Vezetnek-e, és ha igen milyen szálak a mai magyar kapitalizmus kilencvenes évek elejei hőskorában gyanús körülmények között indult cégektől a közelmúlt megfélemlítő-leszámoló robbantásaiig? Hol bukkannak föl, illetve hol tűnnek el azok a vállalkozók, akik a sokat ígérő olajbizniszben és feltételezett nagyszabású adócsalásokkal indították üzleti karrierjüket 6-8 évvel ezelőtt? Egyebek között erre keresi a választ alábbi cikkünk egy Budapesten másfél évi szünet után ebben a hónapban folytatódó per kapcsán.
„650 millió forintnyi eszközt számlázott a Déva Kisszövetkezet a Tabán Szabadidő Sportegyesületnek (Tabán SE), ám az eszközök átadására, vagy fizetésre nem került sor, vagyis fiktív jogügylet történt, a Tabán SE ily módon 120 millió forint általános forgalmi adót jogosulatlanul igényelt vissza az adóhatóságtól 1989–1990-ben – állította 1992 júniusában Sölétormos Gyula rendőrszázados a Reggeli Kurírnak. – Az említett eszközök ide-oda könyvelése következtében újabb 120 millió forint adóbevétel-csökkenés is keletkezett.” Hogy a csalás eme vádjai megállják-e helyüket a bíróság előtt, vagy csupán legális adótrükköknek minősülnek-e, azt ma még nem lehet tudni. Az APEH ugyanis 1991 októberében tett büntetőfeljelentést az ügyben, 1994-ben lett azonban csak perirat belőle, s 1995 decemberét követően a legközelebbi tárgyalást most április 25-én tartják. Az öt vádlott között van a Déva Kisszövetkezet elnöke, Wappler László és elnökhelyettese, Medgyes Gábor.
Ám a Déva Kisszövetkezet annak idején nemcsak a Tabán SE-hez kötődött ezer szállal, hanem a hazai eredeti tőkefelhalmozás egyik izgalmasnak tűnő cégcsoportjához, a Nawa-birodalomhoz is. Ennek első, Nawa névre hallgató bázisát, a Nawa 55 részvénytársaságot 1990 májusában Wappler László, a történetben később egy újabb cégbirodalom kulcsembereként felbukkanó Nádasdi István és az 55. számú Jogtanácsosi Munkaközösség hozták létre, s keresztelték azt kezdőbetűik kombinációjaként Nawa 55-re. A cég elnök-igazgatója Wappler, igazgatói a Déva-elnökhelyettes Medgyes, illetve Nádasdi lettek.
1990–1991-ben azután még további hat Nawa névre hallgató társaság született. Egyikük, a Nawa Air például, a Magyarországon akkor még igencsak ritka magánrepülő társaságként, vélhetően ugyancsak szoros kapcsolatban volt a Déva Kisszövetkezettel, hiszen az iratok szerint folyamatosan ez utóbbi fizetett három gépe elhelyezésének területhasználatáért. A Nawa Air egyébként olyan gyors volt, hogy már 1991. májusi megalakulása előtt fél évvel megkapta az úgynevezett repülőüzemi engedélyt a közlekedési tárca légügyi főigazgatójától. Hasonlóan egy másik Nawa-céghez, a Nawa Bányászati és Kereskedelmi Kft.-hez, amely ugyancsak hónapokkal 1991. októberi megalakulása előtt már koncessziós szerződést kötött Kambodzsa Állammal olajbányászati tevékenység folytatására – legalábbis erről adott igazolást Kambodzsa akkori budapesti ügyvivője.
