A világméretû pénzcsalás

Napjaink legnagyobb és legtávolabbra ható gazdasági botránya ez idõ
szerint a pénz- és devizatartalékok manipulációja révén megy végbe. A
pénzcsalásnak elõször van globális dimenziója, mivel a világot behálózva
zajlik, ezért már semmilyen nemzeti kormány által nem ellenõrizhetõ, nem
állítható vagy gátolható meg, éspedig mivel még az elavult nemzeti
törvények szerint is, formális szempontból törvényesen zajlik. Bizonyos
azonban, hogy a pénzcsalás, mint minden más csalás hoszú távon nem
vezethet a tettesek meggazdagodásához az áldozatok kifosztásával, mert
semmilyen szabad pénzrendszerrel nem lehet tartósan visszaélni.

A pénzelmélet szerint a pénz törvényesített csereeszköz, amelynek az
értékmegõrzést is szolgálnia kell. A pénzkiadás ezért korábban állami
privilégium volt (pénzverési felségjog). A pénzként forgalomban lévõ
arany, ezüst és rézérmék állami jelvényt viseltek. Az állam tehát
szavatolta a fém tisztaságát, és az érmék súlyát úgy, hogy nemcsak
belföldön, hanem külföldön is mindig tudott volt, mennyit ér egy
pénzdarab. Így a fémérmék egyben állandó értékû csereeszközök voltak.

Az államnak azonban, hogy pénzt tudjon kiadni, arannyal és ezüsttel
kellett rendelkeznie. Ezért fontos volt, hogy az ezüstbányák állami kézben
legyenek, és így az állam az ezüstöt további vert érmék céljára tudja
felhasználni. Megfordítva, a polgárok tudták, hogy az állam csak annyi
pénzt tud kiadni, amennyi nemesfém felett rendelkezik. A nemesfémkészlet
volt tehát a nemesfémben forgalomban lévõ természetes pénz alapja
(aranyforgalmú pénz).

A valós pénztõl a névértékû pénzhez

A fejedelmek azonban ismétlõdõen próbálkoztak azzal, hogy több pénzre
tegyenek szert, mint amennyi nemesfémük volt, amennyiben csökkentették a
nemesfém részarányát az érmeötvözetben. Az eredmény mindenkor az volt,
hogy a kereskedõk és a lakosok a rossz pénzt továbbadták, a jót viszont
megtartották, amíg mindenkinek tudomására jutott, és a rossz pénzt be
kellett olvasztani. Forgalmazott aranypénzek egészen az elsõ világháborúig
léteztek.

Minden forgalmazott aranypénznek megvan viszont az a hátránya, hogy az
arany nem szaporítható annyira, ahogyan a gazdaság növekszik, tehát, hogy
az erõsebb gazdasági növekedést egy bizonyos deflációs pénzszûke
gátolhatja. Ezért sok állam tért át egy közvetett aranypénzre: volt egy
bizonyos aranykészletük, és ezen az alapon a központi bank állami
bankjegyeket adott ki, amelyeket a napi használatban könnyebb volt
szállítani, számolni, és nagyobb összegekben is õrizni. Értékük azon
nyugodott, hogy a pénzjegyek a központi bankban bármikor bemutathatók és
megfelelõ aranyra vagy ezüstre cserélhetõk voltak (aranyalapú pénz). Ilyen
módon az állam még több névértékû pénzt tudott kiadni, mint amennyi
nemesfémmel rendelkezett, mert szokásos esetben csak kevés
pénzjegytulajdonos ragaszkodott jegyeinek aranyra váltásához. Normális
esetben egy 10% alatti aranymennyiség elegendõ volt egy 90%-kal magasabb
pénzjegymennyiséghez.

A rendszer világszerte mûködött, mivel olyan országok is, amelyek maguk
nem rendelkeztek aranykészlettel, nemzeti pénzjegyeik tulajdonosainak
szilárd átváltási arányt garantáltak olyan valutákra, amelyek a maguk
részérõl aranyalapúak voltak. Amíg ez az átváltási garancia fennállt, a
lakosok bízhattak abban, hogy - ha kettõs átváltással is -, a pénzjegyek
névértékét az érmék valós értékére válthatják át (aranydevizapénz), volt
tehát legalábbis egy közvetett pénzérték-garanciájuk.

Az államitól a magánpénzig

Az állami pénztõl leváló, döntõ lépés 1913-ban az USA-ban a Szövetségi
Tartalék Rendszer (Federal Reserve System) alapítása volt. Bár az amerikai
alkotmány szerint tulajdonképpen csak arany és ezüst lehet törvényes
pénznem, egy magánbankok által alapított kartell, a két nagy nagytõkés
csoport, a Rotschild és a Rockefeller vezetésével magántulajdonú központi
bankot hozott létre azzal a jogosítvánnyal, hogy saját pénz bocsátásson
ki, amely törvényes fizetõeszközzé vált, és amelyért kezdetben az amerikai
kormány garanciát vállalt. Ebben a magánbankban az elsõ világháború után
összevásárolták a világ aranytartalékait, azzal a következménnyel, hogy
sok más pénznem nem tudta fenntartani aranyalapját, és a deflációban
összeomlott (elsõ gazdasági világválság).

