Amelyik megyén átutaztak pl. Gemencre menet, volt olyan biztosítás, hogy helyenként sem a vonatok, sem a buszok, sem az autók nem mozdulhattak.

- Kádár iszonyúan féltette a hatalmát, ezért a közel egy évzizedes börtöntapasztalatából merített börtönmaffia szabályai szerint "alkotta" meg Magyarország civil irányítását is.

Főként a "vezetők" kiválasztásában és azok fékentartásában (jutalmazás és fenyítés) jeleskedett.

Kieszelte azt, hogy külön extra jutalomban részesülhessenek legbizalmasabb emberei. Ezekből kiválasztott 67 -et és velük együtt "megalkotta" az "Egyetértés Sport Vadásztársaságot"!

Gemencet, Mezőföldet, Fehérvárcsurgót, Budakeszit, Kesejűst, Gyarmatpusztát, Tamásit, Galgamácsát, stb. összesen cca. 480 000 ha vadászterületet, 7 600 - 8 000 vadtartó, vadetető, vadhajtó, vadőrző "munkást", extra gépparkot, ill. hatalmas karhatalmi erőket rendelt a 67 fő kiszolgálására. Bekerítette a hatalmas területeket, oda csak az általa kiválasztottak léphettek be!

Főúri alüröket honosított meg! A vadászházakat királyi pompával rendezték be, mindegyikben állandó személyzet volt, mind a 365 napon át.

A 67-eknek a napi ellátás-szállás- szórakozás, stb. ingyenes volt, ám a velük tartó hozzátartozóknak (néha karácsonyra, húsvétra, április 4-re, május 1-re, ill. egy - egy hétvégére 6 - 11 fővel érkezett a főelvtárs!) egy napi teljes ellátás, ill. szállás és szórakozás 10.- Ft-ba került. Ám az elvtársak még ezt az összeget sem szerették befizetni... Volt a földmüvelési minisztériumban egy saját főosztályuk, melyet "Vadgazdaságfelügyeleti Főosztálynak" neveztek el. Ezek voltak a budapesti- előkészítők..., de még egy sajátos feladatuk is volt, mégpedig az, hogy a főosztály berkein belül egy személynek!! az volt a feladata, hogy "ellenőrízze" a négy protokoll vadgazdaságot. Az APEH a lábát sem tehette be egyikbe sem. Ez az egy ember sok - sok mindent tudott a 67-ekről, sok "virtuóz szívességet" tett meg nekik és családtagjaiknak. Kis is kiáltották őt pénzügyi zseninek. Ezekután ne csodálkozz azon, hogy ez az illető ma az ország legmegbecsültebb vezetője, a nagyok legeslegnagyobbika! (Nem MP-ről van szó! Egy későbbi cikkemben még olvashatsz bővebben is, a zseniről, ha érdekel!)

A lényeg az, hogy a "nagyvárosban megfáradt"... elvtársak pénteken - szombaton, vasárnap, ill. ők 67-en és családtagjaik bármikor összejöhettek és a 19 "protokoll vadászház" kanadallója előtt, s ott poharazgatás közben döntötték el, hogy kik kerüljenek a miniszteri székekbe, kik vezessék a nagyvállalatokat, kik legyenek országgyülési képviselők, megyei-, városi-, kisz-, párt-, szakszervezeti-, ill. állami vezetők.

Ezek 67-en, amúgy 4-6 funkciót töltöttek be egyszerre, s természetesen mindegyikhez fizetés (tiszteletdíj) is járt.

A hír előzményei mintegy félévre nyúlnak vissza. Már 1959 nyara óta híre járt, hogy Budapesten több olyan fiatal fiút és lányt tartanak börtönben, akik mint kiskorúak vettek részt a szabadságharcban és nagykorúságuk elérése után most vonják őket felelősségre ‘56-os magatartásukért és tetteikért. E hírek hatására az előző évben nagy volt a nyugtalanság az egész országban.

1959. október 25-én Ed Sullivan amerikai kommentátor a Columbia Broadcasting System egyik televíziós adásában jelentette, hogy 150 magyar fiatalra vár halálos ítélet nagykorúságuk elérésekor ’56-os tetteik miatt. Sullivan hallgatóit országos jellegű mentőakcióra szólította fel abban a formában, hogy még aznap intézzenek leveleket Hruscsovhoz azzal a kéréssel, hogy akadályozza meg a fogvatartott diákok tervezett kivégzését. Sullivan kezdeményezése a budapesti kormányt igen kellemetlenül érintette. Az ENSZ közgyűlésén résztvevő két magyarországi diplomata megkísérelte rávenni Sullivant, hogy állítsa le az akciót, de Sullivan nem engedett. Ezek után október 31-én, a budapesti pártaktíván maga Kádár János foglalkozott az üggyel, amit egyszerűen „aljas provokációnak és alaptalan koholmánynak minősített.”

