Magyarországon még nem volt olyan esemény, amelyen aktív sportoló világsztárok egyszerre, együtt ilyen nagy számban felléptek volna. A Formula-1-es válogatottban Michael Schumacher és Baumgartner Zsolt mellett pályára lép majd a világbajnokság összetett pontversenyében vezető spanyol Fernando Alonso, az olasz Jarno Trulli, Giancarlo Fisichella, Vitantonio Liuzzi, illetve a múlt nagyjai közül Ricardo Patrese és a száguldó cirkusz rajongói által szintén jól ismert Ivan Capelli.

Baumgartner Zsolt egyébként vasárnap Magny-Cours-ban, a Francia Nagydíjon járt, ahol több pilótával is beszélgetett a július 27-i alkalomról. Baumgartner elmondta: minden tavalyi versenyzőtársa nagy örömmel vállalta el a felkérést. Egyúttal elhozott magával egy személyes üzenetet is a hétszeres világbajnok Michael Schumachertől, és azt fel is olvasta a sajtótájékoztatón.

A Formula-1-es válogatott fenállása során eddig már 13 millió euró összeget futballozott össze a világ minden pontján. A szervezők remélik, hogy a budapesti fellépésük ugyanolyan sikeres lesz és ugyanolyan érdeklődést vonz majd, mint a világ bármely pontján.

A mérkőzésre szóló belépők egységesen 600 forintba kerülnek majd, a budapesti Sugár-üzletközpontban szerdától, az ország többi pontján jövő hétfőtől lehet hozzájutni a jegyekhez. Aki nem jut ki a Puskás Ferenc-stadionba, az a Duna Televízióban élőben is megtekintheti az eseményt. A magyar All-Star-válogatott összeállítása még nem ismert.

a mai estére!

A PRIZMA IV. Ökumenikus Filmtalálkozón bemutatják a CSILLAGÖSVÉNY c. filmet
– mely a Magyar Örökség-díjas BÖJTE CSABA ferences szerzetes erdélyi gyermekintézményeit mutatja be - 2004. november 26-án, pénteken 17 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház Csortos termében.

Böjte Csaba:

Idézet:

---

Szabadság, 2004-11-17
Tegnap este jöttem Moldvából

(6. old.)

Kedves Barátaim!
A tegnap este jöttem Moldvából. Egyik szemem kacag, a másik meg végtelen szomorúság miatt sír.

Sír! Nagyon nehéz lenne elmesélni mindazt, amit ott láttam, tapasztaltam. Hatalmas sártengerben nagyon szerény kis házikók, rengeteg csillogó szemű, magyarul is szépen tudó kisgyerek. Vannak olyan falvak, ahol az egyik román tanár azt mondta, hogy ô 24 éve tanít ott, de eddig egyetlen gyerek se ment a kilencedik osztályba, városba tovább tanulni. Képzeljétek el azt a közösséget, ahol senkinek sincs, még inasiskolája sem, nemhogy érettségije, vagy fôiskolája. Az egyik román római katolikus pappal beszélgettem, aki nagyon szívélyesen fogadott, de azt is elmondta, hogy a katolikus falvak nagyon el vannak nyomorítva, a hatóságok elfelejtették ôket. Sajnos, Románia más vidékeihez viszonyítva nagyságrendekkel nagyobb a csángó falvakban a szegénység, az elmaradottság. Sajnos gyakorlatilag ezekben a falvakban nincs egy gramm aszfalt, egy négyzetméter sánc, jóformán nincs közvilágítás, nincs semmilyen állami beruházás. Viccesen szoktam mondani, hogy Erdélyben az utak minôségébôl meg lehet állapítani, hogy az adott vidéken mennyi magyar él. Minél rosszabbak az utak, annál több magyar él ott. E képlet szerint, a csángó falvakban rengeteg magyar él, mert hihetetlenül rosszak az utak. Az emberek kizárólagosan a mezôgazdaságból élnek, és a mezôn szinte mindent kézzel végeznek el. Talán egyetlen kitörési lehetôsége a fiataloknak az egyházi szolgálat vagy az, hogy elmennek külföldre segédmunkásnak.

Miért kacag a másik szemem? Olyan fiatal értelmiségiekkel találkoztam, akik gyakorlatilag Isten nevében olyan munkát vállalnak nap mint nap, amelyet csak a középkorban élt misszionáriusok vállaltak fel. Munkájukat látva szívemet eltöltötte az öröm, a remény és a büszkeség. Úgy érzem, hogy míg ilyen lányai és fiai vannak a mi népünknek, addig biztos, hogy van jövôje nemzetünknek. Ôk ott Moldvában szeretetbôl, középkori körülmények között, sokszor mindennapos zaklatások közepette, szinte segédeszközök nélkül végzik a nemzetmentés csodaszép munkáját. Kacag a szemem, mert Csíkfalvában, ahol mi is besegítünk, két hét alatt 40 gyermek iratkozott be a magyar tanfolyamra. Két héttel ezelôtt még semmi sem volt, s most meg kacagó szemű vidám gyermekek fogadtak, ragyogó arccal. Érzem, hogy Moldva száraz erdô, hatalmas tüzet lehet ott rakni.

Milyen elhatározások körvonalazódtak meg bennem?

