A csángó kultúra hosszú évszázadokon át megtartotta különállását az ortodox vallású románságtól, mintegy konzerválva saját kultúráját, valamint a környező népekkel való érintkezés során, jó néhány balkáni - román, szláv és török - elemet olvasztott magába. A csángók így viseletükben, szokásaikban, zenéjükben és táncaikban mind a mai napig megőrizték a középkori és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét.

A csángó zenei műveltség számos ősi műfajt őriz, amelyek egykor Európa-szerte ismertek és használatosak voltak. Ilyen például az ókori gyökerekkel rendelkező sirató-stílus. Csángóföldön a mai napig elevenen él a halottsiratás, a hozzá kapcsolódó rituális szövegekkel és dallamvilággal, valamint annak egy sajátos formája, a menyasszony- és vőlegénysiratás szertartása. A középkor jellegzetes egyházzenei műfaja volt a gregorián, amelyeket ma már csak előadótermekben és templomi koncerteken hallhatunk. Moldvában azonban a csángók egészen a közelmúltig közösségben is énekeltek gregoriánokat. Külön figyelmet érdemel a műfaj „megmagyarítása”, azaz népdallá válása, amelyre számos példát találhatunk a csángó folklórban. A ballada, a reneszánsz népszerű európai műfaja míg Európa teljes területén a XIX-XX. századra szép lassan elsorvadt, illetve kihalt, addig Csángóföldön manapság is balladák tömegét ismerik és éneklik az adatközlők. Mindemellett természetesen megtalálhatók a csángó népdalkincsben az új stílusú, vagy éppen a román folklórból merített dallamok is.

Hasonló a helyzet a csángók táncait illetően is. Ezek közt is fellelhető az ókori gyökerű öves és kezes, a reneszánsz Kettős, továbbá a XIX. században kialakult magyar csárdás helyi változata, a csárdáska. De fontos részét alkotják a csángó tánchagyománynak a romános, bulgáros, szerbes, vagy éppen oroszos táncok, eredeti nevükön: oláhos, bulgurjászka, szerba és ruszászka.

A zenéhez hasonlóan a csángók szöveges folklórja is számos archaizmust őriz. Az ősi mágikus ráolvasó szövegek mellett megtalálhatók benne a középkori himnusz- és énekköltészetből, valamint a misztérumjátékokból táplálkozó imádságok, valamint az eredetmondák, hiedelem-elbeszélések, és biblikus történetek, legendák is.

Külön figyelmet érdemel a moldvai magyarok újesztendőhöz kapcsolódó szokása, a hejgetés vagy urálás. Domokos Pál Péter kutatásai szerint ugyanis e szokásban tovább él egy feltehetőleg ókori eredetű, a középkor folyamán Európa-szerte elterjedt dramatikus tánc, az úgynevezett moreszka, mely egyszerre volt az ártó, gonosz erők ellen hadakozó és termékenységvarázsló jellegű. A Moreszka európai elterjedésére Domokos számos konkrét példát említ Staffordshiretól Rómán keresztül a dalmát tengerpartig, a XIV. század közepétől egészen napjainkig.

Idézet:

---

Felsőnána. Csodafalu volt. Mármint nekem.
Roziék éppen Bácskából jöttek a többi bukovinai székellyel, aztán a felvidékiek, meg mi erdélyi menekültek. Erdetileg sváb község, de volt egy Ónána nevű nagyon régi település is.

---

Keresztnevek:

"Kóka Rozália és Petrás Mária két egymásba fonódó lelkület a magyar kisebbség, vagy ha szabad azt mondani, magyar legkisebbség még mindig forrástiszta szövetéből. Ők látogattak el ma hozzánk, ma délután, hogy szellemet idézzenek. Az alkotás szellemét. Szép és egyben kísértő is ez a ma délután. Ritkák az ilyen ragyogó napsütéstől fénylő decemberi napok. Ma délelőtt - a tegnap még lustán nyújtózkodó, ma már vacogva didergő és ködlő páratömbök fényszűrőjén át - csodálatosan mutatkozott és kacérkodott a Nap éles, máskor csak alig látható kontúrjaival. És mostanra már a rókabundás alkonyat, mint pityergő vadnyulat tartja szájában a Földet és a földieket.

Az a spiritualitás, amelyet ma itt megnyilatkozni látunk-hallunk, ugyanaz a nyugtalan izgő-nyüzsgő szellemiség, amellyel a népdalgyűjtő is megszólítja és megszólaltatja az emberhangszer gégetüdősípján, lélegző léleksípján a rét, az erdő és a mező virágait, állatait, madarait, emberi örömeit, bánatát, szenvedését és boldogságát, amellyel természettudós megszólítja, gyöngyöző homlokkal kérdezi és hangyaszorgalommal faggatja, gyermeki csodálkozással ostromolja a világot, felfedezi a természet, és az ember megközelíthetetlen titkait.

