A Pentagon tagjai az al-Dzsazira arab televízió munkatársainak nyilatkoznak, és Jennifer Lopez dalaival puhítják az arabokat. A központi katonai parancsnokság kampányának vezetője szerint a hatásosabb információátadás életeket menthet. A szakértőnek ebben igaza van, ám a világ közvéleményének megnyerésénél az iraki nép megszólítása sem kevésbé fontos. Bush erőfeszítése arra, hogy Amerikát jó színben tüntesse fel, még inkább szembetűnő Katarban, ahol a sajtótájékoztatók első sorában az al-Dzsazira kap helyet, míg a The New York Times a második sorba szorul. Az erőfeszítések ellenére senki nem szereti Amerikát. A közhangulatra igen jellemző a brit lakosság bizalmatlansága Bush tetteivel és szavaival kapcsolatban: hét britből alig egy gondolja úgy, hogy Bush igazat mond. Egy amerikai katonai sajtótájékoztatón a cikk szerzője mellett egy kínai újságíró ült, aki tömören megfogalmazta a problémát: szerinte amit hall, az pusztán propaganda. A kínai újságíró jól tudja, mit jelent ez, hiszen hazájában is hasonló a retorika. Bush erőfeszítései hatástalanok. Egy Londonban megjelenő arab nyelvű újság szerint ugyanis az araboknak Bushról mindig is az amerikai-izraeli barátság fog az eszébe jutni, s ezen semmilyen retorika nem változtat. Tony Blair brit miniszterelnök közel-keleti békeindítványa tehát egyre sürgősebbé válik. Az amerikai kormány mindig megtervezi retorikáját, és természetesen mindig rengeteg szövetségese van. Nemrég a Salamon-szigetek került fel az Amerikát támogató országok listájára. Amikor újságírók a Salamon-szigeteki miniszterelnököt kérdezték az ügyről, ő azt válaszolta: "Én nem tudok róla."

Megosztott az amerikai diplomácia
The Economist , 2003. 04. 03.

Tony Blair angol miniszterelnök - mielőtt találkozott volna George W. Bush elnökkel Camp Davidben - kijelentette, hogy az európai és az amerikai diplomaták egyik legfontosabb feladata az iraki háború miatt megromlott nemzetközi kapcsolatokat helyreállítása. Hasonló szellemben nyilatkozott a közelmúltban Gerhard Schröder és Jacques Chirac is. Kérdés azonban - vélekedik a szerző -, hogy Bush szintén ilyen eltökélten törekszik-e a kapcsolatok rendezésére. Megfigyelők szerint a washingtoni kormányzat ebben a kérdésben is megosztott: a külügyminisztérium már régóta a diplomáciai kapcsolatok normalizálását szorgalmazza. Két csoport azonban nem ért egyet ezzel a szándékkal. Az egyik szerint korai volna még diplomáciai lépéseket tenni, mert a háború sikeres befejezése önmagában felold majd számos ellentétet. A másik csoport ennél jóval radikálisabb: ők bosszút kívánnak állni a háború európai ellenzőin - elsősorban Chirac elnökön és Schröder kancelláron -, akik szerintük hűtlenek voltak Amerikához. Az újságíró kijelenti: igen aggasztó, de az utóbbi csoportok egyike sem látja be a nyilvánvaló tényt, hogy az iraki háború jelentős nemzetközi veszteségeket okozott az Egyesült Államoknak.

KÁROK MINDKÉT OLDALON 2003. 03. 16. L'Intelligent (francia hetilap)

Már az első rakéták elindulása előtt is a konfliktusnak három áldozata van : az ENSZ, az angol minisz-terelnök Tony Blair, valamint az Egyesült Államok nemzetközi tekintélye.

Az iraki krizis közeledik a tetőpontjához. A diplomácia lehetőségei határához érkezett, és ha csak csoda nem történik, az elkövetkezendő napokban az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának a beleegyezése nélkül indit háborút. A hadjárat első óráiban háromezer bombát és rakétát szándékoznak Irakra zúditani, miközben páncélos oszlopok nyomulnak Bagdad felé és légiszállitású csapatok szállják meg az ország külön-böző pontjait. A bevallott cél egy olyan gyilkos és kiterjedt sokk okozása, amit az iraki rezsim nem élhet túl.

