Persze nem tudom, mi jelenti itt a lejebbet. A rossz új fajtája? A hitványság?

Lionel Jospin Úr, a Francia Köztársaság kormányának elnöke részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Március 8-án értesültünk arról, hogy az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait.

Úgy véljük, ebben a döntésben a francia menedékjogi hatóság tárgyilagos tényfeltáró munkája, megfontolt mérlegelése mellett jelentős szerepet játszott a francia társadalom szolidaritása, amely különböző szervezeteknek és közéleti személyiségeknek a kérelmezőket támogató akcióiban és nyilatkozataiban nyilvánult meg.

A francia nemzet tiszteletreméltó hagyományai közé tartozik, hogy menedéket nyújt azoknak, akiket hazájukban politikai, faji vagy társadalmi okból üldöznek. Franciaország védelmében az évszázadok során - s legutóbb az 1956-os forradalom leverését követő időszakban - számos magyar részesült. E védelemért a magyar nemzet hálával tartozik Franciaországnak.

Elkeserítőnek tartjuk, hogy ma, több mint tíz évvel a magyar demokratikus jogállam újjászületése után, még mindig vannak Magyarországon emberek, akiknek megalapozottan kell tartaniuk attól, hogy származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, üldöztetés áldozatai lehetnek. Hisszük, hogy a francia társadalom szolidaritása a menedékkérőkkel és a francia hatóság döntése tanulság lesz a magyar társadalom számára. Az európai integráció folyamata nem zárulhat le addig, amíg az ország félmilliós roma népessége nem teljes értékű polgára a magyar társadalomnak. Amíg a mindenkori kormány nem tesz meg mindent a jogi és társadalmi egyenjogúság megteremtéséért. Amíg a rasszista kijelentéseket és a rasszista cselekedeteket - származzanak akár a közhatalom képviselőitől, akár magánszemélyektől - nem követi a társadalmi felháborodás kifejezése, s indokolt esetben büntetés. Amíg a romákat következmények nélkül érhetik olyan jogsérelmek, amelyeket a többségi társadalom polgárai nem tűrnének el.

Alulírottak levelükkel köszönetüket szeretnék kifejezni a zámolyi romák ügyét támogató személyeknek és szervezeteknek, s egyúttal az egész francia nemzetnek, amely ismét felkarolta azoknak az ügyét, akik menekülni kényszerültek.

Budapest 2001. március 9.

Tisztelettel:

Ascher Tamás, főrendező
Bársony János, kisebbségkutató
Bíró András, alternatív Nobel-díjas
Daróczi Ágnes, újságíró
Eörsi István, író
Esterházy Péter, író
Faludy György, író
Ferge Zsuzsa, szociológus, egyetemi tanár, az MTA és az Európai
Akadémia tagja
Fischer Ádám, a Manheini Opera művészeti igazgatója
Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője
Furmann Imre, ügyvéd, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő
Iroda igazgatója
Gombár Csaba, társadalomkutató
Grünwalsky Ferenc, filmrendező, operatőr
Halmai Gábor, alkotmányjogász, egyetemi tanár
Havas Gábor, szociológus
Hegedűs B. András, közgazdász, szociológus
Hell István, újságíró
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke
Jancsó Miklós, filmrendező
Kemény István, szociológus
Kende János, operatőr
Kende Péter, politológus, a C.N.R.S. volt kutatási igazgatója,
az MTA tagja
Kenedi János, kritikus
Kertesi Gábor, közgazdász, egyetemi tanár
Kis János, filozófus, egyetemi tanár, Közép-európai Egyetem
Kóczé Angéla, az emberi jogi oktatási program igazgatója,
European Roma Rights Center, Budapest
Konrád György, író
Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke
Lengyel László, közgazdász, politológus
Ludassy Mária, eszmetörténész, egyetemi tanár
Nádas Péter, író
Nagy Boldizsár, nemzetközi jogász, egyetemi oktató (ELTE,
Közép-európai Egyetem)
Orsós Éva, a Mediátor Alapítvány igazgatója, a Nemzeti és
Etnikai Kisebbségi Hivatal volt elnöke
Szikinger István, ügyvéd
Tamás Gáspár Miklós, filozófus
Ungváry Rudolf, író
Vásárhelyi Miklós, sajtótörténész