Helyünk nincs felsorolni azt a sok világlapot és rádióállomást, amely a brutális vérengzés hírét átvette és elítélte, de meg kell emlékezni arról, hogy a Kádár-kormány a hasonló esetben szokásos támadó hangon kísérelte meg elhallgattatni a világ felháborodását. Ortutay Gyula az Országgyűlés egyik ülésén a hírt szóbahozta és a szokásos hidegháborús és fasiszta kijelentések mellett mindössze annyit állapított meg:

„A világ nagyon jól tudhatja, hogy Magyarországon fiatalok kivégzésével nem foglalkozunk!”

Kádár ennek az erőtlen cáfolatnak akart még további súlyt adni azzal, hogy követei útján tiltakozott az angol és az olasz külügyminisztériumnál, a hírközlőszervek magatartása miatt. Az angol külügyminisztérium szóvivője szerint a magyar követ tiltakozását visszautasították azzal, hogy az angol kormány nem ellenőrzi a sajtót és a rádiót. Az angol külügyi államtitkár ugyanakkor felhívta a magyar kormány figyelmét Selwyn Lloyd ismert felfogására, miszerint a magyar kormány továbbra is megakadályozza, hogy az illetékes ENSZ-megbízott a helyszínen folytathasson vizsgálatot a magyarországi állapotokról.

Kétségtelen, hogy amíg a budapesti kormány nem járul hozzá Sir Leslie Munro vizsgálatához, addig semmi értéke nem lehet a köntörfalazó és mellébeszélő hivatalos cáfolatoknak, amelyeket még értéktelenebbé tesz az is, hogy nemcsak az ország lakossága, de a nyugati világ közvéleménye is tudja, hogy a Kádár-rendszer története nem egyéb, mint a csalárd hitszegések és hazugságok halmaza.

"Az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez természetesen meg kellett szerezni a hűbérúr Szovjetunió hozzájárulását is, amelyet végül is elnyertek. Néhány év múlva azonban az oroszok mégis leállították. Hosszas alkudozás kezdődött. Brezsnyevék kemény feltételeket szabtak. A felvételre kerülő "kapitalista kölcsönök" fifti-fifti megosztását követelték. Az összeg 25 %-át az oroszok maguknak kérték, a másik 25 % felhasználására pedig fenntartotta rendelkezési jogát. Ebből azokat a szocializmus útjára lépett, vagy erre ígéretesnek látszó, a gyarmattartók által korábban már teljesen kifosztott "felszabadított" országokat kellett segélyeznünk, amelyet a Szovjetunió megjelölt. A "kedvezményezettek" rendre szovjet fegyvervásárlásokra költötték a segélyeket, amely rövid úton az orosz állami bankban kötött ki. A Szovjetunió vezetői a maguk részesedését nagy valószínűség szerint nem a szovjet állami bank útján realizálták, hanem egymás között felosztották. Legalább is ezt sejteti, hogy a különös sarcot a magyar kormány nem a szokásos banki átutalással juttatta el Moszkvába, hanem magas rangú pártfunkcionáriusok, kormánytagok személyi poggyászként vitték ki. Erről Sugár András, kitűnő moszkvai sajtótudósító révén szerezhetett a magyar nagyközönség tudomást a kilencvenes évek elején a Magyar Televízió egyik adásában."

aha, az SzT.ruktúra-na persze

"Adósságcsapda és kamatrabszolgaság

Magyarország 1981-tôl került az adósságcsapdába, azóta vesz fel újabb és újabb hiteleket, hogy az adósságát törlessze, miközben a jelzálogként szereplô nemzeti vagyon több mint 80 százalékát (mint hitelfedezetet) 1998-ra eladta, de a külföldi adósság - amelynek még 20 százalékát sem használták fel idehaza - a nemzet nyakán maradt.

Magyarország 1998-ban is a világ legeladósodottabb országai közé tartozik, tartósan az "élvonal" elsô három országa között foglal helyet az egy fôre jutó 2500 dollár adósság nagyságát illetôen.

