________________
Én azt hittem, már nem akadok ki Gyurcsótányon, de sikerült.

A börtöntöltelékeknek pl. az állam fizeti az egészségügyi ellátását, míg a gyerekekét az egyébként is nevetségesen kicsi, az étkeztetést és tankönyveket sem fedező családi pótlékból kell majd fizetni.

Valóban igaz: helyesebb lenne az Egyenlőek-e a gyermekek az állam előtt? cím. Ugyanis én ezt szeretném tudni.
Vagy a gyermeknevelést, mint elismerésre méltót támogatja az állam és akkor mindegy, hogy ki
* szegény
* cigány, stb.
Vagy szociális segélyt oszt.

A kettő nem ugyanaz. Utóbbi esetben az én gyermeknevelési tevékenységemet nem ismeri el. Ez is egy álláspont, csak fel kell vállalni.

Németh György
Az utóbbi hetekben Kóka János, az orvos végzettségű, milliárdossá gazdagodott informatikai vállalkozó, a kormányban a kisebbik koalíciós pártot képviselő gazdasági és közlekedési miniszter túllépett tárcáján, és bejelentkezett a politikába, némileg ürügyként használva az adóreform-bizottság általa túlzottan óvatosnak minősített javaslatait. Az hónapok óta észlelhető, hogy tudatosan törekszik Draskovics Tibor pénzügyminiszter kormányon belüli ellensúlyává válni, de csak mostanság bírálja a társadalompolitikát a nyilvánosság előtt is, olyan kijelentésekre ragadtatva magát, hogy annak gyökeres átalakítása nélkül a gazdaság soha nem fog „gyorsítósávba” lépni, ha marad, mint van, a gazdaság nem fejlődik, nem jut levegőhöz, a szociálpolitika fenntarthatatlan, mert drága stb. De mindez nem is csoda, a rendszerváltó politikai elitnek mára elfogyott a lendülete és bátorsága, általánossá vált a generációs fáradtság stb. De itt van ő, éppen krisztusi korban, van lendület és bátorság, fáradtság még nincs.
Kóka úr megnyilatkozásainak jellemzésére az őszintétlenség és az ismerethiány a legtalálóbb.
Kóka szerint teljesen abszurd, buta és igazságtalan, hogy neki is jár a családi pótlék, bőven elég lenne, ha csak a rászorulók kapnának, de erről soha nem beszélünk őszintén – fűzi hozzá –, és nem merünk hozzányúlni. Én teljesen őszintén mondom: Kókának járjon családi pótlék, még magasabb is, mint most. A magas jövedelmű gyermeket nevelő Kóka a családi pótlékkal saját adójának egy részét kapja vissza, ez olyan, mintha két azonos jövedelmű – egyik gyermekes, a másik (még, már, mindig) gyermektelen – között az utóbbit fizetné a magasabb, előbbi a kisebb adót, vagy másképp: a gyermekesek a gyermeknevelés költségeinek egy részét költségként elszámolhatják. Mit kifogásol tulajdonképpen Kóka? Azt, hogy kevesebb adót fizet, mint a gyermektelenek, vagy hogy azok nála többet fizetnek? Vagy szerinte a gyermek nem ok arra, hogy az Országgyűlés nevelése költségeinek szerény hányadát a köz érdekében is kifejtett tevékenységként ismerje el, jelezve, hogy erre másként tekint, mint például a Maldív-szigeteki nyaralásra? S ha csak a rászorultaknak adna – vagyis nincs ok különbséget tenni gyermekes és gyermektelen között –, miért nem követeli, hogy például a pénztári adókedvezményt is csak a rászorulók vehessék igénybe, mivel az is a „gazdagokat” támogatja (ugyanazon logika szerint, mint a családi pótlék esetén – mondhatjuk teljesen abszurd, buta és igazságtalan módon), miközben a tőzsdeelnök a nyugdíjrendszer negyedik pillérével újabb adókedvezményért lobbizik, amire a kormány nem mondott kategorikus nemet? (Vagy legyen olyan megoldás, mint a biztosítási adókedvezmény esetén: egy jövedelemhatár felett egyáltalán nem jár.) Egyetértek Kókával abban, hogy hagyjuk már abba a társadalom megvezetését, nem korrekt az a társadalommal szemben. Az adókedvezményt csak azon adóval együtt szabad vizsgálni, amelyből érvényesítik, úgy önmagában – ahogy Kóka teszi – nem.
Szerinte a befektetők azt nézik, hogy Magyarországon mekkorák az adók és milyenek a szociális viszonyok, ezt hasonlítják össze a szomszédos országokéval. Pontosítsunk: egyáltalán nem érdekli őket, hogy mekkora a személyi jövedelemadó és mekkorák a járulékok. Az érdekli őket, hogy mekkora a munkerőköltség. A munkaerőköltség pedig (munka) piaci kategória, amelyik cég ezt magasnak tartja, arra nincs igazán szükség a magyar gazdaságban.
De mit jelenthet az, hogy a bűnös társadalompolitika nem engedi levegőhöz jutni a gazdaságot? A levegő se nem mikro-, se nem makrogazdasági kategória. A társadalompolitikát pedig az adózóktól – ezen belül igen szerény mértékben a munkaadóktól – beszedett adóforintokból művelik. Jól vagy rosszul, lehet dicsérni vagy bosszankodni rajta, lehet reformálni a hatékonyság érdekében – de ennek nincs köze a gazdasághoz. Miért mondja akkor ezt Kóka?
Mert őszintétlen. A túl drága szociálpolitikát, a „korszerűtlen” társadalompolitikát, a családi pótlék univerzalizmusát nem azért kifogásolja, mert szociálpolitikai-társadalompolitikai (szakmai) szempontból alacsony hatékonyságúnak tartja (erre legalábbis nem veszteget szót), hanem mert a munkajövedelem-tulajdonosok, döntően alkalmazottként dolgozók munkapiacon kialakult munkajövedelmét kívánja megnyirbálni, a társadalom többségét leértékelni. „Az a liberális gazdaságpolitika, amelyet a kormány deklarált, az egyelten működőképes gazdaságpolitika, amire Magyarország fejlődését fel lehet fűzni” – mondja –, magyarra fordítva: a kormány gazdaságpolitikájának lényege a munkaerő adminisztratív, nem piaci eszközökkel történő leértékelése, más út nincs. Majd elmondja az ellenkezőjét: „Nem vagyunk már és nem is akarunk a legolcsóbban termelő ország lenni, az Európai Unióban pedig elkerülhetetlen a bérszínvonal felzárkózása. Így új versenyképességi eszközöket kell fellelnünk” – a bérszínvonal felzárkóztatásának új versenyképességi eszköze a bérszínvonal lefelé nyomása. Logikus.
Az, amit Kóka és különösen a kisebbik kormánypárt el akar fogadtatni velünk, az nem az ország felzárkóztatásának útja, hanem az erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok kívánságainak teljesítése. Ha én vállalkozó lennék, s ha nem is oly gazdag, mint Kóka, nem új és újabb piaci ötleteken, technikai megoldásokon, hatékonyságjavító szervezési elképzeléseken töprengenék, nem azt tenném, magamat fárasztva, ami a vállalkozó dolga, hanem a társadalompolitika radikális bírálatáról eregetnék gondolatmeneteket, és némi közgazdasági szakszerűtlenséggel megspékelve munkajövedelem-csökkentésre igyekezném rávenni a kormányt és a politikusokat. S ha a kormányban ülnék, mindez mennyivel könnyebb lenne!

