Most nem akarok abba belemenni, hogy jó-rossz tevékenységű ember haláláról van-e szó, és abba sem hogy az ezzel kapcsolatos különféle vallási és filozófiai elképzelések milyen és mennyi igazságot hordoznak, nem.
Kizárólag arra utalnék, hogy szerintem sokak érzékenységét sérti, ha amikor valaki meghal, akkor rögvest elemezni kezdik, ítélethozatalokkal, és ez a nem vallásos embereket is így érinti, mert az mindenképp érezhető, hogy nem egy földi ítélethozatal előtt áll, abban a pillanatban (gondolja bár valaki, hogy tudat kialvás-megsemmisülés lett a halállal), tehát erre nincs szüksége.
Ez az ember életében is és minden tradicionális vallásban kitüntetett helyzet, pár nap- és mind valamilyen módon az egyébként rettenetesen egyedül „átlépő” segítésére gondol. Sok elképzelés azt hordozza, hogy nem egy pillanat, hanem egy folyamat, amikor átlép olyan helyre az ember, ahol más törvényszerűségek uralkodnak, legyen bár akár az, hogy nem uralkodik semmi, biztos hogy nem földi törvények és igazságszolgáltatás.
A néphagyományban rengeteg halotti szertartás van, köztük nagyon sok értelme már homályba veszett - de fellelhető, hogy egy útra bocsájtás segítése a cél.
Már ne is szóljunk a Bardo Tödol- halott útra bocsátó tibeti szentkönyvről, ami, úgy tudom, valamikor régen a Panoráma utikönyvek sorozatban jelent meg- mert tény, hogy igen panorámás útról lehet szó, mert már a földi lehatárolások, korlátok eltűnnek.
Születés - nász - halál: az ember életének e három nagy eseményéhez fűződik a hagyományokból a legtöbb elképzelés és ha nem is tartja valaki a hagyományok egyik formáját sem- akkor is érdemes elgondolkozni ezen, hogy mit is akartak régen ezekkel kapcsolatban az emberek, valamint, hogy miképp tudjuk segíteni,
hogy boldogan éljünk és haljunk
*
|
