Ariel Sharon
By Robert Fisk01/06/05 ""The Independent"
(rövidített fordítás)
Az izraeli miniszterelnök, a kegyelmet nem ismerő katonai parancsnok, felelős a huszadik század legbotrányosabb háborús bűnéért, vallja Robert Fisk.
G.W. Bush mint a béke emberét propagálja Sharont, miközben a vér amit kiontott ott szárad a cionista népen. Most hogy gutaütötten hever a kórházban magatudatlanul, politikai pályája végén, érdemes feltenni a kérdést: hogyan fogja a történelem megítélni Sharont?
Egyszer ráztam vele kezet hidegen és katonásan, amikor a kegyetlenkedő falangista miliciánál tartott seregszemlét a beiruti Karantina kaszárnya terén. Ki gondolta volna hogy ugyanennek a gyilkos bandának, amely pár héttel korábban a Sabra és Chatila menekülttáborban mészárolta le a palesztinek százait, eredete az 1936-os náci Olympiára vezethető vissza. Akkor ugyanis Pierre Gemayel, a még mindig életben lévő és Sharonnak haptákban tisztelgő falangista bandavezér, boldogan tette magáévá a náci “rendet” és javasolta, hogy Libanont is ennek receptje szerint tanítsák móresre. Gemayel ezt nekem személyesen mondta el. Nem értette volna Sharon, hogy kivel cseresznyézik egy tálból? Persze hogy értette!
Chatilában 1982 szeptember 18-án a Washington Post Loren Jenkinsével és a norvég televizió Karsten Tveitjével kúsztuk meg a felhalmozott holttestekből összedobott gúlát, a megerőszakolt és feldarabolt nők, azoknak férjei, rokonai és gyermekei holttestéből formált dombot. Jenkins tudván hogy a készenlétben váró izraeli katonaság két napon keresztül szemrebbenés nélkül és ölbetett kezekkel szemlélte a mészárlást, kétségbeesett dühében felkiálltott: “Sharon”! Igaza volt, Sharon küldte a falangistákat a táborba szeptember 16-án “terroristákra” vadászni.
Az atrocitás kivizsgálására felállított izraeli Kahan bizottság is megkérdőjelezhetetlen bizonyítékkal szolgált arra, hogy a zsidó katonák karbatett kézzel nézték a tömeggyilkosságot. Avi Grabovsky százados szemtanú vallomása szerint a rangidős izraeli katonatiszt “ne avatkozzatok bele” parancsot adott ki katonáinak. A későbbiekben a zsidó követségek világszerte igyekeztek mindenkit meggyőzni arról, hogy Sharon csak közvetve volt felelős a genocídiumért, annak ellenére hogy a vizsgálóbizottság is Sharon személyes felelősségének tartotta és jelentette ki az atrocitást.
Sok évvel később az izraeliek áltak kiképzett falangista vezér Elie Hobeika, hajlandó volt a brüsszeli Világbíróság előtt tanúskodni Sharon ellen. Egy nappal később az izraeli hadügyminiszter kijelentette, Sharon védelme izraeli államérdek, erről senkivel nem hajlandók tárgyalni. Hobeika másnap pokolbomba áldozata lett kelet Bejrútban. Természetesen Izrael minden felelősséget elhárított magától.
Rumsfeld gyorsan elrohant Brüsszelbe és csendesen megfenyegetett mindenkit, hogy amennyiben Sharont bíróság elé merészelnék citálni, azonnal kivonja a NATO főhadiszállást Belgiumból.
Hónapokon belül Bush már a “béke emberének” kente fel Sharont. A felelősségrevonási kísérlet természetes halállal múlt ki.
