--------------------------------------------------------------------------------

Az Altus-birodalom •
A biznisz ezermesterei
Legújabban fûtõolaj-tárolási tevékenységgel bõvült a legszélesebb piaci fronton – az alumíniumipartól a privatizációs tanácsadásig – próbálkozó, milliárdos nagyságrendû vagyont magáénak tudó Altus-birodalom. A társaságnak minden jel szerint jó és intenzív kapcsolatai lehetnek a „hivatalosságokkal”, mindenesetre a szereplõ személyek között a közelmúlt és a jelen közéletének számos érdekes figurája megtalálható.
A rendszerváltással kényszerûen „pályamódosítók” egyik nagy csoportja Magyarországon azokból a fiatalokból került ki, akik a nyolcvanas évek végén az akkori ifjúsági mozgalom utolsó mohikánjaiként a KISZ-ben, illetve annak utódszervezetében, a DEMISZ-ben kialakult ismeretségeket és kapcsolatépítõ technikákat használták fel ahhoz, hogy hamar biztos lábbal talajt fogjanak a gyorsan kapitalizálódó környezetben. Az egykori mozgalmárok között több vállalkozóvá–menedzserré lett ifjú is akadt, akikrõl azóta sem terelõdött el teljesen a gyanú árnyéka, hogy közremûködtek az 1989–1990-es átalakulás hónapjaiban hirtelen megcsappanó KISZ-, illetve DEMISZ-vagyon széthordásában, s ennek „morzsáiból” szedték össze a vállalkozásaikat megalapozó indulótõkét.
Épp ezért hökkentek meg sokan, amikor utóbb kiderült, a fénykorában legnagyobb KISZ-vállalatként ismert Ezermester Úttörõ és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolását 1993 szeptemberében az Altus Befektetési és Vagyonkezelési Rt.-re (Altus Rt.) bízták, melynek elnök-vezérigazgatója akkor is és azóta is Gyurcsány Ferenc. A Pápáról jött, Pécsett doktorátust szerzett Gyurcsány volt 1989-ben a DEMISZ egyik alelnöke, aki az ifjúsági szervezet képviseletében az év június 8-án aláírta a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdésérõl szóló megállapodást.
Az 1992 novemberében alakult Altus alaptõkéje a legfrissebb, az idén január 12-én kelt cégbejegyzés szerint még 180 millió forint, tulajdonosa – legalábbis a nyilvános dokumentumok szerint – 60 százalékban maga Gyurcsány Ferenc, 40 százalékban pedig egyik volt mozgalmi társa, a Szegedrõl indult Molnár Attila. „A tavaly decemberi közgyûlésen a tõkét 345 millió forintra emeltük” – tájékoztatta a HVG-t a legújabb fejleményekrõl Gyurcsány. Értesüléseink szerint különféle szövevényes szerzõdések révén az Altus alaptõkéjének több mint egynegyedét valójában a cég által vezetõ tanácsadóként foglalkoztatott személyek, a Taurus Gumiipari Vállalat egykori két „nagyágyúja” jegyzi: Tatai Ilona volt vezérigazgató, az egykori MSZMP politikai bizottságának reformerként számon tartott tagja és Jagiellowicz Györgyné, a Taurus volt gazdasági vezérigazgató-helyettese.
Gyurcsány, Tatai és Jagiellowiczné még a kilencvenes évek elejének egyik „menõ”, privatizációs tanácsadással, vállalatátalakítással és egyéb pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cégében, a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Rt.-ben találtak egymásra, mely akkortájt, mondhatni, „mindenütt” jelen volt: szerepelt az Ingatlanbank tulajdonosai között, a szakszervezeti vagyon értékelõjeként vagy például az esztergomi bazilika borpincéjének hasznosítójaként is. Az új állás kiszélesítette Gyurcsány számára a horizontot; ennek révén vált az Állami Vagyonügynökség képviselõjévé az esztergomi szállodák, éttermek, idegenforgalmi létesítmények építésére létrejött Strigonium Rt.-ben, a gépjármû-forgalmazó Mogürt Rt.-ben, a Vasi Tervezõ Tanácsadó Rt.-ben és a Sárvári Mezõgazdasági Rt.-ben, lett konzulens a balatonaligai volt pártüdülõ privatizálásának elõkészítésében.
