Azon a héten, amikor a D-209-es kormánnyal egy húron pendülő nagyvágó munkáltatók képviseletében Széles Gábor felkonferálta Járai Zsigmond jegybankelnök eltávolítását, amikor bejelentették a vezérkari főnök lemondását és katonáink Afganisztánba küldésének szándékát, valamint a taszári kiképzőközpont Szaddam Husszein ellenes kiképzőközponttá felfejlesztését, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy keresztény egyházakat a kormány anyagi bilincsekkel is meg akarja kötözni és vissza akarja szorítani őket a templomaikba, amikor Zoltai Gusztáv zsidó hitközségi elnök és a többiek egyetlen morgására két rendőrtisztet mozdítanak el, amiért teljesen szabályszerűen egyszerre két szervezetnek adnak rendezvénytartási engedélyt a Nyugati térre, amikor a palesztinai eljárási módoktól alig különböző durvasággal kommandósok hallgattatják el a jogosult Pannon Rádiót, akkor hirdet ítéletet az állítólag független magyar bíróság ifj. Hegedűs Loránt másodrendű vádlott ügyében, és másfél év felfüggesztett börtönbüntetést ró ki rá.
Az eset időrendbeli leírásától most tartózkodunk, mivel ez már széles körben ismert. Mindössze azt jegyezzük meg, hogy a büntetés egy cikk miatt lett kiróva. Azért mert a volt képviselő a vád szerint megsértette a zsidóságot. Ez természetesen nem igaz, ifj. Hegedűs nem sértett meg senkit, hanem történelmi folyamatokat elemzett. Ezt látta az a bíróság is, amelyik elítélte, ezért ítéletének indoklásában kimondta: nem áll módjában ifj. Hegedűs állításainak igazságtartalmát, valóságtartalmát vizsgálnia, hanem csak azt, hogy írása a történeti igazságtól függetlenül tartalmazza-e a kirekesztés, vagy az izgatás tényállását. Azaz, az ítélet azt jelenti, hogy a magyarságnak nincs joga védekezni a továbbiakban történelmi tényekre utalva, és más népek, nemzetek ellene irányuló szándékai és cselekményei ellen érvelni sem, hiszen ennek során kénytelen-kelletlen fel kell hoznia ellenérvként ellene támadó népek, közösségek, felekezetek múltját, múltbeli cselekményeit, amit azok ma már sérelmeznek. Itt, Magyarországon megsértőnek, mert valaki emlékezteti őket a múltjukra, származásukra, viselt dolgaikra.
Mindez a Nastase-Medgyessy fogadás, a Kempinskiben elkövetett hazaárulás után történt, és hogy további összefüggésekre is rámutassunk, illetve ebbe az irányba is kiterjesszük a gondolattársításokat, - minden erőszak nélkül - Tom Lantos budapesti látogatása során, vagy után, valamint Medgyessy New Yorkban Israel Singerrel együtt elköltött baráti vacsorája után.
A Nyugati téren az ott tüntető Revíziós Liga állítólag hangosabb volt, mint a Menora gyertyájuk körül Hanuka ünnepet ülők szertartásos viselkedése. Ez bizony sajnálatos. Nem tudjuk, miért a Nyugati teret - volt Marx tér - választotta a mai újságokban ma már nemes egyszerűséggel "hungaristának" nevezett csoport megnyilvánulása színteréül, de ugyanígy fogalmunk sincs, hogy miért van az egyik, sokadik Menora éppen volt Skála előtt. Az valami kultikus hely zsidók és hungaristák számára egyaránt?

1. mítosz: Az Egyesült Államoknak joga van megelőző háborút indítani Irak ellen

A megelőző háború támadó háború. A nemzetközi jog alapján a megelőző háború csak önvédelmi okokkal igazolható, valódi és közvetlen fizikai támadás fenyegetésének fennállása esetén. Bush Irak elleni megelőző háborújának tényleges célja azonban nem egy fizikai támadás megelőzése. Az USA olyasmit akar megelőzni, ami valójában nem is létezik. Egy Amerika elleni iraki támadás ugyanis semmilyen módon nem fenyeget. Egyedül az USA fenyeget háborúval. Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy Irak képes lenne támadást indítani az USA ellen, eltekintve attól, hogy az irakiak vágyálmai közt szerepel ilyenfajta akciók végrehajtása.

2. mítosz: Az ENSZ BT-nek jogában áll felhatalmazást adni egy megelőző háborúra

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hatalmazhatja fel az USA-t egy esetleges nukleáris elsőcsapás mérésre és támadó háborúra, mert ezek sértik az ENSZ Alapokmányát, a nemzetközi jogot, a háborús bűnök elkövetését tiltó jogot, és a béke és az emberiség ellen elkövetett bűnnek minősülnek. Az ENSZ Alapokmánya hozta létre és ruházta fel hatáskörrel a Bt-t, és előírja, hogy "A Biztonsági Tanácsnak e kötelességei teljesítése során az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel összhangban kell eljárnia" (24. cikkely). Az Alapokmány a nemzetközi viták és konfliktusok békés eszközökkel történő megoldása érdekében a felek tárgyalásos úton történő megegyezését követeli meg (1. cikkely, VI. fejezet). Más szavakkal egyetlen nemzet sem indíthat háborút azt állítva, hogy ezt csak a háború megelőzése érdekében teszi. Bármely nemzet csak egy ne irányuló "fegyveres támadás esetében" (51. cikkely) használhat egyoldalúan fegyvert.