A teljes adósságunk két részbôl áll, a külsô és a belsô adósságállományból.
A külsô bruttó adósságállomány 1997 végén közel 25 milliárd dollár volt, figyelemre méltó, hogy emellett a statisztikailag nyilvántartott portfólió, közvetlen tôkebefektetés és egyéb külföldi tartozások címén külföldi tartozásainak összege mintegy 40 milliárd dollár 1997 novemberében. Ez utóbbi után az adómentes profit jelenik meg, amit a multinacionális cégek többségében kivisznek az országból. Jelentôsége e tételnek a privatizáció felülvizsgálata során lesz, amikor valós tartozássá átalakítva beépíthetik a hitelek rendezésébe.

A hitel formájában megjelenô külföldi bruttó adósság után fizetjük a kamatokat, ezért lényeges ennek a hangsúlyozása a nettó adóssággal szemben. A külföldi bruttó adósság 1995 novemberében tetôzött, 35 milliárd dollár volt, ami csak 10 milliárd adósságnövekedést jelentett az 1994-es választások utáni másfél év alatt. Rekordteljesítmény! Ekkor jelent meg egy sor megszorító intézkedés a Bokros-csomag formájában, majd a felgyorsított privatizáció. Az energiaszektor - nemzetárulással felérô - külföldi kézbe adásával törlesztették az adósságállomány egy részét 1995 végére 31 milliárd dollárra. 1996-ban, 1997-ben újabb privatizációval, például közüzemek eladásával, újabb hitelfelvétellel a külsô adósság belsô adóssággá történô átrendezésével érték el a 25 milliárdos bruttó adósságállomány-szintet, ami jelenleg is a 10,1 millió népességi arányszámhoz igen magas. Hozzá kell tenni, hogy a hivatalos statisztikai adatok igazán akkor lehetnének elfogadhatóak, ha nem történt volna meg az eladósodással kapcsolatos adatok 20 évre szóló titkosítása, ami alkotmányellenes cselekedet, hiszen a nemzetnek joga tudni, hogy milyen terheket, kinek az engedélyével halmozott fel a liberális kormányzat. Mindezekrôl tételes elszámolást kellene kapni az adófizetô állampolgároknak.

A külsô adósság mellett óriási mennyiségű belsô adósság halmozódott fel. Ennek összege 1994-ben 3000 milliárd forintot tett ki, 1997-ben 5400-at, tehát csaknem megkétszerezôdött 3 év alatt. A belsô adósság a spekulatív pénzpiacon alakult ki, elsôsorban az államkötvények, cégek, vállalatok, tehát alapvetôen külföldi szervezetek vásároltak fel, s amelynek törlesztését és kamatterhét az állami költségvetés kiadási oldalába építik be (1996-ban a költségvetés kiadási oldalának közel 50 százalékát tette ki ez az összeg). Ez más szóval azt jelenti, hogy a lakossággal, elsôsorban a bérbôl és fizetésbôl élôk rétegeivel fizettetik meg az idegenek kaszinójátékát, miközben forrás híján csôdbe jut az egészségügy, az oktatás, a kutatás és a kulturális ágazat.

Ha összevonjuk Magyarország teljes adósságállományát, akkor ennek összege meghaladja a 9000 milliárd forintot, ami egy lakosra vetítve - beleértve a csecse-môket, idôskorúakat is - közel 1 millió forint adósságot jelent fejenként. Ez az összeg mintegy másfélszerese az évi bruttó nemzeti terméknek. Ekkora pénz-mennyiséggel be lehetne indítani Magyarországon a nemzeti érdeket szolgáló újjáépítési programot. Több mint 3 millió új munkahelyet lehetne teremteni! Ezzel szemben a magyar népesség 98 százaléka fizeti meg a 2 százalék pénzügyi garázdálkodását és meggazdagodását, amelynek forrása a nemzet tulajdona volt. 1998 elejére oda jutott az ország, hogy már nincs mit eladni, s az adósság még mindig a krízishatár felett van.

Mi a megoldás?

A belsô adósság pénzreformmal, stabil, új pénzrendszer megteremtésével felszámolható. A külsô adósság esetében ma már kizárólag az adósság leírattatása a megoldás kulcsa, ahogyan ezt csaknem valamennyi eladósodott országban megtették. (Például Lengyelországban, Oroszországban, Bulgáriában.) Ha nem tárgyalással, akkor az adósságtörlesztés azonnali leállításának útja is meggondolandó. Mindez természetesen felelôs magyar kormányzat hatalomra jutásával érhetô el, amely kormányzat kijelentheti, hogy semmiféle jogfolytonosságot nem vállal a korábbi idegen érdekeket kiszolgáló kormányzatokkal. Így az adósság további törlesztését sem. De vállalja a számonkérést és az adósságleírattatási tárgyalásokat. E politikai indítékhoz az is hozzátartozik, hogy az eladósodásért felelôsöktôl számon lehet kérni a további törlesztést.

