Úgy látszik, hogy ez hagyomány volt. Hasonló lehetett, mint ahogy az egyes nomád népeknél az uralkodó dinasztiák Attilától, vagy Mao-tountól származtatták magukat. Ennek lehetett alapja, hiszen abban az időben a kagánoknak többszáz fős háreme volt, és így rengeteg gyermeke.Ezek között sok-sok fiú. A fiúk közülnem mind került trónra, de a birodalmon belül egy-egy nép fölött kánként uralkodott,míg a birodalom fel nem bomlott.Innentől önálló v. szuverén uralkodó volt, míg egy erősebbnép meg nem hódította,és akkor háttérbe került a dinasztia,míg nem történt változás.stb.És ez így ment Dzsingisz kagán idejéig. Attól kezdve az ő leszármazottai(vagy erre hivatkozva) lettek az uralkodók. A szín szerinti elnevezés is lehetett ilyen erős hagyomány.
|