De nem ez a jellemző.
Az sokkal jellemzőbb volt, amikor egy másik ilyen "tökéletes" nagycsaládban egy év után feltűnt az egyik szülőnek, hogy az egyik gyerek megállás nélkül köhög. Valószínűleg csak azért tűnt fel, mert közben kis híján meg is bukott.
Aztán kicsit meglepődtek, amikor a gyermekpszichológus felvetette, hogy talán néha bal kézről figyelni kellett volna a gyerekre, mert azért köhög és azért bukik meg, hogy figyeljenek rá végre abban a tömegben.
Ugyanebben a családban az egyik leányzó vett egy kanyart és beállt egy vérkemény szektába. Vajon miért. Mert OTT végre megkapta a szeretetet és elfogadást, amit otthon nem.
Másik nagycsalád, ahol még plusz állami gondozott gyereket is neveltek. Olyan jól sikerült, hogy a lány 18 éves szülinapján lelépett és soha többet nem volt hajlandó visszamenni. Nem mondom meg, milyen foglalkozást választott. Biztosan ez is azért volt, mert eléggé oda tudtak rá figyelni.
Vagy egy harmadik nagycsalád, ahol a gyereket az iskolából az osztályfőnök vitte el orvoshoz, mert annyian voltak, hogy "nem tűnt fel", hogy a gyermek influenzásan jön be már napok óta.
Vagy egy negyedik, ahol az egyik gyerek lelkesen mesélte, hogy képzeljem, mekkora dolog történt, egy segélycsomagból kapott egy majdnem teljesen új pulóvert, és hosszú évek óta ez lesz az első ruhadarabja, amit nem agyonnyúzott állapotban a bátyjától örökölve kezd el hordani (mivel lány, ez különösen boldoggá tette).
Vagy az ötödik, ahol kifejtette egy másik kislány, hogy ő ugyan szeretne hosszú hajat, de az anyukájának nincs ideje 4 adag hosszú hajat megfésülni minden reggel és ezért van mindannyiuknak fiús hajuk.
És a felsorolásnak ezzel nincs vége...

"Az igazság ezzel szemben az, hogy az ember mindig megtalálja a gyerekei számára a szükséges időt."

Nagyon-nagyon szeretném látni azt a szülőt, aki ezt tiszta szívvel le meri írni, és igaz is.

Mindenesetre jóval kisebbb esélye van rá, ha hat gyereke van, mintha három.

Hat gyerekből pontosan hat olyan gyerek akad, akinek ugyanannyi "szülői ispotály"-ra van szüksége, mintha csak hárman lennének.
A szülői odafigyelést nem tudja pótolni a testvérek odafigyelése.

Az pedig csak egy nagyon szép elmélet, hogy "igaz ugyan, hogy erre a gyerekemre csak 20 perc időm van és nem másfél óra, nade kérem, a minőség! Micsoda 20 perc az!"

Tudod mit: ezek a nyugdíjasok meg is érdemlik a sorsukat.
Aki normálisan felnevelt valamennyi gyereket, annak nem kell szűkölködnie, mert számíthat a saját gyerekére. Aki nem, az meg így járt.

tudok erre egy nagyon egyszerű módszert.
Annyi pénzt kell keresned, amennyiből el tudsz tartani négy gyereket.

Nem a nemzet vezetőinek kell megoldaniuk ezt a problémát, hanem Neked.
Ha ők támogatják, akkor nagyon helyesen teszik,
de Neked arra kell készülnöd, hogy anélkül is fel tudd őket nevelni, hogy támogatásért kuncsorognál.

Ez pedig kezdődik azzal, hogy legkésőbb 20 évesen elkezdem tudatosan végiggondolni,
- hogy lássuk csak, szeretnék négy gyereket fölnevelni,
- ez úgy lehetséges, ha lesz két diplomám és egy jól fizető munkahelyem,
- ahhoz pedig most kutyakeményen tanulnom kell, felkészülni arra, hogy eltartsam a családom... stb.
Ennek van köze a felelősségtudathoz.

ide figyelj,
a szeretet fogalma és az idő fogalma két különböző dolog.

Az, hogy valaki képtelen megteremteni azokat az alapvető viszonyokat, hogy az összes gyermekével normálisan és érdemben foglalkozzon,
az nem érdem,
hanem ostobaság és felelőtlenség.

Amit írtál,
miszerint a gyerekek elfoglalják egymást,
és ez milyen remek és jó,
óriási tévedés.
Minden gyereknek szüksége van az anyjára és az apjára, személyesen, egyedien, megkülönböztetett módon. Ezt nem tudják a testvérek pótolni.

Ha valaki ahelyett, hogy személyesen foglalkozna a három darab gyerekével, szül még melléjük "szeretetből" 3 másikat, hogy "majd elfoglalják egymást", az egy szemét, felelőtlen alak, akinek nem engedném, hogy gyereket vállaljon.

Csudát.
Éljen a normális, józan ész.

A gyerek nem darabszámra előállítandó nemzetmentő eszköz. Némi lendülettel személyesen csapnám arcba azt, aki így tekint a gyerekre.

Vállaljon mindenki annyi gyereket, ahányat normálisan el tud tartani és fel tud nevelni,
nevelés alatt pedig a folyamatos személyes kontaktust is értem.

Ha valaki megengedheti magának azt, hogy folyamatos segítsége legyen a háztartás vezetésében, az vállaljon hat gyereket. Aki nem, az inkább vállaljon csak 2-3-4-et.

Hat darab labilis lelkiállapotú, sérült és segítségre szoruló ember "előállítása" (nemzetmentő célból) hosszútávon káros a társadalom számára.
Ezzel szemben 2-3-4 stabil, egészséges ember felnevelése hasznos.

van 24 órád,
egy vezetendő háztartásod,
egy házastársad,
és hat darab gyereked.

Oszd el az időt.

Az elsővel azért foglalkoznak megállás nélkül, mert rajta próbálják ki a dolgokat a szülők (és viszont), ő töri az utat a többieknek.
A legkisebbel pedig azért foglalkoznak, mert ő a legkisebb.

Azt a hat gyereket nemcsak anyagilag kell felnevelni. Hat gyerekkel kell napi szinten mély érzelmi kapcsolatot fenntartanod. Tudnod kell, hogy mi fáj neki, mit szeretne, mitől szomorú, miért dühös.
Tisztelet a kivételnek - ez gyakorlatilag senkinek sem sikerült az ismerőseim közül.
Több olyan családot ismerek, ahol a középső gyerekek elúsztak. Szellemileg, lelkileg. Mert nem volt rájuk idő.
Mégtöbb olyan családot ismerek, ahol a gyerekek még hagyján, de az apa csak pénzkiadó automata és látástól kukulásig melózik - de úgysem érdekel senkit, mit csinál, csak hozza a pénzt,
a mama meg szentéletű hős magyar anya, aki önfeláldozza magát a gyerekei kedvéért - csak ő közben feláldozta a férjét a saját önfeláldozása kedvéért.