Exkluzív interjú Molnár Tamással
2003. augusztus 11.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legtöbben a Sajtóklubon keresztül ismerték meg a nevét. Szerepel a médiában, járja az országot. Ennek fényében milyen helyzetértékelést adna?

Azt gondolom, hogy általános és teljes mértékű válságnak vagyunk szemtanúi és szenvedõi, ez mind jogi, mind erkölcsi értelemben igaz. Ennek csúcspontja az egyre inkább kiteljesedõ gazdasági válság, a mezõgazdaságból kiindulva ma már a turisztika, az egészségügy, az oktatás, és lényegében a társadalom minden szegmense érintett. Elindultunk lefelé egy olyan lejtõn, amin nagyon nehéz lesz megfordulni. Az a politikai elit, mely ezt elõidézte, tizenhárom év alatt, a rendszerváltozásnak nevezett átmentés óta befuccsolt. Ezzel a szellemi kapacitással idáig lehetett eljutni. A pártok körül kiépült gazdasági holdudvarok ma már hatalmas gátjai a fejlõdésnek. A korrupció elharapózott, a mostani garnitúra pedig minden pozícióra rátette a kezét. Ebbõl belülrõl, reformok által már nincs kilábalás, csak kívülrõl, a külsõ erõk és a civil társadalom által. Ezt az átmenetet konfliktusok nélkül már nem lehet megoldani!

Iszonyúan széles a leszakadók köre, az elhazudott átmenet során 3 millió, az EU-csatlakozás folytán pedig további 2 millió ember egyértelmű vesztese az átalakulásoknak, és az új világrend áldozata. Ez egy akkora tömeg, "veszteségtömeg", amely nem teszi lehetõvé a kitörést. Ezért a civil szervezõdéseken kívül nem is látok komoly kivezetõ utat. Új feudalizmus épül, olyan kasztrendszer, amilyenre talán még nem is volt példa a világtörténelemben. Ez a kasztrendszer nem vallási alapokon szervezõdik, mint Indiában, vagy a muzulmán országokban, hanem kizárólag a pénz által! Ma már pedig semmiféle átjárás nincs a kasztok között.

Mi a véleménye a parlamenti demokrácia működésérõl Magyarországon?

A véleményem tragikus, a magyar lakosság döntõ többségének nincs politikai képviselete, ugyanúgy, ahogy a munkaadóknak és a munkavállalóknak sincs érdekvédelme. Egyértelmű, hogy a politikai és a szakszervezeti struktúrát is át kell alakítani. Ehelyett pedig a sztálini alkotmány a "refromjain" ülünk, a kétkamarás parlament is álom maradt, pedig azáltal a civil erõket be lehetne kötni a politikai érdekképviseletbe. A mai rendszer egy felülrõl szervezett mátrix, igazi kvázidemokrácia, ahol az intézmények mögött nincs tartalom. Ami ma Magyarországon zajlik, egyfajta "demokratúra". Ez a kifejezés nem az én ötletem, de ennél jobbat én sem tudnék rá kitalálni… Az intézményi demokrácia itt van elõttünk, mégsem működik semmi, a köztársasági elnök nem élt jogkörével, és nem volt hajlandó lemondással fenyegetõzni, amikor az MSZP kinevezte ezt a KGB-ügynököt, a napokban aláírta az oktatási törvényt és minden mást, tehát egyfajta statiszta-szerepre vállalkozott. Ugyanígy az Alkotmánybíróság sokszor mondvacsinált ügyekkel üti el a sokkal fontosabb törvényalkotást. Nem működik a Legfelsõ Bíróság, a legfõbb ügyész pedig folyamatos politikai támadások kereszttüzében áll. Ebbõl egy kiutat látok: fel kell éleszteni azt a lecsitított hatalmas civil erõt, melytõl mind a két betömbösödött párt fél. A polgári körök nagy többsége önálló életre kelhetett volna, de erre ma már semmi esély. Orbán Viktor – ahelyett, hogy integrálta volna ezt az erõt – szétszedte különbözõ tagozatokra, gyakorlatilag kihúzva a körök méregfogát.

Eközben a demokrácia intézményeibe vetett bizalom a mélyponton van, a magyar választók legalább negyven százaléka nem hajlandó elmenni szavazni. A civil társadalom talán még életre kelhet, de nagyon sok civil szervezetet át kellene alakítani például szakszervezetté, mivel a mai poszt-kádári status quo-t senki nem akarja felrúgni, a játék pedig a bõrünkre megy. De a gazdasági érdekvédelem területén legalább úgy lehetne "ütni" a globális világon, mint ahogy a polgári körök "ütöttek" a kultúra területén, pusztán önszervezõdésükkel.

Mik a konkrét utak afelé, hogy egyáltalán civil társadalomról beszélhessünk? Hogy lehet még megmozdítani a társadalmat?

Ahogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nagyon jól szervezi a külhoni magyarokat, belföldön alternatívaként a Jobbik-ot látom, és nagyon remélem, hogy nem lesz a Fidesz reinkarnációja. Mégis, a mozgalmak, pártok csak eszközök lehetnek. Az atomizált társadalomnak fel kell vállalnia önmagát, meg kell találnia identitását. Erre szolgál a Visegrádi Disputák sorozata. Meg kell szervezni azokat a programokat, azokat a tematikákat, amelyeket a parlamenti pártok nem képviselnek, többek között a globális világrenddel szembeni védekezést, az amerikai, egypólusú világgal szembeni helytállást, az ökokatasztrófák megelõzését valamint a gazdasági gyarmatosítás elleni küzdelmet! Ezek parlamenti pártok által jórészt megoldhatatlan problémák.