Sharon büntetlenül úszta meg a tömeggyilkosságért való felelősségét. Akkor is, amikor bebizonyosodott hogy a falangista támadás előestéjén nyilvánosan vádolta a palesztíneket a falangista nagyvezér és miniszterelnök jelölt Bashir Gemayel meggyilkolásáért. Sharon mint tényt közölte a falangistákkal, hogy imádott vezérüket a palesztínek gyilkolták meg. Valóságban egyetlen palesztínnek sem volt semmi köze Gemayel halálához. A felbújtás után beküldte a falangista bandát a menekült táborba gyilkolni. Volt bőr a képén utólag avval védekezni, hogy “sose gondoltam hogy ilyesmit csinálhatnak Chatilában”. Évekkel később derült ki, hogy az életben maradt palesztínek százait összefogdosták a zsidók, hosszasan kihallgatták őket, és utána szépen átadták őket a falangistáknak. Kivétel nélkül mindet meggyilkolták a következő hetek folyamán, nehogy élő tanúja maradhasson a gyalázatnak.
Az arab világban érthetően örökre mint háborús bűnöst tartják számon Sharont. A nyugati világ zöme ugyanezt vallja, leszámítva a Fehér Ház mérhetetlenül gyáva lakóit és a Blair kabinetet. Még a baloldali izraeliták is tisztában vannak Sharon emberiség ellen elkövetett bűneivel. A Sabra és Chatila tömeggyilkosság áldozatai számszerűen több mint a felét teszik ki a WTC 2001-es robbantás áldozatainak. Aki felelős a tömeggyilkosságért az a “béke embere”. A béke embere,aki azt próbálta hazudni, hogy Yasser Arafat és bin Laden egy és ugyanaz a személy. Aki foggal és körömmel ellenezte a NATO koszovói háborúját, mert a koszovói albán autonómia precedenssel szolgálhatott volna a palesztíneknek, hogy követelhessék saját földjükön független autonómiájukat. Sharonnak rémálma volt mindenkor bármilyen béke és egy független, területileg összekötött palesztín állam létrehozása.
2001-es miniszterelnökké választása óta, és speciálisan a gázai szemét lerakodó telepről való kivonulása óta, Sharont propagandista hada igyekezett átfesteni mint pragmatistát, egy új Charles de Gaulle-t! Új pártja is ennek bizonyítékára lett volna hivatott szolgálni. Ténylegesen Sharon az algériai puccsistákhoz hasonlítható leginkább.
A béke embere az egyiptomi béke határozat ellen voksolt 1979-ben. A libanoni visszavonulás ellen 1985-ben. Ellenezte izrael jelenlétét a madridi béke konferencián 1991-ben. Ellenezte as oslói megállapodást 1993-ban. A Hebron egyezség ellen voksolt 1997-ben. Határozottan elítélte az izraeli kivonulást Libanonból 2000-ben. Harmincnégy zsidó kolóniát épített palesztín földön 2002-ig. (ford.megjegyzése:azóta több mint hétszázat). Továbbra is maradt a béke embere aki rendszeresen mint gyilkosokat és terroristákat emlegeti a palesztíneket!
Egy vasárnap délután szól a telefonom. A vonal másik oldalán egy izraeli akivel a Sbarro bombázás után találkoztam, amikor egy zsidó nő visítva gyalázott engem. Külföldi újságírók esetében nem ritkaság az üvöltő gyalázkodás. A telefonáló akkor közbelépett és megvédett engem. Most teára hív meg a Dávid Király szálloda melletti luxus apartmentjébe. Ahogy a csöngőhöz értem, kisült hogy meghívóm rabbi.
Egy nagyon dühös rabbi, mert valaki épp akkor engedte le egyik barátjának mind a négy kerekét a ház alatti parkolóban. Felesége mondja hogy gyorsan dühbe guruló természete van nevét elhallgatni kérő férjének. Nyájas és udvarias házaspárnak tűnnek egészen addig, amig a rabbi nem kezd a palesztínekről beszélni. Akkor hangja egyszerre betölti az apartmentet. Több ízben említi, hogy milyen jó barátja Sharon aki még New Yorkban is meglátogatta.
