|
Téma: A frankhitelesek kálváriája
|
|
missmarple |
Válasz | 2012. március 19. 16:27 | Sorszám: 465 |
Valóban ez egy fontos további szempont. Milyen értékbecslés alapján adta a hitelt a bank?Még ötletelünk egy kicsit, akkor használható érvrendszert hozunk össze.  A baj csak az, hogy a bankokkal kell megállapodni.....
|
|
|
|
mpd |
Válasz | 2012. március 19. 11:15 | Sorszám: 464 |
|
Ez meg idén február 28-i: Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfőn megszavazta a deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság jelentése alapján készült határozati javaslatot.
Az ebben foglaltakat a Jobbik támogatja, Z. Kárpát Dániel ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy a szövegből kikerült a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának a vizsgálata, melyet a nemzeti radikális párt javasolt. „A kormányzat sajnálatos módon már a hitelek forintosításának vizsgálati szakaszát is elutasította, mondván »realistának kell lenni«, az albizottság elnöke pedig arra hivatkozott, hogy Országgyűlés egyébként sem fogadhat el olyan javaslatot, amit aztán a kormány nem tud végrehajtani” – ismertette az ügy hátterét mai sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. A jobbikos képviselő szerint ez az eljárás rendeleti kormányzáshoz vezet, amelyben nincs helye más pártok javaslatainak. Z. Kárpát Dániel ugyanakkor üdvözlendőnek nevezte a határozatban foglalt magáncsőd intézményét, amelynek megvalósítását német minta alapján képzeli el a párt. A politikus emellett felhívta a figyelmet hitelközvetítők vizsgálatának fontosságára, mivel a devizahitelekre rendszerint jutalékért beszélték rá az ügyfeleket, ráadásul több olyan eset is ismert, amikor a közvetítőnek a megfelelő felsőfokú végzettsége is hiányzott.
|
|
|
|
mpd |
Válasz | 2012. március 19. 11:13 | Sorszám: 463 |
Bahhhh. Sovánka érv: egy ellenzéki párt ennél nem tehet többet. Tavaly szeptember elsejei hír:Jövő hétfőtől aláírásgyűjtést indít a Jobbik a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban - jelentette be Vona Gábor. Ismertetése szerint az íveken annak a kérdésnek a megválaszolását kérik az emberektől: "Egyetért-e azzal, hogy a devizahitelek kapcsán a felvétel időpontjában lévő árfolyamon történjen meg a forintosítás és ennek a terheit a bankszektor viselje?".
|
|
|
|
Időszakos Állat |
Válasz | 2012. március 19. 11:10 | Sorszám: 462 |
Ez a csapdahelyzet már évek óta közismert, nulla hírértéke van. A Rosszabbik meg valóban ezt teszi: mondogatja. De kinek a szótárában szinonímája a mondogatás a megoldásnak?
|
|
|
|
orosz_hussalata |
Válasz | 2012. március 19. 11:06 | Sorszám: 461 |
|
Ja meg a bank pénzt szed hitelbírálat címén is.Kérdezem akkor mit jelentenek ezek a költségek? A másik érdekesség a szerződés módosítása. Sokszor a pénzintézetnek "joga" van egyoldalú módosítást kezdeményezni. Ellenben ha az ügyfél módosítana valamit, akkor tőle mindenféle szerződésmódosítási díjakat kérnek. Kérdezem, hallott-e már valaki arról, hogy az ügyfél szerződésmódosítási díjat kérhetett volna a bank általi szerződésmódosítás esetén?
|
|
|
|
orosz_hussalata |
Válasz | 2012. március 19. 11:02 | Sorszám: 460 |
|
"ha a a befizetett pénz és a lakás eladása utén nem maradna tartozás." Erről van szó, hiszen a hitelfelvevő gondolom fizetett a banknak nem is keveset értékbecslésért, így az ha nem volt megfelelő, hát így járt a bank. Igazából engem meglep, hogy ezt az érvet soha nem hallom. Másrészt a kamatnak a kockázattal kell valamilyen összefüggést mutatnia, de a bank részéről itt semmilyen kockázat vállalásáról nincs szó.
|
|
|
|
missmarple |
Válasz | 2012. március 19. 10:48 | Sorszám: 459 |
Én nem tudom, hogy lehetne megoldani. A legtisztességesebb (van ilyen?) az lenne, ha a a befizetett pénz és a lakás eladása utén nem maradna tartozás. Így is szív az aki elveszíti a lakását és a befizetett összeget. A bank meg adja el, olyan áron, ahogy tudja...