Moldvai csángó testvéreim évszázadokon keresztül 150–200 km-t gyalogoltak a Gyimesi-szoroson keresztül, hogy részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Egyetlen szál, ami ôket Erdélyhez köti, az a Csíksomlyói Mária, vagy ahogyan gyakran mondogatják ôk, a Babba Mária. Életem folyamán nagyon sokszor helyeztem magamat Szűzanyánk kezébe. Hazafelé ültem a buszban, néztem a tájat, ahol oly sokszor zarándokoltak ezek az egyszerű emberek, és kicsordultak a könnyeim. Határozottan éreztem, hogy csángó testvéreim oly sokszor jöttek Máriához, hogy most Mária nevében nekem is mennem kell moldvai testvéreinkhez. Még pontosan nem tudom, hogy mit kér az Isten tôlem, de határozottan érzem, hogy létre kell hoznunk egy jogi személyt, egy alapítványt, mely a Babba Mária nevében felvállalja, és összefogja a magyarul tovább tanulni akaró csángó gyermekeket. Számukra iskolát, kollégiumot kell létesítenünk.

A tanítók összeszámolták, hogy hány csángó gyerek szeretne nyolc osztály után, magyar nyelven tovább tanulni. Jelzem azt, hogy ezek a gyerekek mindent román nyelven tanultak mostanáig, magyarul heti két órájuk van, 2-3 éve. Negyvenen jelentkeztek 4-5 faluból. A tanáraik szerint segítséggel meg is bírnák a magyar nyelvre való átállást. Óriási kihívás! Úgy tűnik, hogy lenne tanári kar. Igazából épületre lenne szükség, olyanra, mely mellett kollégiumot is ki lehetne alakítani.

Szeretettel kérlek, imádkozzatok, segítsetek tisztán látni, meglátni Isten szent, teremtô akaratát.

Kisebb testvéri szeretettel,

Csaba testvér,
sztf@mail.recep.ro
40-744- 625131

---

A rendezvény helyszíne: Uránia Filmszínház Nagyterme
Budapest, VIII. Rákóczi út 21.)

Időpontja: 2004. október 18. hétfő, 19:30
(A vetítés kezdete: 20:00)

Az estet megnyitja: Vásárhelyi Tamás
a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke

Köszöntőt mond: Böjte Csaba atya
a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója

A Támogatói Est fővédnöke: Mádl Dalma Asszony

Az est folyamán az Uránia Filmszínház büféjében fotókiállítás látható Alapítványunkról. A belépés díjtalan, adományokat szeretettel fogadunk.

CSILLAGÖSVÉNY

Film a Dévai Szent Ferenc Alapítványról

Km.: Discantus ének- és hangszeregyüttes (korabeli hangszereken), Dobozy Borbála (csembaló)
Vez: Csányi Tamás

Idézet:

---

Mint tudjátok, gyerekeket fogadunk be, már négyszázvalamennyi gyerek van, és persze folyamatosan keres valaki telefonon. Ditróból is telefonált egy édesanya, hogy hat gyereke van, menjek és segítsek rajtuk. Nagyszerdán úgy éreztem, hogy Szovátán olyan jól haladnak az építkezések (vetünk egy nagyobb ingatlant, melyen 3 épület van. Az elsőt rendbe raktuk, 34 gyerek él itt. A második ingatlant is elkezdtük javítani. 10 lakrészt alakítottunk ki benne azzal a céllal, hogy ott majd 70-80 gyerek kap otthont szeptember folyamán, az új tanévben. Az építkezés 40-50%-ban volt kész, de mivel szépen haladt, úgy gondoltuk, hogy őszre be is fejezzük. Két lakrészt nagyon felturbóztuk, hogy gyorsabban legyen meg, mert már szükségünk volt lakásra. Lementem hát Nagyszerdán Szovátára, láttam, milyen szépen halad az építkezés, s azt mondtam Marikának, az ottani igazgatónak, hogy elmegyek és összeszedek egy pár gyereket, akiknek már rég megígértem, hogy elhozom őket. Így jutottam el Ditróba is. Telefonáltam, hogy megyek, a plébániáról kiszóltak az asszonynak. Szegény, egyszerű asszonyról volt szó, akinek két évvel korábban halt meg a férje, hat gyereket hagyott ott árván. Munkahelye nem volt a férjének, s itt ha valaki nem dolgozik, nem jogosult az özvegyi nyugdíjra sem, nem kap az apa után semmit. Logikus, hogy megpróbálja valahogy fenntartani a családját, kapkod ide-oda. Az asszony egy fatelepen dolgozott, 2-3 milliót keresett havonta, és 210 ezer lejt ad az állam havonta egy-egy gyerek után. Még 30eFt-nyi lej se jön össze havonta, ebből kellene 7 embernek megélnie. Amit tud, elad, kölcsönkér innen is, onnan is, az üzletben hitelbe vásárol, s akkor ez a sok adósság csak szaporodik neki – már több mint 40 millió lej adóssága volt. Egyre több időt töltött a fatelepen, nem tud a gyerekekkel lenni. A gyerekektől nem lehet elvárni, hogy ilyen körülmények között angyalok legyenek. Nem járnak be az iskolába. A kis Ferike már 4 éve iskolás, de még csak a 2. osztályt végzi. A többiek is hasonlóképp vannak. Pl. a negyedikes fiú még nem tud írni. Eltűrték neki, mondván: „ez van”. Mindez persze kiborítja az asszonyt. Látja, hogy ezt a problémát képtelen megoldani. Ideges, veszekedik, kitör – összedől minden. Szóltam hát, hogy megyek hozzájuk. Úgy volt, hogy délben érkezem, de este lett belőle. Döbbenetes látvány volt. A fal mellett álltak a gyerekek kifésülve, rendbe rakva, a legszebb ruhájukba öltöztetve. Amikor a piacra kiviszi az ember a jószágot, hogy hátha elkelnek. Könyörgött, hogy Atya, az Isten nevében fogadja be őket. Befogadtam a 3 kisebb gyereket, el is indultunk Szovátára. Nagycsütörtök éjszakára otthagytam őket, én meg elmentem Szászvárosra, haza. Éjjel kettőkor szól a telefon, s azt mondják, hogy Csaba testvér, az új épület lángokban áll! Persze azon nyomban autóba ültem, ötkor már lent is voltam Szovátán (200 km a távolság). És akkor az ember érzi, hogy amit másnak szeretetből építettél, az most itt áll lángokban. A tűzoltók már ott voltak, dolgoztak és küzdöttek, de ami fából vol6t, az mind leégett. Ez van. Nagypéntek. Olyan könnyű kimondani, hogy nagycsütörtök és nagypéntek. Azt gondolom, minden embernek valamilyen módon ezen keresztül kell esnie. És nincs kiskapu, hogy mellette valahogy elslisszoljunk, mert előbb-utóbb mindannyiunknak a fizikai halál nagypéntekén is keresztül kell menni. Vagy talán szeretett családtagjaink szenvedését, sorvadását kell hosszan végignéznünk – ez mindenképpen része az életünknek. S jönnek hozzá ezek a csapások – hogy miért engedi meg a Jó Isten, erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor a dévai kolostort építettük, akkor volt egy nagyon mély, hasonló élményem. Ott is nagyon szépen haladt a munka, s nem engedtem, hogy vasárnap dolgozzanak a legények. Elmentek fürödni, s az egyik 22 éves legény a kőművesek közül belefulladt a Marosba. Döbbenetes volt nekem. Kerestük 3 napig, majd megkerült, de hát a nyári forróságban egész idomtalanná vált, felfúvódott. Bele kellett tenni egy koporsóba, hazavinni, és mivel pap vagyok, kérték, hogy temessem el, hisz ott halt meg nálunk. Ott állt az anya, a testvérei, barátai. Mit mondhat ilyenkor az ember. Hogy beszélhet szeretetről, amikor ilyen dolgok történnek. És biztos, hogy feltehetitek nekem is a kérdést, milyen jogon beszélek én a szeretet végső győzelméről, amikor azt látjuk, hogy pl. Irakban milyen modern fegyverekkel tartják fenn a „békét”, s ennek az ún. békének mennyi áldozata van. Vagy amikor a választási kampányon valaki úgy akarja a másikat lejáratni, hogy ők majd megengedik az abortuszt, azért ne szavazzál rá. Hogy beszélhetek én a szeretet végső győzelméről?! Vannak titkok. Ez egy nagy-nagy misztérium. Egy biztos: a gonosz lélek azt szeretné, hogy ne legyen nekem hitem, ne legyen reményem. Ne akarjam itt tovább építeni Isten országát. Egész biztos ezt akarja. S ennek a célnak az érdekében mindent megmozgat. De én azt gondolom, hogy nekem más célom nincs, mint Krisztus mellé állni, aki ott a kereszten is azt tudta mondani: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” S elgondolom, hogy nekünk keresztényeknek nincs más út, mint Jézus Krisztus útja. Az a végtelen emberi szeretet – olyan döbbenetes belegondolni, hogy a mennyek országában elterjedt a hír: az Isten emberré akar lenni. Az angyalok összesúgtak, karácsony éjjelén alig várták, vajon mi lesz az emberré vált Isten első szava, hogy fogja kiosztani a társaságot. S akkor megszületik a kis Jézus, és mi volt az első dolga a földön? Rámosolygott az édesanyjára. És nem azzal kezdi, hogy a mennyei atya azért teremtett titeket, hogy egymást öldököljétek, háború, nyavalyatörés… Nem ezzel kezdi, hanem azzal, hogy összeborzolja József szakállát, és odabújik a pásztorokhoz, akik sose voltak túlságosan szent emberek. Valószínűleg akkor is jó borgőzös orral mentek oda, és a kis Jézust Mária odanyújtja nekik. És az Istenben ott van az egyszerű, bűnös ember. Nem páncélokkal, nem barikáddal jön közénk, egyszerűen itt van köztünk, pici betűkkel. Akkor is volt háború, rossz nyavalya meg minden, de Isten mosolyog. Annyira szeretem magam elé képzelni, amint a kis Jézus játszik a gyerekekkel, esténként Mária odaszól, hogy „kisfiam, gyere be, kész a vacsora”, s leülnek az asztalhoz. Képzeljék maguk elé ezt az egyszerű fából ácsolt asztalt, rajta néhány agyagtányér, és benne talán valami egyszerű lencse gőzölög, összeteszik a kezüket, és hálát adnak a mennyei atyának – nincs ott se villany, se telefon, semmi sincs, csak az egyszerű végtelen názáreti csend. S amint elköltik estebédjüket, kiülnek a kis názáreti ház elé, fölöttük ragyognak a csillagok, a kis Jézus odabújik édesanyjához, Szent József pedig elkezd egy szép ószövetségi zsoltárt. Semmijük sincs, és mégis boldogok ezek az emberek. Hiszem, hogy öröm van az ő szívükben.

