Jozef Beck külügyminisztersége.
A "harmadik Európa" terve.

Pilsudski marsall már a harmincas évek eleje óta arra törekedett - félvén egy esetleges német-szovjet bekerítéstől -, hogy lazítsa az egyoldalú francia kapcsolatokat és rugalmasabb, mai nyelven "multilaterális" külpolitikát folytasson. Ezért 1932. július 25-én megnemtámadási szerződést kötött a Szovjetunióval. Igazi fordulat a lengyel külpolitikában azonban akkor következett be, amikor 1932. november 2-án Jozef Becket, a fiatal államtitkárt és egykori légionáriust nevezték ki külügyminiszterré. Beck és helyettese, Szembek gróf, arra törekedtek, hogy szakítva Franciaország és a kisantant merev status quo-politikájával, lengyel vezetéssel újrarendezzék a kelet-közép-európai térséget.

Beck első külpolitikai sikere az 1934. január 26-án aláírt lengyel-német megnemtámadási paktum volt. Létrejöttét előmozdította a lengyel vezetőket aggodalommal eltöltő francia-szovjet közeledés, valamint - utólag bármilyen különösnek tűnik is ez - Hitler kormányalakítása Németországban. Ennek oka abban rejlett, hogy az osztrák alsó rétegekből származó Hitler nem osztotta a weimari köztársaságban is vezető szerepet játszó porosz-konzervatív vezetőréteg (Hindenburg, Papen, Schleicher és mások) hagyományos lengyelellenességét. Hitler elsősorban Ausztria és a Szudétaföld bekebelezésére törekedett, hosszú távon pedig szövetségest látott Lengyelországban egy későbbi időben megindítandó szovjetellenes háború esetére. Természetesen éppen hosszú távon voltak a német és lengyel célkitűzések összeegyeztethetetlenek. Hitler forradalmi, az európai hatalmi rendszert alapjaiban megrendítő külpolitikát folytatott. Beck ugyan ellenfele volt a status quónak, Csehszlovákiát német, magyar és szlovák közreműködéssel fel akarta darabolni, de - mivel állandóan történelmi kategóriákban gondolkodott - végső célja annak a nagyhatalmi szerepnek a helyreállítása volt, amelyet Lengyelország a Jagelló-királyok idején játszott. Beck külpolitikai koncepciója az úgynevezett "harmadik Európa" létrehozása volt, egy laza államszövetségé, amely Magyarországból, az autonóm Szlovákiából, Jugoszláviából, Romániából állt és Olaszországra támaszkodott volna, de jó baráti viszonyt tartott volna fenn a két nyugati hatalommal: Angliával és Franciaországgal. Beck szerint ez az általa megvalósítani kívánt államrendszer elég erős lett volna ahhoz, hogy mind a nemzetiszocialista Németország, mind a bolsevista Oroszország expanziós törekvéseivel szemben erős gátat képezzen.

Becket nemcsak a nemzetiszocialista Németország dinamikus expanziós politikája aggasztotta, hanem Beneš csehszlovák külügyminiszter 1935 óta követett, nyíltan szovjetbarát külpolitikája is. Utóbbival szemben azért voltak aggályai, mert attól félt - s a II. világháború alatti és utáni események tükrében nem is egészen alaptalanul -, hogy a beneši külpolitika megnyitja az utat a Szovjetunió kelet-közép-európai expanzív törekvései előtt. Félelmét igazolni látszik Litvinov szovjet külügyi népbiztosnak 1937 novemberében Bullitt amerikai nagykövettel folytatott megbeszélése. E megbeszélés során az orosz diplomata nyíltan kijelentette, hogy a Szovjetunió célja nemcsak Besszarábia, de egész Románia bekebelezése, s egy későbbi időpontban Lengyelország "abszorbeálása" is.

1936. december 21-én Beck a lengyel külügyminisztérium vezető tisztviselői előtt körvonalazta a lengyel külpolitikai célokat. Ezek - szerinte - az alábbiak voltak: a csehek által 1919-ben jogellenesen elfoglalt tescheni körzet visszaszerzése, Kárpátalja Magyarországhoz való visszacsatolása, egy "autonóm" Szlovákia létrehozása, Magyarország és Románia kibékítése, s a fent említett - lengyel vezetés alatt álló és Olaszországra támaszkodó - Szlovákiából, Magyarországból, Romániából és Jugoszláviából álló blokk megteremtése. Még ugyanebben az évben sikerült Becknek egy diplomáciai sikert elkönyvelnie. Carol román király - nagyrészt Beck befolyására - a szovjetbarát és Benešsel szorosan együttműködő Titulescu külügyminisztert elbocsátotta, és utódjául Victor Antonescut nevezte ki, aki a lengyel-román barátság elmélyítésének híve volt.Nem tévesztendő össze a háború ideje alatt a teljhatalmat gyakorló Ion Antonescu marsallal. 3