Mi lesz a közkegyelemmel?
Levél Pokorni Zoltánhoz
Varga Domokos György 2006. október 6.

Kedves Pokorni Zoltán! Az önkormányzati választások küszöbén a gondolának adott interjújában arra a felvetésemre, hogy a Fidesznek támogatnia kellene a közkegyelmet, Ön egyebek közt ezt válaszolta: "Ez fontos kérdés, amire felelős választ kell adnunk." Később hozzátette: "Ezért van nálunk napirenden a téma, és rövid időn belül véleményt fogunk erről mondani."

Tisztelt Alelnök Úr! Ön ebben az interjúban egy nagyon fontos politikai-filozófiai kérdést boncolgatott: felelős politikusnak hogyan szabad a nyilvánvalóan antidemokratikus megnyilvánulásokra reagálnia? "...csak úgy születik demokrácia, ha én magam is hiszek benne és ennek megfelelően kezdek el viselkedni. Csak így születhetett meg a demokrácia intézményrendszere. Ha erről a sarokkőről a Fidesz most lelép, akkor saját magát tagadja meg. A lényegét. Tehát nem lehet puccsot csinálni. És nem lehet demokratikus szabályokat átlépve, erőszakkal élni."
A kész interjúba nem fért bele, ám szóban megemlítettem Önnek: már-már krisztusi politika ez. "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel."

Úgy tűnik, az önkormányzati választások teljes mértékben igazolták az Ön s a Fidesz politikai hitvallását: egyfelől el kell ítélni az erőszakot (tüntetni, demonstrálni lehet, mert az erő, randalírozni nem, mert az erőszak - fogalmazta meg Ön a lényegi különbséget); másfelől világossá kell tenni: a helyzet kialakulásáért Gyurcsány Ferenc felelős, s mindazok, akik feltétel nélkül kiszolgálják a politikáját. ("Ok és okozat között sose fordítsuk meg a kapcsolatot! Gyurcsány Ferenc hazugsága, az országnak ártó politikája, a választók pökhendi lekezelése vezetett oda, hogy az emberek kivonultak az utcára" - nyilatkozta Ön.)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hasonló szellemben beszélt véges-végig a kampány utolsó napjaiban. Ugyanúgy mint Ön, figyelmeztetett arra, hogy csakis a mostani kormánykoalíciónak áll érdekében, hogy az ország a televíziós székház ostromáról beszéljen, és ne a megszorításokról; és azt meggyőződését is hangoztatta (akárcsak Ön), hogy a székház ostromát is a hatalom provokálta ki. A Fidesz "krisztusi" krédójába szépen belefért a Kossuth téri tüntetőknek, kitartásuknak szóló elismerés is: a Fidesz elnöke még a nagyon fajsúlyos, szózatszerű politikai hirdetésébe is belevette ezt az ország-világnak szóló, fontos üzenetet. Viszont a krédójába - mint láthattuk, s megérthettük - nem fért bele, hogy az erőszakos tüntetőknek, a "randalírozóknak", a "vandáloknak", a székházat "ostromlóknak" bármiféle politikai gesztust tegyen.

S nem csak a krédójába nem fért bele, hanem a politikai ésszerűségbe, célszerűségbe sem: hiszen a balliberális politikai hadtest egész kampánya egyik fő pillérévé tette a jobboldali erőszakossággal, szélsőségességgel, radikalizmussal való riogatást. Örökké emlékezetes marad számomra Demszky Gábor leplezetlen lelkendezése legújabb választási győzelme estéjén, amidőn kampányfőnökét dicsérte ugyancsak ország-világ előtt: "zseniális volt" - mondta nemes egyszerűséggel. Nos, e zsenialitásnak négy fő eleme volt - uram, Istenem, mivé is fajult derék rendszerváltozásunk?! Ugyanúgy elhallgatni, eltagadni a főváros katasztrofális pénzügyi helyzetét, ahogy Gyurcsány tette az országéval; mindenáron elkerülni a szemtől szembeni megmérettetést (nyílt televíziós vitát) a legfőbb riválissal; bezárni a Combinókat; s végül a legfajsúlyosabb elemként: megállás nélkül azt sugallni-állítani a legfőbb ellenfélről és a mögötte kiálló pártokról, hogy radikalizmusukkal, szélsőségességükkel romba döntenék a fővárost (no meg, persze, az országot).

