Téma: Mit mondanánk,mit tennénk a Fidesz politikusai helyében
|
schwäbisch |
2006. július 10. 22:54 | Sorszám: 532 |
Nézz körül a nagykoalás MR-ban, ahol a Fidesz összeborult a szoclibbel, aztán menj a meaculpába.
|
|
schwäbisch |
2006. július 10. 22:12 | Sorszám: 529 |
Nem érted meg, hogy eleve kontraszelektált hitványakkal semmi esély javítani. El kell felejteni a Fideszt, nem szabad rá többet voksolni és akkor majd eltűnnek az ilyenfélék.
|
|
schwäbisch |
2006. július 09. 16:09 | Sorszám: 524 |
Ilyen embereket alkalmaztak 10-15 évig. A végén még megérjük, hogy a fidesz frakcióból szivárognak vissza az mdf-hez. Fordított előjellel a korábbi évekhez képest. Ha már kevés lesz a zsozsó egy napon, sokan megteszik szerintem, a parlamenti pártok közt nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, csak felszíni anyázás van. A Fidesz sajtósa Dávid Ibolyához igazolt 2006-07-09. 14:27:57 Fekete Zoltán lesz hétfőtől az MDF sajtóirodájának vezetője – jelentette be a párt. Közleményében az MDF – indoklás, további részletek közlése nélkül – azt írta, hogy „a Magyar Demokrata Fórum sajtóirodájának vezetői feladatait 2006. július 10-től Fekete Zoltán látja el". Fekete Zoltán – aki hosszú évek után idén februárban távozott a Fidesz kommunikációs igazgatói posztjáról, amikor átalakult a párt kommunikációs stábja – kinevezésével kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni. Szép Zsuzsa, az MDF volt sajtófőnöke távozásának okáról annyit közölt: átalakul a párt központi kommunikációja, így „az én szerepem véget ért" (mti)
|
|
schwäbisch |
2006. július 04. 18:00 | Sorszám: 493 |
Ostobaság. Berlusconi nem szégyenlette az elmúlt években minden választás előtt sz9vetségre lépni valamennyi jobboldali párttal, köztük az 1%-os, szimpatikus Mussolini féle újfasikkal sem. Nem beolvasztást, hanem képviselőjelölti helyeket ajánlott a kialkudott arányban. Nem is veszett el voks (még ha persze az olasz rendszer más is, de ha Fidesz módra viselkedik, elveszik sok százalék), egyszer nyert, egyzer éppen hogy vesztett. De azóta is csalást emleget és közölte, ha minden közpozícióból kiszorítják a jobboldalt, minden eszközt bevet - beleértve a sztrájkot és az adófizetés bojkottját - a balos kormány megbuktatására.
|
|
schwäbisch |
2006. július 02. 19:46 | Sorszám: 447 |
Igazad van, rendeletileg be kell tiltani a Fideszen kívüli jobboldali pártokat. Ezek a szélsőségesek nem hajlandóak ingyen főbe lőni magukat. Fidesz meg, jó és nemes, még csak kétszer bukott hatalmasat ugyanazon taktikával: radikális szavazat kell, ellenszolgáltatás és szövetség persze nincs. A maszop ugye "ingyér" támogatja Demszkijt.
|
|
schwäbisch |
2006. július 02. 02:39 | Sorszám: 422 |
Visszakérdezek: hallottad valaha, hogy a kollaboráns Fidesz egyszer is keményen felszólalt volna és a buzikiállítás betiltását követelte volna? Ahogy azt a valódi európai jobboldal teszi? Lófaxt. Ez pedig burkolt támogatása a Gay Pride-nak.
|
|
schwäbisch |
2006. július 02. 02:36 | Sorszám: 421 |
Ez igaz, de minden más aljasságban részt vettek. 94-ben pl Vitya választási együttműködésben indult Petővel és a komcsi-hitgyülis Agrárszövetséggel.