Az ágyúk hangjának a kezdete előtt, még néhány diplomáciai probléma megoldásra vár. Tony Blair, a brit miniszterelnök, Amerika leghűbb szövetségese nagyon nehéz szituációban van. A G.W. Bush háborújához nyújtott feltétel nélküli támogatása, saját politikai hátterében, a Munkáspárton belül is ellenérzéseket váltott ki, legalább úgy mint a brit közvéleményben. Honfitársai nagy többsége a tervezett katonai akciót veszélyesnek igaz-ságtalannak és törvénytelennek tartja. A kritikákra a kormányfő kompromisszumos megoldást keresett, de javas-latainak eredménye csak Washington méltatlankodása lett, elsősorban Donald Rumsfeld az amerikai külügyminiszter részéről, aki nem titkolta, hogy az Egyesült Államok nagyon jól meglenne a brit segitség nélkül is, mint ahogy Franciaország és Oroszország vezette háborúellenesek támogatása nélkül is igen jól megvan.

Amennyiben a háború nem hoz azonnali győzelmi sikert, első áldozata a speciálisnak mondott amerikai-brit kapcsolat lesz. Valószinű, hogy a brit közvélemény követelné Blairtől vagy az utódjától, a Washingtontól való távolságtartást és egyidejűleg az európai uniós partnerekkel Anglia kapcsolatainak a szorosabbra fűzését.

A krizis másik látható következménye : A Szovjetunió közel tizenkét évvel ezelőtti összeomlása óta kialakult amerikai dominanciát a jövőben egyre többen ellenzik. A Francia, Német valamint Oroszország által testet öltött szövetség Kinától is óvatos támogatást kap, és célja az amerikai hatalom ellensúlyozása, többpólusú világ kialakitása. Ezen szövetség létjogosultságát a Bush adminisztráció neo-imperialista viselkedése, azaz ambiciói által az egész világon kiváltott nyugtalanság támasztja alá. Amiről itt szó van elsősorban, ez az új amerikai megelőzési doktrina, azaz, hogy az Egyesült Államok jogot formál bármely állam megtámadására, nem azért mert az azonnali veszélyt jelent, hanem mert azt jelenthet a jövőben.

Két amerikai diplomata lemondott : John Brown a külügyminisztériumból és John Brady Kiesling, politikai tanácsadó az athéni követségről. Az utóbbi Colin Powel külügyminiszternek küldött levelében azt irja: " az a politika amelynek a védelmét elvárják tőlünk összeegyeztethetetlen az amerikai érdekekkel és értékekkel. Az Iraki elleni háborúhoz való csökönyös ragaszkodás arra készet bennünket, hogy túltegyük magunkat a nemzetközi törvényességen, amely a múltban Amerika legnagyobb fegyvere volt. A legnagyobb mértékban leromboljuk a nemzetközi kapcsolatok azon hálózatát amelynél nagyobbat és hatékonyabbat nem ismert még a világ. "

A háború következő feltehető áldozata az Egyesült Nemszetek Szövetsége és különösképpen a Biztonsági Tanács lesz. Azzal, hogy az utóbbi felhatalmazása nélkül, az Egyesült Államok háborút indit, "kiiktatja" ezt a szerve-zetet, újabb csapást mér a tekintélyére és a világbékét fenntartó, garantáló szerepére.

A rettenetes fegyverek amelyeknek a bevetését az Egyesült Államok beigérte Irak ellen, szükszégszerűen súlyos veszteségeket fognak okozni a polgári lakosságnak. Következésképpen, az arab-muzulmán világnak az Egyesült Államok elleni dühös tiltakozására számithatunk, a nacionalista és iszlámhű erők hangjának a felerősö-désére, újabb amerikai célpontok elleni támadásokra. Ezekután egyetlen amerikai sem lesz biztonságban sehol a világon. Március 10-ei egyiptomi újságok hozzák az El-Azhar egyetem kutatóinak azon felhivását, amely felszó-litja az arabokat és muzulmánokat a védekezésre az otthonaik védelmére. " az iszlám jog alapján, ha az ellenség elözönli a muzulmán földet, a dzsihádban való részvétel (szent háború) kötelessége minden muzulmán férfinak és nőnek." szögezi le ez a nyilatkozat.