A második világháború végén ezért Bretton Woods-ban ismét elhatározták egy
új aranydollár-alap bevezetését. A világháború alatt az USA a háborúzó
országoktól a fegyverkezési javak fizetéseként aranyat kért. Németország
aranyát is át kellett hadizsákmányként adni. Így a világ aranyából több
mint harmincezer tonna egyedül az USA-ban gyûlt fel - több, mint
amennyivel mindenki más összesen rendelkezett. Ez az arany a dollár
fedezetére szolgált. Minthogy azonban a dollár nagyobb részét a világ
központi bankjaiban tartalékvalutaként tartották, az USA több dollárt
költhetett, mint amennyi aranyalapja volt. A világ országainak ugyanis
dollárra volt szükségük, hogy megvegyék érte a nyersanyagokat, amelyeket
csak dolláralapon forgalmaztak. Az arany mellett ezért a dollár egyre
erõteljesebben vált fõ valutatartalékká a többi központi banknál. A világ
feletti dolláruralom megkezdõdött.

1971-ben Nixon amerikai elnök felmondta a dollár aranyra való átváltásí
kötelezettségét, (az aranydolláralapot), és ugyanakkor az állam
szavatolását a dollárért. Azóta a dollárt sem valóságosan az arany, sem az
állami szavatolás nem fedezi, tehát mintegy a Federal Reserve Board (FED)
szabad magánvalutája. A dollár és a világ összes más pénzneme azóta nem
értéktartalmú, hanem csak nyomtatott, törvényesített fizetõpapír.

Jóllehet egy semmi által nem fedezett pénznemet lehet törvénnyel hivatalos
fizetõeszközzé kényszeríteni, de nem értékmegõrzõ eszközzé. Ehhez a
pénztulajdonosok bizalmára van szükség, hogy a pénzt hosszú távon
értékbiztosnak tekintsék. Egy szabad mennyiségi pénznem hosszú távú
árfolyamértéke - a bizalom - ugyanakkor egyedül a pénz, illetve a
pénzmennyiség szûkösségétõl függ. A probléma: míg az elmúlt 30 évben a
világon a javak mennyisége csak négyszeresére, addig a pénzmennyiség
negyvenszeresére nõtt.

A pénzmennyiség szaporodása ugyanis mindig inflációt jelent. És az
infláció pénzromlást jelent. E probléma felszámolására három megoldási
úton indultak el:

A német pénztudomány már a jegybank (Bundesbank) alapításakor az államtól
független, semleges "negyedik hatalmi ágat? követelt a jegybank számára,
hogy ez ellenállhasson a pénzmennyiséggel való visszaélés vonatkozásában a
politikai nyomásnak, hogy tehát az állampolgár a pénz értéktartósságára
hagyatkozhasson. A jegybankot a törvény által valóban a német márka
értéktartósságára volt kötelezve, és messzemenõen független volt az
államtól. Ez ahhoz vezetett, hogy a márka mint a világ legstabilabb
pénzneme, egyre inkább devizatartalékká és kedvelt értékbefektetéssé vált.

A legtöbb más állam az "irányított mennyiségi pénznemet? részesítette
elõnyben. Kötelezték jegybankjukat, hogy a pénzmennyiséget bizonyos
célokra irányozzák, mint például a növekedés, a teljes foglalkoztatottság
vagy más egyéb. Ez a nemzeti politika számára elegendõ befolyásolási
lehetõséget adott a jegybankra és a pénzre, és rendszeresen ahhoz
vezetett, hogy a politikai visszaélés a pénznem arányos inflálódását
idézte elõ. (példa: Francia-, Olasz- és Spanyolország, és mások)

Az alulfejlett országokban a legtöbb diktatúra és a magántulajdonú
FED-rendszer ellenben a "szabad mennyiségi pénznemet? részesítette
elõnyben, vagyis egy olyan pénznemet, amellyel való visszaélést a politika
vagy a privát jegybanktulajdonosok részérõl törvényesen nem korlátozták. A
"szabad mennyiségi pénznem? mindig a "pénznemmel való szabad visszaélést?
jelentette, és sohasem mûködött hosszú távon.

Mindenekelõtt az olyan pénznemek egymás mellettisége vezet jelentõs
árfolyami feszültségekhez, amelyeket egyfelõl egy független jegybank tart
értéken - mint a márka -, vagy másfelõl amelyeket függõségben lévõ
jegybankok, sõt privátbankok mindenkori céljaik szerint szabadon
manipulálnak: minthogy a márkát a Bundesbank viszonylag szilárd értéken
tartotta, más fontos pénznemek ezzel szemben a pénzmennyiség szaporítása
és az infláció révén egyre erõsebben elértéktelenedtek (leértékelõdés), a
pénzérték-tulajdonosok természetszerûen azzal próbálkoznak, hogy hosszú
távú diszpozícióikkal kemény pénznemekbe fektessenek, és a puhákat
kerüljék.

