Köszönjük, hogy ilyen részletes elemzést írtál. Nagy vonalakban egyet is értek vele, néhány dologgal azért árnyalnám.

Egyetértünk, hogy színjátékról van szó, ami elsősorban az SZDSZ megmentését (bázisának növelését), az MSZP neoliberális reformokat ellenző szimpatizánsainak visszacsalogatását, esetleg az MDF megerősödését és természetesen Kóka és Gyurcsány személyes pozícióinak megerősödését szolgálja.

Ha ezt az akciót marketing fogásként szemléljük, akkor azt mondhatnánk, hogy ez egy igen jól kitalált stratégia. Hasonlít egy olyan (titkos) paktumhoz, amit olyan cégek kötnek, akik egymástól sok tekintetben eltérő jellemzőkkel rendelkező piaci szegmenseket úgy szereznek meg, hogy látszólag egymással szemben álló riválisok, valójában azonban jól együttműködnek. Ennek a stratégiának a lényege a drukker-ellendrukker mentalitás kihasználása, ami a vásárlókban bizonyos területeken ugyanúgy létzik, mint a politikai pártok szimpatizánsaiban. A mechanizmus ugyanaz, kétféle módon köthet magához egy cég/párt embereket: 1.) drukkerévé teszi vagy 2.) a másik cég/párt ellendrukkerévé teszi. Mind a szimpátia, mind az ellenérzés erős kötőerő lehet.

Az SZDSZ játéka: megszerezni a neoliberális reform- és államtalanítási őrület híveit drukkerként és magához vonzani az MSZP - és persze a Fidesz - azon ellendrukkereit, akiknek a két nagy párttal szemben a legfőbb kifogásuk a dinamizmus, bátorság stb. hiánya.
Az SZDSZ ezért arra fog koncentrálni, hogy az erősen dinamikus, cselekvőképes és elvhű párt képét sugározza, ami hol kezdeményezően javasol, hol pedig megakadályozza, hogy az MSZP visszafelé lépjen. Mindezt a jövőben a kormányzati felelősségtől megszabadulva teheti meg, ami a mozgásteret nagyban növeli.
Az MSZP-ről leválaszthatja és magához vonzhatja azokat - elsősorban az értelmiség köreiből -, akiket eddig Gyurcsány reformpolitikáját tartották helyesnek és egy vissza-vissza lépegető, hezitáló MSZP helyett az SZDSZ határozottságát tartják szimpatikusabbnak.
Az SZDSZ ezzel a taktikázással egyértelműen nyerhet, elsősorban az MSZP kárára.
Ehhez a játékhoz jelenleg Kóka a legmegfelelőbb ember az SZDSZ számára, így a legitimációs válság valószínűleg úgy fog megoldódni, hogy Kókát megerősítik a tisztségében.
Továbbra is ott van azonban tartalékjátékosnak Fodor, aki látványosan nyitott és barátságos arculatot jelenít meg az MSZP, sőt egyre inkább a Fidesz felé is. Ha Gyurcsány bukik és rántja magával Kókát, akkor még mindig előléphet Fodor és a vezetésével visszaevezhet az SZDSZ egy gyurcsánytalanított MSZP-vel való új szövetségbe, esetleg egy szakértői kormány támogatójaként.

Az MSZP játéka: a hagyományosan eszme és irányvonal nélküli párt mind eddig is, most is elsősorban a Fidesz/Orbán és az SZDSZ/Kóka, Horn, stb. ellendrukkerekre számít, kihasználva a kisebb kormánypárt okozta sorozatos megalázás miatt felbőszült szoci szimpatizánsok indulatait és a gyengülő, ám még egyes rétegekben ma is jelentős Fidesz/orbán-fóbiát. Más oldalról pedig drukkerként megpróbálja (vissza)vonzani a kádári idők viszonylagos biztonsága, komótos és kiszámítható kormányzása iránt nosztalgiát dédelgető rétegeket, amelyek egyre jelentősebb része a baloldali retorikát alkalmazó Fidesz fel húzódott. Az MSZP ezért olyan kettős játékra kényszerül, amit a kormányzati felelősség terhe, a döntések meghozatalához szükséges többség állandó megteremetésének kényszere, a párt bonyolult belső érdek- és személyi viszonyai mellett képtelen lesz tartósan eljátszani. Az MSZP ezért ezzel a játékkal inkább veszít, mint nyer, de Gyurcsány személyes pozíciója szempontjából átmenetileg ez a játék erősödést hoz.