3. mítosz: Az USA Kongresszusának jogában áll felhatalmazást adni egy Irak elleni megelőző háborúra

Az amerikai alkotmány VI. cikkelye kimondja, hogy a jogrendbe iktatott (ratifikált) szerződések a belső jogrend fölött állóak. Minthogy az Egyesült Államok ratifikálta az ENSZ Alapokmányát, a Kongresszus nem tehet olyan lépést - beleértve támadó háború indítását -, amely az Alapokmány megsértésével járna. A támadó háború, de már az azzal történő fenyegetés is megsérti a nemzetközi humanitárius jogot, amelyet pedig minden országnak be kell tartania. Sem a kongresszus, sem az elnök nem rendelkezik jogosítvánnyal arra, hogy támadó háború megindítását rendelje el, ezért bármiféle felhatalmazásuk semmiképp sem legalizál vagy legitimál globális háborús terveket, ehelyett inkább háborús bűnök jóváhagyásaként szolgál.

4. mítosz: Az amerikai kormányzat szándéka: felszabadítani az iraki népet

A New York Times 2002, október 11-i számában felfedte az USA valódi terveit: "A Fehér Ház részletes tervet dolgoz ki - Japán II. világháborút követő megszállását mintaként követve -, hogy létrehozzon egy Amerika által vezetett katonai kormányt Irakban, ha az Egyesült Államoknak sikerül elbánnia Szaddám Husszeinnel - jelentette ki egy kormányzati főhivatalnok a mai napon. A kezdeti fázisban Irakot valamelyik katonai parancsnok kormányozná - talán Tommy R. Franks tábornok, a Perzsa-Öbölben állomásozó amerikai haderő parancsnoka, vagy valamelyik beosztottja -, aki Douglas McArthur-nak Japán 1945-ös kapitulációját követően játszott szerepéhez hasonlót töltene be ("US has a plan to occupy Iraq, officials report"). Az amerikai kormányzat valódi célja tehát Irak újragyarmatosítása. Az 1960-as éveket megelőzően ugyanis az olajiparban tevékenykedő amerikai vállalatok külföldi profitjának 50 %-a ebből a régióból származott. A Bush-kormány meg akarja szüntetni azt a helyzetet, hogy a föld olajkincsének 10 %-át kitevő iraki készlet továbbra is nemzeti vagyon maradjon. Ez a háború tehát Iraknak és nemzeti kincseinek újra meghódítására tett kísérlet. A Bush-adminisztráció újra akarja keverni a kártyát a Közel-Keleten, és eltörölni az elmúlt hatvan év nemzeti felszabadítási mozgalmainak minden eredményét. Bush meg akarja szüntetni a régió országainak függetlenségét, érvényesíteni akarja uralmát és irányítását - de nem a nép nagy többségének érdekében, hanem az olaj érdekében.

5. mítosz: Irak katonailag az egész világot fenyegeti

Nincsenek olyan tények, amelyek ezt az állítást támasztanák alá. Míg az USA az 1991-es Öböl-háború idején 110 ezer szőnyegbombázó bevetést hajtott végre, addig Irak egyetlen tankot és repülőgépet sem semmisített meg. A "Sivatagi Vihar" fedőnevű akcióban - az ENSZ fegyverzet-ellenőreinek megállapítása szerint - Irak fegyverzetének 80 %-át, az ezt követő fegyverzet-ellenőrzés részeként pedig a fennmaradó haderő 90 %-át semmisítették meg. Irak 1991 óta háborús jóvátételt fizet Kuvaitnak és az amerikai olajtársaságoknak, és nem rendelkezik pénzügyi forrásokkal újabb fegyverarzenál létrehozására. Nem létezik tehát semmilyen iraki fenyegetés egyetlen országra nézve sem.

6. mítosz: Irak kiutasította a fegyverzet-ellenőröket

Irak nem szólította fel távozásra a fegyverzet-ellenőröket, hanem az USA tanácsára kivonták őket 1998 decemberében. A visszahívást követő napon, december 16-án az USA bombatámadást intézett Bagdad ellen. A "Sivatagi Róka" fedőnevű hadműveletben 1100 bombát és cirkáló rakétát vetettek be az amerikaiak. Az akció után a Washington Post elismerte azt az iraki vádat, hogy a fegyverzet-ellenőrök valójában hírszerző tevékenységet folytattak a DIA (Védelmi Hírszerző Ügynökség) megbízásából. Az általuk szolgáltatott adatok a bombázások célpontjainak koordinátáit tartalmazták. Ennek tudatában az iraki kormány - teljesen érthető okokból - nem engedte visszatérni a "fegyverzet-ellenőröket".

7. mítosz: A szankciók enyhe és gyengéd bánásmódot jelentenek Irakkal szemben

Az Irak elleni szankciók bevezetésének ötlete a Pentagonból, és nem az Egészségügyi Minisztériumból származik, és a Pentagonnak az iraki nép elleni háborús stratégiájának központi eleme. A szankciók ugyanis pusztítóbbak, mint maga az Öböl-háború volt. "Az UNICEF megerősíti, hogy óvatos becslések szerint is havonta 5-6 ezer iraki gyermek pusztul el értelmetlenül a szankciók következtében" - jelentette ki Denis Halliday az 1998. októberi kongresszusi meghallgatáson. Halliday - aki ezek után lemondott az ENSZ főtitkári megbízott posztjáról, és az ENSZ Irakba küldött humanitárius missziójának vezetéséről - kifejtette, hogy "a szankciók ellentétesek az ENSZ Alapokmányával és az Emberi Jogok Egyezségokmányával".

