javulhat a gazdaság.. köszönhetően

"..Pukli Péternek, természetesen, a Központi Statisztikai Hivatal elnökének, akit a közintézmények demokratikus irányítási rendjét alaposan fölrúgva ültetett a kormány a KSH élére.

A kormány egyetlen módon tud hozzájárulni a cégvilág magasabb teljesítménye révén jelentkező fellendüléshez: úgy, hogy szerénységre inti kegyeltjeit, s felére csökkenti azon bennfentesek számát, akik a tisztes adófizetőktől eltérő viszonyt ápolnak a költségvetéssel.

Magyarán: az adószedésnél nem lesz szempont, ki hűséges pártkatona és ki nem, továbbá a közintézmények beszállítóinál sem a párthűség, hanem a piaci alapú szolgáltatás lesz a döntő érv. Mert hiába kapcsolnak magasabb teljesítményre a cégek, hiába fizetnek majd több adót, a költségvetés terhei továbbra sem csökkennek, ha a kiváltságosok továbbra is alagutat fúrnak benne. Ha alább adják, mondjuk beérik keskenyebb ösvénnyel is alagút helyett, minden esély adott, hogy helyrebillenjék a költségvetés egyensúlya. Mert – a kormányfő állításaival ellentétben – ez még nincs így. Akkor sem, ha az új retorikai elem, az uniós számítási módszertan szempontjai szerint vizsgáljuk.

A Befektetői Tanács előtt Medgyessy Péter azt mondta, hogy folytatódik a gazdasági fellendülés. Éppen akkor, amikor az ország gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló ipari exportőrök komoly, csaknem öt- százalékos versenyhátrányt könyveltek el a múlt évben a környező országok exportőreihez képest. És mondta mindezt Medgyessy akkor, amikor az állam adóssága az egeket veri. Amikor a gyárak rendre bocsátják el munkásaikat. Amikor a pénzünk értéke ismét rohamosan romlik.

Apor püspök két nappal később. Április 2-án halt meg, hashártyagyulladásban. Boldoggá tette, hogy áldozatával sikerült megmenteni az összes menekültet, akiknek semmilyen bántódása nem esett az újabb megszállás napjaiban. Ideiglenesen a kármeliták kriptájában temették el, szintén filmbe illő körülmények között: a magas, vállas papnak külön koporsót kellett csináltatni, melyet kalandos úton juttattak át számára a folyón, melynek hídját az németek robbantották fel. A ravatalon álló koporsótól a fegyveresen érkező, fosztogató oroszok rendre megijedtek és gyorsan távoztak.

A történet folytatása megint csak megkívánná a celluloidot: Aport 1948. november 24-én helyezte volna az egyház méltó helyére, a győri székesegyház Szent László kápolnájába, előtte, november 23-án szerették volna holttestét a Püspökvárba szállítani. Ám e holttesttől, mint annak idején a szovjet katonák, úgy a nemrég puccsszerű baloldali hatalomátvételt végrehajtó magyar kommunisták is megijedtek. Valóságos hisztéria tört ki Győrben.

A temetést mindenekelőtt betiltották. 1948. november 20-án a belügyminisztérium képviselői határozatot adtak át a Püspökvárban, amely megtiltotta az exhumálást. Követelték továbbá, hogy mindenkit értesítsenek arról, elmarad a nagyszabásúra tervezett esemény, melyet az egyház harangzúgás közepette tervezett megtartani.

Nemcsak a harangok némultak el 23-ára: Győr utcáit az elmaradt temetés miatt zúgolódó polgárok haragjától félve titkosrendősrök lepték el. A városban megerősítették a rendőrséget és a tűzoltóságot. Éjjel járőröző lovasrendőrök cirkáltak, a kármelita templom ás a székesegyház között pedig barikádokat emeletek, melyeket az életszerűség kedvéért az utat sebtében felbontó munkásokkal álcáztak.

A magyar és az európai közvélemény nem feledte el ezt a barbár gesztust. Több évtizedes nyomás után végül 1986. május 23-án kerülhetett a székesegyházi szarkofágban Apor teste, ám az Állami Egyházügyi Hivatal (amely rossz nyelvek szerint élénkebb kapcsolatokat ápolt a KGB-vel mint a Vatikánnal) még ekkor is csak szerény temetést engedélyezett.

II. János Pál pápa 1997. november 9-én a boldogok sorába iktatta Apor Vilmost, aki életét áldozta az ártatlanokért, akikért fegyvertelenül szembe mert szállni a világ egyik legerősebb hadseregének katonáival.