A Nawa 55 egyébként a benzináremelés okozta 1990. őszi taxisblokádot követően került a hazai újságok címoldalára, amikor is a semmiből felbukkanó 10 millió forintos részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, Wappler László bejelentette: ő Szaúd-Arábiából az akkor 29 dolláros barellenkénti világpiaci árnál olcsóbban, 22-23 dollárért tud olajat szerezni. Az üzlethez ugyan 1,5 milliárd forintnyi állami garanciát is kapott, az akcióból azonban egy csepp olaj sem lett. Helyette viszont a Nawa 55 Rt. mind a mai napig nem fizetett vissza 2 millió dollárnyi tartozást a Magyar Hitel Bank Rt.-nek (MHB), mert az importra előlegként szánt pénzt a Nawa angliai ügynökeként eljáró Aquaterex jutalék címén – legalábbis Zdeborszky György, az ügyletben résztvevő CIB Bank elnök-vezérigazgatója már 1992 januárjában így nyilatkozott – Svájcból Angliába utaltatta, ahol a pénz útjának nyoma veszett. Wappler László tagadta, hogy a Nawa diszponált volna valamilyen módon a Svájcban letétbe helyezett pénzről, sőt beperelte a CIB-et, mondván micsoda bank az, amely egy importügylet meghiúsulása esetén képtelen visszaszerezni az előleget. Ám 1992 májusában, amikor a Déva Kisszövetkezet és a Tabán SE vezetőit előzetesen letartóztatták, Wappler és családja eltűntek. Állítólag mind a mai napig körözik az Interpol közreműködésével.
Ami a rendőrségnek nem sikerült, az – úgy látszik – Nádasdi Istvánnak és egy másik tulajdonostársának igen. 1993. április 19-ei keltezésű ugyanis az az üzletrész-átruházási szerződés, amelyben Wapplernek adták el a Nawa Bányászati és Kereskedelmi Kft.-ben lévő, papíron 4,2 milliárd forintnyi tulajdonrészüket. E társaság története 1991 nyarára, a már említett kambodzsai olajkutatási koncesszió idejére nyúlik vissza. Voll László, a Szénhidrogén-bányászati Kutató és Fejlesztő Intézet akkori igazgatója (1994-ben ő lett az elnöke az Első Magyar Olajtároló Rt.-nek, 1995–1996-ban pedig a Mol Rt. marketing és kereskedelmi igazgatója) biztos volt abban, hogy az adott területeken olajat találnak, amiből a Pénzügykutató Rt. szerint 20 év alatt 6 milliárd forintnyi haszna lehetett volna a Nawának. Mindezt megelőlegezve papíron 6 milliárd forintra emelték a törzstőkét, nyilván azt feltétezve, hogy így majd lesz tekintélye a társaságnak, s könnyebben jutnak a fúráshoz szükséges hitelekhez is. Ám ez utóbbi annak ellenére nem sikerült, hogy a kft-t 1992 decemberéig egy olaj-ász, Doleschall Sándor, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt egykori vezérhelyettese (jelenleg igazgatósági tag a Mol Rt.-ben) irányította. A szaúdi olaj körüli botrány ugyanis akkor is betett volna a Nawa-csoport másik nagy álmának, a kambodzsai olajkutató fúrásoknak, ha az utóbbi önmagában zökkenőmentes vállalkozás lett volna. De nem volt az.
Érdekes ugyanakkor, hogy miközben a cégbirodalom egyik névadója nyomtalanul eltűnt, további fő oszlopa pedig adócsalási ügyben a vádlottak padján ül, a másik névadó, Nádasdi István üzleti jóhírének a jelek szerint mindez mit sem ártott. Sőt, a feleségével közösen 1991 januárjában Nyírpazonyban 1 millió forintnyi törzstőkével alapított – elsősorban gépkocsilízinggel és vendéglátással foglalkozó – Zefirus Kereskedelmi Kft. már 1992-ben 347 millió forintnyi nyereséget tudott felmutatni a mérlegében, s mindössze 5 millió forintnyi adóssága volt. 1993-tól azután, a talán adómegtakarítási okokból időközben egy kanadai magyar polgárt is társává fogadó Nádasdi házaspár szinte korlátlan támaszra talált a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben, és a tőle felvett 700 millió forinttal, valamint más bankoktól is kapott hitelekkel a társaság tartozása 1994 tavaszára már 1,5 milliárd forintra nőtt.