---

Idézet:

---

Sajnos, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor az ember elfárad, amikor az élet terhe a vállára nehezedik. Próbálok valami szépet csinálni, és kudarc lesz belőle. Amikor valakit szeretünk, és az illető nem úgy reagálja le a mi szeretetünket, ragaszkodásunkat. Persze az ember az eszével, értelmével tudja, hogyne venne részt a keresztúton, a Golgotán nagypénteken. Mégis valahogy elvárná az Istentől, hogy őt kímélje meg ettől.

---

3. előadás

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és az élet terhét hordozzátok”

Sajnos, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor az ember elfárad, amikor az élet terhe a vállára nehezedik. Próbálok valami szépet csinálni, és kudarc lesz belőle. Amikor valakit szeretünk, és az illető nem úgy reagálja le a mi szeretetünket, ragaszkodásunkat. Persze az ember az eszével, értelmével tudja, hogyne venne részt a keresztúton, a Golgotán nagypénteken. Mégis valahogy elvárná az Istentől, hogy őt kímélje meg ettől. Az ember elvárná, hogy leterítsenek elé egy piros szőnyeget, és azt mondaná, Csaba testvér, vonulj be a Mennyek országába. Igazán nagyon kedves lenne a Jó Istentől, de ezt a saját fiával se így csinálta. Ahogy a szentek életét nézzük, azt látjuk, hogy mindenkinek meg kell járnia a maga keresztútját. Miért van ez így? Ez egy nagy-nagy titok, amire se ma, se később nem tudok válaszolni. Elmondok egy történetet, ami nagyon friss, és nagyon mélyen megjelölt engem is. Mint tudjátok, gyerekeket fogadunk be, már négyszázvalamennyi gyerek van, és persze folyamatosan keres valaki telefonon. Ditróból is telefonált egy édesanya, hogy hat gyereke van, menjek és segítsek rajtuk. Nagyszerdán úgy éreztem, hogy Szovátán olyan jól haladnak az építkezések (vetünk egy nagyobb ingatlant, melyen 3 épület van. Az elsőt rendbe raktuk, 34 gyerek él itt. A második ingatlant is elkezdtük javítani. 10 lakrészt alakítottunk ki benne azzal a céllal, hogy ott majd 70-80 gyerek kap otthont szeptember folyamán, az új tanévben. Az építkezés 40-50%-ban volt kész, de mivel szépen haladt, úgy gondoltuk, hogy őszre be is fejezzük. Két lakrészt nagyon felturbóztuk, hogy gyorsabban legyen meg, mert már szükségünk volt lakásra. Lementem hát Nagyszerdán Szovátára, láttam, milyen szépen halad az építkezés, s azt mondtam Marikának, az ottani igazgatónak, hogy elmegyek és összeszedek egy pár gyereket, akiknek már rég megígértem, hogy elhozom őket. Így jutottam el Ditróba is. Telefonáltam, hogy megyek, a plébániáról kiszóltak az asszonynak. Szegény, egyszerű asszonyról volt szó, akinek két évvel korábban halt meg a férje, hat gyereket hagyott ott árván. Munkahelye nem volt a férjének, s itt ha valaki nem dolgozik, nem jogosult az özvegyi nyugdíjra sem, nem kap az apa után semmit. Logikus, hogy megpróbálja valahogy fenntartani a családját, kapkod ide-oda. Az asszony egy fatelepen dolgozott, 2-3 milliót keresett havonta, és 210 ezer lejt ad az állam havonta egy-egy gyerek után. Még 30eFt-nyi lej se jön össze havonta, ebből kellene 7 embernek megélnie. Amit tud, elad, kölcsönkér innen is, onnan is, az üzletben hitelbe vásárol, s akkor ez a sok adósság csak szaporodik neki – már több mint 40 millió lej adóssága volt. Egyre több időt töltött a fatelepen, nem tud a gyerekekkel lenni. A gyerekektől nem lehet elvárni, hogy ilyen körülmények között angyalok legyenek. Nem járnak be az iskolába. A kis Ferike már 4 éve iskolás, de még csak a 2. osztályt végzi. A többiek is hasonlóképp vannak. Pl. a negyedikes fiú még nem tud írni. Eltűrték neki, mondván: „ez van”. Mindez persze kiborítja az asszonyt. Látja, hogy ezt a problémát képtelen megoldani. Ideges, veszekedik, kitör – összedől minden. Szóltam hát, hogy megyek hozzájuk. Úgy volt, hogy délben érkezem, de este lett belőle. Döbbenetes látvány volt. A fal mellett álltak a gyerekek kifésülve, rendbe rakva, a legszebb ruhájukba öltöztetve. Amikor a piacra kiviszi az ember a jószágot, hogy hátha elkelnek. Könyörgött, hogy Atya, az Isten nevében fogadja be őket. Befogadtam a 3 kisebb gyereket, el is indultunk Szovátára. Nagycsütörtök éjszakára otthagytam