8. mítosz: Az ENSZ megengedi az USA-nak és Angliának, hogy bombázzon a "tiltott repülési zónákban"

Az USA 1991 februárjában fegyverszünetet kötött Irakkal. Az Irak területének kétharmadát kitevő "tiltott repülési zónák" létrehozását az USA, Anglia és Franciaország agyalta ki az Öböl-háború befejezése után 18 hónappal. Az ENSZ sohasem rendelte el ilyen zónák kialakítását, és azóta már Franciaország is megváltoztatta álláspontját. Az úgynevezett tiltott repülési zónák létezése a nemzetközi jog durva megsértését jelenti. A nemzetközi jog és minden más ismert jog szerint Iraknak joga van ahhoz, hogy védje magát ezekben az USA által önkényesen tiltottnak deklarált zónákban. Az ENSZ Alapokmányának 51. cikkelye felhatalmazza Irakot az önvédelemre az ország egész területén, beleértve ezeket a "tiltott repülési zónákat" is.

9. mítosz: A nép támogatja az Irak elleni háborút

Egyetlen közvélemény kutatás sem támasztja alá ezt az állítást. Az eredmények éppen a háború széleskörű elutasítását jelzik. Normális helyzetben egy háborút indító elnök meggyőző támogatást élvezne, ezzel szemben a kongresszusi hivatalok jelentései az Irak elleni önkényes háború nyomasztó választói elutasítását mutatják. Világszerte még ennél is nagyobb a tiltakozás. Miközben a brit miniszterelnök, Tony Blair, Bush buzgó tanítványa kevesli az Irak elleni háború brit támogatóinak számát, aközben az ellenzők 400 ezres tüntetést tartottak Londonban. Hasonló demonstrációra került sor Rómában és Madridban. Az európaiak általános vélekedését a görög fejlesztési miniszter fejezte ki, mikor azt mondta: "teljes mértékben ellenzünk mindenféle katonai konfliktust... még ha létezik is ENSZ határozat".
De a világ más tájain sem különbözik a megítélés. Az új-zélandi kormány határozottan háborúellenes. Nincs olyan közel-keleti ország, amely támogatná az Irak elleni agressziót. Libanon, Jordánia, Bahrain, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind-mind ellenzik a háborút. És így vélekedik Franciaország, Oroszország és Kína is.

10. mítosz: A háború jótékony hatású lesz a gazdaságra

Az amerikai adófizetőknek már eddig is évente 50 milliárd dollárjába került az amerikai haderő állomásoztatása a Perzsa-öbölben. Az iraki háború 200 milliárd dollárra becsült költsége veszélyezteti a szociális biztonságot, az egészségügyi ellátásokat, az oktatást és a jóléti kiadásokat. A háború számláit az átlagos munkavállaló adózók fogják fizetni. A felsőbb osztályok adóik összegét már jelentősen csökkentették, így a terhek kisebb részét kell vállalniuk.

11. mítosz: A háború gyors és fájdalommentes lesz

A háború ritkán gyors, és soha nem fájdalommentes. Az iraki háború sem lesz az. Bagdad 4,8 millió lakosa a világ legmodernebb és legjobban felszerelt hadseregének inváziójával néz szembe. Irak 22 milliós népe lesz kénytelen a háború borzalmainak halálos következményeit viselni.

12. mítosz: Az Öböl-háború szindróma csak mítosz

A Veteránokat Segélyező Hivatal nyilvántartása szerint a "Sivatagi Vihar" hadműveletben résztvevő veteránok 36 %-a kérte katonai szolgálatra való alkalmatlanságának megállapítását. Az elsődleges ok az USA által használt ritkított uránium (DU) volt. 1990 júliusában "Az Amerikai Hadsereg Lőszer- és Vegyianyagellátó Parancsnoksága elismerte, hogy a DU tartós kockázati tényező a helyi lakosságra és a katonákra egyaránt. Már kis dózisban is rákkeltő hatású." A Lou Gehrig-kór az Öböl-háború veteránjainál 500 %-kal magasabb előfordulású, mint a teljes népesség körében. A "Sivatagi Vihar" akcióban részt vett női veteránok szüléseinél tapasztalt gyermek születési rendellenességek száma 300 %-kal magasabb előfordulású. Ugyanez a férfi veteránok született gyermekei esetében 200 %.