Az MDF játéka: az MDF most sokkal nagyobb közfigyelem mellett játszhatja a megszokott játékát, az elvhű, "normális" párt szerepét. A két nagy baloldali játékos között hol ide teszi le a voksát, hol oda. Jellemzően az fog történni, hogy ha az SZDSZ előjön egy-egy keményebben neoliberális javaslattal, vagy "következetesség" okán nem hajlandó az MSZP kormány a reformoktól "szociáldemokrata" irányba történő "visszalépést" tükröző döntési javaslata mellett szavazni, akkor az MDF fellép a "nép" védelmében és az MSZP-vel szavaz (ezzel biztosítja mellesleg a döntéshez szükséges kormánytöbbséget). A Fidesz javaslatait az MDF úgymond mindig "mérlegre teszi" és hol együtt szavaz a Fidesszel, ha látható, hogy az SZDSZ és az MSZP az adott kérdésben megegyezik és meg lesz a többség, hol pedig "reformellenesnek", "populistának" ítélve a Fidesz javaslatait, a kormány mellé áll.
Olyan eset sem kizárt, hogy az MDF - úgymond "elvhűségre", a frakciótagok "lelkiismereti és véleményalkotási szabadságára" hivatkozva megosztottan szavaz úgy, hogy az MSZP kormánynak meg legyen az adott kérdésben a többsége.
Ezzel a játékkal az MDF is erősödhet, mert a mérsékelt baloldalról vehet el szavazókat. Ez az erősödés is elsősorban az MSZP kárára történhet, de még a Fidesztől is vehet el így potenciális szavazókat.

Gyurcsány személyes játéka: Gyurcsány most megpróbál (ismét) "felülemelkedni" a kisebbségi kormányzással szükségképpen együttjáró, az SZDSZ-el, MDF-el napi szinten folytatandó izzadtságos bírkózáson, vég nélküli egyeztetéseken. Gyurcsány a "Stratéga, Akit Nem mindig Értenek Meg, De Aki Demokrataként Aláveti Magát a Többség Akaratának" szerepét szánja magának.
Ezt már el is kezdte, hiszen meglepetést keltő módon kihúzta magát az MSZP és az SZDSZ tárgyalásaiból azzal az álszent ürüggyel, hogy nem akar akadálya lenni, ha az ő személyes sorsáról akarnak döntést hozni.
Gyurcsány valójában nagyon jól tudja, hogy ebben a helyzetben nem lehet őt eltávolítani. Kapott egy kis időt és ezt arra fogja felhasználni, hogy előkészítse a "méltó" távozását és a más irányú karrierjét (Gazprom?). Gyurcsány tisztában van vele, hogy 2010-ben akkor is bukott politikus lenne, ha addig kihúzná a párt és a kormány élén, ezért azt a megoldást választja, hogy a saját pártja és/vagy volt koalíciós partnere váltsa le "érdemei elismerése mellett", mint meg nem értett reformpolitikust. Feltételezem, hogy ebben is született megegyezés, legalább az SZDSZ-el és a saját pártjűval, vagy annak bizonyos köreivel.
Gyurcsány reményei nagyjából abban összegezhetők, hogy szerinte ez a fajta "méltóságteljes" nyitva hagyja számára az utat ahhoz, hogy az iszonyúan nehéz örökséget átvevő következő - jobboldali - kormány bukása után "ugye megmondtam, hogy csak az én utam a helyes" felkiáltással győztesként térjen vissza.

Elméletileg ez a modell akár működőképes is lehetne, mégsem lehet az, azon egyszerű oknál fogva, hogy sem a pártokat, frakciókat alkotó politikusok, sem a választók nem egyszerű sakkbábuk, akik mindig kiszámíthatóan viselkednek. Ezt a játékot képtelenség tartósan tökéletesen játszani úgy, hogy közben az egyre sokasodó nehézségeket is megoldja valahogy a játszótérré alakított kormány és parlament. Az emberek nem hülyék, máris átlátnak sokan a szitán, akik pedig még nem , azoknak is nyilvánvaló lesz a kormányzat teljes csődje.
A belpolitikai feszültség fokozódása további nyomást jelent a pártokra, azok politikusaira, szimpatizánsaira, egészen az egyének szintjéig.

A játékot kiszámíthatatlanná teheti az, ha a szereplők bármelyike egyénieskedésbe kezd, a saját érdekeit előtérbe tolva megszegi a játkszabályokat.