Kétségtelen azonban, hogy Magyarország külföldi adósságszerkezete nem kedvezô, hiszen kétharmadát a kötvényadósság teszi ki, ami három év alatt kétszeresére növekedett, s ami köztudottan a legrosszabb hitelezési mód. Ismeretes azonban az is, hogy a pénzpiac a legrugalmasabb piacok egyike, gyorsan képes váratlan helyzetekhez is alkalmazkodni. A kötvények esetében is van lehetôség a kockázat átvállalására, a biztosítótársaságok, a bankszövetségek közreműködésével. Más szóval, a kötvényhitelek esetében - a komolytalan magyarországi propaganda ellenére - nem a fogorvos, a háziasszony, a kisember pénzével áll közvetlen kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank, hanem a külföldi bankok intézményrendszerével, amely számtalan módját dolgozta ki pénzügyi stabilitásának megôrzésére.

Az adósságállomány fennmaradó részarányából a legegyszerűbb az állami, kormányzati hitelek elengedése (ez néhány százalékot tesz ki csupán) és a legnehezebb a Világbankkal és az IMF-fel szót érteni. Az egyezmény azonban e két fetisizált cégnek is érdeke, egyrészt mert Magyarországon van a kelet-európai bázisuk, másrészt a megkötött egyezmények is elôírják, hogy nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely egy ország nemzeti jólétét veszélyezteti. Ha a tényeket vesszük alapul, a szerzôdésszegés már régen megtörtént, amiért kártérítés követelhetô, s az lehet, hogy magasabb, mint az adósságunk.

Elkerülhetetlenné vált az adósságcsapda felszámolása. Az új - remélhetôleg - nemzeti elkötelezettségű felelôs magyar kormányzat elengedô tény- és érvanyaggal rendelkezik ahhoz, hogy megoldja Magyarország adósságválságát.

MTI
A Kádár-rendszer mai megítélése, valamint az MSZMP reform erőinek a rendszerváltásban játszott szerepe volt a központi témája az Európai Füzetek és a Hayek Társaság által Változik-e a múlt - a Kádár-rendszer mai szemmel címmel rendezett pénteki kerekasztal-beszélgetésén.

Mihályi Gábor újságíró vitaindító felszólalásában úgy vélte, hogy ma már más megközelítést igényel a Kádár-rendszer, mint korábban. - Kétségtelen, hogy a Kádár-rendszer rendőrállam volt, de megpróbált jóléti állam lenni saját lehetőségein belül, s az országot megpróbálták a modernizáció útján tartani - vélekedett.

Pető Iván szabad demokrata politikus viszont az hangsúlyozta, nem szimpatizál azzal a megközelítéssel, amely azt emeli ki, hogy a Kádár-rendszerben tulajdonképpen voltak vívmányok. Elmondta: ő nagyjából ugyanúgy látja a Kádár-rendszert, mint körülbelül 12 éve. Szerinte egy rendszert a maga összetettségében kell vizsgálni, nem pedig különválasztani a rendszer jó és rossz oldalait. Pető Iván meggyőződése szerint az MSZMP vezetői nem akartak rendszerváltást, hanem csak egy "jobb szocializmust".

Ágh Attila politológus úgy gondolja, hogy a Kádár-rendszer, még ha ellentmondásos struktúrákon keresztül is, de előre vitte a társadalmat, bár eközben akadályokat is teremtett. Kiemelte, hogy a pozitív és a negatív vonások egyaránt részei egy rendszernek.
Hozzátette: a társadalmi közélet már a rendszerváltás előtt is ketté oszlott, és lehetett tudni, hogy ki hol áll. - Van olyan nyugati történészi szemlélet is, amely a Kádár-rendszert nem tartja totalitáriusnak - mondta.

Ágh Attila hangsúlyozta, hogy 1989, a kikínlódott 90-es évek és az MSZP között van kontinuitás."

Újjabb próbálkozás szerecseny mosdatásra. Méghogy a: Kádár-rendszer rendőrállam volt, de megpróbált jóléti állam lenni saját lehetőségein belül, s az országot megpróbálták a modernizáció útján tartani ?

Kérdezem én mit tettek,gondoltak vagy mondtak volna arról az őrült grófról vagy báróról,vagy akárki más hétköznapi emberről ha a kaszinóba elkártyázza összes vagyonát s közben még olyan kölcsönöket is felvesz ,aminek vissza fizetése még az unokáira is rámarad ? Börtönbe vagy a bolondokházába záratják,az biztos.