Amerika Irak elleni háborúja mindenek előtt az olajért vivott háború. Az amerikai csapatok első dolga az olaj-kutak és lelőhelyek megszállása lesz. A Bush adminisztráció leszögezte, hogy az iraki nép számára őrzi meg az iraki olajat. Most már csak azt kellene tudni, hogy ez mit is jelent, és amerikaiak vagy irakiak lesznek azok akik a háborút követően kitermelik az olajat. Mégkevésbé lehet tudni, hogy a hatalmas kitermelési koncessziók vajon külföldi vállalatok számára lesznek szétosztva ? Ebben az esetben igen valószinű, hogy amerikaiak hasitják majd ki az oroszlánrészt maguknak.

Magától értetödő, hogy az Egyesült Államok a maga számára szándékszik fenntartani Irak újjáépitéséből származó haszon lényegi részét. A Bush adminisztráció már felkérte a nagy amerikai vállalatokat, (pld. a Bechtel és a Halliburton) hogy a gigantikus iraki ujjáépitési szerződésekre vonatkozóan(több százmillió dolláros nagyságrendben) tegyenek ajánlatokat amelyek minden valószinűség szerint a jövőbeni az iraki olajjövedelmekből lesznek kifizetve. Mindez egy kissé elfogultnak látszik, hiszen Dick Cheney alelnök öt éven keresztül a Halliburn cég vezérigazgatójaként működött.

Az Irak elleni háború több egyéb más konfliktust is magával fog hozni. Törökország például nem titkolta észak Irak megszállására vonatkozó szándékát,úgymond " rövidre zárja " az iraki kurdok mindenfajta függetlenségi törekvését, de különösen azt, hogy megszerezzék Kirkuk és Moszul városok olajlelőhelyeinek az ellenőrzését.

A török és kurd csapatok között várható öszecsapások a tényleges kurd autonómiát érintik majd amelyet tiz éve valóságosan élvez az észak kurd kurd régió és amit a kurdok nagyon féltenek.

Másrészről egyes arab fővárosokban felkelések törhetnek ki. A lakosság, felháborodva vezetőiknek az amerikai agresszió irányában mutatott passzivitása miatt, ezen rezsimek ellen felkelésben törhet ki. Egyiptomban például, az iraki krizis a hadsereg és az iszlámista mozgalmak között összecsapásokat provokálhat. Egyetlen arab rezsim sincs biztonságban de Jordánia a legkevésbé.

Természetesen a sokkhullám azonnal érezhető lesz a megszállt palesztin területeken is. A négyesfogat (USA, EU, Oroszország és az ENSZ) által létrehozott és Ariel Sharon által elutasitott palesztin függetlenség felé vivő "utilevél" gyakorlatilag a feledés homályába merült. Izrael folytatja a megszállt palesztin területeken a brutális akcióit, fenntartja a megszállást és amikor éppen nem mészárolja a militáns palesztinokat, akkor lerombolja a házaikat és településeik infrastruktúráját. Félő, hogy a háború örve alatt Sharon messzebbre is elmerészkedik. Például, megöleti Arafa-tot vagy a legjobb esetben számüzetésbe kényszeriti. Megpróbálkozhat a palesztin lakosság egy részének az épülőfélben lévő biztonsági fal túloldalára, esetleg Jordániába és Libanonba toloncolásával.

A Fehér Ház stratégáinak Szaddám Husszein megbuktatása csak előjáték a közel keleti térség Izrael javára történő teljes " átalakitásához " .

Tekintve, hogy az Irak elleni háború kitörése már csak 2-3 hét kérdése, a legnagyobb bizonytalanság jellemző az ameri-kai-britt célkitüzések valódi okait illetően. Mit akarhat a háborús párt ? Milyen álmokat, titkos ambiciókat táplálnak Bush és Tony Blair ? Valóban, csak Irak lefegyverzése a céljuk ahogy azt állitják ? Az iraki elnök meg----sem---misitését és rendszerének a megbuktatását ? Valóban azt remélik, hogy meggátolhatják terrorista csopor-tok tömegpusztitó fegy--ve-rekhez való hozzájutását ? Vagy nincs más célkitűzésük csak a hatalmas iraki olajme-zők kincsének birtoklása, biztositva a dominenciájukat a világ teljes ipari termelése felett ? Az igazi cél-ki-tűzés esetleg a világ feletti hegemónia biztositása Bush és társai számára ? Vagy az a meggyőződésük, hogy teljes demok-ráciát kell létrehozniok az " arab éjszakában " ?