őket, én meg elmentem Szászvárosra, haza. Éjjel kettőkor szól a telefon, s azt mondják, hogy Csaba testvér, az új épület lángokban áll! Persze azon nyomban autóba ültem, ötkor már lent is voltam Szovátán (200 km a távolság). És akkor az ember érzi, hogy amit másnak szeretetből építettél, az most itt áll lángokban. A tűzoltók már ott voltak, dolgoztak és küzdöttek, de ami fából vol6t, az mind leégett. Ez van. Nagypéntek. Olyan könnyű kimondani, hogy nagycsütörtök és nagypéntek. Azt gondolom, minden embernek valamilyen módon ezen keresztül kell esnie. És nincs kiskapu, hogy mellette valahogy elslisszoljunk, mert előbb-utóbb mindannyiunknak a fizikai halál nagypéntekén is keresztül kell menni. Vagy talán szeretett családtagjaink szenvedését, sorvadását kell hosszan végignéznünk – ez mindenképpen része az életünknek. S jönnek hozzá ezek a csapások – hogy miért engedi meg a Jó Isten, erre nagyon nehéz válaszolni. Amikor a dévai kolostort építettük, akkor volt egy nagyon mély, hasonló élményem. Ott is nagyon szépen haladt a munka, s nem engedtem, hogy vasárnap dolgozzanak a legények. Elmentek fürödni, s az egyik 22 éves legény a kőművesek közül belefulladt a Marosba. Döbbenetes volt nekem. Kerestük 3 napig, majd megkerült, de hát a nyári forróságban egész idomtalanná vált, felfúvódott. Bele kellett tenni egy koporsóba, hazavinni, és mivel pap vagyok, kérték, hogy temessem el, hisz ott halt meg nálunk. Ott állt az anya, a testvérei, barátai. Mit mondhat ilyenkor az ember. Hogy beszélhet szeretetről, amikor ilyen dolgok történnek. És biztos, hogy feltehetitek nekem is a kérdést, milyen jogon beszélek én a szeretet végső győzelméről, amikor azt látjuk, hogy pl. Irakban milyen modern fegyverekkel tartják fenn a „békét”, s ennek az ún. békének mennyi áldozata van. Vagy amikor a választási kampányon valaki úgy akarja a másikat lejáratni, hogy ők majd megengedik az abortuszt, azért ne szavazzál rá. Hogy beszélhetek én a szeretet végső győzelméről?! Vannak titkok. Ez egy nagy-nagy misztérium. Egy biztos: a gonosz lélek azt szeretné, hogy ne legyen nekem hitem, ne legyen reményem. Ne akarjam itt tovább építeni Isten országát. Egész biztos ezt akarja. S ennek a célnak az érdekében mindent megmozgat. De én azt gondolom, hogy nekem más célom nincs, mint Krisztus mellé állni, aki ott a kereszten is azt tudta mondani: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” S elgondolom, hogy nekünk keresztényeknek nincs más út, mint Jézus Krisztus útja. Az a végtelen emberi szeretet – olyan döbbenetes belegondolni, hogy a mennyek országában elterjedt a hír: az Isten emberré akar lenni. Az angyalok összesúgtak, karácsony éjjelén alig várták, vajon mi lesz az emberré vált Isten első szava, hogy fogja kiosztani a társaságot. S akkor megszületik a kis Jézus, és mi volt az első dolga a földön? Rámosolygott az édesanyjára. És nem azzal kezdi, hogy a mennyei atya azért teremtett titeket, hogy egymást öldököljétek, háború, nyavalyatörés… Nem ezzel kezdi, hanem azzal, hogy összeborzolja József szakállát, és odabújik a pásztorokhoz, akik sose voltak túlságosan szent emberek. Valószínűleg akkor is jó borgőzös orral mentek oda, és a kis Jézust Mária odanyújtja nekik. És az Istenben ott van az egyszerű, bűnös ember. Nem páncélokkal, nem barikáddal jön közénk, egyszerűen itt van köztünk, pici betűkkel. Akkor is volt háború, rossz nyavalya meg minden, de Isten mosolyog. Annyira szeretem magam elé képzelni, amint a kis Jézus játszik a gyerekekkel, esténként Mária odaszól, hogy „kisfiam, gyere be, kész a vacsora”, s leülnek az asztalhoz. Képzeljék maguk elé ezt az egyszerű fából ácsolt asztalt, rajta néhány agyagtányér, és benne talán valami egyszerű lencse gőzölög, összeteszik a kezüket, és hálát adnak a mennyei atyának – nincs ott se villany, se telefon, semmi sincs, csak az egyszerű végtelen názáreti csend. S amint elköltik estebédjüket, kiülnek a kis názáreti ház elé, fölöttük ragyognak a csillagok, a kis Jézus odabújik édesanyjához, Szent József pedig elkezd egy szép ószövetségi zsoltárt. Semmijük sincs, és mégis boldogok ezek az emberek. Hiszem, hogy öröm van az ő szívükben.