|
|
|
|
karakan |
Válasz | 2012. március 19. 10:45 | Sorszám: 458 |
|
Az ún. "elsétálási jog" is kellene már!!!!!
|
|
|
|
|
orosz_hussalata |
Válasz | 2012. március 19. 10:38 | Sorszám: 456 |
Szeretném jelezni, hogy a kormányzat kommunikációja nem egyértelmű a devizahitelesekkel kapcsolatban. Általánosságban a devizahitelesek megsegítéséről beszélnek, de nem egészen egyértelmű, hogy ez csak a lakásra felvett hiteleket érinti, vagy minden devizahitelest? Igazából ha valaki másra (nagyobb összeget jellemzően kocsira) vette fel a hitelt, akkor azzal ugyanúgy földönfutóvá válhat, mintha a lakására. Igazából kocsival kapcsolatban még problémásabb a helyzet, mert ez más kétnapos korában is kevesebbet ér, és eladásával sem jut előbbre a bepalizott vevő. Szóval ha valaki tudja, hogy ezzel most mi a helyzet, az mondja már el.
|
|
|
|
mpd |
Válasz | 2012. március 19. 09:16 | Sorszám: 455 |
Pont én ne legyek hülye? Há'nemá'.
|
|
|
|
|
|
mpd |
Válasz | 2012. március 19. 08:57 | Sorszám: 453 |
Idézet: Ezt a csapdahelyzetet a Jobbik már lassan egy éve mondogatja.
Akkor az csak manifeszt hőbörgés! A kormánynak erre is megvan a zseniális megoldása.
|
|
|
|
papuc |
Válasz | 2012. március 19. 08:52 | Sorszám: 452 |
|
privátban írnék valamit ha lehet.....
|
|
|
|
missmarple |
Válasz | 2012. március 19. 07:21 | Sorszám: 451 |
Ezt a csapdahelyzetet a Jobbik már lassan egy éve mondogatja. Egyébként tökéletesen példázza, hogy miért tarthatatlan a bankok gyakorlata a visszafizethetetlen hitelekkel kapcsolatban. Teljesen érthetetlen és fenntarthatatlan az a gyakorlat, hogy az adósnak az ingatlan eladása után, vagy a banknak történő visszaadása után adóssága maradjon fenn!(nincs adósságom, hogy egyértelmű legyek)
|
|
|
|
prepegyit |
Válasz | 2012. március 19. 06:40 | Sorszám: 450 |
Csapda: többel tartoznak, mint amennyit otthonuk ér Magyar Nemzet 2012. március 19., hétfő 05:05Ma már a devizaadósok közel felének nagyobb lehet a tartozása, mint amennyit az otthona ér. Ezáltal sokan csapdahelyzetbe kerültek, mivel az ingatlan eladásával sem tudnak kimenekülni a kölcsönből – számol be a Magyar Nemzet. A devizaadósok több mint negyede már tavaly nyáron – 210 forintos svájci frank mellett – nagyobb adósságot cipelt a hátán, mint amennyit a fedezetként szolgáló lakása ért – ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben publikált elemzéséből. Civil szakértők szerint a jelenlegi frankárfolyam mellett az sem elképzelhetetlen, hogy az adósok több mint felének tartozása már messze meghaladta az ingatlanok értékét. Ez azt jelenti, hogy a frankhitelesek többsége csak veszteség mellett tudna túladni a lakásán. Ez azoknak az adósoknak az életét is megkeseríti, akik egyelőre még tudják fizetni a törlesztőrészleteket. Abban az esetben, ha eladják az ingatlanjukat, a korábban önerőként befizetett összegről le kell mondaniuk, ezért nem tudnak új lakást vásárolni maguknak. Ráadásul az is könnyen előfordulhat, hogy az adásvétel után is tartoznak majd a banknak, nem beszélve azokról az adósokról, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészleteiket. http://mno.hu/gazdasag/csapdahelyzet-tobbel-tartoznak-mint-amennyit-otthonuk-er-1061001
|
|
|
|
Cirus |
Válasz | 2012. március 06. 10:10 | Sorszám: 449 |
|
Fél év elteltével megjött a PSZÁF állásfoglalása az előtörlesztésemmel kapőcsolatos anomáliákról. (Emlékeztetőül: a előtörlesztésem összegét június hónapban átutaltam, júliusi napot megjelölve a tranzakcióra, ezek meg augusztusban számoolák csak el. A külömbözet uszkve 400 ezer forint lett volna az árfolyamváltozás miatt. Több, mint egy hónapig nem kaptam semmilyen infót, se vissza nem hívtak, se az emailre nem válaszoltak.) Az AXÁnak fizetnie kell 100 ezret büntiként, de ugye bizonyíték már nincs arra, amit állítottam, mivel fél év elteltével a hangfelvételeket már nem őrzik, a PSZÁF meg a 30 nap helyett 7 hónapig ült az ügyön. Pereskedhetek max., de ugye a hangfelvételek.... 6 hónap elteltével jött egy levél a PSZÁF-től, hogy kell még nekik 30 nap. Röhej.
