Most, bár nehéz a helyzet,
másképpen lesz!
Az új Széchenyi-terv – az elsőhöz hasonlóan – a vállalkozók, az önkormányzatok és az állam közös kockázatviselésére támaszkodik.Az államháztartás jelenlegi helyzete miatt azonban most főként uniós források felhasználására lehet alapozni. Ennek érdekében gyökeresen átalakítja a kormány a támogatások elosztásának és pályázatainak rendszerét.
A jövőben az eddigi kínálati politika helyett a vállalkozók terveit, keresletét helyezik a központba, ugyanis nem az állami szervek és nem a minisztériumok feladata kitalálni, hogy milyen kiírásokra van szüksége a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak. Ellenkezőleg: a pályázónak, a vállalkozónak és az önkormányzatnak van fejlesztési ötlete, projektje, ők szeretnének valamit megvalósítani, létrehozni, s erre fordítják saját forrásaikat. Az állam feladata pedig az, hogy ehhez kiegészítésként – az uniós források felhasználásával – kedvező finanszírozási lehetőséget, például hitelgaranciát vagy kedvezményes hitelt biztosítson