Téma: Előrehozott választást?
|
Lour |
Válasz | 2009. március 26. 12:49 | Sorszám: 30 |
Mamácska édes! Én egyből nagyon megbecsülném Surányit, és még talán "igaz magyar embernek" is tudnám tekinteni, ha a bejelentés valahogy így hangzana tőle:"Köszönöm azoknak, akik - jobb híján - engem gondolnak legalkalmasabbnak, erre a legfelelősebb méltóságra. És kérem őket, ne nehezteljenek rám most, amikor azt mondom, én a szakmámban - a bankok világában - nevet szereztem magamnak. Legjobb tudásom szerint tettem, amit mindenkor tennem kellett. Úgy érzem, hibáim nem voltak nagyobbak kortársaiménál. De úgy gondolom, Magyarország nem egy bank! Hanem egy ország, a Haza. Amelynek a vezetéséhez én kicsinek érzem magam."
|
|
|
Lour |
Válasz | 2009. március 26. 12:33 | Sorszám: 29 |
Szikla bátyánk, igazad van! A küszöbön álló új magyar honfoglaláshoz megint mindenkinek azt kell tennie, amihez ért! Ami a dolga!(Mint ahogy a hajdani „történelmi giccs”-ből lelki történelemmé emelkedett Feszty körképen ) Hogy mikor legyen, ezt az Úristen által megszentelt vezetőinkre kell bízni! Nekünk az a dolgunk, hogy amikor kell, ott legyünk a gáton, mind, egy-egy szív-lapáttal a kézben. És bátorítsuk, biztassuk a mieinket. (És amikor előbújnak a patkányok, nagyokat csapjunk rájuk mi is, hogy palacsintává váljanak menten! )
|
|
|
szikla |
Válasz | 2009. március 26. 12:11 | Sorszám: 28 |
Az előre hozott választásokra jobb időpont lesz szeptember (ebben estebanynak igaza van), az emeszpés komandós-bevállaló legénynek úgyis hamarosan beleszakad a gatyamadzagja a miniszterelnökségbe.
|
|
|
hubrentus |
Válasz | 2009. március 26. 11:02 | Sorszám: 27 |
Már ne haragudj, de ez a "megcsináljuk" kibaxottul le van harcolva. Talán meg kellene próbálni csak csendben dolgozni.Mindenkinek a maga helyén. Ha sikerült a mocskot eltakarítani. A mosoly az igazi fegyver! Az örömé és a bizakodásé.
|
|
|
karakan |
Válasz | 2009. március 26. 10:30 | Sorszám: 26 |
Téli álmot alszanak a cuci szavazók, fel fognak kelni, vigyázzunk.
|
|
|
mamácska |
Válasz | 2009. március 26. 10:30 | Sorszám: 25 |
Surányi ma várhatóan bejelenti, nem vállalja a miniszterelnökséget Az MSZP viszont továbbra sem akar előre hozott választást. Az atv.hu kormány közeli forrásból úgy értesült, hogy Surányi György a nap folyamán bejelenti: nem vállalja el a miniszterelnökséget. Mint korábban beszámoltunk róla, Surányi György tegnap azt nyilatkozta, csak az összes parlamenti párt – ha nem is azonos „hőfokú”, mégis egyértelmű – támogatása esetén vállalná el egy válságkormány irányítását. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ugyanakkor egyértelművé tette, hogy pártja nem támogatja a kormányfőcserét, így Surányi személyét sem. (forrás: www.atv.hu)
|
|
|
karakan |
Válasz | 2009. március 26. 10:28 | Sorszám: 24 |
csak a "csinálás" "megcsinálás" szót kerüljük, az visszataszító..
|
|
|
estebany |
Válasz | 2009. március 26. 01:17 | Sorszám: 23 |
Nem mondom, hogy nincs igazad, de ez nem program, hanem lózung! Többet mond, mint a hajrá Magyarország! Hajrá magyarok.
|
|
|
Kukuccs |
Válasz | 2009. március 26. 00:17 | Sorszám: 22 |
„… a Fidesznek természetesen őszinte, nagyjából az országértékelőn elhangzott szellemnek megfelelő programmal kell indulni, minél több, minél előbb lenyelendő keserű pirulával és munkahely-teremtéssel, kiemelve a számonkérést. Minél több ember számára közérthető üzenetekkel, minél több hiteles jelölttel.” A Fidesz – ha nem degeneráltjaira hallgat – egyetlen programmal indul: … Nézz körül magyar! Mindenütt kilátástalanság, megszorítás… Nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy nincsenek komoly gondjai, hogy biztos jövője van! Virágzik a korrupció, az állami munkákat mutyizás révén osztják, szerzik meg, egyesek hatalmas pénzeket kaszálnak, a többség meg pang, vagy csúszik lefelé.