Emellett tudnunk kell, hogy a politikai elit részérõl színjátékot látunk. Ezek a pénzügyi piramisjátékok csak a jéghegy csúcsát képezik. A pártok szemmel láthatóan gyűjtik a pénzt, talán egy elõrehozott választásra. Egyszerre látható amerikanizálódás (a két nagy párt pólusai miatt) és balkanizálódás. Ez egy nagyon furcsa kelet-európai kettõsség, de ebbõl kitörni a résztvevõk közül senkinek nem érdeke. A komoly megroppantásukhoz kétharmados parlamenti többségre lenne szükség, patriotizmusra. Egyfajta Palesztinában élünk, ahol a többség a kisebbség. A fal itt van mögöttünk, innen tovább nem lehet hátrálni. Ezért mind a négy kormányzat felelõs. Antall József "tetszettek volna forradalmat csinálni" kezdetű mondata nagyon cinikus, õ tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a felülrõl irányított átmentésbe nem lehetett volna belenyúlni, hiszen az orosz és amerikai háttérintézmények, titkosszolgálatok végig itt voltak és figyeltek. De ugyanilyen cinikus Horn Gyula "na és"-e, vagy Orbán Viktor kijelentése: "Abból fõzök, amim van". Meg kell jegyeznem, sokan vannak, akik tisztességes, nagy tudású emberek, mégsem voltak az elõzõ rendszer aktív részesei. Talán jobban kellett volna meríteni belõlük, és akkor ma morális iránymutatást is adhatna a politika.
A Visegrádi Disputa rengeteg gondolkodó magyarnak mutatott új utakat, mégis, a legtöbb támadás is "jobbról" jött ezzel kapcsolatban.

Ezt milyen jelenségnek tudja be?

Annak, hogy Magyarországon egy gyökerű, kétarcú hatalom uralkodik. Bizonyos mély tartalmi kérdésekben nincs nagy különbség a pártok között. Az egyik talán jobban felkarolja a nemzeti érzést, fõleg a külsõségekben, de az alapkérdésekben nagyon szoros az összefonódás. A Visegrádi Disputa egyfajta híd szeretett volna lenni, a múlt, a jelen és a jövõ között. A nemzeti radikalizmusnak – mely a MIÉP szétesésével majdhogynem eltűnt – van létjogosultsága: a Fidesz középre tolódásával a tisztán nemzeti értékekben való gondolkodás így elérhet 10-15 százalékot is.

Nagyon nehéz megszólítani az így gondolkodókat, ugyanakkor az EU-ellenes szervezetek bebizonyították, hogy óriási ellenszélben is lehet eredményt és társadalmi támogatottságot elérni. Õk rendõrségi, hatalmi és politikai nyomás ellenére is kitartottak elveik mellett. Mégis úgy gondolom, a 2006-os választás az utolsó lehetõség arra, hogy a civil társadalom megjelenjen. Ha nem, akkor bezáródik fölöttünk a globális jégkorszak. Ez a fajta kasztosodott elit pedig teljes mértékben uralni fogja a társadalmi közbeszédet, és nem lehet betörni már a sorai közé. Ha ez így marad, még belsõ emigrációra is kényszerülhetünk. Vagy külsõre, amelynek során kimegyünk Erdélybe és visszatalálunk a gyökereinkhez.

Ön hétrõl-hétre megjelenik a képernyõn, az elõadásokon. Miben látja ennek a fontosságát?

Miután a politikusaink a választási vereséget követõen szabadságra mentek, mi úgy határoztunk, hogy folytatjuk a permanens kampányt. A Sajtóklub egyfajta lelki akkumuláció, ébrentartása a polgári ellenállásnak. Ugyanakkor szerepzavaros dolog is, ugyanolyan, mint ami Orbán Viktort körülveszi. Az emberek szeretete, elfogultsága egyfajta vezérelvet rajzol fel, olyat, amin a baloldal röhög, teljes joggal. A Sajtóklub tagjai ugyanis politikai tényezõkként tűnnek fel, ami abnormális dolog. A legnagyobb probléma, hogy ez a zavaros korszak új messiásokat szül, ezek pedig nem képesek modern és hathatós válaszokat adni a problémákra. Mindenesetre tesszük a dolgunkat, kötelességünk rávilágítani a visszásságokra. Bizonyára nem kis hatásfokkal, mert a Sajtóklubot megpróbálják feloszlatni, a politikai szervezetek manipulálni akarják. De itt öt különbözõ személyiségrõl van szó, akik a maguk módján keresik az igazságot. A kifáradás jelei, a tematikai, formai megújulás hiánya viszont tagadhatatlan ebben a műsorban is. Mégis, jelen kell lenni a médiában, anélkül nem lehet választásokat nyerni. Nagyon jó lenne, ha az említett civil társadalom is megjelenhetne valamilyen módon a képernyõkön, az alulról felbukkant tisztességes emberekkel együtt. Ezt elérni küldetés.