Így lett a német márka, versenyben a dollárral, egyre erõsebben a világban
a gazdaság és a jegybankok valutatartaléka is. Mindenkelõtt azonban a
"kemény? pénznemen az vált világossá, mennyire puhává tette a
pénzmennyiség állandó szaporítása az inflálódott magán- és állami
pénznemeket. A pénz értékstabilitására kötelezett Bundesbank így közös
rendzavaróvá vált a világ pénzrendszere pénzmennyiség-szaporítóinak és
inflácionistáinak kórusában - nem csoda, ha ezt a rendzavarót a német
márka felszámolásával, és az erõsebben a politika által irányított, már
nem szuverén Európai Központi Bankba való befogásával ki kellett
kapcsolni. Kohl gondoskodott arról, hogy ezt "szûk körben? döntsék el,
hogy a német lakosság értékálló péznemének elvesztésérõl ne szavazhasson
("Hová jutunk, ha a lakosság ilyen fontos dolgokról maga dönt??). A
lakosság önként sohasem áldozta volna fel a szilárd márkát.

Eközben tehát a világ egyetlen pénznemének sincs semmiféle valós
értékalapja, a pénz elszakadt minden azt megalapozó dologi értéktõl,
papírként gátlástalanul újranyomják, és állandó szaporítással állandóan
elértéktelenítik. Az, hogy az emberek még mindig elhiszik, hogy a
pénzpapírnak, amelyet a kezükben tartanak, szilárd értéke van, abban áll,
hogy a devizaárfolyamok ügyes manipulálása révén egy látszólagos
értékviszonylatot vetítenek eléjük. Ezeket a devizaárfolyamokat ugyanis
pontosan ugyanazok a csoportok manipulálják, amelyek a pénzmennyiség
szaporítását állíják elõ.

Idõközben gyakorlatilag az amerikai pénzhatalom által irányított és
tulajdonában lévõ FED-rendszer világpénzi jelentõséget szerzett:

A dollár, a FED-magánpénz már a világban forgó pénzmennyiség okán is
meghatározó. Az összes pénzmennyiség több mint 75%-a dollár.

Az amerikai pénzhatalom az általa ellenõrzött nyersanyagpiacokat is
kényszerítette, hogy csak dollárban adjanak el. Aki az olaját nem
értéktelen dollár, hanem euró ellenében akarja eladni, azt terroristává
nyilvánítják (Szaddám).

A többi ország jegybankjait is kényszerítik, hogy a dollárt egyre nagyobb
mértékben (az Eurobank 90%-ban) fogadják el devizatartalékként. A többi
pénznem, mint például az euró, értékében tehát 90%-ban az értéktelen, csak
az amerikai pénzhatalom erejével és akaratával tartott dollárpapírokon
nyugszik.

Idõközben már a nemzeti bankokat is gyengéden vagy keményen (Svájc)
megszorongatják, hogy aranykészletüket dollár ellenében átadják vagy
"kikölcsönözzék?. A világ aranya viszont ezáltal, mint az elsõ
világgazdasági válság elõtt, a FED-rendszer tulajdonosainál összpontosult,
úgy, hogy ezáltal egy új aranyalap csak emezek akaratával és diktátumával
lenne ismét bevezethetõ, és a FED-tulajdonosok az arany árának új
rögzítésével (Greenspan: "Esetleg hatezer dollárig?) egy pénzreform
esetében egyedül ezáltal az évszázad üzletét csinálnák meg.

Az amerikai pénzhatalom irányítja tehát a tulajdonában lévõ FED révén
végsõ soron a pénzt és az egész világ pénznemeit. A dollár ezen amerikai
pénzhatalom magánpénze, amelyet rajta kívül senki nem garantál, amelyet
azonban erejükhöz mérten kihasználnak, szaporítanak és világuralmuk
eszközévé tesznek, és segédeszközként a világ minden fontos nyersanyagának
és anyagi értékének elrablására használnak fel.

A dollár gátlástalan szaporítása révén a kibocsátó amerikai pénzhatalom
természetesen korlátlan szabad rendelkezésû eszközzel bír, amellyel az
egész világot megveheti. Azonban az amerikai állam is többet költhet a
dollárszaporítás révén, mint amennyit beszed (adóssággyártás). A dollárral
való visszaélés a pénzmennyiség szaporítása révén tehát mind az uralkodó
amerikai pénzhatalom, mind az általa uralt amerikai kormányzat számára
egyoldalú elõnnyel bír. Ezért növekedett meg a dollármennyiség az elmúlt
tíz évben egyre gyorsabban.

Az amerikai állam külfölddel szemben fennálló adósságai ugyancsak
drasztikusan megnövekedett. Az amerikai állam tehát a világgal egyre
nagyobb mértékben szállíttat magának anyagi javakat értéktelen papírfecnik
ellenében - a sarc modern formája.