A kölcsönös szimpátia és az egymásban felfedezett szakmai képességek együttesen alapozták meg a három ember közös különválását az üzletileg egyébként rendkívül sikeres, ám belsõ viszályokkal terhes Creditumtól – tárja fel „titkait” Tatai Ilona –, s ez öltött végül is alakot 1992 novemberében a 10 millió forintos alaptõkéjû Altus Rt. létrehozásában. A céget a Tatai Ilona férje, Szilas Ádám irányította Szenzor Rt. fogadta be a Szent István körút 11.-ben, sõt – az Altus mérlegbeszámolójának tanúsága szerint – nyújtott késõbb neki némi anyagi támogatást is. Az Altus-szal szimbiózisban élõ Aldo Ingatlanfejlesztõ és Hasznosító Tanácsadó Kft. pedig egyenesen a Szenzor Információrendszer Szervezési Kft.-bõl keletkezett, miután a Gyurcsány Ferenc többségi tulajdonában lévõ Nomentana Kft. megvette a Szenzor-érdekeltséget. A „hármak” segítõtársa ekkor az elismert jogász Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal (Meh) korábbi – és jelenlegi – vezetõje, a környezetvédelmi tárca kevéssel azelõtt elbocsátott közigazgatási államtitkára volt, aki egészen a Horn-kormány megalakulásáig az Altusnak dolgozott.
Mindennek alapján nem volna igazán csodálkoznivaló, ha az Altus az elõzõ kormány idején nem állt volna különös kegyben a „hivatalosságoknál”, de ez távolról sem volt így. A Meh-hel a kapcsolat szó szerint baráti volt: Gyurcsányt és az általa még a KISZ-ben megismert helyettes államtitkárt, Szilvásy Györgyöt – akinek az 1990-es kormányváltás után is sikerült megkapaszkodnia pozíciójában – néhány évi „elhidegülést” követõen 1991–92-tõl ismét baráti szálak fûzték össze, de hasonlóan jópajtásivá vált a viszony a szintén volt KISZ-vezetõ Rákosi Ferenccel, aki a Meh-ben Szilvásy közvetlen munkatársa volt. Nem véletlenül költözhetett be az Altus-csoport elõbb bérlõként, majd tulajdonosként a Meh egykori bölcsõdéjének és óvodájának helyiségeibe (HVG, 1995. november 4.). Ellenséges környezettel a privatizációs szervezeteknél sem kellett számolnia az Altusnak, amely 1994 januárjában privatizációs pályázaton kárpótlási jegyekért megvehette a Gép- és Technológiaszerelõ Rt. (GTSZ, azelõtt Gép- és Felvonószerelõ Vállalat) 350 millió forintos részvénytõkéjének 50,1 százalékát. E cég ráncba szedésében azután a jó szakmai hírnévnek örvendõ Szilvásy Györgyné is közremûködött. Tatai Ilona nyilvánosan ekkor tért vissza a „cégvilágba”, õ lett az Altus által delegált egyik igazgatósági tag 1995 novemberéig, miközben a felügyelõbizottságba Kiss Elemért és a volt KISZ-es Bakos Sándort küldték, sõt „erõsítésként” érkezett 1994 szeptemberétõl Rákosi Ferenc is.