|
|
schwäbisch |
2006. június 29. 17:02 | Sorszám: 399 |
http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=5&HirID=3828 A jobboldalon nagyon sokan úgy érzik, hogy nincs ellenzék. És abban is igaza van, hogy az ellenzék „a centrumpolitikát összetévesztette a túlzottan mérsékelt, visszafogott, sõt puhány politikával, mely a politikai ellenfelét akkor is kíméli, amikor a legkeményebben támadnia kellene. Lovas Fricznek Tisztelt Fricz Tamás! Úgy látszik, kezd végre meghonosodni az a gyakorlat, hogy a politikai jobboldal hibáinak kritikus elemzése a jobboldali médiumokban nem árt a jobboldalnak és nem hogy gyõzelmi esélyeit csökkentené, hanem – ellenkezõleg – azokat növeli. A Magyar Nemzet múlt hét végi számában megjelent egyoldalas elemzése ennek talán egyik legjobb példája. Remélem, hogy egyre fogy nálunk azoknak a száma, akik az ilyen elemzéseket – amelyek más országokban teljesen természetesek – „támadásnak” minõsítik, Önt pedig „rombolónak”, „destruktívnak”, a „másik oldal emberének”, akit „küldtek”. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a jobboldal nagyrészt azért is tart ott, ahol tart, mert egy része kétfajta magatartást ismer csak: a kritikátlan imádatot és csápolást, majd a sorscsapásként felfogott helyzet okozta letargiát. Ön azt írja: „De, barátaim, nem fog semmilyen társadalmi mozgás elindulni, mert Magyarországon semmilyen felháborító eseményre sem indul meg semmilyen társadalmi mozgás. És, barátaim, az ellenzék sem fog komolyan és határozottan fellépni a kormányzattal szemben, mert jelenleg Magyarországon nincs semmilyen határozott és ütõképes ellenzék”. Megdöbbentõ, hogy Tamás Gáspár Miklós – aki noha nagyon sokszor engedi meg magának, hogy õszinte legyen, azt tudja, meddig mehet el, ha nem akarja elveszíteni következõ ösztöndíját – ugyanezt mondja, vagyis hogy most nincs ellenzék. Igen, Önnek igaza van: a jobboldalon nagyon sokan úgy érzik, hogy nincs ellenzék. És abban is igaza van, hogy az ellenzék „a centrumpolitikát összetévesztette a túlzottan mérsékelt, visszafogott, sõt puhány politikával, mely a politikai ellenfelét akkor is kíméli, amikor a legkeményebben támadnia kellene. Azt hitték a Fidesz vezetõi, hogy akkor válnak népszerûvé a középen álló vagy baloldali szavazók körében, ha a szocialistákat és a szabad demokratákat nem támadják vehemensen, ha félreértelmezett ’úriember’ módra ’elnézik’ nekik a legnagyobb vétségeiket is, ezzel bizonyítva ’toleranciájukat’ és ’mérsékeltségüket’. Tudja, igazán jól esik, hogy végre már egyre több helyen olvashatóak az ilyen kritikák. Az eddig még jobban esett volna, ha e puhaság megszüntetésének követelésével lett volna tele a jobboldali sajtó az elmúlt években; ha e hangok nem csak elvétve bukkantak volna fel. Ami kevéssé volt érthetõ, hiszen, mint írja: „Ám ami ennél is rosszabb, hogy ez a simulékony, sokszor határozatlan és puhány ’szalonellenzékiség’ a saját tábor jelentõs része számára is kiábrándító volt, amit jómagam a polgári köröknél tartott elõadásaim során már másfél-két éve pontosan érzékeltem”. Be kell vallanom Önnek: én ezt még Önnél is jóval korábban „érzékeltem” elõadásaimkor. Míg azt viszont egyáltalában nem tapasztaltam, hogy a polgári körök legjobbjaiból megkezdõdött volna egy új politikai elit kiválasztása a régi, megfáradt, a képernyõn nem egyszer temetkezési vállalkozók auráját sugárzó politikusok leváltására. Tökéletesen egyetértek azzal is, hogy – írja az elõbb idézett mondata után – „Nem tudom, hogy errõl mit tudtak vagy mit akartak tudni a Fidesz vezetõi, egy biztos, hogy a Fidesz ezzel a politikájával sem középrõl, sem balról nem szerzett szavazatokat, viszont legalább a jobboldali, hûséges szavazókat is elbizonytalanította, a radikális jobboldali szavazókat pedig