Likvidációs munkálatok a CW-nél •
Romeltakarítás zavarokkal
Az MNB bécsi leánybankja körüli politikai csatározás zavarja a hitelromok eltávolításával foglalkozók munkáját. A CW kötelékében csak két esztendeje dolgozó, „múlt nélküli” szakértők kizárólag azokkal az ügyekkel foglalkoznak, amelyekből még pénzt lehet visszanyerni. Pedig a friss romok alatt 15-20 esztendős törmelékek is találhatók.
A Central Wechsel- und Creditbank AG (CW) 70 milliárd forintnyi vesztesége akár a duplájára is nőhet, ha a hitelkövetelések, a kinnlevőségek behajtásával foglalkozó szakembereket a politikai csatározások miatt nem hagyják dolgozni - fejtette ki a HVG-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hányatott sorsú bécsi leánybankjának egy magát megnevezni nem kívánó munkatársa. Mint elmondta, a pénzintézet elleni tavaszi támadások megindulásáig (amikor is egy puccsszerű kormánydöntéssel váratlanul el akarták venni az MNB-től a CW önfelszámolását) tizenketten dolgoztak az úgynevezett work outtal, a rossz hitelek mentésével foglalkozó osztályon, csupa fiatal, osztrák állampolgárságú bankszakember, akik két esztendeje kerültek a CW-hez. Számuk négyre apadt az újabb, a korábbinál hevesebb őszi politikai rohamot követően, amelyet már Orbán Viktor miniszterelnök vezetett nyílt sisakkal, Szapáry György MNB-alelnök megbízatásának meghosszabbítását a CW-ügy rendezésétől téve függővé. A megmaradt munkatársak lendülete is alábbhagyott, sem a közelgő likvidációs vég nem ösztönzi munkakedvüket, sem azok a budapesti hírek, amelyek jelenlegi főnökeik esetleges magyarországi felelősségre vonásáról szállonganak. Klaus Liebscher, az osztrák jegybank elnöke a HVG kérdésére elképzelhetetlennek nevezte, hogy például az osztrák kancellár és közte olyan nyílttá váljék a nézetkülönbség, olyan nyilvános bírálat hangozzék el munkájáról, mint a miniszterelnök Orbán és a jegybankelnök Surányi között. „Ez árt az ország érdekeinek” - szögezte le sommásan a bankvezető.
A CW behajtó osztálya a Boston Consulting Group (az MNB ezt a neves amerikai tanácsadó céget bízta meg 1997 júniusában a CW szervezeti átvilágításával) útmutatásait követi. Az „elátkozott” tizenkettek a múlt év őszétől az idén tavaszig ötven ügyet tettek tisztába, s a „négyek” az év végéig újabb harminc dossziét zárhatnak le. A névtelenül nyilatkozó szakember szerint az anyagok megismerése, a végtelen számlatömeg átvizsgálása hosszú időt vesz igénybe, amennyiben tehát a likvidáció aprómunkáit a CW-től - a magyar kormány szándéka szerint - a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Reorg Rt. vagy a szolnoki Hozam Kft. venné át, a hitelkövetelések behajtása komoly késedelmet szenvedhet. Márpedig az idő pénz, kivált a garanciák nélküli kinnlevőségek esetében, amelyeknél meglehetősen reménytelen jogi útra terelni a követelést.
A régmúltból cipelt ügyek legnagyobb tételei - így a Videoton-Waltham vállalkozás, amely alapvetően a Szovjetuniónak szerzett, Cocom-tilalom alá eső szupertechnológiai termékekért kapott olajértékesítéssel indult, valamint a konténerek gyártásával és hajózási vállalatoknak való bérbeadásával foglalkozó Contrin-cégek ügye (HVG, 1999. szeptember 25.) -, úgy hírlik, ott is maradtak a CW-ben a kilencvenes évekig, meg át is került belőlük valamennyi a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-hez (MKB). Az átvitel, mondják, Markovits Béla nevéhez fűződik, aki a nyolcvanas évek elején állt a CW élén, s onnan került 1985-ben az MKB-be. A messzire emlékezők Markovits erényei között emlegetik, hogy megtisztította a CW-t az osztrák kommunista párt (KPÖ) vállalataitól, amelyek az előző vezér, Adolf Steindling idején fészkelték be magukat a magyar bankba. Pikáns tény, hogy Steindling felesége nem más, mint a „vörös Finny”, az a Rudolfine Steindling, aki 1956-1966 között szintén a CW-ben dolgozott, majd 1966-tól nekilátott a KPÖ külkereskedelmi vállalatbirodalmának a kiépítéséhez. Frau Steindling neve a kilencvenes évek elején került elő ismét, amikor Novum nevű berlini cége közel 4 milliárd schillinget helyezett el svájci kerülőút révén osztrák bankokban, köztük százmillió schilling körüli tételt - működött a régi rutin - a CW-ben. (A már egységes német államot képviselő vagyonkezelő szervezet, a Treuhand szerint titkosszolgálati, Stasi-pénzről van szó, ami tehát utólag a Treuhandot illeti, Finny szerint viszont a KPÖ vagyona. A vita nyolc éve tart, a pénz azóta is ott van kamatostul a CW fogságában.)
