Megsértette a kormány a parlamenti játékszabályokat, amikor megakadályozta, hogy az Országgyűlés „ellenőrizze” a Budapest Bank magánosítása során játszott szerepét: először tavaly áprilisban, majd októberben tagadta el a Pénzügyminisztérium, illetve a kormány az 1995 decemberében vállalt speciális állami garanciákat, majd szeptembertől Medgyessy Péter pénzügyminiszter tért ki folyamatosan a tájékoztatás elől. Mindenesetre az időközben történt szerződésmódosítás állítólag enyhített az állam szorító terhein, ám a Polgári Bank visszavásárlása így is 1,1 milliárd forintjába került tavaly a központi kasszának.
Februárra újabb parlamenti botrány van készülőben a Budapest Bank (BB) 1995. évi privatizációjakor vállalt állami kötelezettségek miatt. A botrány, úgy tűnik, szakmai és politikai irányultságú egyaránt. Nehéz megítélni, vajon a bank magánosítási szerződését a magyar fél részéről aláíró pénzügyminiszter, a BB korábbi elnök-vezérigazgatója, Bokros Lajos presztízsszempontjai indokolták-e a BB 1995. decemberi eladását vagy az államnak többe került volna, ha a bank a nyakán marad, ráadásul ama haszontól is elesett volna a bankvilág, hogy egy komoly szakmai befektető rázza gatyába a BB-t. Az ugyanis a jelenlegi, épp az 1995. év végi privatizációs sikerek által megalapozott stabil gazdaságpolitikai körülmények között is nyilvánvaló, hogy a BB-ért alig több mint egy éve nem tolongtak a vevők. Az egyetlen, a General Electric Capital (GEC) pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) karöltve kíméletlen feltételeket diktált.
A Fidesz-MPP már az árat illetően is 1995 decemberében a kormányfőhöz fordult, hogy halassza el a BB eladását, mondván, ha csak névértéken adják el a bankot, akkor valójában az állam fizet, hiszen korábban 12 milliárdnyi államkötvénnyel, s egy 2 milliárd forintra értékelhető, a Belváros szívében lévő bankszékházzal stafírozták ki a menyasszonyt. Azóta kiderült: az igazi feketelevest az állami garanciavállalások jelentik. Az eredeti szerződési előírások szerint ugyanis a GEC és az EBRD bizonyos feltételek esetén (ha a bank részvényeinek könyv szerinti értéke a vásárláskori érték felénél kisebb összegre csökkenne) 1999. május 15-éig bármikor visszaadhatta volna a bankot, ráadásul nem annyiért, amennyiért vette, hanem annak a 6 hónapos LIBOR (londoni bankközi) kamattal növelt dollárösszegéért. Vagy egy másik garanciális példa: Bokros Lajos kötelezettséget vállalt arra, hogy a GEC utasítására a Budapest Bank meghatározott összeg erejéig (1997-ben és 1998-ban egyaránt 4,125 milliárd forintnyi, a bank eladásának időpontjában az MNB középárfolyamán számított dollárösszegig, amit minden egyes alkalommal a forint/dollár árfolyam azóta bekövetkezett változásával korrigálni kell) felkérheti a minisztert bármiféle olyan kölcsön, befektetés vagy vagyontárgy visszavásárlására, illetve garancia vállalására, amely 1996. június 30-áig, vagyis még a BB eladását követő fél évben is a BB könyveibe került.
Hogy e szerződési feltételeket mai eszével már a Horn-kabinet sem fogadná el, vagy annyit javult-e azóta Magyarország renoméja, hogy a kormányfő úgy gondolta, pénzügyminisztere nyugodtan kérheti részvényes társaitól a garanciák némi oldását, azt nem tudni, mindenesetre Draskovics Tibor pénzügyi államtitkár arról tájékoztatta a sajtót, hogy a miniszterelnök felkérésére Medgyessy Péter tárgyalásba kezdett a GEC-vel és az EBRD-vel, sőt tavaly december 23-án már alá is írták a módosított szerződést. Ez – Draskovics szerint – a magyar fél számára két ponton is kedvező változással jár. Nem kell visszavenni a babaruhát, megszűnt a részvény-visszavásárlási záradék, s nagyjából arra kell csak a kormánynak garanciát vállalnia, ami az ő sara, a visszavásárlási garanciába vont eszközök bekerülési határideje 1995. december 31-e lett.
