Ennek két oka van. Az egyik, hogy még a magát nemzetinek érző és sokszor lelkesedő rétegek sem látják tisztán az agresszor természetét, gonoszságát és azt a tényt, hogy az életünkre tör. Mindig van valami felmentés számukra, s a maffiahatalom által táplált reménytelenségérzet. Ezt a reménytelenségérzetet történelmi tapasztalatok is alátámasztani látszanak

2005.01.03.

Csurka István

Magyar szemmel
– mit lehet és mit kell tenni?

Az előző részben megállapítottuk, s talán bizonyítanunk is sikerült, hogy a magyarság egy körmönfont agresszió áldozata. A magát baloldalinak és liberálisnak mondó maffiahatalom, amely az előző rendszer uralkodó nómenklatúrájából fejlett ki és mostanra elsősorban a nem Tóra-hű cionista s a globalizmusba beleépült zsidók hatalmát jelenti, éppen az általa leigázott szegénységben, nyomorban és tengődésben tartott rétegek szavazatát veszi meg, és ezzel tartja fenn a demokrácia látszatát, viszi a nemzetet a biztos megsemmisülésbe, teszi az országot idegenek új hazájává.

Ennek a maffiahatalomnak a szálláscsináló munkája befejeződött, most már a Gyurcsány-kormánnyal, amely száz százalékig strómankormány, a konkrét hatalomátvétel, az új formájú diktatúra kiépítése van soron.

A nyomor-lakótelepeken élők, a munkanélküliek már számon sem tartott rétege, a kisnyugdíjasok minden érdekérvényesítésére képtelen, az életből kikopó rétegei, a tengődő, tolvajló cigányok minden választáson megvásárolt szavazataival és betelepülő újgazdagok soha sehol számon nem tartott tízezreinek egyre követelőzőbb színrelépéseivel tartja fenn nemzetellenes uralmát ez a réteg, és löki, tolja, taszítja a népet a tömeglétbe, a nemzetet a szakadék felé. A kétpártrendszer is ennek alátámasztására és elburkolására szolgál: időnként - eddig négyévenként - megengedik, hogy a nemzetinek látszó részleg kerüljön kormányra, és vezessen be bizonyos oldásokat, könnyítéseket, de a lényeges dolgokon soha ne változtasson. Ennek a hatalomnak két pillére van: a pénz fölötti rendelkezés, amely a minden ember egzisztenciája fölötti rendelkezésig terjed és a tömegkultúra, a tudatipar az emberek agyának, lelkének kézben tartása és kívülről irányítása.
Állapítsuk meg szerényen, hogy ilyen tökéletesen zárt, leigázó, s olajozottan működő rendszer még nem volt a történelemben. Ehhez képest a bolsevizmus, a sztalinizmus rozoga, a német nácizmus szinte kiscserkész módra idealista volt, nem felmentve természetesen egyiket sem az elkövetett gonoszságok miatt. A kudarcos népszavazás után most úgy látszik, mintha a nemzet két részre volna osztva, de ez csak érzékcsalódás, mert az egész nemzet együtt nézi beletörődve, hogy hogyan veszik el a földjét, hogyan teszik egykor virágzó és milliók számára megélhetést nyújtó mezőgazdaságát tönkre, hogyan foglal el egy törpe kisebbség minden lényeges irányító posztot az élet és a hatalom minden részlegében. Szegény magyarnak, sőt sokszor még egykori középosztálybeli magyarnak születni ma életre szóló büntetés. A tömeg számára pedig egyszerűen nincs felemelkedés. A felső kaszt önmagából választja ki a bankárt, a kormánytagot, az iskolaigazgatót és a színigazgatót és a médiasztárt. Az egyéni felemelkedésnek egyetlen útja van: az árulás és a szolgálat. Ha igazolod odatartozásod és teljesíted az "elvárásokat", kiemelik az aktáidat a nyilvántartásból és hőst is csinálnak belőled, míg a másikat megbélyegzik. A MIÉP-nek és az intézményeinek a története tele van ilyen történésekkel. Az idegen célú üzletiesség ma mindent bekábítószerez. A születő gondolatot gondolatembrió formájában fojtják meg. A magyarság jelenlegi legnagyobb baja, hogy ezt a helyzetet a nemzet egésze tétlenül nézi és még az a nemzetrész sem áll ellen, amelyik nemzetinek és kereszténynek tartja magát, és lényegében véve az is, és szavazataival mindenkor az általa jónak vélt ügyet támogatja.