A martalócok akkor már akadálytalanul járták a várost, melyben a harcok véget értek. Jelezvén nem kevésbé hiányos elkötelezettségüket az európai kultúrához és kereszténységhez, a németek gyújtólövedékekkel gyújtották fel a győri székesegyház tornyát és tetőszerkezetét, illetve a kármelita templom tornyát is. Annak ürügyén, hogy német katonákat keresnek, a szovjetek Győrött is szinte valamennyi magánlakásban betöréses rablást hajtottak végre, tucatszámra erőszakolva meg a lányokat, asszonyokat, akik a harcok végeztével előmerészkedtek búvóhelyeikről.

A történteket csak hiányosan ismerjük, s épp ez az , ami az eseményeket, a később boldoggá avatott püspök vértanúhalálát, életének utolsó napjait megragadóan filmszerűvé teszi. Bizonyára csak idő kérdése, hogy valamelyik ismert filmrendezőnk, esetleg Szabó István vagy Mészáros Márta, esetleg a nemzetközi hírű Jancsó Miklós megörökítse e napok történetét. Bizonyára őket is fűti a nemzeti büszkeség, hiszen Apor püspököt később boldoggá avatták, még ha újratemetése az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységének köszönhetően igencsak szerényre sikeredett.

No, de ne vágjunk a történtek elejébe.

Álljunk csak meg ott, és akkor, 1945. nagyhetén, a győri utcán. Apor, aki a város elhúzódó ostromára számított, nagy mennyiségű élelmiszert halmoztatott föl a Püspökvárban. Az épület és a Káptalandomb alatti, török időkből megmaradt pincerendszerben ugyanis menekültek tömegei zsúfolódtak össze, számuk elérte a 400-at is. Apor, a magyar főpap, egy azok közül, akiről később a menekültek gyermekeinek és unokáinak azt tanították, hogy antiszemita volt és sanyargatta a szegényeket, személyesen gondoskodott arról, hogy gulyáságyúk biztosítsák a pincékben a túlélést, dinamók pedig a világítást arra az esetre, ha a város áramszolgáltatása szünetelne.

Nagy gyakorlatra tett szert addig Apor a menekültek segítésében: a németek és a szálasista keretlegények elől bujdosó zsidókat maga is bújtatta, sokuknak pedig Apor nővére, Gizella, a Magyar Vöröskereszt főnökasszonya segített. Más zsidó menekülteket Apor Angelo Rotta nunciushoz irányított, aki ezrével írta alá a Vatikán nevében menedéket biztosító oltalomleveleket. Egyébként részben Apor Gizella jóvoltából tájékozódott a Vatikán a deportált zsidók sorsáról, és XII. Pius ennek kapcsán szólította fel igen határozottan Horthy Miklóst, hogy állítassa le a deportálásokat.

Aport március 28-án Kőszegre hívták Szálasiék, ahol valószínűleg le akarták tartóztatni (ahogy a nyilasok addigra letartóztatták és Sopronkőhidára vitték Mindszenty József hercegprímást, akit később az ÁVH is letartóztatott s megkínzott). E találkozóra nem került sor, hiszen időközben ebben az országrészben is kezdetét vette ’’egyik megszállás a másik után’’, ahogy Kovács Imre híres könyve francia nyelvű kiadásának címe is hirdette.

Apor teljes tekintélyével és a saját javairól a köz számára már régen lemondott ember elszántságával állt ki a Püspökvárba zúdult menekültek mellett. A segesvári születésű, bécsi neveltetésű püspök, akinek ősei évszázadok óta fel-felbukkantak Erdély történetének meghatározó személyiségei között, 1918 és 1941 között Gyulán teljesített szolgálatot. Buzgó és lekiismeretes munkája, a hívekért való odaadása hívta fel rá a figyelmet.

Győrött a harcok végeztével személyesen fogadott a püspökvár bejáratánál minden orosz katonát. Nemrég Európa egyik legvallásosabb nemzeteként az oroszok egyike-másikánál is kiütközött e dicstelen agresszorállam dicsőbb múltja: volt, aki letérdelt a püspök előtt és megcsókolta gyűrűjét. Mások viszont fegyvert kerestek nála vagy le akarták tartóztatni.

Nagypénteken felszólította tolmácsát, egy szlovákul is gyengén tudó orvost és a jelen levő férfiakat, hogy legyenek segítségére a menekültek oltalmazásában: ,,Egyszer úgyis meg kell halni, jobb tehát, ha az ember ilyenkor áldozza föl az életét'' – mondta nekik.