egyértelmûen elfordította a Fidesztõl”. Abban is teljesen igaza van, hogy az ellenzék vezetõ pártjának nem sikerült megszólítani a „lakótelepi átlagembereket, a fiatalságot és a vidéken élõket” és hogy Ön teljesen elhibázottnak tartja azt a koncepciót, amely szerint a Fidesznek egymagában kell képviselnie a teljes jobboldali politikai palettát, mert – mint briliánsan kifejti – „a jobboldalon negyven-ötven év diktatúra után természetes módon keltek életre különféle politikai irányzatok és ideológiák, ezeknek egy friss demokráciában idõt kell adni arra, hogy kiforrják magukat, s nem pedig arra kell törekedni, hogy már a kezdeti idõkben integráljuk õket egyetlen politikai pártba”. Másrészt pedig, mint írja e koncepció gyakorlati oldaláról, „az európai példák éppen az ellenkezõjére intenek: a jobboldal általában ott tud hatalomra jutni, ahol tagolt, ahol többféle irányzatra szavazhatnak a választók, s ezek végül összefognak, és koalíciót alkotnak. (Gondoljunk például a lengyel jobboldalra.)” Egyébként zárójeles, utolsó mondatáért külön elismerés Önnek, hiszen ez mutatja: nem zavarja, hogy netán Önt is „szélsõségesnek” nevezzék azért, mert– teljesen helyesen – sokkal fontosabbnak tartja a jobboldal gyõzelmét annál, mintsem hogy együtt fanyalogjon azokkal, akiknek nem tetszenek a lengyel koalíció radikálisabb pártjai. Elemzésében – amelyet tanítani kellene – egyetlen egy véleményével nem értek egyet. Ön azt írja, hogy az „õshiba” a Medgyessy-Gyurcsány váltás volt, amikor a Fidesz nem követelte – az alkotmányosság jogán is – az új választások kiírását. Nekem meggyõzõdésem, hogy az „õshiba” a 2002-es választáson történt, amikor a Fidesz nem karolta fel a jobboldali választók azon, gyakorlatilag egyetemes követelését, hogy az elsõ forduló csalásait tárják fel és a szavazatokat számlálják újra, hanem azonnal bejelentette a koalíció csalással elért választási gyõzelmének elismerését. Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy az SZDSZ és az MSZP által olyannyira megszeretett, korábban sajtójukban szélsõjobboldalinak nevezett Berlusconi volt olasz miniszterelnök vagy az MSZP/SZDSZ-es tantételek szerint szélsõjobboldali Bush amerikai elnök egészen másként viselkedett volna ugyanilyen helyzetben. Mint ahogy viselkedtek is. És ha EZ az „õshiba” nem következik be, akkor ma Magyarország nem lenne minden tekintetben csõdtömeg.
|
|
schwäbisch |
2006. június 29. 10:51 | Sorszám: 396 |
Ha nem vetted volna észre, minden alkalommal arról beszélek, hogy a jobbos média ne legyen pártmédia. Jelenleg azonban az, nagyon durva kézi vezérléssel.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 23:45 | Sorszám: 391 |
http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=7&HirID=3187 Egy másik Egei cikk, aktív a család. A jobboldal szürrealizmusa - bírálat jobbról 2006-06-06. 16:39:55 Jobbra, balra, egyenesen... hátra? A magyar jobboldalnak már gyakorlata van a választási vereségek elõidézésében, elviselésében és megmagyarázásában. A felelõsség el- és áthárításának nagy mûvészei õk. Legutóbb a média és a pénz gyõzte le õket. 2002-ben a média és a mozgósítás hiánya. A Fidesz szerint. A stratégia és a kampány szinte hibátlan volt, a holdudvarhoz tartozók pedig úgyszólván zseniálisak. Ezért aztán távoznia sem kellett senkinek. Készül az új Szent István Terv, és lesz újabb társadalmi konzultáció, ahol a nép egyszerû gyermekei (=az emberek) elmondhatják, hogy mit hallottak a szomszédtól. A Professzorok Batthyány Köre, a Nemzeti Kör és a Professzorok Nemzeti Köre ismét hitet tesz a polgári demokrácia és a professzorok pénzosztó és érvényesülési mechanizmusai mellett. A bátrabbak félig-meddig még Orbán mellett is kiállnak. Persze csak óvatosan. Ahogy akadémikusokhoz illik. Visszafogottan, mérsékelten. Solymosi Frigyest nem szabad ingerelni. Õ is akadémikus. Elõbb-utóbb Krausz Tamás is az lesz. Meg a Hiller Pisti. Ha visszatér az egyetemre…