Állapítsuk meg: sorsunk képtelen tragédiája, pusztulásunk oka, hogy nem állunk ellen az agressziónak. Nem teljesítjük az élet egyik alapvető törvényét, nem küzdünk meg azért, hogy az agresszorral szemben mindenáron, bármi áron, akár véres harc árán is fennmaradjunk.

Ennek két oka van. Az egyik, hogy még a magát nemzetinek érző és sokszor lelkesedő rétegek sem látják tisztán az agresszor természetét, gonoszságát és azt a tényt, hogy az életünkre tör. Mindig van valami felmentés számukra, s a maffiahatalom által táplált reménytelenségérzet. Ezt a reménytelenségérzetet történelmi tapasztalatok is alátámasztani látszanak. Ha tehát arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit lehet és mit kell tenni, először erre a két alapkérdésre kell válaszolni. Egy: tudatosítsa magában a nemzet megmaradt magyar és keresztény fele, hogy a nemzet egy körmönfont agresszió áldozata és az egész hatalmat mindenestül tekintse agresszornak. Pontosan ugyanúgy, ahogy a bevonuló német csapatokat agresszornak tekintették a legjobbak 1944. március 19-étől kezdve, vagy ahogy mi, magyar fiatalok, munkások, munkástanácsok, forradalmi bizottsági emberek agresszornak tekintettük a bevonuló szovjet tankok hátán érkező Kádár-garnitúrát. Lássuk be végre, hogy csak a körülmények, a színek és a hangulatok mások, de a lényeg ugyanaz: agresszió áldozatai vagyunk, és ellen kell állnunk, kerül, amibe kerül. Mostantól nincs bratyizás, komázás, kompromiszszum az agresszorral. A másik kérdésre adható válasz nehezebb, csavarosabb. A túlerő velünk szemben kétségtelen, bármikor eltaposhat, de még eddig egyetlen nemzetet sem sikerült eltaposnia. Csak azokat szünteti meg, amelyek nem állnak ellen. Még vannak palesztinok. Irakban lényegében véve megverték az amerikai-
izraeli betolakodókat. Mi pedig, magyarok azért jutottunk ebbe a szégyenletes helyzetbe, mert halogattuk és halogatjuk az ellenállást. Mert nem kezdtük el, még részlegesen sem. Az ellenállás nincs elhatározva, sem személyesen, sem kollektívan. Csak látszatellenállások vannak, sok-sok pótcselekvés és mentségkeresés, felmentés. Nem lehet fejjel a falnak menni, és nem szabad azt képzelni, hogy az ellenállás egyetlen nagy ütésből áll, amellyel leterítjük a globalizmust, és a magyarországi helyhatóságot. Az ellenállás kis lépésekből tevődik össze. És mindenképpen célszerű lépéssel, visszaütéssel kezdődik.

Az ellenállást nem szabad a létfenntartás és a családfenntartás ellenpontjává megtenni. Először is azért, mert nem az. Számos hitét, elkötelezettségét bátran és önérzetesen vállaló nagycsalád, keresztény férfi és nő él közöttünk, akiről a liberális hatalom jól tudja, hogy kicsoda és hol áll, és ha küszködve is, megél és megmarad gerincesnek. A beilleszke-dés, önfeladás többnyire pluszjuttatásokért, a meggazdagodásért történik.

Mindazonáltal előbb ellenálló közösséget, közösségeket kell alakítani, minél nagyobb tömegdemonstrációkat kell szervezni, mert minél nagyobb az ellenük fellépők tábora, minél szorosabbra zár a hadrendje, annál tehetetlenebbek vele szemben. Mindenkit meg kell védeni, minden sérelmet fel kell tárni, minden megaláztatást vissza kell utasítani és mindenért vissza kell ütni. Semmi sem maradhat elszámolatlanul. Pontosan kell tudnunk, hogy milyen, honnan ered és mi a célja az ellenünk irányuló agressziónak. Bennünket nem külső, katonai agresszió fenyeget, hanem belső, velünk egy nyelvet - még ha szándékosan rontottan is - beszélő vezetési, uralmi agresszió fenyeget, egy törpe kisebbség idegen megbízást teljesítő, "fajtársi" - Konrád Lorenz kifejezésével élve - agressziója él és gyötör. Amikor az oroszlán megfogja, megöli és megeszi az antilopot, az akármennyire véres látvány, nem agresszió, hanem a természet rendje, és valamiképpen a természet nagy szelekciós rendjébe is beleilleszkedik, mivel az oroszlánok először a gyengébb, betegebb, valamiképpen lemaradó antilopokat eszik meg, s maga a csorda szívósan védekezik. Amikor egy hálózat, egy érdekszövetség és egy magyar kormány, mint a Gyurcsány-kormány is, kiárusítja a termőföldet, és idegenek kezére játssza, amikor elsorvasztja a kultúráját, keresztény iskolarendszerét, megszállja a tömegtájékoztatást és a nép természetétől idegen szokásokat terjeszt erőszakosan, amikor egy akármilyen, rendszerint idegen tulajdonú cég az alkalmazás feltételévé teszi, hogy az asszony ne szüljön gyermeket, akkor az belső, életveszélyes fajtatársi agresszió, amely ellen szívósabban, keményebben kell védekezni, mint akármi ellen.