Férgek, kártékony férgek, ronda állatok ezek a terroristák akiket ki kell húzni patkány üregeikből és agyonverni, hangzik hangos véleménye a palesztín lakósságról. Ha egy követ átdobnak a menekülttáborból, azonnal buldózerekkel kellene földdel egyenlővé tenni az első 20 házat az úton. Ha még egy követ dobnak, a következő 20 házat kellene megsemmisíteni. Igy hamarosan megtanulnák hogy ne dobálózzanak. Megmondom magának, ezek a kövek életveszélyesek. Ha maga követ dobna, én magát azonnal agyonlőném. Nekem ehhez jogom lenne! De miért dobnék én követ egy rabbira? Csak hajtogatja, hogy azért is agyonlőne, ha mégis megtenném. Közlöm vele, hogy ha ő dobna követ és nem lőném le, mert nekem jogomban áll nem lőni. Akkor maga bolond, jön a lenéző és lekezelő válasz.
Hazafelé vezetvén hirtelen rádöbbenek, hogy épp most voltam tanúja az Ó és Újszövetség összeütközésének. A rabbi apjától a szemet szemért, ez esetben 20 házat egy kőért elméletet vette át. Én apámtól a “fordítsd oda másik orcádat” tanultam meg. A judaizmus elkerülhetetlen összecsapása a kereszténységgel. Ha két “ugyanarra a könyvre” felépített vallás tagjai ennyire homlokegyenest ellentétes felfogást vallanak magukénak, csoda-e az alapvetően különböző “könyveken” alapuló zsidó és muzulmán összeférhetetlenség? Békéről szavalnak mindkét oldalon, miközben az egyik oldal disznók és majmok utódainak, a másik féregnek titulálja egymást. Ma sajnos a zsidók között megtalálható ugyanaz az engesztelhetetlen gyűlölet a palesztínekkel szemben, mint amit Sharon mutatott 1982-ben.
2000 szeptemberében Sharon a mohamedánok egyik legszentebb helyére, a jeruzsálemi Temple Mountra, masírozott fel ezer izraeli rendőr kíséretében. Ugyanezt a helyet a zsidók is mint saját legszentebb kegyhelyüket tartják nyilván. A palesztínek nem vették jó néven hogy Sharon csizmája kopog szentélyük felett. Volt képük köveket dobálni, amire válaszként az izraeli orvlövészek tüzet nyitottak. Legalább négy embert megöltek és hatvanhatot megsebesítettek. Yehuda Wilk rendőrfőnök később megerősítette, hogy belelőttek a tömegbe, mert úgy érezték hogy azok “veszélyeztetik tisztjeik biztonságát”?? Ugyanezen a helyen tíz évvel előbb fegyveres izraeli rendőrök tizenkilenct palesztínt öltek meg és száznegyvenet megsebesítettek. Ez az akció akkor majdnem elvesztette az arab országok hozzájárulását Amerika 1991-es Gulf háborújához.
Sharon a legkisebb bűntudatot nem érezte tudatos provokációja miatt. “Az izraeli állam nem engedheti meg hogy izraeli állampolgárok ne látogathassák meg a zsidók szent helyét amikor akarják”, közölte határozott nagy hangon. Azt nem magyarázta meg, hogy miért pont ezt a pillanatot választotta nyílt provokációjára, közvetlen az Osló “béke folyamat” teljes összeomlása után. A kődobálás és lövöldözés terjedt a provokáció után. Egy palesztín rendőr lelőtt egy zsidó katonát és megsebesített egy másikat.
Az incidens egy Oslóban megegyezett palesztín-zsidó vegyes járőrség keretében történt. Sharon rögtön kijelentette, hogy előre kitervelt gyilkosság volt amihez ürügynek használták fel az ő látogatását, pedig ő már nem először látogatta ám a Temple Mountot!!