Közben a volt bolsik meg a libsik újraosztják maguk között a szerepeket, és gátlástanul lopnak, csalnak és hazudoznak tovább. A baloldali „értelmiségi csõcselék” meg tovább szolgál. És senkikbõl példaképeket gyárt. Sajnos Orbán Viktor még nem vette észre, hogy véget ért a kampány. Elfelejtett átöltözni, így aztán még mindig a kádári, vidéki kisemberek divatjára emlékeztetõ jelmezt hord: nyilván ez hivatott kifejezni a Fidesz szövetségbe forrt szociális érzékenységét a traktoristákkal. És erõsíteni azokat a populista, demagóg ígéreteket, amelyeket a bizonytalan és a kádárista, baloldali szavazók megnyerésére talált ki a Fidesz csavaros eszû kampánystábja. Habonyék mindenkinek mondani akartak valami elfogadhatót. Ezért került kissé háttérbe a nemzet, a család, a rend, a nemzeti kultúra és a határon kívüli magyarok ügye. Végül is tényleg fontosabb a nagy nemzeti összeborulás sürgetése, továbbá a cirkuszjegy és a sör ára, meg a Jobbik kiszorítása. A gáz-ár-e-me-lés-rõl nem is beszélve. Bonyolult szerkezet a magyar. Mindenesetre jó volt olvasni Bayer Zsolt gazdákhoz írt verses intelmeit, meg az otthonmaradó elsõ szavazókhoz intézett forradalomra szóló felhívását. De a Viktorhoz meg a Janóhoz és a Lacihoz írt hûségnyilatkozatáról se feledkezzünk meg. Igaz, ez utóbbi a bukás után jelent meg, de nyilván erõt ad a Fidesz vezetõinek, hogy a Népszabadság és a 168 Óra egykori fõmunkatársa ilyen pénztelen idõkben is kitart mellettük. És sosem fogja megkérdezni tõlük: ezt miért csesztétek el ennyire, fiúk? A Hír Tv-ben régi kedvencünk és oktatónk Tõkéczki „professzor” történelmi felismerésre jutott. Rájött, hogy a média és a kommunisták az okai a nem várt istentelen vereségnek. A bonyolultabb összefüggések feltárásában nyilván segítségére lesz a maoista Malgot István, akivel egy polgári körben voltak vagy vannak, valamint Hegedûs Zsuzsa, a Tégy a gyûlölet ellen! mozgalom egykori alapítója, akire legutóbb, mint komoly tekintélyre hivatkozott is. Hegedûs korábban aktív szerepet játszott a jobboldal elleni gyûlöletkeltésben. Tõkéczki és Hegedûs még az átkosban a szovjetbarát emberarcút szolgálták, Malgot meg valósággal rajongott a mindenkori baloldalért. Tõkéczki nagyszerû társra lelt az evangélium szerint élõ Hankiss Ágnesben, aki - apjától, Erdõs Pétertõl örökölt abszolút zenei hallását kihasználva - továbbra is a hálózat mindenhatóságában hisz, hisz a kommunistákról õ már régóta tudja, mily gonoszok is azok valójában. Már a zsidó gnosztikusok is megmondták… Maradva a szalonjobboldal televíziójánál: élvezet nézni - Stumpf István gyenge lenyomatát - a teljesen jelentéktelen Giró-Szász Andrást, valamint az SZDSZ-es szellemiségû Somogyi Zoltánt, aki a Political Capital vezéregyénisége. Õk tökéletes harmóniában, hetente ellátják semmitmondó, közhelyes mondatokkal a kitartó érdeklõdõket. De láttuk itt a nagy szerver-szakértõ hírében álló Rogán Tónit, a sokat handabandázó álradikális Kövér Lacit és sok jeles férfiút, ahogyan igazi hõsként ütötték-vágták a stúdióban az ellent. Csermely meg Bayer homlokot ráncolt, krákogott, fújtatott és egyet értõen bólogatott. De a legjobb a Deutsch-Für Tomi volt. Õ elõzõleg egyetértett Havas Henrik „tanár úrral” abban, hogy a Magyar Nemzettõl, a Demokratától meg a Hír Tv-tõl rendes embernek hányingere van. Ezt követõen bement a Hír Tv-be, ahol a Magyar Nemzet két fõmunkatársa faggatta a nõk bálványát, a megnyerõ Tomit. Hiába volt mindenkinek hányingere, az igazán bátor Csermely és Bayer nem kérdezte meg a Tomitól hogy, hogyan érzi magát. Nincs-e hányingere a magyar jobboldaltól? De láttuk