A magyarság ezzel szemben szinte példa nélkül álló módon azzal tűnik ki, hogy úgyszólván semmilyen mértékben nem védekezik ez ellen az agresszió ellen. Ellenállás nélkül nyújtja át javait ennek az agresszornak, aki egyébként a haladás bajnokának tüntetni fel magát.

Gyurcsány fajtatársat csak azért elfogadni miniszterelnöknek, mert fehér ember - fajtatárs -, a magyar történelem olyan képtelenségei közé tartozik, mint amikor Rá-kosi Rosenfeld Mátyás volt "a magyar nép bölcs apjaként" elismerve. Az uralkodó elit egy nem létező külső katonai agresszió ellen ígér nekünk védelmet, hogy védtelenné tegyen a saját belső fajtársi agressziójával szemben. Ezt kell látnunk. Nem szabad tovább demokráciát játszani, mert nincs demokrácia. Vegyünk egy egyszerű példát. Az egyik magyarországi egyház a Soros Alapítvány által támogatott Hit Gyülekezete tulajdonában és ezzel a legagreszszívabb zsidó vezetés alatt álló ATV-ben minden hétfő este fut egy "újságíró klub" című beszélgetőműsor, amelyet három volt pártállami ember és egy fiatalabb süvölvény-cionista ad elő. A három pártállami közül kettő a régi rendszerben külföldi tudósító volt New Yorkban, és másutt már a '70-es, '80-as években dollárban kapta szolgálataiért a fizetését, és ahogy az akkoriban elő volt írva, készségesen adagolta jelentéseit a KGB-nek vagy a Magyar Titkosszolgálatnak, illetve valószínűleg a Moszadnak is. Ez a két alak, kiegészülve Mészárossal, az aczéli évek színikritikusával, minden magyar drámakezdeményezés ellenségével, egy másképpen fertőző alakkal a kormányfőjük pápai kihallgatásának kapcsán az egyház politikai szerepvállalásának helytelenségéről cserélt eszmét, szidalmazta a keresztény egyházakat, követelte a szekularizációt, és elegánsan megfeledkezett arról, hogy egy egyház által birtokolt tévében beszél, és a legvadabb kormánypárti, baloldali liberális, és mondjuk ki, zsidó politikát adja elő. De mi bajuk lett? Kiszolgálták őket másnap a büfében? Kaptak kenyeret, ha véletlenül lementek a pékhez? Nem köpték szemen az utcán? Nem, mindez nem történt meg, sőt mindezt az egyszerű ember számára horribilis fizetésekért teszik. Avar János ezenkívül főszerkesztő, Bolgár György rádiót vezet, egy másik magánrádiót, miután a közszolgálatiból fenti körülmények miatt távoznia kellett, eliszkolva az átvilágítás elől, és Mészáros is állandó munkatársa a 168 Órának, és neki magának is van műsora az ATV-ben más estéken.

Uralkodnak a közvélemény egy része fölött. Két volt külföldi tudósító, akik a Grósz-Kádár-Aczél-Brezsnyev-Gorbacsov-korszakban minden követelménynek megfeleltek. Ma döntő befolyással vannak a nyugdíjasok egy részére, azokra elsősorban, akiknek nincsen pénzük gázszámlára, és többek közt nekik is köszönhetően mások nem tudnak a földből megélni.