Jeruzsálem az illuziók városa. Itt Ariel Sharon igér biztonságot és helyette hoz háborút. A fő Ma’le Adumim úton, az illegális izraeli falon belül, a zsidók 160 kmh sebességgel hajtják kocsijaikat. A régi városnegyedben izraeli katonák és palesztín civilek átkozzák kölcsönösen egymást a kevés számú meglepett túrista előtt. Gideon Samet a Ha’aretzben fején találta a szöget amikor azt írta:
“Jeruzsálem úgy néz ki mint Bosnia közvetlen születése előtt. A főutak halál veszélyesek, a külső kerületek olyan kiszolgáltatottak mint a kibutzok voltak az 1950-es években.” Samet persze túloz. A lét sokkal veszélyesebb palesztínek számára mint az izraeliták részére. Terrorizmus, terrorizmus, terrorizmus ismételgetik papagájszerűen naphosszat. Ugyanolyan gyakorta jelenti ki Sharon, hogy addig pedig “béketárgyalás” nem lesz palesztínekkel, amig a terrorizmust teljesen be nem szűntetik. Hogy ki felelős a "terrorizmusért" arról nem szól a fáma.
Gáza olyan mint egy miniatűr Bejrút. Izraeli ostromzár alatt, F-16 bombák robbanásaiban, tankok és hadihajók nehéztüzérségi lövedékeinek szórásában, napi hat órás áramszünettel. Úgy tűnik Sharon és Arafat Gázában újra játssza libanoni harcait. Fontos lenne az elfogulatlanság háború alatt, de Sharon szavai úgy hatnak mint egy öreg és szánalmas film újra meg újra vetítése. Minden reggel felveszem a Jerusalem Post újságot. Ott az első oldalon mindig egy újabb és mégis azonos Sharon kirohanás fogad. PLO rablógyilkosok, Palesztín Authority terroristák, piszkos gyilkos banda.
A 2001-es Amerika ellenes támadást követően Ariel Sharon órák alatt formálta át Izraelt mint Amerika legbiztonságosabb bástyáját a “terror elleni harcban”. Azonnal Arafatra ruházva a “bin Laden palesztín verziója” titulust.
A palesztín öngyilkos merénylők rögtön vérrokonai lettek a 19 arabnak akik eltérítették az amerikai repülőket, annak ellenére hogy egyetlen palesztín nem volt részese az eseményeknek. A Bush által teremtett és ma is serkentett bosszúálló, gyűlölködő és gyanakvó légkörben Izrael amerikai párthívei feljogosítva érezték magukat hogy Izrael ellenségeinek azonnali bűntetését követeljék. Közel kerületek ahhoz, hogy háborús bűnösnek nyilváníttasák ki mindazt aki ellenzi Izrael politikáját. Nathan Lewi, prominenst washingtoni ügyvéd és cionista szószóló például az öngyilkos robbantók családjának kivégzését javasolta! “Ha az öngyilkos merénylők családjának kivégzése megment csak egy zsidó életet, etikailag teljesen elfogadható megölésük” írta a Sh’ma magazínban.
Mikor Sharon nekikezdett “Defensive Shield” (önvédelmi pajzs) operációjának, az ENSZ biztonsági tanácsa a US nyilvánosság előtti közbenjárásával és támogatásával követelte azonnali végetvetését a paleszín területek újra elfoglalásának. Még Bush is látszólag ragaszkodott hozzá, hogy Sharon kövesse “Izrael barátainak” tanácsát és vonuljon vissza. Természetesen egy pillanatig nem gondolta komolyan amit mondott. Elküldte Colin Powell (akkor még) belügyminiszterét “sürgős béke kiküldetésbe” Izraelbe nyolc napra. Pont elég időre számította ki Bush, ami elég lesz Sharon barátjának, hogy befejezze véres kalandját. Feltételezhetően Bush nem volt tisztában avval, hogy az izraeli katonai szakvélemény szerint legalább nyolc hétre volt szükségük hogy befejezzék a palesztínok teljes leverését. Powell sétálgatott hát a Mediterrán környékén, komótosan meglátogatván Morokkót, Spanyolországot, Egyiptomot és Jordániát amig végül visszatért “békét vinni” Izraelbe. Ha a washingtoni tűzoltók ennyi idő alatt érnének el egy tűzhöz, az amerikai fővárosból már régen csak hamu maradt volna. Annyi időt mindenesetre nyert Powell Sharonéknak, hogy a számukra stratégiailag fontos Jenin települést izraeli fenhatóság és tankok alá helyezzék. Kiküldetés sikeresen befejezve – úgy ahogy.
