Hiszen a zsidók, a délkelet-európai görögök és örmények, a kelet-európai németek (persze még az 1945-ös kitelepítések előtt) a délkelet ázsiai kínaiak, az amerikai írek és olaszok, a kelet-afrikai indiaiak, és még sok sok más nép van úgy, hogy akárhová kerül, ott életerős diaszpórát képes létrehozni, ami akár évszázadokig szívósan hordozhatja a kultúrát és az identitást.

A magyar diaszpórák viszont szinte mindenhol elsőként olvadnak fel. Nem értem miért, de ez nagyon fáj.
Pedig Trianon, 1956 és az EU csatlakozás után rendkívül hasznos lett volna, ha a magyar nemzetfejlődés egy olyan irányt vesz, amiben életerős, szívós, összetartó, az anyaországgal szoros kapcsolatokat ápoló diaszpórák is meghatározó szerepet töltenek be.
Hogy a magyarságunk ne attól függjön hogy hol élünk, hanem hogy egy kis magyar közösség a világ végén, akár Fokvárosban vagy Szingapúrban is ugyanolyan szívosan és kikezdhetetlenül maradjon meg sok generáción keresztül magyarnak ahogy a fentebb felsorolt számtalan nép diaszpórái őrzik saját identitásukat.