Sajnos a címbeli kifejezést ma már kevesen ismerik. A háború után - a Benes dekrétumok idején - kényszerült rá sok felvidéki magyar, hogy szlovákosítva a nevét azt állítsa, hogy a Horthy korszakban, a visszacsatolás után kényszerítették eredeti szlovák nevének megmagyarosítására, de ő voltaképpen szlovák. Így meg lehetett úszni a kitelepítést, s más komoly hátrányokat lehetett csökkenteni. A magyar öntudat, a magyarsághoz tartozás azóta is eleven kérdés, feladat, küzdelem mind Szlovákiában, mind más elcsatolt területeken. A státustörvény éppen ezt a folyamatot akarta megtörni, enyhíteni a magyarnak megmaradás fájdalmait. Meg akartuk fogni sok százezer, millió még magyarnak megmaradt nemzettársunk kezét. Jelképesen és valóságosan.
Most pedig idejött Dzurinda, a választási vesztesként nyertes miniszterelnök, és a vízlépcsőbe facsarta a még nedves magyar törekvéseket. Megmondta Medgyessynek, hogy nem, semmiképpen.
Valami azonban bicsaklik ebben az ügyben. Medgyessy szerepe. A magyar kormány szerepe. Diplomáciailag ugyanis elképzelhetetlen, hogy úgy szervezzenek meg egy kormányfők közötti találkozást, hogy a fogadó fél ne tudja, mit fog mondani a vendég. Előzőleg mindig egyeztetik az álláspontokat, és ha nincs kilátásban megegyezés, meg sem tartják. Budapesten azonban azt játszotta el Medgyessy - Kovács László oda se ment, kivonta magát a dilettáns akcióból - , hogy itt tudta meg Dzurinda elutasító álláspontját. Ez nevetséges.
Ugyanígy kétes Bugár Béla szerepe is, és az egész Magyar Koalíció Pártjáé, amelyik már a Magyar Állandó Értekezleten is közös Medgyesy-Dzurinda csatlósként viselkedett, kiszorította küldöttségéből azt a Duray Miklóst, aki leleplezhette volna a kettős játékot.
Dzurinda most együtt kormányoz azzal a Magyar Koalíció Pártjával, amelyik segített megalkotni a státustörvényt, és most szétszedni is segít. Medgyessy pedig sietett kijelenteni, hogy a viszály nem készteti óvásra a magyar kormányt Szlovákia NATO felvétele ügyében. Hát, ezt nem kellett volna mondania!
Medgyessy és a vétó? Úristen!
Mindazonáltal a helyzet siralmas. Feltehetően, de meg nem engedhetően megint van egy kormányunk, amelyik a magyarság léte ellen dolgozik, hajlandó eljátszani egy ilyen kétes, megvetendő és előbb-utóbb úgyis lelepleződő szerepet, csak azért, hogy a legádázabb magyarellenes köröknek a kezére játsszék, odavágjon egyet az előző kormánynak és minden magyar hazafinak, és alázatosan helyet csináljon az idegen betelepülőknek.
Medgyessyék tudta nélkül, netán felbujtása nélkül Dzurinda nem merte volna megtenni ezt, amit megtett. Ha a Magyar Koalíció Pártja magyar érdekvédő volna, kilépne a koalícióból, Dzurinda megbukna és jöhetne Meciar. Kútba esnék Szlovákia csatlakozása. Ezt a lépést azonban csak magyar támogatással léphetné meg az MKP. Ilyen támogatás természetesen nincs. És nem is volt soha. Sajnos. Medgyessy az SZDSZ politikájának a megvalósítója, és abba ez nem tartozik bele. Abba a magyarság minél mélyebbre nyomása tartozik bele. A budapesti Medgyessy-Dzurinda találkozó előtt piszkos paktumot kötöttek, másként ez nem is lehetséges, és egy színjáték zárójelenetét adták elő.
A D-209-es KGB ügynök most még reszlovakizált is.

A táblák közé, amelyek határállomásainkon az utak mellett mutatják a közlekedési szabályokat, be kellene illeszteni a fenti figyelmeztetést is. A művelet már most is folyik, de csak az Európához való csatlakozás után fog kiteljesedni. A népcsere tulajdonképpen népirtás, csak más eszközökkel. A népcsere gazdasági, politikai és kulturális eszközökkel folyik. Gazdasági módszerekkel elveszik az illető néptől jogos tulajdonát, elsősorban földjét, politikailag megfosztják önrendelkezésétől, nyakára ültetnek egy áruló társaságot, amelyik beszéli ugyan a nép nyelvét, de nincs sorsközösségben vele. A népcsere kulturális oldala pedig a fájdalommentességet, és az ellenállásra való képtelenséget hozza be a műveletbe. A nép öntudatlanul, sorsába beletörődve adja át helyét egy másiknak, amely a jelenlétében, sőt mintegy hozzájárulásával lett javai birtokosa, vált uralkodó réteggé fölötte.
A népcsere évtizedekig is eltarthat. Először a nyugodt lebonyolítás feltételeit kell megteremteniök a szálláscsinálóknak. Meg kell írni a szálláscsinálás elméleteit. Az elméleteket el kell fogadtatni. El kell foglalni az iskolákat és a kultúra vezető helyeit. El kell némítani a másképpen gondolkozókat. Az összes népbefolyásoló, tudatipari helyet el kell foglalni, s olyan pártokat kell létrehozni, amelyek megteremtik ennek a helyfoglalásnak, szálláscsinálásnak demokratikusnak látszó feltételeit. Ellenzéket és kormánypártot kell létrehozni, amelyek csak szóhasználatban különböznek, és akármikor felcserélhetők.
Mindezek a feltételek hazánkban már teljesültek. A főfeladatú szálláscsinálásnak két pártja is van, az országot a kisebbik irányítja és a nagyobbiknak is ez parancsol. Ez a kisebbik szálláscsináló párt - az SZDSZ - mint ilyen, mint szálláscsináló, mint idegen érdekek kiszolgálója már lelepleződött, és ezért a nagyobbik szálláscsináló pártnak, az MSZP-nek kell tartania a hátát. Ahogy a pesti flaszteron mondani szokták, ennek kell elvinnie a balhét. Hát, viszi is.
A szálláscsinálás, illetve a népcsere első köre befejeződött. A privatizáció megtörtént, a nép nem rendelkezik számottevő vagyonnal. Gyakorlatilag minden tagja, az értelmiségitől a munkáson át a parasztig rá van utalva vagy az állam, vagy a tőketulajdonosok jóindulatára. Az államot a tőketulajdonosok birtokolják. Minden bank, minden nagyobb kifizetőhely a nómenklatúra burzsoázia és a külföldi tulajdonosok kezében van. Az oktatás, a kultúra irányítása, a hangzó és a látható befolyásoló eszközök úgyszintén, és a képernyőre csak olyan ember kerülhet fel, aki ezt a helyzetet elfogadja, és nem kacsint ki a nézőre. Az oktatási intézmények egy része még egyházi kezekben van, s itt halvány kísérlet történik nemzeti és keresztény eszméknek az ifjúság fejébe juttatására, de kormány már megtette az első lépéseket ezek megszüntetésére.
Így állunk akkor, amikor a magyar népnek döntenie kell a népcsere második felvonása kérdésében. Ha csatlakozik az Európai Unióhoz, akkor megkezdődik maradék javainak elvétele, akkor több százezer embernek be kell fejeznie még ezt a keserves kínlódást is a földdel, s oda kell adnia az első jöttment vevőnek. Közben az egész társadalomnak át kell vennie az úgynevezett "eu-s joganyagot", és az összes, valójában Európában sem szokásos eljárást, bele kell törnie egy idegen szokásrendbe, és meg kell szoknia, hogy alávetett, másodrendű, tudatlan állampolgár. A haza, s különösen a saját haza fogalmát el kell felejtenie.
Azt mondják neki, hogy a határok kinyíltak körülötte. S valóban. A határátlépéshez mindössze pénzre volna szüksége, vagy arra, hogy őt magát is alkalmazzák ott, ahová most már tulajdonképpen tartozik. Csakhogy nem alkalmazzák, mert ott, ahol alkalmazhatnák, ott hazait, saját nemzetbe tartozót alkalmaznak helyette, míg neki otthon el kell viselnie, hogy a jobb állásokat idegenek töltsék be. Az átvett jogok alapján.
A lecserélés alatt álló néptől minden védelmet elvontak, amit neki egy nemzeti állam nyújthatna. Neki már nincs saját állama, mert beletartozik egy nagyobb, közös állam keretei közé, amely nem az övé, s amely nem is törődik vele. A népcsere alatt álló népnek sohasem mondják meg, hogy cserélés alatt áll. Ha nem nyitja ki jól a szemét, még észre sem veszi. A gomba módra szaporodó őrzött lakóparkokban a szálláscsinálók körébe, népébe tartozók élnek. Ezeket őrzik, az ő egyszem gyermeke is ott kapott munkát a portán, vagy a kiszolgáló személyzet sorában, s a népcseréről legfeljebb csak az tudósítja őt, hogy sok idegen szót hall, és sok rosszul kiejtett magyar mondatot. Aztán már azt sem.
S amikor az ősnép, az egykori hazabirtokos nép visszaszorul piciny szigetekre, rezervátumokba, vagy skanzenekbe, akkor kiteszik a határállomásokon a figyelmezetéseket - ha ugyan egyáltalán kiteszik -, és mindenki természetesnek veszi, hogy ez az európai ország azoknak az országa, az is volt mindig, akiket a szálláscsinálók idehoztak, akiknek a szállást megcsinálták. Később pedig elkezdődnek az ásatások. Sok eu-s pénzt meg lehet majd pályázni magyar kulturális emlékek, temetők feltárására. Természetesen viták is keletkeznek, hogy az emlékek, a sírok valóban magyar emlékek, sírok, vagy sokkal korábbi avar sírok, amelyeket a magyarok tártak fel itteni uralmuk idején, de nem tanultak az avarok sorsából. Pedig az avar rokonnép volt, sőt, talán ők is mi magunk voltunk.