Schmidt Máriát is, aki derekasan küzdött Magyar Bálint jó híréért, akit az úgynevezett demokratikus ellenzék emblematikus figurájának nevezett, akitõl most a gonosz Gyurcsány elvette az oktatási tárcát. Szó mi szó: kinek mi tetszik. A jobboldalon eddig sokan azt hitték, hogy még soha nem volt ennyire kártékony és magyarellenes minisztere az oktatási tárcának, mint ez a csak nevében Magyar. De Schmidt Mária most kiesett játszott szerepébõl és nyilvánosan sajnálta ezt a derék SZDSZ-est, az egykori „ellenzékit”. Mi erre nem vagyunk képesek. Mi az elárult és cserbenhagyott igazi jobboldaliakat sajnáljuk. Azokat, akik nem akarnak „alkotó ellenzék” lenni, mert tudják, hogy az adott viszonyok között ez árulást jelent. Mint ahogy a Fidesz többször elárulta a magyarság ügyét. Legutóbb 2005. szeptember 26-án, amikor feltétel nélkül támogatták Románia EU-csatlakozását. Emiatt szegény Kövér Lacit - aki a kommunisták egyébként indokolt szidásában a jobbak közé tartozik - kifütyülték egy vidéki jobboldali fórumon. Nem kellene a fideszeseknek Trianonról szónokolni. Kivonulni sem kellett volna. Jobb lenne, ha fejüket lehajtva csendben szégyellnék magukat. És közben azon gondolkodnának, hogy a baloldali liberálisok szellemi bohóca mit keresett az általuk felügyelt televízióban? Hogyan fordulhat elõ, hogy Tamás Gáspár Miklós maoista-leninista-anarchista-keresztyén-konzervatív-cionista-antiglobalista filozófus egy Orbán Viktortól kölcsönkért zakóban a Hír Tv-ben fejtheti ki zavaros gondolatait, a vereség hatása alatt lévõ jobboldali nézõknek? Vagy ezek már a különbözõ irányultságú liberálisok összefogásának a jelei? Megjelennek nálunk is a neokonok? Ráadásul ugyanolyan képmutatók lesznek, mint a Lovas István által többször bemutatott amerikai neokonzervatívok? A jobboldal egy része visszatér a liberalizmus kifizetõdõ útjára? Ha igen, akkor a minden jobboldali pártban megtalálható kereszténydemokraták, kisgazdák, polgári körösök, nemzeti demokraták és nemzeti radikálisok ezt nem nézhetik tétlenül. Akkor azonnal neki kell látni a jobboldali Magyarország megszervezésének és megerõsítésének. Úgy, ahogy azt Tóth Gy. László már több elemzésében sürgette és megírta. Különben végleg igaza lesz Fricz Tamásnak: ez egy következmények nélküli ország. Könnyen két tûz közé kerülhetünk: balról az SZDSZ vezérelte posztkommunisták, jobbról meg a globalista nemzeti liberálisok lõnek majd. Ráadásul tényleg nincs hova hátrálnunk. Egei Béla a szerzõ jurátus
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 23:14 | Sorszám: 387 |
Kotródj már el valami kezelésre tökkelütött. Kikérték maguknak, tudnád, ha láttad volna a felvételt. De ha nem kérik ki, vazzeg? Akkor lőjék agyon őket, vagy mi?! Tudod te mekkora aljasságokat beszélsz? Egy kislány kokárda miatti megveréséről van szó, meg arról, hogy a hazug Fidesz ígérete ellenére senki magyart nem véd meg a bolsiktól, te meg erre arról makogsz, hogy ezek mijépesek!!! Szégyelld magadat ultratahó, agyament moslék.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:45 | Sorszám: 379 |
Ez alább évekkel ezelőtt is igaz volt, a választások alatt és a választások után is. A szházi kollaboránsok semmiből sem tanulnak, mert nem is akarnak. Mai napig nem szólaltak meg a kislányverő izraelita bűnöző ügyében sem, nagy ívben szartak és szarnak egy magyarsága miatt inzultált 13 éves gyerekre. Nyílt levél a szervilis jobboldali médiának 2006-03-28. 00:45:40 Kép: szokimondo A ballib sajtótermékek is szolgalelkûek, de náluk ez természetes állapot, önök viszont úgy tesznek, mintha nagyságrenddel különbek volnának. Pedig mára a sajtószabadság az 1988-as szintre züllött, avval a különbséggel, hogy a média nem pártállami, hanem jórészt kétpártállami. Kedves szolgalelkû médiumok!