Az 1994-es parlamenti választásokat követően azonban mintha nem igazán törték volna magukat Nádasdiék, hogy visszafizessék a kölcsönöket. A Postabank tiltakozása ellenére a Zefirus jogutódjaként három új társaságot hoznak létre, a [b]Zefirusz Post Kft.-t, a Zefirusz Korona Kft.-t és a Zefirusz Centrál Kft.-t, ám ebből kizárólag a Postnak kellett volna a postabanki kölcsönöket visszafizetnie, miközben a hitelek segítségével korábban vásárolt ingatlanokból semmi sem lett a Posté. A megoldás egyébként megfelelt a törvényes előírásoknak – legalábbis ez derült ki a postabanki óvást követően a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásából. Ám az is látni való, hogy az MSZP vezette kormánykoalíció időszakában Nádasdi egyik erősségévé lett, hogy még 1993-ban megvásárolta a rendszerváltást megelőzően MSZMP-tulajdonban volt, korábban Külügyi Szállóként ismert budapesti Andrássy úti Centrál Szállót az MSZP kincstárnoka, Máté László által irányított Kossuth Kereskedőháztól. 1993 decemberében azután bekerült a Zefirus felügyelőbizottságába Baja Ferenc, akkor ellenzéki politikus, utóbb környezetvédelmi miniszter, az MSZP országos választmányának elnöke.[b]
Még egy személyre érdemes odafigyelni a Nawa-csoport szereplői közül: három kis, 1991. május 1-jén létrehozott Nawa-szatellit cégben is felbukkan Kiss Imre neve, ám az ő pályafutását eddig mintha kevesebb szerencse kísérné, mint Nádasdiét. Kiss ugyanis, aki 1992 novemberében, a Nawa 55-tel egy időben megválik a Nawa Airtől, amelynek addig legnagyobb, 35 százalékos tulajdonosa volt – a magánrepülő-társaság kivételével – elsősorban tudományban, találmányok fejlesztésében „utazik”, ahhoz pedig nem igazán lehet Magyarországon banki társra lelni. Próbálkozott például integrált áramkörök fejlesztésével is, ám az e célra létrehozott, az ő többségi tulajdonában álló Eurologic cégnek nem sikerült pénzt szereznie, ezért valójában sosem működött. Az 1992 szeptemberéig informálisan általa irányított „4 Dimenzió”-nak is csak ígérete volt hitelre, ám a pénz sehogy sem akart megérkezni – legalábbis a formálisan kinevezett ügyvezető így nyilatkozott utóbb a cégbírónak. S a Kiss Imre által menedzselt legújabb nagy ötlethez, a világszenzációnak tűnő ujjlenyomat-azonosító berendezések kutatásának és gyártásának a fejlesztéséhez sem sikerül a[b] Dermo-cégeknek stabil banki társra lelnie (lásd keretes írásunkat).
Némi tőkével feltűnik viszont Kiss mellett egy újabb érdekes figura, Tálosi János, aki a rendszerváltáskor még főképp nemzetközi áruszállítással foglalkozott, többfunkciós kárpitozott bútorokkal kereskedett, 1992-től azonban egyre inkább az olajbiznisz felé fordult. Neve az elmúlt években fölbukkan a tolnai volt szovjet katonai olajtárolókban bértárolással foglalkozó Első Magyar Olajtároló Rt. sokszor változó ügyvezetői és tulajdonosai között is.
A Dermo-cégek alapításának története arra utal, hogy az ujjlenyomat-olvasó-berendezés gyártására 1995 áprilisában Kissék már nem Tálosival társultak volna, hanem egy újabb partnerükkel, a Magyarországon 1989 óta elsősorban az építőiparban és fuvarozásban otthonos tatabányai születésű, az egyes vállalkozásaiban hol Adam Robert Jung, hol Adam R. Jung, míg máskor Jung Ádám, illetve Jung Ádám Róbert néven szereplő, Németországban és Ausztriában is rezidens vállalkozóval. Jung 1989 júniusában alapított először céget Magyarországon, a jelenleg diósdi székhelyű Pronto Trading Vállalkozó Fejlesztő és Kereskedelmi Kft.-t, s már annak papírjai között is három különböző cégnéven szerepelt az egyébként magánszemélyként alapító Jung. Bár ezt követően, 1995-ig megannyi társaság főszereplője lett Magyarországon, valójában a Prontón kívül mindenütt egy 1989 novemberében Dublinban alapított, Pacific Traders Company néven bejegyzett off-shore cég képviselőjenként, illetve társtulajdonosaként szerepel a különböző hazai cégekben.