Az, hogy ez a gátlástalan dollárszaporítás már régen nem vezetett
dollárzuhanáshoz, és a dollár elutasításához az ügyfelek részérõl, az okos
rendezésnek és a zsarolásnak köszönhetõ: az amerikai pénzhatalom, és az
amerikai kormányzat évek óta arra kényszeríti gazdaságilag és politikailag
a világ fontos jegybankjait (Eurobank, Japán, Kína és mások), hogy tartsák
meg a náluk az exportnyereségekért vagy az anyagi javak felvásárlásáért
felgyülemlõ, értéktelen dollárt, és mint állítólagosan értékálló
devizatartalékot õrizzék. Gyakorlatilag ez azt jelenti: Kína,. Japán és
Európa jegybankjai polgáraik anyagi javakban történt szállításaiért, egyre
nagyobb állományban gyûjtenek be dollárt, mint állítólagosan értékálló
devizatartalékot. A csatlós államok pénznemét tehát egyre értéktelenebb
dollárral dúcolják vagy már dúcolták alá - tehát gyakorlatilag ugyanolyan
értéktelenné vált. Ezzel valamennyien ugyanabban a pénzrontó csónakban
eveznek: a pénzmennyiség szaporításának elõidézõi New Yorkban és
Washingtonban, csakúgy, mint a pénzmennyiség szaporításának segítõi a
csatlós államok jegybankjaiban.

Ezzel az USA, az adós kezében van, milyen mértékben akarja hitelezõit
megrövidíteni - becsapni - a dollár hivatalos leértékelésével, és magát
azok költségére ismét tehermentesíteni. A dollár minden leértékelése
mindenekelõtt az összes dollár 80%-át kezében tartó külföldet rövidíti
meg. Az adós szabad kezet kap, milyen mértékben akarja adósságait
leértékelni és ezzel hitelezõit becsapni.

A publikumnak eközben viszont manipulált árfolyamokkal és
árfolyamkozmetikázással azt sugallják, hogy a kihasznált pénznemeknek és a
gátlástalanul szaporított pénznek még mindig szilárd árfolyamértéke van.

Ha a pénztulajdonosok tudnák, hogy csak a papír árát tartják kezükben,
minden más az amerikai pénzhatalom manipulációitól, hatalmi
visszaéléseitõl és céljaitól függ, akkor

a pénzforgás sebessége a pénz elutasítása miatt gyorsabban növekedne,
megindulna a dologi értékekbe való menekülés
ezzel egy az egészen a vágtáig, drámaian emelkedõ infláció kezdõdne,
a polgárok pénzérték-befektetéseinek (értékpapírok, nyugdíjak, befektetési
alapok és mások) már régen megtörtént elértéktelenedése egy második
tõzsdekrachban szétolvadna és összeomlana,
a pézügyi ipar és pénzügyi szolgáltatások egész ágazatai omlanának össze
az elértéktelenedés miatti szavatossági perek miatt,
úgy, hogy egy pénzreform elkerülhetetlenné válnék.

A törvényes fizetõeszköz kényszere által, még mesterségesen fenntartják a
pénzérték illúzióját. E rendszer haszonélvezõi nemcsak az amerikai
pénzhatalom, amely FED-rendszere révén egyre gátlástalanabbul hajt
hatalmas dollármennyiséget körbe a világon, hanem az ebbe a játékba
betársult jegybankok is, mint például az Eurobank, a Bank of Japan és
mások. E bankok igazgatói pontosan tudják, milyen értéktelen idõközben a
dollár, azonban még mindig támogatják a dollár fizetõeszköz-illúzióját,
sõt, politikai okokból még hallgattak is, és a saját pénznemüket a
valutatartalékukban csaknem kizárólag értéktelen dollárral dúcolták alá,
tehát saját pénznemüket gyakorlatilag ugyanolyan értéktelenné tették. Ha
egy pénzreform jönne, az Eurobank például értékek nélkül állna. Az arany -
a német arany is - vélhetõleg már csak mint puszta adósságjogi
visszaszolgáltatási igény létezik, nem mint valóságos arany. Állítólag
legalábbis természetben a magántulajdonú FED részére, és emez által tovább
kölcsönözték, tehát egy összeomlásban már nem megragadható. A rendszer
abból él, hogy egy visszaélést nem vitatnak meg és nem hoznak
nyilvánosságra.

1. tény: A világ legfontosabb pénznemeit annyira gátlástalanul
szaporították,és annyira agyaglábakon állnak, hogy a pénznemek (dollár,
euró, jen és mások) már nem rendelkeznek valódi értékmegõrzõ funkcióval a
polgárok számára.

2. tény: A pénznemek cserefunkcióját is csak manipuláció és az állítólagos
- de nem létezõ - árfolyamérték színlelése révén, mesterségesen tartják
fenn, és már régen nem valódi.