|
|
|
karakan |
Válasz | 2012. március 05. 20:22 | Sorszám: 448 |
|
Csak az a megoldás,hogyha át van váltva forintra..
|
|
|
|
JEFFREY |
Válasz | 2012. március 05. 12:09 | Sorszám: 447 |
|
Ezt hívják demagogiának, amit Te elővezetsz. Ha most minden képvíselőt és politikai szereplöt felsorolsz névszerin, akkor jóindulatú vagyok mondjuk 500 fő, ami részemről tulzás. Ha azokat veszed, hogy akik elsőkörben teljesen kiszálltak a devizahítelbő 160.000 ezer akik a Bankszövetség adatai szerint 5-6 millió átlagot értek el. Kettő második etap a forintra való átváltás, ahol a hitelesek 25% os csökkentést kapnak a hiteleikből és öt évig rögzitett árfolyamon törlesztenek, s a gyüjtőszámla kamatterheit a kormány és a bank vállalja. Arról nem beszélve. hogy a forinthitelre öt év alatt is az új lakáskamattámogatást igénybe veheti. A harmadik az eszközkezelő ami márciusba beindult, itt végképp az elesettek és átmenetileg bajbakerültek kapnak segitséget márciustól. Ez szintén két részre bomlik. Azok akik bennmaradnak az ingatlanjaikban és az állam bérlakásként üzelmeti tovább, de bizonyos ídő után visszavásárolhatják azon a diszkont áron amiért az állam a banktól kivásárolta, a másik mikor véglegesen bérlakás marad, de a bennelakónak minden tartozása megszünik, tehát null tartozása marad. Ami meg a 15 millió alatti ingatlanokra vonatkozik és 90 napon tuli tartozásuk van és kilátásuk sincs semmire az állam szociális ingatlanokat ajál fel. Az állami eszközkezelő a bankokkal való megállapodásnál évi 8000 lakást vásárol meg és még sorolhatnám. Ha valaki ezek után a kormányt ekkézi és hülyeséggel etetti a szerencsétleneket az teljesen elszakad a valóságtól. Egyet azért tudni kell a hitelt mindenki saját felelöségére vette fel. Azt vissza kell fizetni. A kormány amit tett és ez nem lett volna kötelessége, hogy "visszaállította" több intézkedésén keresztül a normál piaci állapotokat ami megfelel a tiszteséges banki ügyletekhez. Ha valaki ezt nem érti és nem fogadja el ezt a nagyonis emberséges eljárást, akkor csak őnmagában és az őt cukkoló némely párt politikai haszonszerző akcionának köszönje. Ha mindenki végig gondolja ezeket a lehetőségeket és felelősen gondolkodik akkor beláthatja, hogy 12 végéig a devizahitelesek 90% a kimászhat a korábban belesétált csabdából.
|
|
|
|
JEFFREY |
Válasz | 2012. március 05. 12:05 | Sorszám: 446 |

Válasz | 2012. március 05. 10:22 | Sorszám: 445 |
|
Reméljük még az idén..
|
|
|
|
kutato |
Válasz | 2012. március 04. 14:10 | Sorszám: 444 |
|
A Webbank a jegybanki alapkamat +2%on fog tudni hamarosan hitelt nyújtani.
|
|
|
|
Lehel |
Válasz | 2011. december 18. 16:19 | Sorszám: 443 |
|
Ez egy olyan alak, akinek mindenről egy dolog jut az eszébe...nem érdemes nagyon figyelembe venni !
|
|
|
|
huszárló |
Válasz | 2011. december 18. 14:49 | Sorszám: 442 |
|
Neked. Nekem egy 0, vagyis Patru bani.
|
|
|
|
alma |
Válasz | 2011. december 18. 13:58 | Sorszám: 441 |
Hogy jön most ide a MVSZ-nek elnöke? .. aki mellesleg rendes ember.
|
|
|