Igazán irigylésra méltó, hogy valaki munka közben ilyen sok időt képes fordítani levelezgetésre. De látom Heisenberg ide vagy oda azt a gondolatot, hogy Jézus szeretete és elismerése, valamint az általa alapított Egyház egymástól való elválaszthatatlansága, nem sikerül elfogadnod, pedig ez Jézus kivánsága. Aztán még a meghívását is visszautasítod. Valahogy ezek nem férnek össze.Szerinted lehet itt válogatni ? Ez a Jézusi tanítás tetszik, ezt követem, az meg nem - azt negligálom.Mert én jobban tudom ?? Ejha ! Nagy merészség egy hivő részéről, de szabadságodban áll persze mindent összekeverni, válogatni, stb.
Továbbá :
Éppen ezért kell MA és NEKÜNK az exegézis, mert az ÓKORI képeket, példázatokat a mai ember nem értheti - egyszer.Kicsit mások ma a történelmi körülmények, tények és bizonyos fogalmak is nemde ?
Parancsolj kérlek megmagyarázni kapásból mit jelent a fügefa példázat, amit Jézus elszárasztott. Gyakorlatból tudom, hogy ezt - ahogy sok mást sem értik magyarázat nélkül.Pedig ez aztán a legegyszerűbb példázat. És erre ezer pl. van.
Pld. ez sem az az eset, amikor a fülbe jutva a szöveg hatni kezd. Itt konkrét ismeretekre van szükség a megértéshez.
Az a jelenség azonban a ma is, magyarázat nélkül is megérthető tartalmak esetében valóban fennáll.Erre is van példa a Szentírásban.
Másodszor pedig számos rejtélyes példázatot is ad Jézus, - de olvasgasd csak az Evangéliumot, mert számos helyet találhatsz, amikor a tanítványok méltatlankodnak, Jézusnak panaszkodnak, hogy nem értik a mondanivalóját,- több évi együttlét után !! - tehát nem áll, hogy az ókorban - akár a tanítványok is - minden esetben értették Jézus képeit.Kénytelen is megmagyarázni a számukra.Nézz csak utána !
Ami pedig de Mellot illeti én valahogy inkább Ratzinger pápát tartom hitelesebbnek a vallásos gondolatai megitélésére és ehhez tartom magam.