Igazán jól azonban megint csak a GEC járt, mondogatják magukat megnevezni nem kívánó köztisztviselők. 1997 helyett ugyanis már tavaly visszaadhatta – 1,1 milliárd forint készpénzért – az államnak az 1996-ban mintegy félmilliárdnyi veszteséget felhalmozó Polgári Bankot (PB). Az erről szóló szerződésben a pénzügyminiszter ugyan állítólag kikötötte, hogy az állam az 1995. december 31-ét megelőző színvonalú bankot vette vissza, ám a BB a Cívis Alapért és a Citizen Rt.-vel közös „kavarásokért” – ez utóbbit a PB könyvvizsgálója már 1995. évi jelentésében is kifogásolta (HVG, 1996. augusztus 24.) – semmiféle garanciát nem vállalt. Ráadásul azt sem tudni még, vajon mennyiért sikerül majd a PB-t privatizálni, s azt megelőzően még mennyi pénzt kell az államnak belepumpálnia. Balázs Ágnes helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón megerősítette: a PB a hitelintézeti törvényben előírt követelményeknek megfelelő működéséhez alapos tőkeinjekcióra szorul, amit azonban az állam szeretne elkerülni. Singlovics Béla, a BB vezérigazgatója szerint egyébként túl sokat foglalkozik a sajtó a garanciákkal, a Budapest Bank mérlegfőösszegéhez (360 milliárd forint) képest vállalt 3,25 százaléknyi állami garancia nem igazán számottevő. Kérdés, az adófizetők is így gondolják-e. Véleményük természetesen attól függ majd, hogy az állam mennyiért tud majd túladni a BB-től visszavásárolt kölcsönökön, eszközökön, s akkor derül ki igazán, blöffölt-e Bokros Lajos, amikor jó imázst teremtett saját bankjának a korábbi esztendőkben.
Dióhéjban körülbelül így foglalható össze a Budapest Bank szerződésének pénzügyi háttere, ám igazán botrányos a politikai történet, ahogy a kormány semmibe vette az Országgyűlést. Jóllehet a Budapest Bank magánosításának a Bokros Lajos pénzügyminiszter által 1995. december 19-én aláírt szerződései részeként a miniszter többféle speciális állami garanciát vállalt, ennek semmi nyoma nem volt abban a Pénzügyminisztérium (PM) által az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának a megrendelésére készített tavaly áprilisi, sőt a kormány által készített októberi beszámolókban sem, amelyből az ÁPV Rt. összesen közel 400 milliárd forintnyi kezességvállalását kiolvasva a képviselők igazolva látták gyanújukat: a Suchman Tamás vezényletével bonyolított privatizációs sikersztori némi szépséghibája, a tárca nélküli miniszter túlságosan bőkezűen vállalt állami garanciákat. Latorcai János (KDNP) kétkedéseit pedig a BB eladásakor vállalt állami garanciákat illetően Medgyessy Péter pénzügyminiszter tavaly szeptember 24-én azzal altatta el, hogy megígérte, ha a vevők is hozzájárulnak, „az üzleti megállapodást ... nyilvánosságra fogom hozni”.
Három hónapos ködösítés – fordítási nehézségekre való hivatkozás – [/b]után Draskovics Tibor pénzügyminisztériumi államtitkár január 2-ai sajtótájékoztatóján kiderült, az érintettek már a szerződés módosításán is túl vannak, ám a nyilvánosságra hozatalból, ily módon a képviselők tájékoztatásából még mindig semmi nem lett.[/b] Az államtitkár felmutatott ugyan egy 30-40 centiméter vastag dossziét, hogy íme, a szerződés, ám pókerarccal rögtön hozzátette, az üzleti világban legfeljebb annak tartalmát szokás nyilvánosságra hozni. És mesélt. Hangsúlyozta, „semmiféle titkos záradéka nincs tehát a szerződésnek”, azt azonban már nem verte nagydobra, hogy ahogy az általában egy banki eladásnál szokás, a BB eladásakor is kétfajta szerződés született, egyrészt egy szokásos részvényeladási, amelyet külön-külön kötött a pénzügyminiszter a GEC-vel és az EBRD-vel, másrészt az új részvényesek együttműködési – úgynevezett részvényesi – szerződése. A vitatott garanciákat pedig nem a részvényeladási, hanem a részvényesi szerződés tartalmazta.
Miniszterek, magas rangú kormánytisztviselők legfőbb kelléke lett napjainkra a különféle blöfföket kísérő pókerarc – legalábbis a BB privatizációs szerződésének nyilvánosságra hozataláról szóló megannyi történet ezt bizonyítja. Jószerivel például azt sem tudni, hogy ki dolgozta ki a szerződési feltételeket. Előkészítésében ugyanis személyes érintettség okán anno – legalábbis az akkori híradások szerint – nem Bokros Lajos pénzügyminiszter, hanem Draskovics Tibor vett részt, ám mint az államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, „minden lépésemről konzultáltam a miniszterrel, s végül is magyar részről Bokros Lajos december 19-én a kormány felhatalmazását bírva írta alá a szerződést”. 1995. december 14-én a PM a kormány elé tárta a részvényeladási feltételeket, ám mint azt a Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) állítólag megállapította, egyes garanciális szabályokról hallgatott az előterjesztő, miközben az akkori helyettesítési rendnek megfelelően Horn Gyula távol-keleti utazása miatt Bokros Lajos vezette az ominózus kormányülést. A HVG információját a KEI elnöke, Rubicsek Sándor nem erősítette meg, mindössze annyit mondott; „Majd meglátjuk. Októberben kért fel a miniszterelnök, hogy ellenőrizzük a BB-szerződéseket, amit egyszer már napirendre is tűzött a kormány, ám a hírek szerint épp a héten vitat meg.”
SZÁNTÓ ANIKÓ