"A Fodor-tábor a jelek szerint mindent egy lapra tett fel: a rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésre készülnek, ezt kívánják kikényszeríteni. Erről április 5-én hozhat döntést a párt "parlamentje" (Országos Tanácsa). Az előre hozott elnökválasztás ugyanakkor nem feltétlenül csak Fodoréknak állhat érdekükben, mivel a revansvágy mindkét táborban erősödik: a hírek szerint Kóka is szívesen "földbe döngölné" politikai ellenfelét. Ugyanakkor ő, illetve több támogatója "önsorsrontó" lépésnek tartana egy tisztújtást, mint ahogy a csütörtökön indított SZDSZ-felhívás aláírói is. Az immár több mint nyolcvan szabad demokrata politikus (köztük Kuncze Gábor és Pető Iván volt pártelnökök, több megyei vezető, polgármester, illetve Wittinghof Tamás, az ügyvivői testület tagja) a tisztújítás helyett nyomatékosan arra kérik az SZDSZ országos tanácsát, hogy határozatban ítéljen el minden bizonyítható szabálytalanságot, kezdeményezze a felelősök megbüntetését, és adjon erős felhatalmazást a jelenlegi vezetésnek a reformprogram végigviteléhez. Az aláírók felszólítják mindazokat, akik csaltak vagy csalást szerveztek, hogy mondjanak le minden, az SZDSZ-ben viselt pozíciójukról, és haladéktalanul távozzanak a pártból." Nahát
|