Isten mindezek ellenére bízik az emberiségben. 30 éven keresztül úgy él Jézus Krisztus, hogy senkit nem ítél el. Ott az égő ház előtt én is csak azt tudtam mondani, hogy Isten adta, az Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve. És arról az útról, amit Krisztus mutatott nekem, nem fogok letérni. Még akkor se, ha körülöttem a fél világ leég, még akkor sem, ha az emberek egymás nyakának esnek. Én akkor is hinni akarok Krisztusban, a szeretet végső győzelmében. Ennél szebb dolog nincs. A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a harag – mind-mind teher. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha jó nagy csomagot cipelne, és úgy akarna felmenni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban csak a rosszat látja, annak az élete pokol. Én úgy szeretnék élni, ahogy Jézus élt. Jézus szabadon élt, szeretetben, jót tett mindenkivel. Jó dolog Jézus útján járni. Milyen szép, amikor az öreg Szent Imre ott fent a Táborhegyen ……… Járni nem jártam ott, de képen láttam. Egy kopár hegy, semmi nincs ott. Nem egy vadregényes hely, mint az Alpok vagy a Retyezát, vagy az Erdélyi Kárpátok – szimpla szikla. S fölmennek oda ezek az emberek. Szent Péternek volt felesége, volt vállalkozása, sok mindene volt és sokat tapasztalt. S az Úr Jézus Krisztus által …………….., beszél Illéssel, Mózessel, Simonnal. Péter azt mondja: „jó nekünk itt. Csináljunk ……………, maradjunk itt. Krisztussal élni – jó nekünk vele lenni. Jó nekem egy olyan Istent imádni, aki le tud ülni velem játszani, kergetőzni, aki le tud ülni és el tud aludni egy tó mellett az apostolaival, és fontosabb dolga nincs, mint a csillagos ég alatt beszélgetni a társaival. Jobb nekem egy ilyen Istenhez tartozni. Jó nekem egy olyan Istent imádni, szeretni, akinek a kereszten sincs rossz szava. Annak idején a Székelyföldön az egyik elvtárs azt mondta, hogy jó ha Jézust szeretik, de miért nem szeretik a pártot. Erre az egyik atyafi állítólag azt mondta, hogy ha az elvtárs megengedi, hogy keresztre feszítsük, s három napig ott lóg, és nem fog nekünk semmi rosszat mondani, akkor magát is szeretni fogjuk. Azt gondolom, hogy ez valahol nem vicc, de tényleg erről van szó.

Visszatérve Szovátára – az épült nem volt őrizve, elég nyílt helyen volt, lehet hogy valaki rosszindulatból gyújtotta fel. Sajnos, megtörtént. Hogy a gonosz léleknek ki volt a keze/ujja – nem ez a fontos. A gonosz az, aki ezt megengedte. Azt is tudom, hogy nagypéntekkel gazdagabb lett az emberiség. Mire gondolok? Arra, hogy ez a gyerekvédelmi központ nem lett volna annyira a szovátaiaké, mint amennyire a tűzeset után lett. Eljöttek az emberek oltani a tüzet, idős nénik jöttek, hogy nekik ugyan semmijük sincs, csak az a kis nyugdíjuk. Az egyik néni facsemetét hozott, a másik karót a kertbe, annyian voltak, akik megpróbáltak segíteni. Isten valamilyen módon ezt a szörnyűséget is fel tudja használni a maga dicsőségére. Reálisan nézve legalább 12 millió Ft-nyi a kár. Nekem az fájt a legjobban, hogy elhoztam ezt a 8 új gyereket (hármat Gyergyóból, ötöt Kibédről), s velük mi lesz. Mondtam is nagypéntek hajnalán, hogy akkor pakoljunk, mert viszem őket Dévára. Olyan szép volt a szovátaiaktól, kijelentették, hogy márpedig innen nem vihetek el egyetlen gyereket sem. De hát itt sem maradhatnak. Erre elvittek 21 gyereket, s befogadták őket a Teleki Házba. Itt csak 13 maradt. Mondtam, hogy az ételbe bepótolok, de azt sem fogadták el, ők majd ingyen enni adnak nekik és teljesen ellátják őket. Olyan szép, emberi vonások kerülnek a felszínre a bajban. Viccesen azt mondtam, hogy valószínűleg gólt akart lőni a gonosz, de öngól lett belőle. A Krisztusba vetett hit erőt adhat mindannyiunknak. Mert nem hiszem, hogy ne lenne itt olyan ember, akinek ne lett volna még meg a maga nagypénteke. A maga Szovátája, ami leégett. A maga munkatársa, aki vízbefúlt. Sajnos, mindenkinek megvannak ezek a sebei. Azt hiszem, hogy ha élő hit van bennünk, tovább tudunk menni.