Sharon kíváló tehetsége Amerika megvetésében és lenézésében mindig megalázó volt Washington részére. (ford.megjegyzés: de azért még mindig tűrik a folyamatos megalázást és tovább ajándékozzák a billió dollárokat az őket megvetőknek).
Az 1982-es tömeggyilkosság előtt Reagan speciális kiküldöttje Philip Habib elképesztőnek és felháborítónak tartotta Sharon kíméletlen és kegyetlen bejrúti rombolását. Nem sokkal halála előtt megkérdezték tőle, miért nem állította meg a vérontást? Megmondtam Izraelnek hogy látom ahogy teljesen tönkreteszik a várost szünet nélküli bombázásukkal. Ők csak válaszolgatták, hogy nem, ők azt nem csinálják! Sharont is felhívtam telefonon. Az átkozott ember közölte velem, hogy amit saját szemimmel látok, az nem történik meg! Kitartottam a telefont az ablakon hogy hallhassa a szünet nélküli robbanásokat. Erre nagy szemtelenül csak azt felelte, “micsoda telefon beszélgetést lehet lefolytatni nyitott ablakon keresztül?”
Sharon kétségtelen felelőssége a Sabra és Chatilla tömeggyilkosságokért kellemetlen perceket okozott az izraeli vezetésnek. Annyira féltek hogy nagy vezérüket – Rumsfeld fenyegetései ellenére – háborús bűnökkel vádolhatják, hogy felállították listáját mindazon európai államoknak ahová nem lenne tanácsos Sharonnak betenni a lábát. Európában addigra bevezették a külföldi állampolgárok törvénybe szabott büntetését, külföldön elkövetett bűncselekmények elkövetéséért. Sharon tehát egy ideig nem utazott sehova, de más baja nem történt.
Éva Stern egyike volt azoknak akik igyekeztek megakadályozni dandárparancsnok Amos Yaron, akinek feladata volt 1982-ben biztosítani a falangisták háborítatlan vérengzését Chatilában, katonai attachénak való kinevezését Washingtonba. Az igyekezet persze hiábavaló volt mert a kinevezés megtörtént. Kanada gerincesebb volt, ők eleve elvetették Yaron kinevezésének gondolatát bármilyen diplomáciai állásba. Stern a későbbiekben sikertelenül igyekezett emberjogi szervezeteken keresztül semmisnek nyilvánítani Yaron kinevezését.
A belga kormány megváltoztatta törvényeit és a Sharon elleni vádakat ejtették Rumsfeld beavatkozásának köszönhetően. Rumsfeld aki “teljesen elfogulatlanul” kijelentette 2002-ben, hogy az “izraeli hatalom az elfoglalt területeken a háború eredménye, amit megnyertek”. Feltételezetően a megnyert “háború” mindenre feljogosította azontúl az izraelitákat Rumsfeld szemében.
Mindennek ellenére továbbra is mindenkinek kötelező volt elhinni hogy a korrupt, Parkinson betegségbe szenvedő Arafat volt az oka minden bajnak, a megnyert “háborúnak” is. Arafatot fenyegette rendszeres jelleggel Bush, miközben a palesztíneket bestializálta az izraeli vezetőség. Katonai főmufti Rarael Eytan úgy emlegette a palesztíneket mint “svábbogarak üvegbögrében”. Menachem Begin mint “kétlábú állatokat” becézte a palesztín őslakosságot. A Shas pártvezér aki szerette a palesztín hangyákat pokolba küldeni, viperának mínősítette a palesztín nációt. Ehud Barak 2000-ben krokodiloknak keresztelte el a letiportakat. Moshe Yalon “rákos tünetnek” és a kegyetlen katonai akciót ellenük “kemóterápiának”. Az izraeli túrizmus miniszter Arafatot skorpiónak becézte, Sharon rendszeresen gyilkosnak aki hol Hitlerhez, hol bin Ladenhez hasonlítandó.
