A román néphagyomány szerint a románok a dákok dicső leszármazottai. Véleményem, és csekély ismereteim szerint ez a mindenki által ismert tétel a hun-magyar rokonságnak felel meg. Mindkettő egy identitásképző hagyomány. Jó az ilyet hallani, és elmerengeni fölötte. Olyan kedves ez a mi szívünknek. Hogy itt egy csomó más nemzetiségű népcsoport élt a köztes időben, az egy röpke gondolat csupán? Hogy szlávok, germánok, kelták stb népek közben itt is itatták lovaikat, etették gyermekeiket, és temették halottaikat, nem múló pillanat műve volt csupán. A bolgárok példája mutatja, hogy nyelvünk mennyire nem származásunk egyenes következménye volt az igazi nemzettudat kialaklulása előtti időszakokban. A mit zulajdonképpen szeretnék mondani az az, hogy a nyelv, és a nép /az istenadta/ mennyire nem párosítható szorosan egymáshoz. Az itteni maradvány, szórvány, és nem szórvány népek mint tudjuk, átvették könnyen a katonailag, és közigazgatásilag domináns, esetleg igen kis számú nép nyelvét. Muszályból. Élniakarásból. De sokat lehetne erről még írni... Avarok, kunok, jászok... Ma utódaik mind magyarul beszél. Azon a nyelven, amelyhez ők is nagyon sokat tettek. Meg egy csomó más nép is. Ha ennyit képesek vagyunk elfogadni, akkor a többi már nem lesz politikai tétel. És nem is szabad azzá tenni. Mert akkor vakvágány van. nagyon. Mert ki közülünk a kun, az avar, a török, a germán, a szláv /tót/ és a többi. Ki hordozza a MAGYAR géniuszt?
Bocsika. Bocsikácska! nagyon hosszú voltam.
|