Én Medgyessy (D-209) Péter azonnal munkához láttam:
Letagadhatatlan, hogy a szocialista politikai rendőrség jól fizetett, főállású besúgőja voltam.

Nem vallottam be cégeim eladását, ellenben kormányom első intézkedéseivel elértem, közel 200 milliónyi részvényeim után ne kelljen adót fizetnem.

Nem tartottam fontosnak, hogy miközbcn emberek a gáton dolgoztak, elhagyjam a francia Riviérát.

Azt hazudtam, hogy nem lesz gázáremelés a következő évben, miközben szigorúan titkos tanulmányt készíttettem az áremelésekről.

Becsaptam a polgárokat, amikor azt ígértem, hogy a vállalkozásokat segítő Széchenyi Tervet folytatni fogom. Helyette régi román barátomat segítettem meg Magyarország polgárainak pénzéből, több mint 2,5 milliárd Ft-tal.

Nem folytatjuk a panelházak felújításának programját, a fűtéskorszerűsítést, mert az én budai családi házamat az adófizetők száz millióért már az első napokban felszerelték.

Az autópálya építéseket leállítottuk. Így hátrányos helyzetbe hoztunk sok falut és várost, az ott élő embereket. Ezzel már az első 100 napban sikerült kiszorítanunk a magyar vállalkozókat és mérnököket saját országuk építéséből.

A "kékcédulás" választások utáni időkhöz hasonlóan lefejeztük a közigazgatást, hogy létrehozhassuk a hálózatok kormányát.

Olcsóbb államigazgatást ígértünk, ezért már első 100 napban megdupláztuk az állam- titkárok számát a Miniszterelnöki Hivatalban. Gondoskodtunk róla, hogy elvtársaink beépüljenek mindenhová.

Megtámadtuk a Legfőbb Ügyészt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Elnökét, a Nemzeti Bank Elnökét, hogy üzleti köreink érdekei soha, semmilyen körülmények között ne sérüljenek.

Örömmel kőnyveltem el, hogy a választás után azonnal kiengedték a börtönböl Tasnádi Pétert, az MSZP elnök vecsési számlagyárosát, s hogy ellenem megszüntették a büntetőeljárást. Kormányom sikeresen szervezte meg július 4-én az Erzsébet híd eltorlaszolását, hogy lejárathassam politikai eilenfeleimet.

Szent István ünnepét szemeltem ki arra, hogy az állami kitüntetéseket újra párthűségért adjam át azoknak, akik gátlástalanul hazugságokkal árasztották el az országot. Sajnos, most kifelejtettem Kende Pétert.

Közel 500 mílliót juttattunk embereinknek az el nem készült tüzijátékért.

Megtettük az első lépéseket, hogy a gazdáktól régi társaink elvehessék a földet, s azt később külföldiek szerezhessék meg.

Leállíttattuk a gazdahitelek folyósítását. Ezzel is gyorsítani szeretnénk embereink és a vol tsz elnökök további gazdagodását.