A szerző közgazdász, szociológus

http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=278073&rvt=15
_________

A kormány átalakítaná a családtámogatás gyakorlatát
Adókedvezmény helyett pótlék

A családtámogatás átalakításáról szóló szociálpolitikai javaslatot tárgyaltak meg a hét végi informális kormánymegbeszélésen. A szociális tárca anélkül növelné háromszorosára a legrászorultabb családok támogatását, hogy további forrásokat vonna be - írja a keddi Népszabadság.

A családi adókedvezményre fordított összeg, a családi pótlék, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatás forrásainak egybegyűjtésével egy egységes új családi pótlék bevezetését javasolta az esélyegyenlőségi tárca a hét végi gödi kormánymegbeszélésen. A szociális ellátórendszer átalakításáról szóló előterjesztés valamennyi családtámogatás összevonását, alanyi jogúvá tételét, és az adóalapba történő beszámítását ajánlja. A napilap információi szerint az esélyegyenlőségi tárca által benyújtott anyag a segélyezés rendszerét, az elmaradott települések helyzetének javítását, a közgyógyellátás hatékonyabbá tételét is célozza.
A javaslat előkészítői szerint a jelenlegi családtámogatási rendszer egy része - az adójóváírás - éppen a legszegényebbeket nem éri el, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás sem "céloz biztosan", s az egész szisztéma inkább a középréteghez tartozóknak kedvez. A helyzetet bonyolítja, hogy a rászorultság alapján járó támogatások megítélése és elosztása az önkormányzatok kezében van, tehát a szociálpolitika sem ellenőrizni, sem vétózni nem tud.

Az igazságosabb, a szegényeket jobban védő családtámogatásra a szakértők több próbaszámítást is végeztek, többletforrások, illetve azok bevonása nélküli, átcsoportosításon alapuló modellek szerint. Ezek egyike az összes családtámogatásra fordított összeget újraosztja a gyerekek száma és a kereset nagysága alapján, az összeget pedig hozzáadja a jogosultak adóköteles jövedelméhez. Ezzel a megoldással - pluszforrások bevonása nélkül - a legszegényebb családoknak juttatandó pénz a jelenlegi háromszorosára nőne. Azok a családok szenvednének veszteségeket, amelyeknél a jövedelem az átlagkeresetnek legalább a másfélszerese, az a család pedig, ahol egy kereső éves jövedelme hatmillió forint fölött van, nem kapna támogatást. A kezdeményezés fontos célja, hogy a sokgyerekes családok progresszív pótlékemelésben részesülhessenek.

A reformcsomagban új elem a munkába állást ösztönző segélyezési rendszer: ez erősen érdekeltté tenné a munkanélkülieket abban, hogy ha alacsony fizetésért is, de vállaljanak - méghozzá legálisan - munkát. Az előterjesztők abból indultak ki, hogy a munkanélküliek jó része azért nem helyezkedik el, mert ezáltal "kis pénzért" addigi kedvezményeitől elesne, vagyis munkavállalóként jó, ha az addigi életnívóját biztosítani tudja. A szaktárcánál ezért azt javasolják, egy bizonyos ideig "ne engedjék el" a munkanélküliségből kikerülők kezét, a juttatások - az esetleges közüzemidíj-kedvezmények, a térítésmentes szolgáltatásokra való jogosultság - maradjanak meg mindaddig, amíg arra valóban rászorulnak, amíg meg nem kapaszkodnak, s nem képesek tartósan biztosítani a stabil életvezetéshez szükséges anyagiakat.

A tervezet szerint a képzésben, átképzésben magára az oktatásra kell először felkészíteni, sokszor ugyanis alapvető képességek hiánya - írás, olvasás - gátolja a továbblépést, erre pedig ma nem terjednek ki a felnőttképzések.