A rendőr vére sohasem drága
2006.09.24. vasárnap 18:38

Miért?
Amiért Magellán.
Mindenen keresztül.
Mert hitt egy
Nem létező földszorosban,
És megtalálta.

Ott állsz a téren… Agyad leghátsó rejtekében, fogod az elmúlt éjszakát, tudsz történésekről, lassan alvad a vér sebeiden, de igazán a lelked sajog. Még rakoncátlankodik vérnyomásod, a szíved is idióta módjára kalapál, lassan, nagyon lassan eszmélsz, de csak úgy teszel, mintha értenéd. Előtted, akár egy digitális animáció, peregnek-vibrálnak a képek, fáradtan legyintesz; ugyan ilyesmi, csak gagyi akciófilmekben szokás. De nem! Mert, dobhártyád még most is szaggat, igen jól emlékszel, süvít feléd a vasbeton, záporoznak az utcakövek, vérző fejű társaidat mented, majd megint az első vonalban vagy, ütnek-vernek, még bírod, de csak jönnek, csak jönnek a vadak. Skizofrén a helyzet, mert mindeközben eszedbe villan: „Vérszagra gyűl az éji vad”. Aranyos. Te nem érted, nem értheted, honnan és miért ez a vicsorgó gyűlölet, bár érzed; vadállatok marcangolják húsodat. Inni akarnak véredből, már-már rítustáncot járnak feletted, viszont még lélegzel, és nem adod olcsón hitvány bőrödet. Parancsnokod dől ki mellőled, fejen találta egy fránya bazalt, - hisz’ tudjuk jól ő a hibás -, bár főnököd is az, nem volt rajta sisak. Nem volt sisakja! Helyettese, rögvest oda áll, mert mindig van, aki helyünkre lépjen, és a reménytelen kézitusa, vállvetve folytatódik, a bestiák nem fogynak, a csata zajlik, az idők végezetéig. Még reménykedsz, hogy jön a felmentő sereg, talán érkezik segítség, ám az idő múlásával, mint minden, ez az illúzió is szertefoszlik.

Nem, most nem gondolsz a halálra, életösztönöd, mint valami csoda elixír, újabb és újabb erőt ad, kizárt, hogy a bitangok győzzenek, ripityára zúzott pajzsod tenyérnyi darabkájával véded magad, csak a mozdulat suta, hiszen három ujjad eltörött. Szakad rólad a víz, az adrenalin az egekben, langyos folyadék önti el szád, olyasmit érzel, mint suttyó korodban, a grundon, amikor a tinédzser ágaskodás, valami fehérnép miatt egymásnak ugrasztott benneteket. Vér ez a javából, a Te véred csordogál, előbb csak tétován, mintha mindegy lenne, végül felülkerekedik a biológia (no és az erőszak!), s aztán izzadságoddal vegyülve patakzik arcodon. Mellőled velőtrázó sikoly hallatszik, társad kapták telibe, fejéből nagy ívben spriccel a vörös folyadék, nem számít van bőven, a rendőr vére különben sem drága.

Hirtelen rádöbbensz; legyezget a halál, de sebaj, amíg nem jön a mindent elsöprő maflás, addig nincs gond, még félre tudod ütni göcsörtös-gonosz kezét, még dobog benned a rendőr szív, mert az nem lehet, hogy a szörnyeteg győzedelmeskedjen, hogy értelmetlenül ontsad véredet. De Te csak magadra számíthatsz és társaidra, akik ugyanezt gondolják, tehát gyengeséged fikarcnyi jelét sem adhatod, legfeljebb az életed.