Tímár János (SZDSZ), Ladvánszky György (MSZP) és Gyuricza Péter (MSZP). A szövetségbe forrt erő segítő balt nyújtott a Klubrádiónak (Fotók: Burger Zsolt, MTI/Kovács Attila)
A külföldön tartózkodó Tirts Tamás közleményében kijelentette, megsértette ügyrendjét az ORTT, amikor a fővárosi frekvenciáról döntött. A testület KDNP-delegáltja a következő ülésén kezdeményezi a döntés felülvizsgálatát. Információink szerint Tirts korábban kifogást emelt amiatt, hogy a Klubrádió pályázatában az éjszakai műsorszolgáltatás leírása nem felelt meg a tender formai követelményének. Szalai Annamária, a testület Fidesz-delegáltja botrányosnak minősítette a testület tegnapi döntését. Véleménye szerint a két szocialista és egy SZDSZ-es tag – akiknek legitimitása is megkérdőjelezhető – az ügyrendet is megsértve játszotta át az utolsó budapesti frekvenciát a szocialistákhoz köthető Klubrádiónak.
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/klubajandek_bolgareknak.html