Tanácskozás a polgári kormány négy évéről

--------------------------------------------------------------------------------

"Több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás" - kommentálták 1998-as választási győzelmüket a fideszes politikusok. November 20-án a Batthyány Alapítvány és a Kölcsey Intézet konferenciáján neves politológusok, szociológusok és közgazdák a kormányváltás óta eltelt másfél év távolából arra keresték a választ, mennyiben valósultak meg a jelszóval jellemezhető törekvések.

Fotó: Griechisch Tamás

Elek István és Gróh Gáspár a konferencián

Bár nehéz feladat négy év tevékenységét néhányszor negyedórába sűríteni, a Mérlegen a polgári kormányzás négy éve című konferencián felszólalóknak ez sikerült. Sőt: néhányan nemcsak szakterületükről vázoltak fel tömör, de alapos képet, hanem az évtizedes folyamatok fényében is láttatni tudták az 1998 és 2002 közötti időszakot.

Bogár László arra mutatott rá, hogy a Fidesz a sok évtizedes agónia felszámolását tűzte ki célul az 1989 utáni időkre is rátelepedő régi világ kiűzésével: "Mivel sem jólétet, sem szabadságot nem hozott, a rendszerváltozás utáni rendszer mély válságban van, sőt megbukott. Ötvenhatban is megbukott egy rendszer, és ez nem akadályozta meg a status quo urait abban, hogy utána 34 éven keresztül üzemeltessék a semmit" - szögezte le Bogár, aki 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt. Kijelentette: az 1989 utáni status quo a korábbi párttársadalmi rendőr és a Wall Street-i bankár titkos egyezségén alapul. Bogár véleményét erősítette meg Tellér Gyula szociológus is, aki részletesebben mutatta be a régi és az új hatalom összefonódását: "Én a történelmet és a politikát drámaként szemlélem és élem át. A dráma pedig az, hogy a magyar társadalom satuba szorult, melynek két pofája régóta nyomja össze a társadalmat. A satu egyik pofája a fizikai hatalmon alapuló, hanyatló szocialista diktatúra rendszere, amelynek megalvadt struktúrái ma is jelen vannak Magyarországon. A satu másik pofája a formálódó új diktatúra, mely nem a fizikai, hanem a gazdasági és médiahatalom birtoklásán alapul, és amelyet neoliberális-globális diktatúrának nevezhetünk. A különös az, hogy e két diktatúra között számos szerkezeti párhuzam fedezhető fel, sőt "személyzetük" is tökéletesen csereszabatos." A két előadó véleménye abban is megegyezett, hogy a Fidesz 1998-ban a satu szorításában széttöredező társadalom képviseletét vállalta, annak a középrétegnek a feltámasztását, mely - Bogár László szavaival - "a szó fizikai és mentális értelmében is a globalitás lokális elitje és a lemorzsolódó roncstársadalom között szorong". Az 1998 és 2002 közötti kabinet a satu lazítását a polgárosodás elősegítése, a nemzettudat erősítése és az ezek megvalósításához szükséges politikai erő megteremtése révén igyekezett lehetővé tenni. A tanácskozók arra keresték a választ, meddig is jutott az Orbán-kormány ezen az úton.

Bár Bogár László leszögezte: "1998-ban a magyar gazdaság már nem létezett, az új kormány a gazdaság helyén csak lerágott csontokat talált", Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal napokban eltávolított vezetője mégis sikerekről számolhatott be. Az 1998 és 2002 közötti években a gazdaság valamennyi mutatója javult, ami nem véletlen: Vass Csaba arra mutatott rá, hogy az Orbán-kabinet volt az első, amely nemzetgazdasági stratégiát dolgozott ki, és nemcsak a statisztikák feltornászására, hanem az emberi lét átfogó javítására törekedett - 1998 és 2002 között az ember a gazdaság eszközéből a céljává vált. A szociológus arra is felhívta a tanácskozók figyelmét, hogy a humán értékek védelme nemcsak emberszeretet és jó szándék kérdése, hiszen a gazdasági lehetőségeket alapvetően az emberi tényezők határozzák meg: a versenyképesség 70 százaléka múlik ezen, míg a magyar nemzeti vagyon minimum 58 százalékát az "emberanyag" teszi ki. A humán gazdaság jelentőségét emeli, hogy maguk a piaci törvények hasítják ketté az emberi személyiséget: "Az, hogy az emberek reggel 6-tól délután 2-ig kiváló morális és szellemi értékeket felmutató mintatermelők, délután 2-től pedig konzumidióták legyenek, nehezen fér meg egymással" - állította Vass Csaba.