Megindítottuk a közszolgálati rádió és televízió megszállását, s visszahoztuk azokat, akik hűen szolgáltak bennünket. A teljes siker érdekében a Magyar Nemzet nyomdai szerződését azonnali hatállyal megszüntettük. Személyes sikerként könyvelem el, hogy nevelt lányom ma már milliókat keres a Magyar Televízióban.

Nem vezettük be az ingyenes bölcsődei óvodai, iskolai étkeztetést, s nem érdekel, hogy megígértük.

Nem vezettük be az ingyenes tankönyveket, nem érdekel, hogy megígértük.

Most háromszor annyit költünk autókra és mobiltelefonokra, mint az általunk gyakran rá- galmazott, a Millennium ünnepében részt vevő Országimázs Központ teljes éves költségvetése volt.

Kitüntetve

Mészáros Tankréd esete Farkasházy Lelógó Tisztikereszttel

Ami jár, az jár... Azt senki ne mondja, hogy hálátlanok. Feledékenyek. Vagy a látszatra adnak legalább. Nem. A sarzsi jár. Mindenkinek. A zsoldosnak pedig mindenekelőtt. És persze majd meg lesz magyarázva. "Szakmaiság" - ez lesz a jelszó. . .

Nézzük először a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, annak is a polgári tagozatát.

Kellett, nagyon kellett valaki, aki ötvenhatosként vagy ötvenhatos hozzátartozójaként legitimálja őket valahogyan. Litván György vállalta ezt a melót meg a Kivégzett lánya. Hát megkapták. . . A "szakmaiság" pedig Surányi Györgynél domborodik, ő kiváltképp a CW Bank ügyeiben nyújtott maradandót - ő is megkapta. Aztán itt van Hetényi István. Ő Kádár pénzügyminisztereként hagyott miránk egy virágzó országot, már önmagában ezért megérdemelne sokat, de élete munkásságára most tette fel a pontot, amikor elment tanúskodni D-209 ügyében a bizottság elé. Igen, ez volt egy nagyszerű életút utolsó állomása, koronája, a Hetényi apoteózisa. Mert egyszerre három majomként nem látott, nem hallott, nem beszélt, csak tudott róla - s ez elég a KÖZTÁRSASÁG középkeresztjéhez.
Ez elég hozzá. ..

Van egy régi vicc. Az őrmester sorba állítja az újoncokat, aztán érdeklődik. - Maga meg micsoda civilben? - Jelentem, egyetemi tanár! - Aha... És maga? - Jelentem, tanár! - Aha. . . Hát maga? - Jelentem, tanársegéd! - No; oszt maga hun b.. . el?
Így járt szegény Bodor Pál. Bodor Pali későn futott, neki csillag nélkül jutott. . . Pedig gyalázkodott rendesen négy esztendeig, mi tagadás. Sebaj, majd jövőre. Hiszen most újabb négy évig megint lehet szidni a politikát, de most az ellenzéket. Tudja ezt Farkasházy is, miképpen azt is tudja, hogy a "humor ellenzéki műfaj". Ez a következő időszakban azt jelenti majd; hogy az ellenzéket kell gyepálni. . .

Amúgy a hét törpéból csak kettő kapott sarzsit. A Farkasházy meg a Gálvölgyi. Mi lesz a többivel? Kitalálom: március 15-re van két Kossuth-díjasom, egyik a Verebes. Aztán szolgálni tovább, rendesen. Kimeríthetetlen téma legyen nekem az Orbán, az Orbánné meg az elmúlt négy esztendő! A jelennel pedig ne foglalkozzunk. Úgyis megírta az újság, hogy az RTL Klub ősztől száműzni akarja a Heti Hetesből a politikát. A legfőbb ideje. Elegük van a népeknek a politikából, a teremtésit neki, meg aztán ezen a felkészült Cicerón, ezen a szeplőtlen múltú, nagyszerű emberen és kormányán úgysem lehetne fogást találni. . .

Persze egy ilyen Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje jutott még a Bolgárnak is, egyebek mellett "több évtizedes kimagasló írói" tevékenységéért (Jézusom, mit adnának ezek Mikszáth Kálmánnak vagy Krúdy Gyulának?); aztán volt egy elfekvő tisztikereszt az elfogulatlan és szigorúan ;,szakmai" Halmainak további két remek humorú humoristának, Selmeczinek és Trunkónak, de az igazi, a legmegérdemeltebb, a megkérdőjelezhetetlen tisztikeresztet Wisinger István kapta.
Wisingert jövőre fel kellene terjeszteni Nobel-re is... Meg francia Becsületrendre is. A bátorságáért, egyenességéért, jellemességéért - meg azt úgyis sokan megkaphatják....
Ugyanezért....

S idén egy igazi lovag is akadt végre.
Van az embernek mindenféle képzete a lovagokról, míg oktalan gyerekember. Artúr király Kerek asztalát látja maga előtt, csupa-csupa rettenthetetlen hőst, vasmarkú, vasakaratú talpig férfiakat, a gyengék oltalmazóit, elesettek gyámolítóit, hölgyek támaszait, trubadúrok és Minnesängerek lantjára illő páncélos vitézeket, véres csatákban élen járókat, kik világ végére zarándokolnak a Szent Kehelyért. . .
Na, idén a Mészáros bírt lovagkeresztet kapni...
A Tamás...
Hja, kérem, változnak az idők! Manapság a Juszt kerek asztalánál kell üldögélni, a szent kehelyért pediglen nem köll világvégire, csak a Köztársaság térre menni.
Mészáros Tankréd...Uramatyám, hogy megváltozott ez a mese!...

Egy ilyen lovagkereszt jutott még a Joint Alapítványnak is, hát, az is megérne egy róm. kat. szentmisét. . .

