már igen előrehaladott. Lesz itt mit takarítani. Ha belegondolunk, a rendőrség is készakarva szárazra vetett hal, hogy 1) több jusson a fosztogatóknak 2.) kezelhető, zsarolható, korrumpálható legyen, és ezzel is rombolhassák ethoszát (tagjai erkölcseit és hírét-nevét). Majd üvegrendőröket kell keresnünk. A gólemrendőröket meg gazdáikkal együtt... hátizé...
|
|
|
MP/M48 |
Válasz | 2008. április 20. 06:57 | Sorszám: 934 |
nem szabad hagyni hogy irtsak a magyarokat..En a lagerban hasba szurtam egyet,igaz megtehettem,mert vedett,alany voltam..Nekem cigany sose ugraljon,es ne alljak el az utamat meg harman se,abbol az volt a tanulsag.Nagy ugy volt,en megusztam,o meg meghalt majdnem..ez egy ilyen vilag,ha hagyod megolnek..
|
|
|
plebsz |
Válasz | 2008. április 20. 06:47 | Sorszám: 933 |
Most a Koszi klán tagjait is kiengedik. Ez jó, mert ezek a cigányok irtani fogják a magyarokat és a rendőrség csak széttárja a kezét, továbbá, ha kiejted a cigány szót rasszistázni fognak, mert magyarországon nincs cigány-bűnözés.
|
|
|
|