Idén a szokott Vörösmarty téri helyszín helyett a Szent István Bazilika előtti tér ad otthont az Ünnepi Könyvhét budapesti központi rendezvényének. Ez alkalomból a Szent István Társulat pavilonjánál is találkozhat egymással olvasó és szerző.

A dedikálások időpontjai:

Június 3. csütörtök
17-18 h: Dinnyés József énekes dedikálja Úti áldás c. lemezét.

Június 4. péntek
11-12 h: Varga Csaba jogfilozófus professzor dedikálja A jogi gondolkodás paradigmái c. könyvét
16-17 h: Kránitz Mihály és Szopkó Márk teológusok dedikálják Teológiai kulcsfogalmak szótára c. munkájukat.
16-18 h: Dávid Katalin művészettörténész dedikálja Bibliai jelképek kézikönyve - A teremtett világ misztériuma c. könyvét
17-19 h: Czigány György Stephanus-díjas író-költő dedikálja Tizedek c. könyvét.

Június 5. szombat
15-17 h: Mácz István dedikálja Élni vagy meghalni - Ha hívod a halált c. könyvét, valamint Szöllősi Zoltán költő dedikálja Angyal lépked föld fele c. új verseskötetét.
16-18 h: Czigány György

A csíksomlyói ferences rendház meghívottja 1952-ben született, 1975-ben szentelték pappá, 2000-ben püspökké. 2003. január 11-én lépett hivatalba, mint esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása. Érseki kinevezése előtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora volt. Számos külföldi egyetem vendégprofesszora, illetve díszdoktora, kétszáz szaktanulmány, közel húsz könyv szerzője. A Katolikus Egyház képviselőjeként részt vett a vallásszabadsággal és az Egyházzal kapcsolatos számos állami törvény előkészítésében, valamint egyházi delegáció tagjaként Magyarország és a Szentszék között több megállapodás előkészítésében.

forrás: Hargita Népe

Az Éghajlat Könyves Kávézóban (Budapest, Karinthy Frigyes út 9.) Rendhagyó irodalmi találkozások címmel új programsorozat indul, melynek keretében a mai magyar irodalom, a teológia, a társadalom- és természettudományok reprezentánsai várják az olvasóikat.

Március 31. 18 óra:

II. János Pál pápa üzenete
a 2004. év Nagyböjtjére

Kedves Testvéreim!

1. A hamvazkodás emlékezetes szertartásával megkezdődik a nagyböjti szent idő, amikor a liturgia – bízva az Isteni Irgalmasságban – megújítja minden hívőnek szóló felhívását a megtérésre.

Az idei évben így hangzik nagyböjti üzenetem témája: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mt 18,5). Ez a mottó alkalmat kínál arra, hogy átgondoljuk a gyermekek helyzetét, akiket Jézus ma is magához hív, és akiket példaképként állít azok elé, akik tanítványai akarnak lenni. Jézus szavai sürgetnek minket, hogy megvizsgáljuk, hogyan bánunk a gyermekekkel családjainkban, társadalmunkban és az Egyházban. Ők egyúttal arra is ösztönöznek minket, hogy újra felfedezzük az egyszerűséget és a bizalmat, amelyet a hívőknek gyakorolniuk kell Isten Fiának követésében, aki osztozott a kicsinyek és a szegények sorsában. Erre vonatkozóan mondta Assisi Szent Klára Jézusról: „Aki a jászolban feküdt, szegényen élt a földön és a kereszten is ruhátlan maradt” (Testament, Ferences források Nr. 2841.).

Jézus szerette a gyermekeket, és előnyben részesítette őket „egyszerűségük és életörömük, természetességük, csodálkozással teli hitük miatt” (Úrangyala, 1994. december 18.). Azt akarja, hogy a közösség tárja ki karjait és nyissa meg szívét feléjük, mint Jézus felé: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mt 18,5). Jézus a gyermekekhez sorolja a „legkisebb testvéreket”, az ínséget szenvedő embereket, a rászorulókat, az éhezőket és a szomjazókat, az idegeneket, a ruhátlanokat, a betegeket és a börtönben lévőket. Őket befogadni és szeretni, illetve közönyösen bánni velük és elutasítani őket azt jelenti, hogy magával Jézussal viselkedünk így, mert ő különleges módon jelen van bennük.