Döbbenetes történet volt Szeredában annak idején: egy anyának volt 3 fia. Két gyerek egymásután meghalt. Ez mindenkit megdöbbentett, hogy lehet, hogy valakinek a felnőtt gyerekei hirtelen meghalnak. Az történt, hogy a harmadik fiú is megbetegedett. Állítólag – én akkor még kicsi voltam, édesanyám mesélte – ez az anya fájdalmában és szomorúságában az egyik szentmise végén felkiáltott, hogy nincs Isten az égben, mert ha lenne, ilyen nem történhetne meg, hogy az ő harmadik fia is a halálán legyen. És meggyógyult a gyerek. És teltek az évek, és az történt, hogy ez a fiú olyan szerencsétlenül ütötte meg az anyját, hogy az belehalt. Én mint kispap voltam ott a temetésen. És akkor mondta a plébános, hogy soha nem lehet tudni, Isten mit, kit mivel áld vagy büntet. Soha nem lehet tudni, hogy mi válik javunkra, és mi lesz a kárunkra. Mert ha akkor ez a fiatalember meghalt volna, nem lett volna ez a nagy tragédia, gyász és szégyen. Mint fiatal teológus, megértettem, hogy ha valami rosszat megenged az Isten, akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket. Pio atya életét ha olvasták, volt benne egy nagyon érdekes történet. Elment hozzá egy férfi, és kérte hogy gyógyítsa meg, mert nem lát. S Pio atya imádkozik, és azt mondja, hogy fiam, visszanyered a látásodat, de nem biztos, hogy meg tudod menteni a lelkedet. S a férfi elgondolkodott ezen, s többet nem imádkozott azért, hogy lásson. Csak a halálunk után vagy a túlvilágról visszanézve fogjuk megérteni a nagy összefüggéseket az életünkben. Szokták mondani, hogy az élet olyan, mint egy szép szőnyeg. Lentről az aljáról nézve a szőnyeget, egy csomó bogot látunk. De ha fentről nézzük, ezek a bogok eltűnnek, és helyette csodaszép minták, formák, alakzatok gyűrűznek ezen a szőnyegen. Az életünk is ilyen. Egy kicsit a visszáját, fonákját látjuk a dolgoknak. Sokszor nem értjük, hogy mi miért történik, miért alakult így vagy úgy az életünk, miért nincsen másképp, s ilyenkor sírunk és fáj nekünk. Talán meg is bicsaklik az életünk, talán el is esünk, talán évekig farháttal (?) élünk. Olyan jó dolog tudni, hogy nem olyan Istenünk van, aki kihúzott derékkal, Hollywood-i mosollyal viszi a keresztet, és csípőből tüzel a keresztúton, hanem ő maga is úgy viszi a keresztet, hogy elesik, összevegyül a sárral, sír és vérrel verejtékezik. A fő, hogy nem adja fel. Hűséges mindhalálig.

Azt gondolom, hogy nekünk is ez a feladatunk. Bármi is történik, bármilyen fájdalom is ér bennünket, ne adjuk fel. Higgyünk a szeretet végső győzelmében. Higgyünk abban, hogy mindenek ellenére van feltámadás, van örök élet. A gonosz lélek biztos, hogy mindannyiunkat próbára tesz. Meg szoktam látogatni egy fiatal házaspárt, akiket én eskettem. Azt szoktam mondani, hogy elmegyek szervizelni. 25 év garanciát vállalok az esküvőért, de ha rendszeresen szervíroztatják a házasságot, még az aranylakodalmukat is megérhetik. Meglátogattam hát a fiatal párt. Több mint egy éve voltak házasok. Mivel nincsen saját családom, megengedek magamnak valami kajánságot, ami egyébként a székely ember sajátja. Mindig szoktam vinni egy élő tyúkot, pulykát vagy valami effélét nylonzacskóba csomagolva, s szegény fiatalasszony nem tudja, mit kezdjen vele. Ezek az én kis apró örömeim. Beszélgetünk, hogy megy a soruk, igen, jól vannak – gondoltam hogy akkor biztos nem is élnek együtt. Na de mondom, hogy valami gond azért mégiscsak volt közöttük. Nem, semmi. Végül elmesélik, hogy mi történt. A fiú pont az egyéves házassági évfordulójukon el kellett menjen Brassóba kiszállásra. Felesége kérte, hogy siessen haza. Persze, van vonat, minden nagyszerű. Igen ám, de a férfiaknak munka után meg kellett beszélni az elért eredményeket – persze lehetőleg egy korsó sör mellett. Az asszonyok ezt nemigen értik, de ez benne van a férfiösztönben. A férj persze lekéste a vonatot. Az asszony meg odahaza főzött, elkészült a nagy ebéd, kicsi drágám, stb. A férj azonban nem jön. Hervadozik az ebéd és a kedves fiatal asszonyka. A következő vonat fél nyolckor érkezett, a férj még elment, hogy vegyen valami ajándékot, sötétítő függönyt a konyhába, hogy az asszony kedvében járjon. A legjobb szándékkal megvette a fehér alapon piros pettyes függönynek valót. Szépen becsomagoltatta, s az asszony, mikor kicsomagolta, közölte, hogy jó lesz portölőnek, ő ilyen rongyot nem tesz fel az ablakra. Ezek után leültek „ebédelni”. A férj megkérdezte, hogy nincs valami zsíros kenyér? Mert ez a fonnyadt ebéd nem ízlett neki. S akkor mindegyik mondott valami jót a másiknak, s a végén már nem is látták egymást, valami nagy kupac volt kettejük közt. Az asszony úgy érezte, hogy elrontotta az életét, és bezárkózott a belső szobába sírni, és eldöntötte, hogy reggel első dolga lesz, hogy becsomagol és hazamegy, mert ezzel a vadállattal ő nem képes tovább együtt élni. Ez egy megtörtént eset. S aztán meséli az asszony, hogy sírás közben kacagást hallott, sátáni kacajt. Teljesen biztos volt abban, hogy az ördög kacag rajta, a hideg is kirázta. Sötét volt a nagyszobában, félt, kiment a férjéhez és azt mondta neki: „Sanyi, kacag az ördög rajtam”. – „Gyere, bújj ide, s akkor az ördög nem fog többé kacagni rajtad” – mondta a férj. Bebújt a férje hóna alá, és azóta is mindig arra gondol, hogy igenis van valaki, aki el akarja rontani kettejük kapcsolatát. Van valaki, akinek nem tetszik, hogy a dolgok szépen mennek, és megpróbál keresztbe tenni. Aki örül, ha összeveszel a férjeddel, a gyermekeddel, munkatársaddal, barátoddal. Örül, ha feladod a harcot, és duzzogva félrevonulsz.
Jézus Krisztus azt kéri tőlem, hogy feltétel nélkül szeressem. Kéri, hogy jó legyek. Ő maga mondja, hogy ne csak azokkal legyek jó, akik velem is azok voltak. Azt kéri, hogy építsem tovább vele az Isten országát. Atyám mindmáig munkálkodik. Én is munkálkodom. Jó lenne, ha Te is ideállnál mellém, hogy együtt építsük Isten országát. Persze, a Szentírásban az is benne van, hogy az aranyat a tűzben próbálják ki.