Az 1994-es kormányváltást követõen töretlen az Altus Rt. privatizációs diadalmenete. A megismert ügyletek nagysága szerint haladva: 1995 novemberében elnyerte az egyik legnagyobb hazai alumíniumipari vállalat, az 1,1 milliárd forintos alaptõkéjû, tavaly 6,5 milliárd forint árbevételt, várhatóan 200 millió forint nyereséget produkáló, 1400 embert foglalkoztató Magyaróvári Timföldgyár és Mûkorund Kft. (Motim Kft.) 55 százaléknyi tulajdonát, amelyért konzorciális társával együtt 705 millió forintot fizetett. Júniusban ugyancsak privatizációs pályázaton 48 millió forintért az Altus megszerezte a szintén a Hungalu-csoporthoz tartozó, alumíniumradiátorokat és például bányatámfákat gyártó, 478 millió forint saját tõkét elkönyvelõ, 1 milliárd forintnál több árbevételt termelõ Balassagyarmati Fémipari Kft. 90 százalékát (a vételáron kívül 50 millió forintnyi Hungalu-hitel visszafizetését is átvállalta). Októberben látszólag csak egy mindössze 20 millió forintos tõkéjû szegedi alapítású cégben, a Fortus Kereskedelmi Rt.-ben lett az Altus 45 százalékkal társtulajdonos a Magyar Villamos Mûvek Rt. (MVM Rt.) mellett, a társulás célja azonban nem kisebb, mint az MVM utóbbi négy évben megépített tiszapalkonyai és százhalombattai fûtõolaj-tárolójának az üzemeltetése. (Az elképzelések szerint akkor töltik fel a tárolókat, amikor olcsó az olaj, és azt a „drágább” idõszakokban az erõmûvek majd olcsóbban vehetik meg tõlük, amitõl szerény becslések szerint is idén 4-5 milliárd forint árbevétel várható – állítják a szakemberek.)
Volt nyertes pályázata az Altusnak tavaly szeptemberben a Fõnicia Kereskedelmi Kft. 50 százalékos állami tulajdoni hányadára, és jóllehet a társaság másik tulajdonosának, a német Salimex Export-Import GmbH-nak az Altus által kialkudott 180 százalékos vételáron elõvásárlási joga lett volna a 331,4 millió forint névértékû tulajdonrészre, ezzel nem élt, viszont késõbb a nála eladóként jelentkezõ Altustól mégis megvásárolta a cég másik felét. A Salimex képviselõje, Hauck István a vételárról nem nyilatkozott, de nem kizárt, hogy az Altus – némi állami segédlettel – keresett is a bolton.
Jó üzletnek tûnik a lapterjesztésre tavaly nyáron alakult Fáma Rt. is, amely 90:10 arányban a – 100 százalékban a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévõ – Közlöny- és Lapkiadó Kft.-vel (Klk) közös vállalkozás volt. A Meh-et ez utóbbiban Rákosi Ferenc képviseli. A tulajdonosok egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy idõközben a Klk kizárólagos tulajdonosa lett a Fáma Rt.-nek, mondván, a cégalapításkor csupán az Altus likviditási kölcsönére volt szükség. Az Altus ugyanakkor aktívan részt vállalt a Közlöny- és Lapkiadó Kft. által üzemeltetett Képviselõi Klub beindításában.
Az úgynevezett egyszerûsített privatizáció keretében 1995 decemberének utolsó napjaiban az Altusé lett a több mint 200 millió forint saját tõkéjû, évente 40 millió forintnyi nyereséget fialó, a pénzügyi-számviteli szakemberképzésben domináló Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. is. Igaz, a cégre egyedül az Altus nyújtott be pályázatot, és nem csekély vételárat, 321 millió forintot ígért – amit az egyszerûsített privatizáció technikájának megfelelõen nyomban jóvá is hagytak. A tranzakcióban az Altus partnere az az Eurohand nevû tanácsadó cég volt, amelynek vezetésében korábban hely jutott az ÁPV Rt. jelenlegi – az SZDSZ által delegált – igazgatósági elnökhelyettesének, Virág Attilának is. A hírek szerint az Altus most épp a Pénzintézeti Központ egykori irodaházainak a megvásárlására készül.
Az Altus történetének kezdete és mai állása között sajátos mérföldkövek jelzik, ahogy a cég a milliomosok „klubjából” a milliárdosokéba lépett elõre. A GTSZkét évvel ezelõtti megvásárlása afféle lakmuszpapír volt a tekintetben, miként boldogul az Altus e terepen, ahol a jövedelemtermelés beindulását meg kell elõznie a szanálásnak, a karcsúsításnak s az esetleges profilváltásnak. A Motim Kft. birtokbavétele azonban minõségileg más, elõremutató stratégiai befektetés, e cég ugyanis a kelet-európai piacok összeomlását nem sínylette meg, 52 országba szállít ma is 760 vevõnek.