2. Az evangélium beszámol Jézusnak a szerény názáreti otthonban eltöltött gyermekkoráról, ahol szüleinek engedelmeskedve felnőtt: „növekedett bölcsességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Gyermekké válásával az emberi tapasztalatokban akart osztozni. „Kiüresítette önmagát – írja Szent Pál apostol – szolgai alakot öltött és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8). Amikor 12 éves korában a jeruzsálemi templomban maradt így szólt szüleihez, akik aggódva keresték: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Jézus személye valóban telve volt a Mennyei Atya iránti bizalommal és gyermeki ráhagyatkozással. Ő mondta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét” (Jn 4,34).

Nyilvános működése éveiben gyakran ismételte, hogy csak azok juthatnak be az Isten Országába, akik megértik, hogy olyanokká kell válniuk, mint a gyermekek (Vö.: Mt 18,3; Mk 10,15; Lk 18,17; Jn 3,3). Jézus szavaiban a gyermekek beszédes képpé válnak a tanítványok számára, akiket meghívott, hogy gyermeki odaadással kövessék az isteni Mestert: „Aki olyan kicsinnyé tud válni, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt 18,4).

Kicsinnyé „válni” és „befogadni” a kicsinyeket: ez annak az egyetlen útmutatásnak a két vonatkozása, amelyet az Úr a mi korunkban is tanítványaihoz intéz. Csak aki kicsinnyé válik, az képes arra, hogy szeretettel befogadja a „legkisebb testvéreket”.

3. Sok hívő van, aki megpróbálja hűen követni az Úr ezen felszólítását. Itt szeretnék emlékeztetni a szülőkre, akik nem félnek magukra venni egy nagycsalád gondját, az anyákra és apákra, akik nem a szakmai siker és a karrier keresését részesítik előnyben, hanem azért fáradoznak, hogy gyermekeiknek átadják azokat az emberi és vallási értékeket, amelyek megadják az élet valódi értelmét.

Hálás csodálattal gondolok azokra, akik a nehéz helyzetben lévő gyermekek nevelésének gondját hordozzák, és azokra, akik enyhítik a gyermekek és családtagjaik szenvedését, amelyet a konfliktusok és az erőszak, a táplálék- és vízhiány, a kényszerű elvándorlás és az igazságtalanság számos formája okoz a világban.

Ezen nagylelkűség mellett szóvá kell tennem mindazoknak az önzését is, akik nem „fogadják be” a gyermekeket. Vannak kiskorúak, akiket mélyen megsebzett a felnőttek erőszakossága: a szexuális visszaélés, a prostitúcióra való kényszerítés, a gyermekek bevonása a kábítószer-kereskedelembe és a drogfogyasztásba; és vannak gyermekek, akiket munkára vagy harcra kényszerítenek; ártatlanok, akiket a családok szétszakadása örökre megbélyegez; gyermekek, akiket érint a szégyenletes szervkereskedelem és emberkereskedelem. És mit mondjak az afrikai AIDS-tragédiáról és annak pusztító következményeiről? Már emberek millióiról beszélnek, akiket ez a csapás érint, és akik közül már nagyon sokan születésüktől kezdve fertőzöttek. Az emberiségnek nem szabad szemet hunynia ezen aggasztó tragédia láttán!

4. Mi a bűne ezeknek a gyermekeknek, hogy ezt kell elszenvedniük? Emberileg nézve nem könnyű, sőt talán lehetetlen is válaszolni ezekre a felkavaró kérdésekre. Csak a hit segít nekünk, hogy kijussunk a szenvedés mélységeiből. Azáltal, hogy „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8), Jézus magára vette az emberi szenvedést és bevilágította a feltámadás ragyogó fényével. Halálával örökre legyőzte a halált.

A nagyböjtben felkészülünk, hogy jelenvalóvá tegyük a húsvéti titkot, amely életünket és annak legösszetettebb és legfájdalmasabb vonatkozásait is reménnyel tölti el. A Nagyhét a húsvéti Szent Háromnap mély benyomást keltő szertartásai által újból szemünk elé tárja az üdvösség titkát.

