Említem Budapestről a Manninger és a Salamin családot.

A szeretet és a kötelesség együtt jár. A szeretet arányosan nő ezért egyenletesen osztható, a kötelesség arányosan oszlik életkor szerint. A gyerekek eltérő életkoruk miatt TUDNAK SEGÍTENI nekünk és egymásnak.

És hány olyan 1, 2 vagy 3 gyerekes családot ismersz ahol szintén elkutyulódnak a gyerekek. Ez nem gyerekszámtól függ.

Nem értek egyet a szeretetről alkotott véleményeddel. A gyakorlatban azt tapasztalom, ahogy nő a család úgy nő és soha nem fogy el.

A nagy családban nem úgy van, hogy csak a felnőtt ad szeretetet a gyereknek, itt hamar kialakul, hogy a nagy ad a kisebbnek, hiszen nap mint nap ezt látja a szüleitől.

Amit a robotról, látástól-vakulásig való munkáról írsz, az igaz lehet 1-2-3 gyereknél is. Nem érzem sem magam sem a feleségem elkeseredett önfeláldozó hősnek.

Vannak a fajlagos költségekben csökkenésében eltérések a gyerekszám növekedésével. Vegyük 100-nak az 1 gyerekes család költségét. A három gyerekig a fajlagos költségek rohamosan csökkenek.

A negyedik és a többi gyerek megszületése már nem jár olyan mértékű csökkenéssel. Itt valóban bejöhetnek lakás, kocsi problémák. Nálunk ez nem jelentkezett élesen, mert 1988-ban született a harmadik gyerek, amikor még a 70 nm-es lakásban éltünk és éppen akkor vettem egy jó állapotú Opel Record-ot, amiben jól elfértünk sokáig.

1990-ben sima cserével egy 150 nm-es kertes házba költöztünk. Már ott született meg a másik három gyerek. Időközben a házat bővítettük, átalakítotuk. Most mind a 3 nagy gyereknek van egy-egy 10 nm-es szobácskája. A legkisebb még 1 éves a mi hálószobánban alszik és a 2 másik kicsinek pedig a mi szobánk melletti 15 nm-es szoba jutott.

De nem ez a jellemző.
Az sokkal jellemzőbb volt, amikor egy másik ilyen "tökéletes" nagycsaládban egy év után feltűnt az egyik szülőnek, hogy az egyik gyerek megállás nélkül köhög. Valószínűleg csak azért tűnt fel, mert közben kis híján meg is bukott.
Aztán kicsit meglepődtek, amikor a gyermekpszichológus felvetette, hogy talán néha bal kézről figyelni kellett volna a gyerekre, mert azért köhög és azért bukik meg, hogy figyeljenek rá végre abban a tömegben.
Ugyanebben a családban az egyik leányzó vett egy kanyart és beállt egy vérkemény szektába. Vajon miért. Mert OTT végre megkapta a szeretetet és elfogadást, amit otthon nem.
Másik nagycsalád, ahol még plusz állami gondozott gyereket is neveltek. Olyan jól sikerült, hogy a lány 18 éves szülinapján lelépett és soha többet nem volt hajlandó visszamenni. Nem mondom meg, milyen foglalkozást választott. Biztosan ez is azért volt, mert eléggé oda tudtak rá figyelni.
Vagy egy harmadik nagycsalád, ahol a gyereket az iskolából az osztályfőnök vitte el orvoshoz, mert annyian voltak, hogy "nem tűnt fel", hogy a gyermek influenzásan jön be már napok óta.
Vagy egy negyedik, ahol az egyik gyerek lelkesen mesélte, hogy képzeljem, mekkora dolog történt, egy segélycsomagból kapott egy majdnem teljesen új pulóvert, és hosszú évek óta ez lesz az első ruhadarabja, amit nem agyonnyúzott állapotban a bátyjától örökölve kezd el hordani (mivel lány, ez különösen boldoggá tette).
Vagy az ötödik, ahol kifejtette egy másik kislány, hogy ő ugyan szeretne hosszú hajat, de az anyukájának nincs ideje 4 adag hosszú hajat megfésülni minden reggel és ezért van mindannyiuknak fiús hajuk.
És a felsorolásnak ezzel nincs vége...