De legyünk őszinték: Így kell ezt csinálni! Mire való a finomkodás, szöszmötölés, látszatra ügyelés. Az elmúlt négy évben patikamérlegen osztogatták a kitüntetéseket, nehogy kimaradjon valaki a másik oldalról, mert akkor mit fognak majd szólni. . . `
Szóltak. Mindig, mindenért. Hörögtek, visítottak.
Most végre az elégedettség csöndje télepszik lapály életünkre.
Medgyessy pedig már készül az újabb baráti ebédre, Farkasházyval, Szinetárral, Vágóval, Veérrel, s még mielőtt kikéri az áfás számlát, meg lesz dumálva, ki kapja jövőre a Kossuth-díjat.
Mondom: a Verebes...

Szégyenletes ugyan, ami történt, de nincs benne semmi meglepő. A posztkommunisták és a balliberális szövetségeseik mindig megjutalmazták klientúrájukat, kiszolgálóikat. Szent István ünnepén kitüntetéseket osztogattak. Az igazat megvallva én csak azon csodálkozom, hogyan feledkezhettek meg dr. Kende Péterről, Verebes Istvánról, Juszt Lászlóról, Aczél (Acsádi) Endréről, Szanyi Tiborról, Csepeli Györgyről és a többiekről. Igaz, e két utóbbi személy ma már államtitkár ugyan, de jól szabott öltönyüknek ékes dísze lehetne egy köztársasági érdemrend.

Az Orbán-kormány ezzel szemben - belső sugallatra - magas állami kitüntetésben részesítette azt az igencsak vitatható irodalmi színvonalat képviselő, ma már nyíltan rasszista Efraim Kishont, aki a díj átadásakor testőrnek nézte Orbán Viktort és Áder Jánost. . . És nem tüntették ki azt a Sándor Györgyöt, aki a Kádár-kori szellemi ellenállás egyik szimbóluma volt...
Most a nyilvánosság előtt is megkérdezem: miért nem?
És miért hagytuk, hogy így legyen?

Alulírott Kornis Mihály, úgy is mint anyanyelve tisztességének megőrzésére belső esküt tett magyar író, de úgy is mint magyar állampolgár, nap mint nap elkeseredéssel vegyes szomorúsággal tapasztalom, hogy a közélet porondján egy fiatal politikus Nagy Imre, a mártír miniszterelnök nevét bitorolja, a meg-megújuló figyelmeztetésekkel mit sem törődve, konok ragaszkodással.
Szeretném felhívni a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség /DEMISZ/ elnökének figyelmét arra, hogy névhasználatával kapcsolatos makacs álláspontja nem elsősorban jogi, hanem emberi-etikai szempontból abszurd, Európában példa nélkül álló, és kulturált politikai viszonyok között megengedhetetlen.
Önnek nevet kell cserélnie - vagy azonnal elhagyni a politikai élet nyilvánosságának körét - ,
ugyanis itt már van VALAKI, akinek nevét nemcsak a pap vagy az anyakönyvvezető, de a magyar történelem is megszentelte.
Nem véletlenül a betű ünnepének, a könyvhétnek előestéjén, a magyarul beszélők, írók és álmodók egyikeként kérek minden kiművelt emberfőt, hogy az írástudók hűségének szellemében fogjon össze, s hangosan, mind fokozottabb eréllyel követelje az Elnök úrtól nevének megváltoztatását!
Úgy vélem, hogy e követelés már nem is politikai, hanem morális, sőt alapvetően kulturális
szükségszerűség. Eleget tenni neki csupán annyi volna, mint a jóízlés legkisebb tanújelét adni, mint megérteni azt az elemi különbséget, ami a még meg nem védett nevek - és a védett nevek között található.
Nagy Imre nevét, az egyetlenegyét, kiontott vére védi.
S ha nem tudja megvédeni, mi sem fogjuk tudni megvédeni magunkat semmitől soha most már.
Budapest, 1989. május 22.

Azzal is számolni kell, hogy sok lesz az úgynevezett független jelölt, akik természetesen a kommunistákat erősítik.

