Én sem értem. Költői kérdés volt, de örülök, hogy választ kapott. Tamásöccse viszont tudna erről mesélni. (Nem bántom, mert úgy látszik nem csak dumál, hanem meggyőződéseből beszél. Akkor ő ilyen. És elolvasom.)
Valószínűleg meg vagyok már fertőzve, mert e kérdésben folyton kettős hallásom van. Egy etnikai, és egy politikai. Hát a politikaitól bizony jó lenne megszabadulni. E tekintetben ez nagyon terhes.
Hej, de sok esetben könnyebb lehetne az élet, ha a politikai megközelítést el lehetne kerülni. És ezzel a vérmagyar rögvalóság is megszelidülne.
Merthogy történelmünket sajnos sokszor ez jellemezte, és jellemzi.
Írod, hogy általánosan különbözünk. Igen, így van. Ebben viszont az is benne van, hogy van közös nevező, ezért egyként is vagyunk "kezelhetők". Ezért van remény. /Már megint a kettős hallás!/ Lényeg az, hogy esetleges másságunkat ne dicsőségként, hanem erényként éljük meg. Így mások másságát sem az ő dicsőségükként, hanem erényükként élhetjük meg. Ha képes vagy esetleges erényeimet elfogadni, képes leszek a tiedet is elfogadni. /Mosdó-törülköző/
Talán közhelyes voltam. De rendíthetetlen elszántsággal érdemes újra-és újra a kályhához visszatérni. De az eredeti kérdés, hogy honnan jöttünk, és milyenek vagyunk.
Ha kimozdulok az országból, a régi Magyarország területén tartózkodva, gyakorlatilag ugyan azokat az arcokat látom. A Kárpátmedencében. /Azért ez nem teljesen igaz, mert az idő.../
Mondják, hogy az olasz nők szépek. Vagy franciák. Az én szemem más szépségre szokott. A mienkre. A nem délszlávok megint csak szépek. Talán mert ők is jelentős részét képezik a Kárpátmedence számunkra megmaradt területén élő népességének. Ezért erre áll rá a szemem /szemünk/.
És ez az apróság üzeni nekem együvé tartozásunkat. Meg sok más is. terjedelmi okból ezekről talán később.
|