E két Altus-bevásárlás között azonban volt némi összefüggés. Miközben a már az Altus-birodalomhoz tartozó GTSZ ingatlanai egy részének eladásából rendezte a kinnlevõségeit, befektetõként új vállalkozásba is fogott. Ennek tárgya pedig egy, a Taurus-csoporthoz tartozó somogyi leányvállalat, az 1990-tõl Béta Roll Kft. névre hallgató bábonymegyeri társaság volt. Az ottani menedzsmentbõl alakult Tab-Roll Kft.-vel karöltve a GTSZ megszerezte az üzemet, amely a nyomdáktól kezdve a bányákig számos ipari cég kizárólagos gumihenger-szállítója. A tranzakcióban még egy vevõ szerepelt: az a luxemburgi illetõségû, Hazelbrook Consultancy SA. névre keresztelt, 1993. november 30-án 1,25 millió luxemburgi frank tõkével alakult társaság, amelyrõl – bár tulajdonosairól semmit – két fontos információt azért tudni lehet. Az egyik, hogy hivatalosan bejegyzett igazgatói között – lakhelyeként a Kossuth Lajos tér 4-et, a Meh székházát megjelölõ – Gyurcsány Ferenc és Szilas Ádám is megtalálható, miközben könyvvizsgálója Molnár Attila, a másik, hogy a harmadik igazgató az a René Faltz, aki ugyanezt a státust tölti be az ugyanazon a székhelyen 1991. november végén bejegyzett és az azonos nevû magyarországi részvénytársaság külföldi tulajdonosaként nyilvántartott Geoholding SA.-ban. A magyar Geoholding egyik igazgatója Szilas Ádám.
A több lépcsõben született Béta-Roll Hengergumizó Rt. és a Tab-Roll Kft. közötti tulajdonosi viszonyt nem volt nehéz megszüntetni. A Tab-Rollt azután az a három mosonmagyaróvári illetõségû magánszemély vette meg, akik történetesen a privatizáció elõtt álló Motim Kft. menedzsmentjének a tagjai, és akiknek a vezetéknév-kezdõbetûibõl a Tab-Roll nevet GPS Kft.-re változtatták. Ezzel a „csapattal” közösen nevezett be az Altus a Motim Kft. megvételére, és vette sikerrel az újabb akadályt. A három szaktekintély között még olyan is akad, aki a bakonyi Bauxit Kft. egyik felügyelõbizottsági tagja, miközben az Altus-GPS konzorcium a privatizációs pályázaton vállalta: hazai, méghozzá bakonyi bauxitból dolgozik a jövõben is.
Több szakértõ egybehangzó állítása szerint a Motim a valamikori Magyar Alumíniumipari Trösztnek (a mai Hungalu elõdjének) a már korábban az Alcoa tulajdonába került székesfehérvári könnyûfémmû mellett a második fõ ékessége volt. A francia Saint-Gobain, amely 1991-ben már létrehozott egy közös vállalatot a Motimmal Motim-Kerlane Kerámiaszál Kft. néven, szintén szemet vetett a társaságra, de végül is – mint hírlik – elsõsorban a magyarokra kiírt szempontok miatt nem pályázott. A 705 milliós vásárláshoz persze banki hitelre volt szükség, és ennek folyósítóját – mivel a CIB az utolsó pillanatban visszalépett – végül is, Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint, a Magyar Hitel Bankban (MHB) találták meg, melynek igazgatósági elnökéhez, Apró Piroskához õt szinte családi kapcsolatok fûzik. Az akvizíciót követõen a szálakat a Motimmal még szorosabbra vonták: tavaly december 30-án az Altus alaptõkéjét 345 millió forintra emelték, s a tulajdonosi körbe magát a Motim Kft.-t is bevették.
Az Altus Rt. befektetõi-vállalkozási tevékenységének felgyorsulása, illetve nagyfokú diverzifikálódása eszerint feltehetõen azzal is együtt jár, hogy Gyurcsány Ferencnek az eddigi vállalkozó- és segítõtársak mellé újakat is be kell fogadnia, akár még az eddigi tulajdonosi struktúra feláldozása árán is. Amit talán megkönnyít, hogy Tatai Ilona, értesüléseink szerint, már a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Jagiellowicznét viszont, úgy látszik, még izgatják az újabb szakmai kihívások: legalábbis erre utal, hogy õ lett a Fortus Rt. elnök-vezérigazgatója.
LIPOVECZ IVÁN, SZÁNTÓ ANIKÓ