Kedves Testvéreim, kezdjük bizalommal nagyböjti utunkat, felbátorodva az intenzívebb ima, a szentgyónás és a rászorulók iránti odafigyelés által. A nagyböjt legyen különösen is kedvező alkalom arra, hogy mind az egyes családok, mind a társadalom területén még nagyobb gonddal szenteljük magunkat a gyermekeknek: ők az emberiség jövője.

5. Gyermeki egyszerűséggel forduljunk az Istenhez azáltal, hogy „Abbának”, azaz Atyának szólítjuk őt, ahogyan Jézus tanította nekünk a Mi Atyánkban.

Mi Atyánk! Ismételjük gyakran ezt az imát a nagyböjt folyamán, ismételjük belső meggyőződéssel. Azáltal, hogy Istent Atyánknak hívjuk, felfedezzük, hogy az Ő gyermekei vagyunk, és egymás testvéreinek érezzük magunkat. Így könnyebben megnyithatjuk szívünket a kicsinyek felé Jézus felhívásának megfelelően: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mt18,5).

Ezzel a kívánsággal kérem Máriának, az emberré lett Fiúisten anyjának és az egész emberiség édesanyjának közbenjárására Isten áldását mindenkire.

Vatikán, 2003. december 8.

A színész elmesélte, mit érzett, amikor a forgatáson belecsapott a villám, sőt válaszolt azoknak is, akik antiszemitizmussal vádolják a Jézus utolsó tizenkét óráját bemutató alkotást.James Caviezelt nem először keresték meg ezzel a szereppel. Egy színdarabra és két tévés produkcióra mondott nemet a témában. Ekkor jött Mel Gibson, akinek bevallottan ő volt az első választása. Amikor először találkoztak, kellett egy kis idő, hogy erre a filmre terelődjön a szó.

Gibson producere egy szörfös film főszerepének apropóján hívta találkozóra Caviezelt. Később csatlakozott be Mel Gibson, és fokozatosan kezdtek el erről a filmtervről beszélgetni. "Mel megérkezett, és észrevétlenül előkerültek vallási témák." -emlékszik vissza Caviezel. "Ő mondta, hogy belegondoltunk-e már valójában, mennyi mindenen ment keresztül Krisztus, és én erre lelkesen válaszoltam, hogy igen, láttam Zeffirrelli csodálatos filmjét, erre ő folytatta, hogy ő a valódi dologról beszél. És ebben a pillanatban belém nyilallt, mire utalt, azt akarta, hogy én játsszam el Jézust. Az egész szörfös film csak arra kellett, hogy egy kicsit megismerjenek, hogy milyen vagyok, mielőtt döntenek, hogy tényleg engem akarnak-e."

Caviezel passiója

Caviezel nem élt vissza a bizalommal. Sokszor embertelen körülmények közepette viselte a forgatás megpróbáltatásait. A filmet Olaszországban forgatták, de télen, így a hideg volt az egyik fő ellenség a munkálatok során. "Egy szál ágyékkötőben nagyon fáztam. Minden fájdalmat könnyebb lett volna elviselni a hideg nélkül. A fizikai megpróbáltatások már hajnali kettőkor elkezdődtek. Nyolc óra sminkelésre volt szükség minden áldott nap, mielőtt kamera elé állhattam. És nem lehetett leülni. Abban a pozícióban álltam, ahogy később a kereszten kellett lennem. Aztán a forgatás alatt az iszonyú szél szabályosan darabjaimra szedett. A búcsúkban lehet látni azt a mutatványt, hogy egy kerékre feszített és megpörgetett artistát késekkel próbálnak eltalálni, persze sikertelenül. Na, én úgy éreztem magam, mintha minden egyes penge eltalált volna" -nyilatkozta Caviezel a forgatásról.