Gratulálni szeretnék Medgyessy Péternek: ha mindenben annyira telitalálatosak lesznek döntései, mint Görgey Gábor kulturális miniszterré kiszemelésében, veszedelmesebb ellenfelünk lesz, mint gondoltam. Görgey, mint kulturális miniszter, egyszerűen tökéletes, mert miképpen Michelangelo Piétája, önmagában és tömören kifejezi a reneszánszot, úgy fejezi ki Görgey -már minthogy a Gábor-mindazt, amit a balliberalizmus világképe jelent. Nem hiszem, hogy találhatott volna az MSZP-SZDSZ-koalíció nála megfelelőbb jelöltet, aki jól hangzó történelmi neve ellenére kéjesen képes dagonyázni a túlburjánzott liberalizmus alulmúlhatatlan szellemi mocskában. Néhány hete, mióta a román Ziua című lap jóvoltából megtudta Medgyessy, hogy egyik felmenője; nevesen Medgyessy Miklós nem akárki, de Bethlen Gábor fejedelem titkára volt, egyenesen jól jön neki a másik főrangú származék a kormányban: mondja valaki ezek után, hogy a magyarságot nem a történelmi arisztokrácia egyenes ágú leszármazottai vezetik! Valószínűleg úgy véli Medgyessy, hogy a két Herbert jelenléte ékesszóló bizonyítéka lesz annak, hogy az MSZMP és az MSZP nemcsak egy M betűben különböznek, de ez utóbbi már vegytisztán szociáldemokrata. Hogy ez hány honfitársamat fogja meggyőzni, nem tudom, de abban egészen biztos vagyok, hogy abból, hogy Miklóst mégtűrte maga mellett Bethlen, még messze nem következik, hogy Pétert - e kései Herbertet - nem négyeltetné fel. Merthogy nagyon hisztisek voltak ám ezek a fejedelmek, és roppantul konzervatívok.
(Csak emlékeztetőül: herbertizmusnak a nagynevű apák méltatlan utódainak társadalmi felemelkedését nevezték a XIX. században. Az elnevezés onnan ered, hogy Bismarcknak és Gladstone-nak is volt Herbert nevű fia, s mindketten érdemeiken felűl érvényesültek a közéletben.)
Miután Medgyessy telefonon felkérte őt, hogy álljon a tárca élére, Görgey - természetesen - hetekig hezitált, majd nemet mondott. Ugyanis "drámaszerzőként és regényíróként egyaránt szép évada ígérkezik". De aztán csak meggyőzte őt a karizmatikus Medgyessy. Így elvállalta, egy feltétellel: "a miniszteri székért nem kell föláldoznia irói és színházi működését." Minden úgy ment, mint a karikacsapás, egyedül csak bennem váltottak ki az események némi értetlenséget, ugyanis jól emlékszem arra a 8-9 évvel korábbi csacsenolásra, amikor a balliberális gárda egy emberként kórusozta, hogy Csurka csak pancser lehet a politikában, mert a suszter maradjon a kaptafánál, és az író ne akarjon politikus lenni, mert az élet nem színház, és aki jó volt írónak, nem lesz jó pártvezérnek stb. stb. Érdekes módon most Görgey esetében egyetlen mukkanást sem hallok ezekből az akkori fenntartásokból. Meglepő módon a humanisztikusan oly szigorú Kerényi Imre sem kérte fel nyílt levélben Görgeyt, hogy vonuljon ki a politikából és csakis szerzőként működjön, mert csak akkor fogják őt szeretni és becsülni, ellenkezőleg nem. Lehet, hogy Csurka kétségbe nem vonható eredményei meggyőzték őket, hogy tévedtek? Netán, ami érvényes Csurkára, nem érvényes Görgeyre? ("Az akkor volt, elvtársak, most meg most van.")
Mindenesetre úgy tűnik, hogy még a vártnál is jobb évadok elé nézhet Görgey, mert politikum és literátum viszonya nagyon szívélyes is tud tenni. Jó példa erre az egész ország által hőn szeretett Árpi bácsink esete. Hogy, hogy nem, de Göncz Árpád legnagyobb színpadi sikerei időbeliség egybeestek államfői mandátumával. Egyik darabját még a New York-i Broadwayn is bemutatták (a titkosszolgálat által) válogatott közönség előtt. Micsoda nemzetközi siker volt! Molnár Ferenc is megirigyelhette volna. Élő példa rá, hogy a tehetség mindig megtalálja a maga érvényesülésének ösvényeit.
Mégis azt gyanítom, hogy Görgey nem szépirodalmi munkásságával érdemelte ki a miniszteri posztot, sokkal inkább közírói megnyilvánulásaival. Ez utóbbival kapcsolatosan több személyes élményem is van, ezek közül az egyiket most megosztanám önökkel. 2000 nyarán a rádió Vasárnapi Újságjában ismertettem egy frissen megjelent Szabó Dezső-könyvet. Akkora purparlé lett belőle, hogy egy teljes hónapig tartott a tőlem, illetve a Vasárnapi Újságtól való szakrális elhatárolódások sora. Ebből természetesen Görgey sem maradhatott ki. Ő a 168 Óra június 22-i számában hozta nyilvánosságra hűségnyilatkozatát. Ebből idézek, és máris nyilvánvalóvá válik, hogy miért őt hívta föl Medgyessy:
"Vajon mit csinált volna egy (nem létező) fajtiszta magyarság ezer éven át a kűlőnböző népek éltető vérátömlesztése nélkül? (...) Nagyrészt éppen az »idegeneknek« köszönhető, hogy a magyarság e viszontagságos történelmi útkereszteződésben még mindig létezik."
Tiszta beszéd, balzsam a fülnek a plazaépítések, az ingatlanfejlesztések, a földmanipulációk és az EU-csatlakozás korában. Görgeynek kétségen kívül a Medgyessy-kormányban van a helye!
Ugyanezen beszélgetés keretében idéztem Szabó Dezsőnek egy alaptételét, miszerint "A magyar organikusan undorodik a piactól és a tülekedéstől. (...) A szabad versenyben a magyar halálra van ítélve." Görgey miniszterkandidát úr, aki nyilván nagyon jól tudta, hogy klasszikust idézek, így reagált: "Puff! Biztosan jó magyar ember az, akinek ilyen lesújtó a véleménye a magyar emberről? Aki ennyire lehülyézi nemzetét? Magyarságteljesítmény: nulla! Ha viszont netán mégis igaza volna - (márminthogy Szabó Dezsőnek - Sz. Z. jegyz.) -, akkor sürgősen be kell telepíteni magunk mellé kevésbé hülye népeket, hogy segítsenek nekünk megérni a következő századfordulót. "
Volna kedvem még csemegézni Görgey Gábor két évvel ezelőtti cikkének finomságaiból, amely mint egy gazdagon terített svédasztal, úgy, kínálgatja a méltóbbnál méltóbb idéznivalókat, de sajnos most be kell fejeznem. A két fenti idézet mindenesetre arra tökéletesen megfelel, hogy lemérjük általuk, mire számíthat a nemzeti kultúra az elkövetkező négy évben: az eddigi iránytartás biztosítva van.
De túléljük ezt is. És itt leszünk még és Szabó Dezsőt idézünk akkor is, amikor már a kutya sem fog emlékezni arra, hogy egykoron volt e hazának Görgey Gábor nevű kulturális minisztere. Az elkerülhetetlen, végső elszámolást pedig amúgy sem nekünk, de még csak nem is Medgyessynek kell majd benyújtania, miniszter úr!