"Az Orbán-kormány szembefordult a globális hatalom azon törekvésével, amely a gazdaság után a humán javak magánosítására irányult" - szögezte le Bogár László. Ez természetesen nem váltotta ki a privatizőrök örömét: médiapozícióik segítségével hatásosan indítottak "egész pályás letámadást" a polgári kabinet ellen, és jelentős károkat okoztak. A média működéséről Török Gábor politológus beszélt, és egyetértés fogadta azon meglátását, hogy "a médián kívül csak politikai marginalitás létezik, Magyarországon pedig jelentős fölényben van a baloldali valóságmagyarázat". A Heti Válasz kérdésére Bogár László más szavakkal vázolta fel a nemzeti gondolat helyzetét: "Fegyelmező hatalma segítségével az uralkodó diskurzus kizárta annak a lehetőségét, hogy önálló nyelve, önálló narratívája alakuljon ki a társadalom jobboldali részének is." Ez az a tehetetlenség, amit Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének alábbi sorába sűrített: "Eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe". Bogár László a választási vereséget is a nyelvi háború elvesztéséből vezeti le: "Az Orbán-kormány pontosan azokat a társadalmi csoportokat nem érte el, amelyek - vesztesekként - kizárólag a rendszerváltozás korrekciójának sikerére számíthattak. A globális főhatalom megtorlásának elkerülése érdekében az Orbán-kabinet igyekezett becsomagolni mondanivalóját, ám ennek az lett a következménye, hogy a vesztes társadalmi csoportok sem ismerték fel a törekvések valós tartalmát. Védtelenek voltak a hamis magyarázatokkal szemben, amelyek azt a látszatot keltették, hogy nyomorúságukat pontosan ez a kormány okozza" - mutatott rá a közgazdász.

A kétféle valóság kibékíthetetlenségére más felszólalók is rámutattak. Schlett István a két tábor közötti párbeszéd esélytelenségét a jelentősebb témák felsorolásával bizonyította be: ha a Fidesz a politikát teremtésnek nevezi, az MSZP diktatúráról beszél; az értékek jelentőségének kiemelése kirekesztésnek, a magyar modell követése maradiságnak minősíttetik. Az egyetemi tanár arra is rámutatott, hogy a politika néha elferdíti az eredeti gondolatokat. A "Merjünk nagyok lenni!" - "Merjünk kicsik lenni!" vita esetében a torzításra Széchenyi teljes mondatának idézésével világított rá, mely így szól: "Merjünk nagyok lenni, valóban nem oly nehéz, de egyszersmind legyünk bölcsek is!"

A tanácskozók egyetértettek abban, hogy az 1998 és 2002 közötti időszak fő pozitívuma az volt, hogy előtérbe kerültek a morális és a lelki tényezők. Lánczi András politológus is leszögezte, hogy először tűzték ki célul a morális nihilből való kilábalás és a lelki változás elősegítését. A relativizmus és a tömegesedés leküzdésében a polgári kabinet fő szövetségesei természetesen az egyházak voltak. A kitűnő kapcsolatot Balog Zoltán református lelkész, a volt miniszterelnök tanácsadója két idézettel mutatta be. Az egyik Nemeskürty Istvántól származik: "A 2000. évben az állam és az egyház szétválasztását fel kell függeszteni", a másik pedig Orbán Viktortól: "Mi azt várjuk az egyházaktól, hogy reményt adjanak az embereknek."

A mélyebb folyamatok mellett a tanácskozók számos szakterület alakulását is megvitatták. Medgyesy Balázs, a Fidesz zöld tagozatának elnöke arra mutatott rá, hogy a környezetvédelem véletlenül sem a baloldal privilégiuma, sőt: a környezetvédelem nem más, mint a közösségi szemléletű döntéshozatal - ami maga a konzervativizmus. A 2002-es választási vereség óta sokan sürgették a hibák feltárását, elemzését és kijavítását. A tanácskozás az ő elvárásuknak is eleget tett, a felszólalók többsége kritikát is megfogalmazott az Orbán-kormány tevékenységével kapcsolatosan. Hoffmann Rózsa egyetemi tanár az 1998 és 2002 közötti oktatáspolitikát bírálta. Rámutatott: a Fidesz alig támogatta a tanárok anyagi megbecsülésének és a diákok esélyegyenlőségének javítását, miközben hatalmas összegeket fordított annak a minőségbiztosítási rendszernek a kiépítésére, aminek hatékonyságában sokan azóta is kételkednek.

Gróh Gáspár, a Magyar Szemle szerkesztője a humán kultúra területén elkövetett hibákról beszélt. A Nemzeti Színház körüli huzavonán mutatta be: a polgári kormány "sikeresen" haragította magára az egész építésztársadalmat, sőt az egész művészvilágot: azokat, akik a modern stílusokat kedvelik, a XIX. századot idéző épület, míg azokat, akik a hagyományos irányzatokat követik, a poszt-posztmodern megnyitó előadás idegenítette el.

A tanácskozók nagy része a saját nevében is beszélt, amikor kijelentette: a hibák ellenére az 1998 és 2002 közötti időszak sokak számára az utóbbi évtizedek legszebb négy éve volt. Nem véletlen, hogy a 2002-es választások idején sokan remélték: ami történik, több lesz, mint rendszerváltás, de kevesebb, mint kormányváltás. Így 2003 vége felé azt remélik, hogy két és fél év múlva már az eredeti szlogen érvényesül.