Tisztelettel:

Idézet:

---

Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.
Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.
Ismertem színed, Erdély,
tündérszín őszöd, Erdély,
üveg eged metélő
csúcsaid gyémánt élét.
Most versbe szállok, Erdély,
az első hírre, Erdély,
hogy varázsod határát
sorompók el nem állják.
Öreg pilóta, Erdély,
ül így gépébe, Erdély,
mégegyszer ifjúsága
tájain szállni vágyva…

Habár odáig, Erdély,
el nem érhetek, Erdély,
hol régi lusta sziklám
ma is emlékezik rám.
Oh messze, messze, Erdély,
messze még a nap, Erdély,
hogy teljes lesz a munka
s az igazság se csonka.

---

Belül!

Nem kérem, nem vétett. Ellenkezőleg: Esterházy ugyanis ezen szereplésével még a legkevésbé sem merítette ki saját lehetőségeit. Véleményünk szerint ugyanis – ugyanis – Esterházy Péternek vagy Peter von Esterházynak vagy nevezzük bárhogyan is – Gyurcsány Böszme Ferenccel kellene egy lapon szerepelni, és nem is egy mihaszna szórólapon, hanem egy akkora plakáton – ugye emlékszünk rá – amely egy budapesti 15 emeletes ház teljes homlokzatát elfoglalta 2006-ban.

Igen, egy ilyen plakáton lenne a méltó helye Peter von Esterházynak, mégpedig Gyurcsány Ferenc mellett, akit az őszödi böszmebeszéd után Péter kollegájával, a von Nádassal együtt és kórusban dicsért. Ezzel a két Péter beírta magát a magyar szarirodalom történetébe mint oly személyek, akik Gyurcsány pajtás tapsikoló kísérőiként adták el a lelküket egy lóért. Vagy kettőért?

A két Péter mellé azonban egy harmadik is kívánkozik: Medgyessy Péter. Erről a harmadikról tudjuk, hogy a KGB keretein belül harcolt a KGB ellen mint tartótiszt és futtató és kitartott és futtatott. Sokszor mondtuk már: jobb lett volna, ha ezek a Péterek, tisztességtelenségben való megőszülésük helyett, már régen elmondták volna országnak-világnak, hazai és külföldi kiadóiknak: ők bizony csúnyán beszerveződtek és egész irodalmi karrierük ezért volt lehetséges. Ezért sem lenne szabad Esterháynbak felháborodnia Farasházy és Csányi társasága miatt: hiszen ők mind egy urat szolgáltak, eltökélten és tudatosan, juttatásért és apanázsért, karrierért és állítólagos népszerűségért. Népszerűségük és karrierük ennyit is ér: lószart, mama!

Hogy jó írókról lenne szó? Ideje, hogy e téren határozott kételyünknek adjunk hangot. Peter von Esterházy egyszer kijelentette, nem tud olyan értékrendet elképzelni, amelyben Babits és Wass együtt szerepelhetnének. Nem célunk, hogy a nagysággal vitatkozzunk: mi is óriásnak tartjuk Babitsot és érdekesnek Wasst, de nem írnánk le ilyen kirekesztő szavakat. Ugyanis erre egy Peter von Esterházynak, egy Peter von Nádasnak és egy Peter von Medgyessynek nincsen morális lehetősége. Babits Mihály megírta Erdély c. költeményét, mely oly megindító, mint kevés alkotás a magyar irodalomban; és megírta a Jónás könyvét és a Jónás imáját, melyekben magát vádolja azzal, hogy nem lépett fel erőteljesen az igazság mellett. Oly mélyről fakadó szavak ezek! S a mi Pétereink oly mélységben vannak ehhez képest, mint Judás volt Krisztushoz képest.

Esterházy Péter: vallj színt! Állj oda Rákosi és Gyurcsány pajtások mellé az irodaház-nagyságú óriásplakáton, vagy írd meg a te magad Jónás-könyvét. Mert amit eddig kiadtál, te is tudod: pelyva és homok.