Jung 1995-ben jelenik meg a Dermo cégcsoportban, de nem tudni, milyen minőségben: Tálosi János ellenfeleként vagy helyetteseként. Jung ugyanis akkor lett a Dermo fő tulajdonosa és egyik ügyvezetője (a másik Kiss), amikor Tálosi János éppen előzetes letartóztatásban volt, ám amikor Tálosi 1995. október 17-én a Dermo Trade Gyártó és Kereskedelmi Kft.-be egy svájci céget, az RD Technoinvestet képviselve visszatért, Jung megvált a társaság ügyvezetésétől. Igaz, a vezérigazgató Kiss Imrét a taggyűlés ekkor arra hatalmazta fel – legalábbis a jegyzőkönyvekben ez szerepel –, hogy a társaság „haladéktalanul kössön disztribúciós szerződést a Pacific Traders Co Ltd. céggel kanadai értékesítésre 1996. december 31-éig. A Pacific székhelye USA, Delaware, képviselője Jung Ádám”.
Tálosit egyébként elsősorban Oroszországból, Ukrajnából, Azerbajdzsánból, kisebb részben Jugoszláviából importált olaj halasztott vámfizetésének az elmulasztásával gyanúsítják – a kihallgató tiszt tájékoztatása szerint – Szép Zoltán és társai különösen nagy (4 milliárd forintnyi) kárt okozó, mind a mai napig nyomozati szakaszban lévő, adó- és vámcsalási ügyében. (Az 1971 és 1975 közötti magyar Országgyűlés egyik képviselőjéről, a vak Szép Zoltánról van szó, aki később a Szabad Európa Rádiónál dolgozott, majd a kilencvenes években ügyvéd lett.)
Elgondolkodtató véletlen, hogy épp akkor, amikor a Tálosi János által képviselt RD Technoinvest lett 1995 januárjában az Első Magyar Olajtároló (EMO) Rt. tulajdonosa (HVG, 1996. augusztus 24.), felmerült, hogy az igazgatóságnak legyen tagja Györke Sándor – a rendszerváltáskor Magyarország moszkvai nagykövete, jelenleg a Mol Rt. igazgatóságának tagja. Erre azonban végül nem került sor, 1995 decemberétől, az időközben tulajdonost váltó EMO egyik igazgatósági tagjának viszont azt az 1990 és 1994 között Kecskeméten SZDSZ-es önkormányzati képviselő Körmöczi Bélát kérték fel, akinek – minő véletlen – a cégei ugyanott vannak bejegyezve Kecskeméten, mint ahol Jungnak két társasága is alakult. Körmöczi pedig maga is előbb egy Dublinban bejegyzett off-shore cég képviselőjeként, majd magánszemélyként 1995 áprilisa óta – a vele folytatott decemberi beszélgetésig mindenképp – tulajdonostárs a Dermo Trade Kft.-ben.
A bécsi lakcímű Jung megjelenése – méghozzá egyszerre több ponton – a Déva–Nawa–Dermo–Tálosi történetben érzékelhetően felpezsdítette azt, de hogy valójában kicsoda is Jung Ádám, arra még Kiss Imre Dermo-vezér is csak annyit mondott a HVG kérdésére: „Lehet, hogy nem is Jung”. Mindenesetre az általa képviselt Pacificnak üzlettársa volt egy bizonyos Kovács Nagy Ferenc 1990-től 1995. január 23-áig a Coral-Constructions Építési és Ingatlanforgalmazási Kft.-ben, amely szintén Jung és Körmöczi egyes vállalkozásainak közös kecskeméti címén alakult. Márpedig Kovács Nagy az egyik célpontja, más verziók szerint viszont aktív résztvevője a tavaly kezdődött budapesti leszámolásos merényleteknek. Ebben a „minőségében” Kovács Nagy már többször szerepelt a címlapokon: 1996 novemberében kisteherautóját akarták felrobbantani, idén január 17-én pedig két pancser, akiket tettük színhelyére visszatérve a rendőrség sürgősen lekapcsolt, kézigránátot dobott a vállalkozó adyligeti családi házára. A robbanás azonban ezúttal elmaradt, mert a kézigránát fennakadt a kerti fenyőfán – legalábbis, ha a történet úgy igaz, ahogy a rendőrség tálalta. Furcsa ugyanis, hogy az elkövetők a Kovács Nagy Ferenc által már nem lakott házat szemelték ki. Kovács – mint arról a Népszavának nyilatkozott – az állandó incidensektől tartva családjával rejtekhelyre költözött.