3. tény: Az amerikai pénzhatalom magánpénze (dollár) már rég megszabadult
az összes dologi értékhez (arany) vagy a pénzmennyiséghez fuzõdõ
kötöttségtõl, tehát nemcsak értékmegõrzõ funkcióját veszítette el, hanem a
világot is csak megtéveszti a gátlástalan szaporítás révén
elértéktelenített magánpénz látszólagos csereértékérõl szóló, világméretu
árfolyam-manipulációval. Már csak e megtévesztés és az amerikai
pénzhatalom ereje révén lehet mesterségesen a világ dollár iránti
"bizalmát? sugallni. Ha ellenben a piaci szereplõk tudnák, hogy a pénzjegy
névértékével csak magánemberek értéktelen értékígérvényét tartják a
kezükben, akikben már régen nem lehet bízni, akik állandóan visszaélnek
azzal a hatalmukkal, hogy a pénz értékét manipulálhatják, akkor ebbe a
dollár-magánpénznembe vetett bizalom is összeomlana.

A pénzzel úgy áll a dolog, mint a részvényekkel. A legtöbb részvény sem
dologi érték, hanem csak reménybeli érték. Aki a nagy
részvényszárnyalásban azt hitte, hogy sokat nyert, a részvényzuhanáskor
megtanulta, hogy a részvény a papír értékén kívül, csak reményt hordoz, ez
azonban könnyen megcsappanhat. A tõzsdei játékban a nyereség vagy
veszteség puszta reménybeli érték, nem dologi érték. Ugyanez van a
pénzzel. Az egyedüli dologi érték a papír értéke. Minden más reménybeli
érték, a világ korrupt, de legerõsebb pénzügyi hatalmaiba vetett
bizalommal.

Álpénzzel dologi értékekhez

Ha a piaci szereplõk tudnák, hogy pénzrendszerünk végsõ soron a
dollár-magánpénznemtõl, és ez a minden értékvonatkozás nélküli pénz
egyedül a nagy pénzügyi oligarchia maipulációs és visszélési óhajaitól
függ, akkor az emberek elveszítenék a péznembe vetett bizalmat, a pénzüket
nem tekintenék értékmegõrzõ eszköznek, hanem a folyamatos pénzromlásból a
dologi értékekbe való meneküléssel kísérelnének meg megszabadulni.

Pontosan ezt teszik minden idõk legnagyobb pénzszaporításának a FED mögött
álló tettesei: az egyre értéktelenebbé váló pénzzel évtizedek óta minden
dologi értéket felvásárolnak, amit csak megkaparinthatnak:
nyersanyagkészleteket, ipari komplexumokat, ingatlanokat és minden
valamennyire is intakt külföldi tõketársaságot, baráti vagy ellenséges
átvételben, csaknem minden áron. És nemcsak az amerikai pénzhatalom gyûjti
be a világ dologi értékeit, hanem az amerikai állam is a tulajdonképpen
értéktelen pénzért évek óta több dologi javat importál a világból, mint
amennyit meg tud fizetni, és ezért gátlástalanul eladósodik külföldön -
amíg a külföldi hitelezõk hisznek a dollár értékében, vagy amíg politikai
zsarolással kényszeríthetõek arra, hogy a kétes dollárt bevegyék
devizatartalékukba.

Dologi értékekkel monopóliumokhoz

A FED mögött álló pénzhatalom ilyen módon, célzott dologi értékpolitika
révén, egész piaci szegmenseket vásárolt fel kétes dollárjaival, és piaci
monopóliumokká, illetve oligopóliumokká fejlesztette: gyémántot, aranyat,
rezet, cinket, uránt, a távközlést, szálvezetõs hálózatokat, nyomtatott és
képi médiát, élelmiszereket (Nestlé, Coca-Cola), a fegyverkezési ipar és a
légiszállítás nagy részeit, és így tovább.

Ez idõ szerint egy monopolizációs kísérlet van folyamatban a
génmanipuláció segítségével. Maguk a génmanipulált állatok és növények
terméketlenek. Ma tehát a génmanipulációt teljes körben keresztül lehet
vinni, minden termelõnek egy szabadalmazott monopóliummal bíró cégtõl kell
a génkezelt vetõmagot az ez által megszabott monopoláron megvásárolnia, és
nem használhatja fel saját learatott gabonáját vetõmagként.

Egy másik monopolizációs játék ez idõ szerint a cukorpiacon folyik: az EU
a cukorpiacát saját rendelete révén szabályozta, hogy a termelõknek
megõrizze a cukorrépa-termesztést, amely közülük sokaknak életszükséglet.
A cukorrépa azonban drágább, mint az amerikai kartell trópusokon termõ
nádcukra. Az amerikai pénzhatalomhoz tartozó cégek, a Nestlé és a
Coca-Cola, a szintén ettõl függõségben lévõ tudósokkal és politikusokkal,
most közösen kérik a "cukorpiac liberalizálását?, és ezt a nemzetközi
grémiukokon (GATT, Mercosur) keresztül szorgalmazzák. Mihelyt ezt a
liberalizálást keresztül vitték, a drágább répacukor nem fogja tudni
tartani magát az olcsóbb nádcukorral szemben, az európai cukortermelés
végleg összeomlik, és a cukorpiacot - kezdetben olcsóbban, azután azonban
drágábban - elárasztja az amerikai pénzhatalom által uralt
nádcukorkartell.