Politikai értelemben - a küszöbön álló választásra való tekintettel - a Fidesz tehát helyesen vonta meg olyan élesen a határt erőszakos tiltakozás és békés tüntetés között. A választásnak azonban vége.

Tisztelt Alelnök Úr!

Ön a szóban forgó interjúban azt is helyesen jósolta meg, hogy az erőszakos tiltakozások megítélésének kérdése a választások után is gondot fog okozni a Fidesznek, legfőbb vezetőinek. Éppen azért, mert - mint felvetettem - mégiscsak kiáltó különbség van aközött, hogy a most hatalmon lévők kezén milliárdok tűntek el, bizonyítottan csaltak és hazudtak; hogy a rendőreik nem csak randalírozókat, de bámészkodókat is brutálisan agyba-főbe vertek; hogy odafent erkölcsi elvárásról beszélünk; és aközött, hogy odalent meg gyorsított, helyenként brutális eljárással teszik hűvösre a joggal elégedetlenkedőket.

Ezért szegeztem Önnek a közkegyelem kérdését, s úgy érzem, abban a politikai helyzetben Ön a lehető legmesszebb ment, amikor kijelentette, hogy a pártjában napirenden van a téma, és rövid időn belül véleményt fognak mondani róla.

Tisztelt Alelnök Úr!

Most azonban, hogy a választásnak vége, s hogy a Fidesz ügyes, hiteles - de legalábbis ennek tűnő - politizálásának köszönhetően megerősödve került ki belőle, szeretném Önt és a pártját szaván fogni.

Habár tisztelettel elfogadom az Ön érvelését, hogy az antidemokratákon is csak demokrataként lehet győzedelmeskedni, teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom, hogy a Fidesz nem emeli fel a szavát, nem tiltakozik hangosan a világ színe előtt az ellen a rendőri, bírói, ügyészi gyakorlat ellen, amely minden kísérletet meghiúsít, hogy a legfőbb bűnösöket nyilvánvaló bűneikért a törvény előtt elszámoltassák, ám azokat, akiket ez a felelőtlen, országrontó politika a hazugság egyik fő fészke elleni támadásra indított, hatalmas erőkkel üldözik és rohamtempóban ítélik el. Mint igazságszerető embernek borzalmas nap mint nap hallanom, hány embert fogtak már el, hányat embert hány évre ítéltek már el, hányat keresnek-üldöznek még, amikor az Ön számára is, és minden tisztességes ember számára világos a nyíl (az ok-okozat) iránya. Talán Önnek még nem volt alkalma meghallgatnia azt az interneten keringő hangfelvételt, amelyen Gyurcsány Ferenc 28 évesen szónokol a KISZ talán utolsó kongresszusán, itt történetesen az alelnöki posztért. Hátborzongtató, hogy már akkor ugyanazokkal a ragyogó - mert amennyire álságos, a rövidlátó embereknek annyira könnyen emészthető - szónoki fogásokkal győzte meg elvtársait, mint tizenvalahány évvel később. Természetesen itt nem csak Gyurcsány Ferenc az ok, hanem az az egész hatalmi tömb, amelyből kinevelődött, s amely most is védőpajzsot von köré. Tisztelt alelnök úr, személyesen beszéltem a székház elleni ostrom néhány résztvevőjével, s ennek alapján néhány fontos körülmény világossá vált. Mindenekelőtt: a támadást megelőzte a tüntetők petíciójának átadása, illetve a beolvasásának elutasítása. A petíció egyik átadója, Toroczkai László, a gondolának adott interjújában határozottan kijelentette, hogy ha felhívásukat közzé tették volna, biztos, hogy nem lett volna semmiféle ostrom. Enyhén szólva is a legsötétebb cinizmusra vall, ahogy az ostrom óta a Magyar Televízió azzal reklámozza magát, az igazat mondja, "ha hagyják". A Magyar Televíziót csupán egyetlen este, egyetlen éjszaka nem hagyták szabadon beszélni: amikor éppen ostromolták. Különben úgy ferdít el, úgy hallgat el fontos dolgokat, ahogyan akar. E közszolgálatinak nevezett televíziónak a hatalom ellen joggal demonstráló, Kossuth téri tüntetők kiáltványa sem volt eléggé hír, merthogy az igazság helyett jó szokása szerint e történelmi pillanatban is inkább a hatalmat s a hazugságot szolgálta.