A fizikai megpróbáltatások a forgatás előrehaladtával egyre csak szaporodtak. A film - annak fizikai brutalitása miatt - egyik legnehezebben befogadható jelenete, amikor Jézust megkorbácsolják. Nem lett volna különösebb baj ezzel a felvétellel sem, ha két ütés a védőöltözet helyett nem Caviezel csupasz hátát találja el. Caviezel hátán még mindig ott vannak azok a mély sebek, amiket a római katonákat játszó figyelmetlen színészek korbácsai vágtak a bőrébe.

És ezzel még mindig nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Bár sokan csak rosszízű propagandafogásnak tekintették, Caviezelbe valóban belecsapott a villám a forgatás alatt. "A hegyi beszédet forgattuk éppen. Négy másodperccel előtte hirtelen túl nagy lett a csend, aztán csak azt éreztem, mintha valaki iszonyúan fülön csapott volna. Hét-nyolc másodpercig csak fura rózsaszín gomolyagot láttam, miközben az emberek körülöttem elkezdtek kiabálni. Azt mondták utána, hogy olyan volt, mintha égett volna a fejem bal oldala, és fénybe borult az egész testem. Én csak annyit tudok mondani, hogy utána úgy néztem ki, mint akinek alaposan feltupírozták a haját" -emlékszik vissza a színész a különös élményre.

A rengeteg fájdalom és szenvedés a keresztre feszítéses jelenetek vége felé elérte azt a pontot, amikor Caviezel úgy érezte, nem bírja tovább. Annyira fázott, hogy legszívesebben befejezte volna a forgatást, de elmondása szerint inkább imádkozni kezdett. "Azt gondoltam, hogy Istent nem érdekli, befejezzük-e a munkát, nem érdekli, mit csinálunk. De rájöttem, hogy csak akkor tudom ezt az egészet végigcsinálni, ha a szívemmel kezdek imádkozni, nem a fejemmel" -mesélte Caviezel, aki a kereszten úgy érezte, hogy Isten a gondjaiba veszi, szól hozzá.

'Ne aggódj - mondta -, engedd, hogy gondodat viseljem, engedd, hogy játsszam helyetted'. És én azt mondtam, hagyom, hogy helyettem játssz, elállok az útból. És ez volt ennek a filmnek a kulcsa. Nem akartam, hogy az emberek engem lássanak. Azt akartam, hogy a Megváltót lássák."

Antiszemita vagy szemita?

A filmben látható rengeteg szenvedésnek, amit Caviezelnek el kellett viselni, Mel Gibson szerint legalább olyan fontos szerepe van a hitelesség szempontjából, mint az arámi nyelvű forgatásnak. "Amikor Mel először beszélt arról a tervéről, hogy az egész filmet arámi, latin és héber nyelven forgatjuk le, azt hittem, nem gondolja komolyan. Aztán kiderült, hogy igen. Mellel dolgozni az első perctől kezdve olyan volt, mint 'egy hurrikánnal keringőzni'. Mindig fel van pörögve, és soha nem tudod, merre visz téged a hihetetlen lendülete. Azt hittem, hogy a nyelvre vonatkozó ötlete lesz a legnehezebben megvalósítható. Később derült ki, hogy a fizikai megpróbáltatások vitték el a pálmát."

Nem véletlen, hogy az egyébként is hívő Caviezel még szenvedélyesebb katolikussá vált a forgatás befejezésére, és azóta többször hangoztatta, hogy jobban szereti Jézust, mint valaha képzelte, hogy egyáltalán szeretni lehet. "Jobban szeretem, mint a feleségem vagy a családom" - nyilatkozta újságíróknak.

Talán ennek a mély elkötelezettségnek is köszönhető, hogy Caviezel nem tudott igazán mit kezdeni a filmet ért antiszemita vádakkal. "Ez a film a legkevésbé sem antiszemita."- szögezte le interjúiban Caviezel, akinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy a filmet antiszemitizmussal vádolhatják. "Maia Morgenstern, aki Szűz Máriát alakította, például román zsidó családban nőtt fel, a szülei a holokauszt áldozatai lettek. Mel mindennap őt kérdezte, hogy hithű-e az ábrázolás." - emlékszik a színész, aki szerint Mel Gibson egyenesen szemita filmet akart készíteni, amiben Krisztus nem árja, kék szemű, szőke, ahogy korábban megszokhattuk.