Páll Marika, a szovátai otthon igazgatója nagyon le volt törve a ház leégése miatt. Mondtam neki, hogy „te, Mari, milyen hitünk van nekünk, hogy ha kapunk egy jobb egyenest, azonnal összedől az egész. Szégyellem magam, hogy ennyire hadilábon áll a mi kereszténységünk. Ha egy ilyen nehézség – mint a tűzvész – az ember hitét összedönti, az nem kereszténység. A mi hitünknek szolidabb lábakon kell állnia. Balról jön egy gól amit az ember inkasszál. Zúg a feje tőle, , cseng a füle, szédül bele minden és nagyon-nagyon fáj – de nekünk tovább kell mennünk. Magyarországon is vannak választási nehézségek, vannak, akik letérnek a szeretet útjáról. Az ő bűnük azonban nem jogosít fel arra, hogy én is letérjek a szeretet útjáról. Én látom a magam útját, melyen tudatosan tovább kell mennem. Számomra jelkép az a fenyő, mely a Hargitán nő. Jön egy nagy széldöntés, kidől rengeteg fenyő. S ha az ember megnézi a tövét, mit lát: van egy kis termőföld, a többi azonban mind szikla. Ez a fenyő ha megnő, gyökereivel nekidől a sziklának, és azt mondja, nem lehet, nem engedem. A kis gyökér megkeresi a repedést és tovább megy és erőlködik, és nem fogadja el, hogy számára a szikla a halál, hanem belekapaszkodik a sziklába és tovább él.

Isten ha meg is enged valami nehézséget, gondot, de én azt alázattal, türelemmel legyőzöm, abból erő és élet fakad számomra. Ez egy nagy titok és nagy misztérium. Soha nem az a fontos, ami mögöttem van, hanem ami előttem áll. Lehet hogy sok mocsok összegyűlt a hátad mögött, helyezd magad Isten kezébe úgy, ahogy Szent Péter mondta: „Uram, Te mindent tudsz. Tudod azt is, hol és hányszor és mit követtem el. S azt is tudod, hogy én mégis szeretnélek szeretni téged. Jézus Krisztus nem azért jött, hogy elitéljen valakit, hanem azért, hogy megváltson bennünket. Nem azt akarja, hogy elessünk, hanem, hogy éljünk, s az életünk bőségben teljen. János evangéliumában olvassuk: „azt szeretném, hogy örömben éljetek.” Boldogságot, örömet hozott a földre, s az ő örömét akarja átadni nekünk. Az Úr Isten a mi mennyei atyánk, s egy földi atya minek örvendene jobban, mint ha látja, hogy az ő gyermekei kedvünkre örömmel játszanak, megköszönik, amit kapnak, és elégedetten elfogyasztják a finom ebédet és vacsorát, amit eléjük tett a Teremtő. Egy apának kell-e ennél nagyobb öröm az életben?

Adja Isten, hogy tudjatok szembenézni magatokkal. Vegyétek számba a magatok leégett Szovátáját, a saját tragédiátokat, és tudjátok kimondani, hogy köszönöm, Uram. Szent Ferenc: A Nap himnuszában arról beszél, hogy Szent Ferenc elmegy Sz. cárhoz., ahol a szembajt úgy gyógyították, hogy forró vassal égették a beteg halántékát – ami persze nem sokat használt. Szent Ferenc a korábban írt versét megtoldotta egy szakasszal: „Áldott légy…”

Felsorolja Isten ajándékait és megköszöni Istennek a Napot, a Holdat, a Víz testvért és a Szél húgocskát, és ehhez hozzáadja a Tűz testvért, amelyik mindent megtisztít. Azt gondolom, hogy végtelen felszabadulást jelent amikor az ember ki tudja mondani, hogy „áldott légy atyám”.