In memoriam 2004. december 5.
2007. december 05. szerda

Ne mondd meg nekem odaát,
hogy ki vagyok, és hová tartozom!
Bízd rám a sorsom. Hogy hol a helyem,
én azt pontosan tudom!

Patakokban folyt, áradt az ígéret,
Mígnem minden álmunk eltűnt, semmivé lett.
Mosolyogva meddig, meddig kell eltűrnünk,
Hogy az asztal körül még mindig nincs helyünk?!

Hogy a szülőanyánk megtűrtként tekint ránk?
És úgy bánik velünk, mint gonosz mostohánk!
Ezeréves múltunknak éppúgy része vagyunk,
Ugyanúgy szenvedtünk, ugyanúgy zokogtunk

Mikor szíve vérzett drága nemzetünknek,
S megtépázott zászlók szanaszét hevertek!
Mikor szent földünket darabokra tépték,
És a hatalmasok mind tétlenül nézték;!

De mi fel nem adtuk egyetlen percre sem,
Pedig úgy éreztük: elhagyott az Isten!
Nyelvünket őrizzük, mint legdrágább kincset,
Külhonban is tovább él a magyar nemzet!

De ha így sem kellünk néhány szószólónak,
Akkor is maradunk igaz, hű magyarnak!
... (refrén)

Bodnár Éva

Ezt a verset a kárpátaljai Credo verséneklő zenekar vezetője, Ivaskovics József megzenésítette.

Felkerült az "Indián ének" című lemezükre, melyet 2006 augusztusában bemutattak a Szigetfesztiválon.

Bodnár Évával a vilagegyetem.ning.com közösségi portálon lehet találkozni.

http://www.youtube.com/watch?v=KyHwtcIye4I

NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

"Ahogyan szavaztál...
(a 2004. december 5-i népszavazásról)

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mondjanak neked IGEN-t, avagy NEM-et!
Úgy nyújtsanak feléd majd segítõkezet,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki a vad, dühöngõ árból!
Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Épp olyan hû legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!
Aszerint áldják, vagy átkozzák majd neved!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled!
Hogyha NEM-et, Õ se bocsásson meg neked!
Ne lásd meg a Mennyet, Pokolban a helyed!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled,
Úgy mondjanak neked igent vagy nemet,
Segítő kezet is úgy nyujtasanak neked,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Hamarabb is felhozhattad volna őket, -hogy ne kezdjek újat.
Elég gyenge ez a Gondola, hogy még emlékezni se képesek.