Sharonnak főszerepe volt a palesztín image ország-világ előtti bemocskolásában és embertelennek mínősítésében. Elhíresztelt olyan képtelenségeket mint “ a Fatah néha avval büntette a palesztín lakósságot, hogy levágta kezét-lábát hét és nyolc éves gyerekeknek a szüleik előtt”. Természetesen a hazugságnak semmiféle tényleges alapja nem volt, de ha elég embert sikerült meggyőzni vele, az izraeli halál brigádok tevékenysége illegális gyilkosságokból természetes akcióvá vált “ilyen emberek ellen”. A svábbogarat is eltapossuk!
Sharon úgyanúgy mint elődje Meachem Begin, örökön örökké a második világháborúval hasonlította össze az arab-izraeli konfliktust. Amikor 1988-ban a PLO Tunisban elítélendőnek tartotta a “terrorizmust”, Sharon azonnak kontrázott mondván, ez rosszabb mint a francia és angol békítési próbálkozások a világháború előtt! Amikor is a világ azért, hogy megelőzze a háborút “feláldozott egy demokráciát”. (ford. megjegyzése: az nem sül ki a cikkből, hogy melyik demokráciáról beszélt Arik. Ha Lengyelországról amit a nyugat kiárúsított Sztálinnak, akkor csúful melléfogott)
Arafatot mint Hitler reinkarnációját emlegette szüntelen, akinek ugyanannyi vér szárad a kezén és akivel a nyugat egyszerűen nem tárgyalhat!!!
Életében Sharon elérte Arafat bestializálását úgyis mint Hitler és bin Laden egy személyben. Sharon logikája szerint egy palesztín állam mindössze azt jelenthette volna, hogy az ENSZ védőpajzsa mögül “terrorizálnák” Izraelt. Mire megütötte a guta és látszólag halálos ágyán mesterségesen tartják már csak életben, a palesztín állam nem hogy ENSZ protekciót élvezne, de láthatatlanná és nem lézetővé vált. A még megmaradt 15% eredeti palesztín földet is darabonként szaggatják szét a zsidók és kebelezik be újabb és újabb településeikkel és apartheid beton falaikkal.
oooo OOOOOOOO oooo
Ford.megjegyzése. A cikk utolsó lefordítatlan oldalait, melyek a Sharon okozta egyéni tragédiákat részletezik, az alábbi linken lehet elolvasni angolul. http://www.informationclearinghouse.info/article11479.htm
Vajon halála előtt eszébe fog-e jutni Sharonnak bármelyik aljas cselekedete? A menekült tábor védteleinek lemészárlása, a meggyilkolt palesztínek ezrei, az ellopott palesztín földek, a tönkrebombázott városok, a palesztíniai koncentrációs táborok, melyek messze túlhaladnak mindent amit Auschwitz valaha nyújthatott, a kigúnyolt, lenézett de rendszeresen kihasznált amerikai bábjai, világhatalmi ambiciói hullahegyeken keresztülgázolással?
Eszébe fog-e jutni az általa “nagy sikernek” tartott incidens amikor Salah Shehada Hamas vezért támadtatta meg, amikor lemészároltak kilenc gyermeket nyolc felnőtt mellett? A kilenc gyermekből a legfiatalabb két hónapos volt ,amikor egy amerikai F-16 ajándék repülőből egy tonnás bombát dobtak otthonára a bátor izraeli repülők 2002 júliusában?