Azt, hogy az amerikai pénzhatalom milyen bunös módszerekkel kaparint
kezébe egész iparágakat, a Primacom esete mutatja: ez a kábelhálózati
szolgáltató igen nyereségesen mûködik, azonban már régebben az amerikai
pénzhatalom látószögében áll (távközlési monopolizáció). Emez elõször
beszivárgott a Primacom igazgatóságába, és azután erre az igazgatóságra
rátukmált egy több mint 30%-os éves kamatozású kölcsönt úgy, hogy a
tulajdonképpen jól mûködõ cég a kamatterhek miatt nehézségekbe került, és
az amerikai bank nézete szerint "most a legolcsóbban átvevésre érett?
lett: a játék éppen az utolsó körbe fordul.

Hasonló játékot kísérelt meg Ron Sommer, az amerikai pénzhatalom küldötte
a német Matávval (Deutsche Telekom). Az amerikai pénzhatalom begyûjti az
összes távközlési társaságot, hogy világszerte monopolizálja õket. Sommer
küldött ehhez harmincszoros áron megvette az amerikai pénzhatalomtól a
Telekom egy kis amerikai cégét, hogy ezt a Telekom saját vagyonából
megvásárolhassa. A második lépés az volt, hogy a Telekom-részvényt olcsóvá
tegye, hogy az amerikai befektetõ olcsón megkapja. Ebben a játékban
viszont Ron Sommer túlépte a határait, és megbukott. Ez azonban az
amerikai pénzhatalmat átvételi terveiben csak visszavetni fogja, de nem
megakadályozni. A Telekom privatizációja és felvásárlása tervszerûen megy
tovább.

Ugyanolyan játék megy végbe a világ energiapiacán is, Németországban
nyilvánvalóan az EON-nal és az RWE-vel, ahol az amerikai pézhatalom már
saját bizalmi embereit beküldte az átvevõ jelölteket eldöntõ bankokba és
igazgatóságokba. Húsz év múlva az amerikai pénzhatalom - képviselõje,
Brzezinski kijelentése szerint - a világ vízkészletének monopolizálását is
lezárja.

Dologi értékekkel a pénzreformhoz

Ha a világ-pénzhatalom menetrendjét helyesen értelmezzük, akkor a
pénzmennyiséget mindaddig akarják szaporítani és elértékteleníteni, amíg
azzal a világ valamennyi fontos dologi értékét felvásárolták és
monopolizálták. A pénzhatalom elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy
pénzmennyiség-szaporítása nem marad titokban, és valamikor megcsappan az
inflálódott dollárba vetett bizalom. A bizalmi válság kitörése a most még
uralt, lopakodó inflációt vágtató, nyílt inflációvá teszi, amelynek
kényszeruen kell pénzreformba torkollnia.

Azonban pontosan ez mind a pénzhatalom, mind az USA elõnye:

A pénzhatalom a kétes dollárral elõzõleg elegendõ dologi értéket vásárolt,
a pénzreform tehát dologi értékei birtokában már nem fogja érinteni,
hiszen a kétes pénzbõl idõben értéktartalmú vagyonra állt át. Minthogy
idõközben sok területen világmonopolhelyzetet ért el, a világot bármikor
külön járulékfizetésre tudja szorítani, akár monopolárkkal is. Akkor immár
nem az adók adják a világot uralók jövedelmét, hanem a monopolhozamok.
Senki sem akadályozhatja meg a pénzhatalmat abban, hogy az arany, gyémánt,
réz, cink, vasérc, vetõmag vagy energia árát 10, 20 vagy 30%-kal
megemelje, és ilyen módon a világ egész lakosságát külön járulékfizetésbe
szorítsa. Még sohasem volt ilyen világpénzhatalom, még sohasem volt a
világ teljes lakosságára ilyen veszélyes.
Az amerikai pénzhatalom a kétes dollárt csalárd módon túlnyomó részben
külföldre vitte. A teljes dollárállomány több mint kétharmada immár nem az
USA-ban van, hanem az USA hitelezõ államainál. Az USA ugyanis az elmúlt
években egyre erõteljesebben eladósodott a külfölddel szemben. A külföld
javakat szállított (dologi értékeket), ezért azonban értéktelen dollárt
kapott. Ha ez most hirtelen értékét veszíti, a kár több mint kétharmad
részben a jegybankokat, a bankokat, az államokat és USA-n kívüli piaci
szereplõket éri. Akkor bosszulja meg magát, hogy az európai jegybankok
aranyukat kétes dollár ellenében átadták, és azért a saját pénznem,
például jen vagy euró alapjaként mindig kizárólag értéktelen pénzt
(valutatartalék) használtak fel. Ha tehát a dollár, a vezetõ pénznem
összeomlik, a csatlós pénznemek is szükségszeruen összeomlanak, amelyek
egyedüli alapja a kétes dollárállomány. Más szavakkal: a dollár
körvonalazódó pénzreformja szükségszerûen valamennyi pénznem világméretû
pénzreformot von maga után, amelyek számára a kétes dollár most még a fõ
devizatartalékot adja.