Ezek mindig annyi gázkompenzációra kijelölt, de abban nem részesülő szavazatot szereznek a földeladók pártjának, amennyi a betolakodók érdekeinek megfelel. Ez kétségtelenül agresszió. Ravasz, körmönfont, nem is mindig harapó, sokszor csak majszolgató, mérgező és altató agresszió. Ők is fehérek. Fajtatársak, de nem nemzettársak. De miért tűri a magyar középosztály, a polgári körök hálózata, a MIÉP és a Magyar Út Körök Mozgalom ezt az agressziót? Ezek az emberek folyamatosan hazudnak, és következetesen rágalmazzák a magyarságot, becsmérlik az ellenzéket. És ezért még milliókat is felvesznek. Miért? Hogyan lehet ez? Ez a demokrácia? Nem! Ez agresszió! A legnagyobb baj mégis az, hogy erre az agresszióra nincs méltó válasz. Amint látják, sem magam, sem az általam vezetett szervezeteket nem akarom kivonni a felelősségből. Tárgyilagosan meg kell azonban állapítanunk, hogy minden szinten a politikai életben maradásunkért küzdünk és ebben a saját oldalunkon sincs szövetségesünk, csak ellenségünk. Fajtatársaink elnézik, hogy bennünket kirekesszenek, elhallgassanak és pocskondiázzanak, miközben elismerik, hogy igazunk van, és gondolatainkat szépen átveszik. Bennünket agresszió ér innen is, belülről is. De sebaj, ha ennek az volna az eredménye, hogy a tőlünk elszívott erőket is az agresszió kivédésére és ellenállásra használnánk fel, elviselnénk. De nincs ellenállás. Csak leszerelés van. Hadd folytassam az ATV-vel. A három cion-bölcs aktuális talmudizációja után Németh Péter műsora következett. A lapkiadó vállalat egykori oszlopa, a Magyar Hírlap párttitkára, a volt sportújságíró, aki jelenleg a Népszava főszerkesztője - mi lenne? - a költségvetés elfogadását használta föl arra, hogy bizonyítsa magyarellenes, Gyurcsány-fajtatárs iránti rokonszenvét.

Behívta a Fővárosi Közgyűlés négy frakciójának vezetőjét, de a MIÉP-et kihagyta. Helyette a választásokon önállóan nem is indult MDF-et hívta be, és ezzel természetesen megüzente országnak, világnak, hogy lám, a MIÉP nem létezik. Németh Péter már csak ilyen, de nem az a baj, hanem az, hogy senki nem tiltakozott. Sem a Fidesz, sem az MDF, senki.

Nem szóltak, hogy van ám köztünk még egy szabályszerűen megválasztott társaság, minden közgyűlésen hallatják a hangjukat, bizottságokat is vezetnek, szavaznak, döntenek, ellenzékben vannak. Hol vannak? Senki nem kérdezte meg Németh Pétertől, aki ilyenformán röhögött a markába. Megint jól kitolt az antiszemitákkal. De vajon csak azokkal-e? - vagy inkább az egész magyarsággal? Mert őt aztán más nem érdekli. Ütéseit látszólag az antiszemitákra méri, de valójában az egész magyarságra lődözi ki mérgezett nyilait. Még szerencse, hogy ilyen tehetségtelen nyilazó. Ez a következő tétel, amiről beszélni kell: a kontraszelekció. A magyarság voltaképpen egy igen tehetségtelen, akarnok, műveletlen bandát tűr el maga fölött, akik magukat nevezték ki zseninek, szürkeállománynak, de nem értenek semmihez, csak a sötét hazudozáshoz. Képtelenség, hogy a magyarság eltűrje, hogy képzetlen fajankók vezessék, legyenek miniszterek és intézményvezetők, paprikajancsik és paprikavizsgálók, orvosok helyett felcserek döntsenek, hogy szellemi törpebirtokosok irányítsanak egész szakmákat választott testületek helyett.

Amikor az alsólipótvárosi zsúrfiú kijelentette, hogy ötszázezer magyar kistermelőre nincs szükség, nekik el kell hagyniok a pályát, azt lehetett hinni, hogy vége a karrierjének. De nem. Akkor kezdődött. Ez a baj. Ennek kell véget vetni. Ellenállás! Ez a jövő egyetlen teendője.