A fenti kérdések közvetlenül is felmerülnek, de érezhető, hogy van még valami megmagyarázhatatlan , irreális és szürrealista is abban a látványban amelyet a világ legnagyobb hatalma azáltal nyújt, hogy irdatlan nagy hadse-reget vonultat fel egy negyedszázada a háborúk és gazdasági embargó által már térdre kényszeritett kis állam el-len. Hihető e komolyan, hogy az északról, délről már megcsonkitott, legyengitett és folyamatosan megfigyelt Irak olyan nagy veszélyt jelent az emberiségre amelyet a világ egyetlen más állam sem ? Vagy pedig ez az egész őrület csak az amerikai kormányba beépült izraelbarát kormánytagok vállalkozása, akik úgy képzelik hogy szét-rom-bolva mindazt ami egy nagymultú arab államból még megmaradt, a helyzetet megváltoztatva egyértelműen a héber állam javára forditja a közelkeleti viszonyokat ?

Magától értetődő, hogy az izraeli jobboldal szövetségesének számitó amerikai zsidó szélsőségesek azok akik a legnagyobb türelmetlenséget mutatják a háború meginditása iránt. Ők ragaszkodnak a legerősebben a " történel-mi helyzet " kihasználásával a Közelkelet átalakitásához, politikai térképének átrajzolásához. Mint azt a múlt héten Shaul Mofaz , izraeli hadügyminiszter az amerikai - zsidó szervezetek elnökei előtt tartott jeruzsálemi be-szé-dében kifejtette, " a legnagyobb érdekünk fűződik ahhoz, hogy már a háború másnapjától átalakitsuk a Közel Keletet. Münchenben a közelmúltban " Ephraim Halevy, a Moszad régebbi főnöke, ma Ariel Sharon nemzetbiz-ton-sági tanácsadója már pontosabban fogalmazott, " a Szaddam Husszein bukásával Bagdadban kiprovokált sokk hulláma gyorsan elérheti Teheránt, Damaszkuszt és Ramallahot is" Amint azt a New York Times a múlt héten megjegyezte, " úgy tűnik az izraeliek meg vannak győződve arról, hogy Szadam Husszeintől megsza-ba--dulva a domino effektus teljes hatással érvényesülni fog "

Sharon mostanában alakitotta meg szélsőjobboldali kormányát, 68 helyet szerezve az izraeli parlamentben a Kne-sszetben. Ma 1982-höz hasonlóan, amikor a Libanon elleni inváziót vezette, arról álmodik, hogy izreali érde-kek mentén szervezheti meg az arab világot. Mennyi ebben a jövőre vonatkozó elképzelésben a fantázia és a realitás valószinűsége ? Mint az 1982-ben történt, Sharon elképzelései rémálomba torkollhatnak. Az elmúlt két év megmutatta, hogy a palesztinok politikai jogainak teljes visszautasitása a legjobb módszer az ellenállásuk folya-ma-tos fenntartására ami az eddigieknél is gyilkosabbá válhat a továbbiakban. A palesztinok harckészsége még messze nincs megtörve. Ha az életet elviselhetetlenné teszik a számukra, ők is azzá teszik az izraeliekét. A pa-lesz-tinok napirenden lévő hidegvérű legyilkolása - csak az elmúlt tizenöt nap alatt mintegy ötvenet öltek meg kö-zü-lük - nem marad válasz nélkül. Számtalan a zsidó diaszpórához tartozó személy és az Izraelben élők közül is sokan úgy gondolják, hogy a miniszterelnökük a katasztrófa felé viszi Izraelt. Az EU, Oroszország, az ENSZ, és még maga az USA is, (a mainál okosabb kormánnyal) nem zárkóznának el egy Izraellel békésben élő függet-len Palesztin állam létrehozásától. Ha majd egyszer az iraki válság igy vagy úgy véget ér, a nemzetközi közösség figyelme viszatér az izraeli-palesztin konfliktusra és a teljes győzelmet óhajtó sharoni álom, könnyen elszállhat.