Az azonban, hogy egy magánpénznek - a dollárnak - az amerikai
pénzhatalomhoz tartozó FED részérõl, a dollár felpuhítása céljából való
mindenféle, szüntelen szaporításának egyre erõteljesebb inflációhoz és
végül pénzreformhoz kell vezetnie, pénztudományi alaptudás, és még
Greenspan és tettestársai számára sem lehet kétséges.

A pénzreform révén a világpénznemhez

Greenspan egy beszédben óvatlanul úgy nyilatkozott, hogy "valószínûleg
2007-ig alapvetõ dollár-korrektúra esedékes, és hogy akkor a dollár és az
euró célszerûen "euró-dollárrá?, egy új világpénznemmé egyesülhetne?.
Ennek az amerikai pénzhatalom részérõl van értelme, mert legfeljebb
2007-ig tarthatóak még a dollárral való visszaélések, legkésõbb addig
tartható a világ bizalma az amerikai pénzhatalom e gátlástalanul
szaporított, egyre értéktelenebbé váló, már csak mesterségesen fenntartott
magánpénzneme iránt. Valami tehát a közejövõben történni fog a dollárral.
Ha akkor a dollár akkor az euróval világ-egységpénznem lenne, ezzel az
amerikai pénzhatalom számára fontos célok elérése történne meg:

Egy új pénznem felkínálja a lehetõséget, hogy a régi pénznem adósságait
leértékeljék, és ezzel a hitelezõket, akiknél még a régi pénznem van,
arányosan megrövidítsék. Ha tehát egy új euró-dollár 20 régi dollárt vagy
15 eurót ér, minden régi pénznemet arányosan leértékelnek, a régi
pénznemben hitelezõket megrövidítik, a játék megérte a magán pénzkiadók
számára.
Ezzel mindenekelõtt az amerikai államot tehermentesítenék: mostani, 5200
milliárd dolláros külföldi adóssága 50%-os leértékelésnél már csak 2600
milliárdot tenne ki.
Kárt szenved a régi dollár minden tulajdonosa, akinek állományát 50%-kal,
vagy talán 95%-kal leértékelik. Ez különösen Kína, Japán és Európa
jegybankjaira áll, dollárban tartott, magas valutatartalékaikkal.
Az amerikai pénzhatalom fõ célja azonban az, hogy e módon világpénzhez
jusson, amely felett ismét csak õ uralkodik. Egy euró-dollár rendszerben
szükségszeruen az amerikai pénzhatalomhoz tartozó FED bírna többséggel,
tehát az amerikai pénzhatalom akkor többségileg is uralná az új
pénzrendszert. Erre a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIZ - Bank für
Internationale Zahlungsausgleich) választották ki, egy magánszervezetet,
amelynek többségi részesedéseit az amerikai pénzhatalom titokban már
felvásárolta. Ha tehát a BIZ lenne az új euró-dollár pénznem új
jegybankja, véletlenül ismét ugyanazok a magántulajdonosok ennek az új
jegybanknak a fõ tulajdonosai, akik elõzõleg a FED tulajdonosai is voltak.
õk akkor a teteszés szerinti szabad pénzkiadásnak ugyanazt a játékát
folytathatnák újból, amelyet a FED-del eddig csináltak, immár magasabb
szinten - és a pénzreform révén még tehermentesen is. Az eddigi
világméretû pénzmennyiség-szaporítás, a nagy pénzcsalás akkor alámerül a
pénzreformban. Egy új rendszer ismét egy új pénznemet játszana a régi
tettesek kezére, és ezzel 20-30 évre megengedné nekik az új játékot az
euró-dollár világpénzzel.

Az amerikai pénzhatalom tehát ezen az úton, a pénzcsalás révén nemcsak a
világ dologi értékeit monopolizálta volna a maga számára - köztük olyan
létfontosságú területeket, mint a vetõmag, élelmiszer, víz, energia és
fémek, hanem ezen túlmenõen ismét csak pénzmonopúliumot teremtett volna
saját használatára, saját tetszésére - egy pénzszaporító gépet, mint a
mesebeli, dukátokat köpõ szamár.

E pénzcsalási rendszer nyilvánosságra hozatalával sem fog a világon
felháborodás végigsöpörni. Mint "összeesküvési elméletre? vagy
"Amerika-ellenességre?, sõt, "antiszemitizmusra? (Rotschild) legyinteni
fognak rá, és megpróbálják majd az ilyen közléseket teljesen
megakadályozni, mert a nyomtatott és képi média lényegi részei is
világszerte az amerikai pénzhatalom tulajdonában vannak.

A játékon átlátni azonban fontos azon emberek számára, akik e játék révén
veszteségeket szenvedhetnek. Akinek tehát pénzvagyona van, annak
odafigyelnie, illetve olvasnia kellene.