Markovits mindössze két esztendőt töltött ügyvezető igazgatóként az MKB-ben, az utolsó hír róla egy 1989-ben megjelent interjú a Magyar Hírlapban (1989. november 9.), amelyben elmondja, hogy két esztendeje betegállományban van. A cikk abból az alkalomból íródott, hogy kiderült: az MKB 120 millió dolláros hiteléből vásárolt az Interag egykori vezére, Gerő László és egy osztrák üzlettársa Kaliforniában olajfinomítót. A feketearany-bányához a két vállalkozó 40 millióért jutott, a maradék 80 millió dollár sorsa homályba vész. Az évszázad panamájaként aposztrofált ügy első százmillióját Markovits hagyta jóvá, nyilvánvalóan magas háttértámogatással, az ügyet még 1994-ben is firtatták a magyar parlamentben (HVG, 1999. május 20.). Arról nem is szólva, hogy a német Metallgesellschaft, különleges magyar kormányhatározatokkal megtámogatva, 1993-ban megszerezte az MKB-tól a kaliforniai olajcégre szóló követelést, cserébe az MKB-re lőcsölt vagyonügynökségi kötelezvényt pedig titkos kormányhatározattal vásárolta meg a privatizálandó külkereskedelmi banktól a Pénzügyminisztérium. Egy kezesség kétszeres felhasználását emlegetik Markovits aláírásával a Contrin-vállalkozások esetében is. A konstrukciónak - noha az tételesen nem bizonyított - mindkét esetben, mintha hasonló lenne a lényege: a kihelyezett hitelt részben másra költötték. Bécsben rebesgetik, hogy Markovits 1991-ben vállalatot alapított az osztrák fővárosban, a Gablin nevű vagyonkezelő részvénytársaságot, talán a Walthammal közösen, amely aztán 1993-ban kft-vé alakult át. A cégbírósági iratok 1994 végéig követik a Gablin sorsát, Markovits neve egyszer sem bukkan fel bennük, viszont tulajdonosként két egykori CW-s munkatárs tűnik fel, egyikük, Karl Hofbauer, mint Markovits bizalmi embere, a CW hitelosztályát vezette, másikuk, Wilfried Gamauf ma a bécsi Raiffeisen Bank portása.
Markovits eltűnt, a nagy hitelügyek viszont nem, a CW mérlegében az „egyéb rendkívüli jövedelem” elnevezésű rubrika már a régi időkben is az anyabank által küldött megtámogatást jelentette. Az MNB-küldemény összege 1986-ban 63,8 millió schilling volt, 1987-ben 135 millió, 1988-ban 89 millió, 1989-ben 49,6 millió schilling, a végzetes 1994-es évben, amikor a felduzzadt Waltham-kinnlevőséghez kellett a gyorssegély, az említett rubrikában közel 400 millió schilling tűnik fel. Korábban is segíteni kellett hát a különleges státusú bécsi bankot, amely a rendszerváltást megelőzően ki tudta használni a magyar tulajdonos és a nagyvonalú osztrák bankfelügyelet konstrukcióját: például a hazai importtilalmat megkerülő lízingfinanszírozással foglalkozott busás provízió mellett, s devizával spekulált.
De a legfőbb feladata az volt, hogy tradicionális magyar - és más kelet-európai - állami külkereskedelmi vállalatokat finanszírozott, mindenekelőtt akkreditívek nyitására volt hitelesítve. Kockázati menedzsmentre tehát a CW-nek 1990-ig jószerével nem is volt szüksége, hiszen ott állt mögötte az állami kezes, így hitelosztálya bizonytalan műkedvelőkből állt. A „változás korszakában”, amikor a szocialista külkereskedelmi vállalatok összeomlottak, a magyarországi vállalkozásokhoz az osztrák bankok sem tartottak már igényt az ügyletekbe eladdig automatikusan bevett CW-re, valamennyien létrehozták ugyanis saját magyarországi érdekeltségeiket, s a banknak szakmai hátteret jelentő MNB is elnéptelenedett. Sem embert nem lehetett könnyen szerezni Bécsben, sem megfelelő hátországot találni a megváltozott helyzetű bank új vágányra állításához - állítják a visszaemlékezők. Annak hírére, hogy a CW-t bezárják, elapadtak a banki állásokért jelentkezők Ausztriában, a fejvadásszal megszerzett länderbankos szakemberek pedig gyengének bizonyultak. Sokakban ezért ma az a kérdés merül fel, miért nem döntött az MNB vezetése a kilencvenes évek elején úgy, hogy bezárja a funkciófogyott bécsi bankot, illetve miért nem csinált tabula rasát, azaz miért nem konszolidálta a rossz adósságokat, mint ahogyan azt megtették sokkal nagyobb ráfordítás árán más magyar bankokkal is.
A CW és az MNB egyéb kereskedelmi banki tevékenységének kivizsgálására alakult magyar parlamenti tényfeltáró albizottság, amely az 1991-1999 közötti időszakot kívánja áttekinteni, azt is firtatja, miért folytatott az MNB leánybankjai révén kereskedelmi tevékenységet, mióta van tisztában a CW veszteségeivel, ezek leépítésére, a hibák feltárására mit tett a jegybank elnöke, s miként élt már a tények ismeretében tájékoztatási kötelezettségével.
FÖLDVÁRI ZSUZSA
|