Folyamatosan tüntetni kell a tévék ellen, főként az említett galádok ellen, egy perc lélegzetvételnyi szünetet nem lehet hagyni, a hazudós gazembereknek reggeltől estig a nyakukon kell lenni és nem szabad hagyni, hogy felemeljék a gázt, a villanyt, a közlekedést. Mindenki tartsa vissza a pénzt. Senki ne fogjon kezet velük, bojkottálni kell a műsoraikat és össze kell fogni ellenük. Van ezen kívül még néhány egészen gyakorlati teendő. Minden 2005-ös gazdatüntetést a lehető legszélesebb polgári támogatásban kell részesíteni, nagy tömegdemonstrációvá fejleszteni, és egyszersmind befejezni a félpályás útlezárások semmire sem jó szokását. Ma már úgy mondják be a félpályás útlezárásokat a rádiók és a tévék, mint a vízállásjelentést. Csak a valódi tiltakozás és a valódi parasztfelkelés íze veszett ki belőle. Ha egészpályás lezárásra nincs erő, akkor inkább ne legyen semmi, de senki ne nyugtassa meg a lelkiismeretét, hogy félpályát lezáratott néhány gazdával, valamelyik félreeső mellékúton. Az az ok, amiért egészpályás blokádokat kell szervezni, nagyobb indokoltságú, igazabb, mint a taxisblokád volt. A következő tétele az ellenállásnak a köztársasági elnök esedékes választása. Ez az alkotmány szerint az országgyűlés feladata és kötelessége. A szocialisták már talán tudják is, hogy melyik liberálisukat akarják megválasztani. Tavasszal majd elkezdik a nevek szondáztatását, és megpróbálják a Fideszt is megnyerni, vagy legalább az MDF maradékát az ügynek. A társadalom most még valószínűleg nincs tisztában az elnökválasztás jelentőségével. A szocialisták a szabad demokratákkal együtt arra készülnek, hogy ha netán vesztenek, akkor is legyen még négy évig egy most párton felülinek és egyedül alkalmasnak kikiálltot emberük, aki Göncz Árpádhoz hasonlóan nekik dolgozik. Fékez, betart és akadályozza a nemzeti kibontakozást, ha egyáltalán erre a Fidesz valamilyen mértékben mégis sort akarna keríteni. Egy biztonsági fék lenne az új elnök. Mindegy, hogy ki. Aki ma a népszavazás után, a keresztény egyházakkal szembeni fellépés után elvállalja a szocik és az SZDSZ jelöltségét, az nem lehet a Magyar Köztársaság elnöke. Az ellen már az első meghirdetésre százezreket kell az utcára vezényelni, és le kell leplezni, akárki is. Legyen 2005 az ellenállás éve. Természetesen a népi találékonyság még sok más ellenállási formát is kitalálhat. Mindegyiket mérlegelni kell, és a jókat, az ütőseket meg kell valósítani. Végül egyet kell mindenképpen elhatározni és megtenni. Ezt még forradalom nélkül és a jelenleg mély apátia körülményei között is el lehet kezdeni, s ez a magyar-magyar közötti szolidaritás kifejlesztése. Célzottan és bevallottan magyar alapon.

Azért vagyok vele szolidáris, mert magyar és keresztény. Vállalva, hogy akinek ez az uralmi érdekét sérti, az erre rá fogja: nacionalizmus. Na, és? Az. A népszavazás eredménytelensége és kudarca csak úgy volt lehetséges, hogy nem csupán a határon kívüli, hanem a belföldi magyarok között sincs magyar alapú szolidaritás.

A majdnem 200 éve tartó liberális nyomás a beözönlött zsidók csendes, majd erőszakos hatalomátvétele, a Rákosi és Kádár-Aczél rendszer magyarellenessége kiölte a népből az összetartozás érzését, tömeget csinált belőle, és most Ron Werberéknek nincs más dolguk, mint szüretelni. De ha van, és talán van még egy kicsiny mag, magyar mag, akkor az elkezdheti a szolidaritás szigeteinek létrehozásást, és később a szigetek összekötését, és a magyar alapú ellenállás szívós megszervezését. Mindenféle pótcselekvést sürgősen abba kell hagyni.

Nem azt kell megtenni, nem azt kell kimondani, amit még nem tiltanak, hanem azt kell kimondani, amit tiltanak, és azt kell megszervezni, amit nem engednek.

A Fidesz legnagyobb hibája, hogy a polgári közepet ebbe a pótcselekvéses irányába, az engedélyezett, valójában még liberális - csak másképpen az - mezőkbe vezette el. Adjatok helyet nekünk is, mert mi is liberálisok vagyunk, csak egy kicsit nemzetiek is. Ez zene füleikbe. Ez az, amit ők akarnak. Amíg a magyar ilyen szelíd, mindenét elveszik, és elválasztják a testvérétől.

Agresszióval állunk szemben. Az agreszszort meg kell fékezni, ki kell verni a hazából, az élettérből. Egyszerre nem lehet. De abbahagyni sem. Feladni sem. Ellen kell állni. Végre.