Magyarok,nem mehet ez így tovább! Azt mondjuk nektek: gyertek, építsük fel együtt, amit ezek a történelem tévedései tönkrevágtak! Bízzunk egymásban! Nem lesz könnyű, kemény dolog lesz, de együtt meg tudjuk csinálni! Meg fogjuk csinálni! … Más mi kell ezen kívül???
|
|
|
estebany |
Válasz | 2009. március 25. 23:57 | Sorszám: 21 |
Először is: a MOST az félévet jelent, mert az valószínűleg illúzió, hogy együtt lesz az EP-választás és az előrehozott parlamenti választás. (Zárójelben: talán nem is lenne jó: a hagyományosan alacsonyabb részvétel,illetve a remélhetőleg magasabb jobboldali proteszt-részvétel, megspékelve hatékony mozgósítással jelentős sikereket és önbizalmat hozhatnak nekünk, illetve letargiát, esetleg szakadást, esetleg Gyurcsánytalanítást a másik oldalnak. A háttér tehát kedvezőbb lesz, mintha együtt lenne a két választás. Másodszor: Ha Gyurcsány visszaül, akár szándéka szerint, akár szándéka ellenére, semmi értelmeset nem tud kezdeni (részint eddig sem tudott, részint ügyvezetőként már nem is tehetne) a még meglévő hatalommal sem. Továbbá: kampányt kellene indítani, új programmal, új arcokkal, új célokkal. Harmadszor: a Fidesznek természetesen őszinte, nagyjából az országértékelőn elhangzott szellemnek megfelelő programmal kell indulni, minél több, minél előbb lenyelendő keserű pirulával és munkahely-teremtéssel, kiemelve a számonkérést. Minél több ember számára közérthető üzenetekkel, minél több hiteles jelölttel. A szocik beágyazódása (ha ugyan ezek szocik...) egyre leplezetlenebbül a maffiára emlékeztet, ha ez egyszer lelepleződik, szó sem lehet újabb húsz év szoci uralomról!
|
|
|
Kukuccs |
Válasz | 2009. március 25. 23:51 | Sorszám: 20 |
Kollegája - ha szó szerint vesszük - mindössze Józsi bácsi ("Józsi bátyám" volt, és családilag is összejártak) volt. AKI KORREKTÜL EGYÜTTMŰKÖDÖTT VELE! A tetves komók kikezdték, elkezdték lejáratni, és Viktor bácsi meg megpapizta a technikájukat. Rossz taktikával (korán, választások előtt egy évvel, feltehetően az ordítóan thetségtelen Kövér bácsi biztatására) rárontott Szabadira (hol tűnt el annak a kezén csak század-annyi is, mint a kis tehetséges Kulcsárén!), és Józsi bácsi táborába meg válogatott cigánylegényeket küldetett a hűséges Boros Péter bácsival, ugyi... Szóval hibát hibára halmozott, és mégis majdnem megnyerte a 2002-es csetepatét.
|
|
|
miklós bácsi |
Válasz | 2009. március 25. 23:39 | Sorszám: 19 |
Viktor "bácsi" úgy látszik szereti bedarálni a hűséges kollegáit, ha már nem hasznosak.
|
|
|
Dezső Deja Vu |
Válasz | 2009. március 25. 23:35 | Sorszám: 18 |
No meg aztán, az MSZP volt már akkora mint amerre most halad, oszt mégis a kettő között már kétszer(háromszor) is volt lehetősége tönkrevágni az országot!..