Továbbá: nem a tüntetők rontottak neki a rendőröknek, hanem a rendőrök a tüntetőknek. Szeretném, tisztelt alelnök úr, ha nem félne párhuzamot vonni a pesti srácok és a székházat ostromlók között. Én például rá merném bízni a kerületemet arra az önkormányzati képviselőre, akit Önök a választás előtt - hangsúlyozom, politikai szempontból helyénvalóan - gyorsan kizártak a pártból, mert a rendőri rohamra válaszul odavágott egy üres sörösdobozt. Ha Magyarországon valódi demokrácia lenne, egy pillanatig nem gondolnám ugyanezt. Akkor én is azt mondanám, hogy '56 más volt, mert akkor diktatúra volt, s nem volt más eszköz, más lehetőség a tiltakozók kezében, mint az erőszak. Ám mitől tekinthetnénk igazi, normális demokráciának azt, amelynek legfőbb jellemzője a következmény-nélküliség? Ugyan, tisztelt alelnök úr, az országot a mai helyzetbe taszítók közül hányat ítéltek el az elmúlt tizenvalahány évben? És hányat hurcoltak meg azok közül, akik teljes szívükkel-lelkükkel éppen ettől a veszedelemtől óvtak? Hogy csak egy nagyon friss, nagyon fájó példát említsek: M. Szabó Imre újságíró esetét. Mint a nemzet dolgainak egyik legelszántabb, legbecsületesebb krónikása hősies küzdelmet folytat a puszta megélhetésért, szó szerint az életben maradásért, eközben szókimondásáért egymillió forint büntetésre ítélte a magyar bíróság. Uram, Istenem, hol van arányban a szókimondás, a markáns véleményalkotás bűne azzal a százezerrel, amelyet miniszterelnökünk és csapata követett el - teljesen büntetlenül? Tudom, tisztában vagyok vele: az igazságszolgáltatás valójában jogszolgáltatás. Ám ez sem menti fel az alól a Fideszt, hogy az igazságért - legalább, amikor eljött az ideje - kiálljon.

Márpedig, ha valamikor, akkor most ennek nagyon itt van az ideje. S nincs itt az oktalan taktikázásnak. Ma sokkal inkább az veszélyezteti a demokráciát, aki indokolatlanul óvatoskodik, indokolatlanul elhatárolódik a "radikálisoktól", "szélsőségesektől". Ma az szolgálja az igazságot s vele a demokráciát, aki hangosan közkegyelemért kiált, ezzel téve világossá mindenki számára az elvitathatatlant: nem az okozatban keresendő a fő bűn, a mindenáron megtorlandó bűn, hanem az okban. Aki ezt nem teszi világossá, az előbb-utóbb maga is foglya lesz a képtelen helyzetnek. Esetleg azért, mert így vagy úgy, szépen átlépnek majd feje felett az események.

Például azért, mert a Fidesz gyorsan elveszíti most megerősödött hitelességét. Nem lenne jó, ha a Fidesz - győzelme után - hirtelen úgy csinálna, mintha nem köszönhetne semmit a Kossuth téri tüntetőknek. Nem lenne jó, ha ellenzéki társával, a KDNP-vel együtt konnektor-üggyé silányítanák az együttműködés kérdését a Kossuth téri tüntetés szervezőivel. Nem lenne szerencsés, ha a Fidesz - győzelme után - a társkeresés politikája helyett újra elővenné cethalpolitikáját. A Fidesz hitelvesztése könnyen a kormánypártok malmára hajthatja a vizet. S akkor Gyurcsány marad. S vele - legalábbis jó ideig még - a demokrácia sztanioljába csomagolt diktatúra: a demokratúra. De az is lehet, hogy a Fideszben ezúttal már örökre csalódók végképp új erőket keresnek majd "a haza megmentésére". Radikálisabbakat. Erőszakosabbakat. Lehet, hogy forradalom törne ki, lehet, hogy polgárháború. Gondolom, egyiknek se örülne, tisztelt alelnök úr.