Édesanyja Klézsén született, ő Diószénen. A szemben lévő közeli két falut egy folyó választja el egymástól, a Szeret, Etelköz nyugati határa. Anya és leánya ennél sokkal messzebb került egymástó, mert Máriska – ahogyan Petrás Máriát otthon szólítják –, hosszabb utat járt be, mintsem az földrajzilag mérhető lenne. Több mint egy évtizede Budapesten végezte el az Iparművészeti Főiskola kerámia szakát, mégpedig olyan szerencsével, hogy Csekovszky Árpád lehetett a mestere. Üveg korpuszai és térbe helyezett nagyobb méretű figurái máris igazolják másik mesterét, Kő Pált, aki szerint jó szobrász is válhat belőle. Ő azonban tehetség halmozó, mert énekesként hódította meg először Magyarországot.
Kizárólag bibliai témájú kerámia domborműveket készít jelenleg. Műtermében sok kicsi madonna, Angyali üdvözlet, a Szent család, Jézus imádása, Máriát a kisjézussal angyalok kara kíséri. Az eredeti műtárgyak nem karácsonyra készültek, örök témái, és eredetiségükben ismételhetetlenek. Nagy méretű madonnáját a köztársaság elnöke avatja hamarosan az I. sz. Gyermekklinika épületében. Obeliszkjeit, Keresztútjait nagy örömmel fogadták a millennium évében az ország különböző településein Most azonban kisméretű madonnáiról kell szólnunk, a sugárzó csángó Máriákról, akik boldog mosollyal ringatják ölükben a kisdedet. Petrás Mária kiállításait – megközelítően hetvenet –, főleg vidéken rendezik: kistelepüléseken, falvakban, hogy könnyen elérhető legyen mindenki számára, eljuthassanak minél több otthonba.
Csodálatos asszonyok között nevelkedett, nagynénjei sok gyereket szültek. Ezek a nők szinte szentek az ő emlékezetében, mert sokat dolgoztak, sokat imádkoztak, némán tűrtek, soha nem panaszkodtak, szelíden szolgálták a családot és férjüket.
Sok igazán nagy tehetség fénylett közöttük, akiknek csak az adatott meg, hogy közösségüknek világítsanak. Rájuk gondolok néha, amikor mintázom a madonnáimat – mondja a művész eltűnődve kis pomázi műhelyében.
A Mária kultusz a mai napig erősen él a Szeret partján. Istennek tekintik Máriát. Reggel harangszóra ébrednek, azt mondják: ???harangoznak Máriának”. Délben aztán ??? harangoznak délnek”, és vecsernye után, este Máriától búcsúzik a harang. Én gyerekként sokáig nem tudtam, hogy Isten nem Mária. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató szerint a moldvai emberek azért nem ismerik korunk betegségét, a depressziót, mert Mária volt és maradt példaképük, barátnőjük, vele osztják meg örömüket-bánatukat, neki panaszkodnak, hozzá imádkoznak
A mai karácsonyokról beszélgetünk.
– Nem tűnik el az ünnep az ajándékozások mögött, mert otthon nincs ajándékozás – mondja Petrás Mária. – Csak a gyerekek kapnak egy kis édességet. Mindenki hazautazik ilyenkor, s az a legfontosabb, hogy együtt vagyunk, örülünk egymásnak. Már a készülődés a nagy ünnepre gyönyörű – mondja, s rajongással telik meg a mosolya. – Testi-lelki megtisztulás előzi meg, mindent kimeszelnek, új szőttesekkel cserélik le a régieket, új takaró kerül az ágyra, s elmennek gyónni a templomba. Utána megtalálják azt a pillanatot is, amikor megbocsáthatnak a haragosuknak. A nagymise után odalépnek hozzá, hogy néhány szót váltsanak.
A Mária kultusz mellett még a mai napig majdnem olyan jelentős a gyermekkultusz. Ott az életben a gyermek a legfontosabb: amikor megszületik, s még egy kicsit utána, úgy két éves korig, amíg nem jön a többi, mert akkor már azok a fontosabbak. Az én anyámék nyolcan voltak testvérek, és ő is nyolc gyermeknek adott életet. Hála Istennek, mindannyian jól vagyunk.
– Szokatlan, hogy madonnái nem a karjukban ringatják a gyermeket, hanem az ölükben. Mint a keresztfáról levett Krisztust Mária.
– Igen, mert én azt tapasztalatból tudom, hogy ott a legislegjobb a világon. Lehet, hogy már az újszülöttet szoptatja, de te még ott lehetsz, ringatózol a csodálatos meleg kényelemben, a térdei között. Én nagyon sajnálom azt a világot, amelyik nem az anyja pendelyében nő fel….A mai ember, mintha elbizonytalanodott volna, keresztút elé ért, nem tudja merre tovább. Több jó út van, és én is ajánlok egyet a sok közül. Nekem az a dolgom, hogy az ottani világot mutassam meg az itteninek.
Amikor Petrás Mária egyik kiállítását Szántay Lajos megnyitotta, elmagyarázta a csángó szó keletkezésének körülményeit. Az ő verziója szerint a csengő szóból ered. A Moldvába menekült magyarok a keleti országhatár védelmét látták el, mint a székelyek mindenütt az őrvidékeken, egészen Mária Teréziáig. Csengős, kolompos szekereikkel figyelmeztettek a veszélyre, ha ellenség közeledett. Petrás Mária műtárgyai is csengők és kolompok a mai veszélyekkel terhes világban.

Elektronikai műszerészként kitüntetéssel végzett Hétfalu szakmunkásképzőjében, miközben grafikai szakon a brassói népfőiskolán tanult. Már dekoratőrként dolgozott, amikor esti tagozaton elvégezte a gimnáziumot. Kilátástalan sorsa tudatában, 1989-ben két gyermekével Budapestre jött. Ekkor tanult meg magyarul írni és olvasni. Az Iparművészeti Főiskolán 1995-ben kapott diplomát, két évvel később, negyvenévesen, kitüntetéssel végezte a mesterképzőt. Első kiállítása idején nevét már sokan ismerték, mert évek óta népdalénekesként szerepelt, a moldvai magyarság hagyományt őrző énekeit mutatta be. Azóta is lélekkel teli dalaival, kimagasló kerámiaművészetével ismerteti egy kis nép múltból feltörő fájdalmas énekét, élettörténetét.