|
|
|
Kukuccs |
Válasz | 2009. március 25. 23:31 | Sorszám: 17 |
Tudod jó Miklós bácsi, hogy a Pista bácsit az összes parlamenti párt vágta agyon, beleértve Józsi bácsit is, meg Viktor bácsit is! Józsi bácsit meg a maradék összes, beleértve Boross Péter bácsi, meg szintén Viktor bácsi embereit is! A kalapos hölgy meg egy ócska örömlány lett, az egy herényi stricije (de lehet, hogy kitartottja) oldalán.
|
|
|
onogur |
Válasz | 2009. március 25. 23:30 | Sorszám: 16 |
A kettőt nem hasonlítanám össze. Az MDF miniszterelnöke meghalt. Az MDF-nél volt egy pártszakadás, szétszéledtek a tagjai három irányba. Az MSZP esetén ez elképzelhetetlen, onnan csak akkor lép ki ogy képviselő, ha véletlenül kifelejtik a nagy osztozkodásból.
|
|
|
miklós bácsi |
Válasz | 2009. március 25. 23:25 | Sorszám: 15 |
Az MDF-et a kalapos hölgy tönkrevágta, Józsi bá a kisgazdikat, pista bácsi a ... Vajon a pártok elhalása törvényszerű folyamat?
|
|
|
Kukuccs |
Válasz | 2009. március 25. 23:25 | Sorszám: 14 |
Nem fuccsolhat be, ha az ő 60%-a mellett ott lesz a Jobbik 15 vagy több %-a! Így kell szavazni elvtársak. Ésakkor elindulhatunk az úton, fölfelé, a magunk irányába! )))
|
|
|
terra |
Válasz | 2009. március 25. 23:21 | Sorszám: 13 |
Akkor hülyék ha csimpaszkodnak a hatalomba. Mekkora is volt az MDF 1994 előtt? És utána? És most?
|
|
|
Kukuccs |
Válasz | 2009. március 25. 23:20 | Sorszám: 12 |
Nana! Miért akarsz te a FIDESZNEK rosszat? )))))
|
|
|
miklós bácsi |
Válasz | 2009. március 25. 23:15 | Sorszám: 11 |
Nem hülyék a hátralévő egy évet csak úgy feladni. Így is, úgy is vesztenek a következő választáson, de addig is legalább harácsolhatnak.
|
|
|
terra |
Válasz | 2009. március 25. 23:08 | Sorszám: 10 |
"Ha rámegy rámegy. Ne reménykedj Tomi. "A szoclib sem hülye." Ja persze. Biztosan csak ravasz hadicselként lavírozták magukat 10 % közelébe.
|
|
|
miklós bácsi |
Válasz | 2009. március 25. 22:37 | Sorszám: 9 |
Ha rámegy rámegy. Kétharmaddal hónapok alatt le lehet gyártani egy rakás lényeges törvényt és módosítást. Mindenféleképpen megéri az előrehozott kicsikarása, bár erre jelenleg kevés az esély. A szoclib sem hülye.
|
|
|
Időszakos Állat |
Válasz | 2009. március 25. 22:35 | Sorszám: 8 |
A JOBBIK nem jön, hanem megy, az újranyitott OPNI-ba.
|
|
|
icelpro |
Válasz | 2009. március 25. 21:53 | Sorszám: 7 |
Miért menne rá a jobboldal? Ha a tesze-tosza "hiszünk a szeretet erejében" fidesz befuccsol, majd jön a JOBBIK. Az rendet tesz, az nem szereti ezeket a mocsadékokat.
|
|
|
kujtorgo |
Válasz | 2009. március 25. 21:20 | Sorszám: 6 |
Ha most lehet választani, akkor ki kell használni. Megszorító csomagot nem kell emlegetni. A takarékossági intézkedéseket szép csendben meg kell hozni, mint 1999-ben. Elsőként valami népszerű intézkedés kell, utána a kényszerű korrekciók, de amelyet lehet, azt fű alatt meghozni. Visszatérve az időpontra: persze elvileg jövőre jobb lenne, de mostanában még a világhelyzet is túl gyorsan változik, ennél erősebb fidesz nem reális igazán. A döntés azonban az szdsz kezében van szerintem. Feltehetően megpróbálják Surányival, hitel lesz, külföldi verbális rásegítés lesz, félsikereket elérhet. Az szdsz megerősödhet. Persze benne van a pakliban a bukás lehetősége is, de félek bevállalja, mert feladatba adják neki.
|
|
|
|