A pénzoligarchia nagy játékában azok a piaci szereplõk a vesztesek, akik a
pénzbe túl sok bizalmat helyeznek, akik még mindig elhiszik, hogy a pénz a
puszta cserefunkción túlmenõen, értékmegõrzõ eszköz is. Az elmúlt negyven
év folyamatos pénzromlása a jelek szerint nem tette okosabbá az embereket.
Ez a következõ években vágtába kezd, a keserû végig, mivel ugyanis a
tettesek egyoldalú elõnyére van. Akinek tehát vagyona hosszú távú
értékmegõrzése számít, nem maradhat meg a pénzértékekben, biztosítási
szerzõdésekben, nyugdíjakban és készpénzben, hanem dologi értékekbe kell
beszállnia, ahogyan ezt a pénzhatalom maga bemutatta.

A világméretû pénzcsalás stratégiai célja

Amennyire kívülrõl felismerhetõ, az amerikai pénzhatalomnak eredetileg az
volt a célja, hogy az amerikai pénznemet uralja, és ezzel az amerikai
piacot saját akarata szerint manipulálhassa. Erre a célra szolgált a FED
jegybankrendszer. Amikor Kennedy amerikai elnök törvényjavaslatot nyújtott
be e magánpénzrendszer államosítására, hirtelen halált halt. Bárki is
nyúlt az amerikai pénzhatalom e magánpénzes lehetõségeihez, az vagyonát
vagy életét vesztette.

Idõközben azonban az amerikai pénzhatalom stratégiai céljai túlnõttek a
nemzeti dimenzión. A globális magánpénzrendszer a cél, amelyet
magándollárjainak uralma és fõ tartalékvalutaként való keresztülvitele
révén az egész világon messze menõen elértek, és már csak egy
világpénznemmel - az euro-dollárral - kell formába önteniük.

Ha tehát a világ pénzrendszerével a magán pénzcsoportok javára való
második visszaélést, és egyáltalán a mennyiégi pénznemekkel való
visszaélést meg akarjuk akadályozni, minden pénznemet biztosítani kell
minden közületi és magán visszaélés, minden deflációs és inflációs
manipuláció ellen.

Ez bizonyosan nem elérhetõ, ha a pénznemet a magánpénzhatalomra bízzuk.
Ismét használni fogja visszélési lehetõségeket, és a pénzmennyiség
szaporításával a világot ismét saját elõnyére fogja becsapni és
kizsákmányolni.

A tapasztalatok azonban azt is megmutatták, hogy a legtöbb kormány
ugyanúgy visszaél a pénznemével, ha lehetõsége van rá, ha tehát
befolyásolási lehetõségei vannak a jegybankra és annak pénzmennyiségi
politikájára.

Az tehát a feladat, hogy a pénznemek a közületek és a magán pénzhatalom
visszaéléseitõl annyira függetlenek legyenek, hogy a magán és közületi
visszaélés kizárt legyen.

Bizonyosan nem olyan könnyen manipulálható egy aranyon alapuló pénznem,
mint egy puszta mennyiségi pénznem. Minden, aranyon alapuló pénznem
nehézségei azonban az arannyal való rendelkezésben rejlik, miután az
amerikai pénzhatalom a világ aranykészletének legnagyobb részét a kezébe
kaparintotta. õ tehát minden fajta aranyon alapuló pénznemmel nyerõ és
kizsákmányoló lehetne.

Marad tehát a mennyiségi pénznem megoldása. Ez a mennyiségi pénznem
azonban nem maradhat szabadon, önkényesen meghatározható, hanem a semleges
pénz céljára kell irányulnia. A pénzmennyiségnek tehát nem szabad
gyorsabban növekednie, mint a javak mennyiségének. A monetáris szektorból
nem szabad megint inflációs vagy deflációs hatásoknak kiindulniuk a
pénznemekre és a világgazdaságra.

Ez csak szigorúan semleges és így független jegybankokkal elérhetõ, hogy
ezek mintegy a "negyedik hatalmi ágat? adják, ne legyenek magánkézben, és
ne legyenek befolyásolhatóak kormányok által. A Bundesbank õsmodellje, az
Eurobankba való kasztrációja elõtt nagyon közel állt ehhez a
függetlenséghez.

Az eljövendõ pénzreform egyszeri alkalmat kínál arra, hogy a tetteseket,
pénzügyi manipulációikat és visszaéléseiket megbélyegezzük, és ezzel
általános egyetértést teremtsünk a sem a magán pénzhatalom, sem a
kormányok által nem befolyásolható jegybanki rendszer mellett. Ez egy
évszázados esély lenne.

A független jegbanki rendszert mindenekelõtt a pénzhatalom akadályozhatná
meg, amely a már tulajdonában lévõ BIZ révén már átállította a váltókat a
következõ jegybanki és pénzrendszer birtokba vételére. Ezért égetõen
fontos a felvilágosítás, hogy a monopolkapitalizmus révén nemcsak a
jelenlegi pénznemre, hanem egy új pénzrendszerre leselkedõ veszélyt a
lakosság, a gazdaság és a politika számára felmutassuk.