Lovas egyre inkább elveszíti az önkontrollját, lassan hülyébb, mint Bencsik, pedig azért az nagy szó. Újhelyinek persze igaza van és nagyon csodálkoznék, ha ezt a pert szegény Lovas megnyerné. Már azon is csodálkoznék, ha perelne valóban, mert egészen egyszerűen marhaság, amit Lovas állít. Tessen megnézni, a közlemény nem azonosít semmit senmmivel, egészen egyszerűen feltételezi, hogy mások azt tették, ez pedig vastagon vélemény. ("A FIBISZ álláspontja szerint a Lovas István által elmondott beszéd tartalma hergelte fel a tüntetők egy részét, akik úgy értelmezték Lovas szavait, hogy a magyarországi zsidó kisebbség magyar- és kereszténygyűlölő.") De mondom, ha Lovas eszének maradéka működik, akkor nem perel, csak handabandázik.
|