Amint az önök elõtt is ismeretes - hiszen exkluzív tudósításunkat a teljes médiának elküldtük -, 2006. március 15-én, a Nemzeti Múzeum elõtt tartott állami megemlékezésen tüntetõk egy kis csoportja nemtetszésének adott hangot Gyurcsány „kóborkutyás” kiszólása kapcsán. Ekkor egy kokárdát nem viselõ, agresszív és nagydarab zsidó férfi, nyakában arany dávidcsillaggal, le akarta tépni egy 13 éves kislány kokárdáját, majd megütötte áldozatát, akinek – szemtanúk szerint – vérezni kezdett a szája. Közben elvtársai sem tétlenkedtek, letépték egy másik jobboldali tiltakozó kokárdáját, könyökkel vágtak egy harmadik személyre olyan kifejezések kíséretében, mint: „Rohadt, geci fideszesek! Rohadt fideszes, dögölj meg!” Az eseményrõl készült felvételt a Hír Televízió egy hosszabb mozgóképi összeállítás keretében levetítette ugyan, azonban az ominózus részt nem hogy súlyának megfelelõen, de egyáltalán NEM tárgyalta vagy kommentálta kellõ részletességgel. Hasonlóan járt el a Magyar Nemzet napilap is, ahol csupán két, napokkal késõbbi véleménycikkben, érintõlegesen, ráadásul úgy írtak az esetrõl, hogy a lényeg véletlenül se derüljön ki. A Demokratában és a Heti Válaszban pedig egyetlen betût sem szántak a 13 éves Könnyû Alexandra elleni gyûlöletbûncselekményre (egyedül a Magyarok Lapja foglalkozott az eseménnyel). Természetesen a ballib sajtótermékek is szolgalelkûek, de náluk ez természetes, szívbõl jövõ állapot, önök viszont úgy tesznek, mintha nagyságrenddel különbek volnának náluk. Pedig mára a sajtószabadság körülbelül az 1988-as szintre züllött, avval a különbséggel, hogy a média nem pártállami, hanem jórészt kétpártállami. „Zsidó”. Ez az a szó, amit önök gyáván, csak pozitív kontextusban mernek leírni, esetleg abban az esetben, ha az említett közösséghez tartozót éri sérelem. Ha viszont az elkövetõ származása egyezik ezzel, akár egy gyermekkorúval szemben elkövetett bûncselekménykor, akkor önök mélyen és álmosan hallgatnak. Ha arab, olasz, angol vagy román lett volna a kislányverõ csõcselékember, teljesen bizonyos, hogy önök másnap címlapon hozzák. Hisz milyen árulkodó, hogy egy másik (állítólag) rasszista támadásról azonnal beszámoltak március 22-én, sõt, a Magyar Nemzet honlapja büszkélkedett vele, hogy elsõként tették. Ja, hogy egy koreairól volt szó, és nem holmi „koszos, szélsõséges” magyar gyermekrõl, a támadók meg? „Természetesen” szkinhedek. Bár elsõ vallomásában a koreai még nem errõl, hanem fekete bõrkabátos (a szkinek tipikusan nem bõrkabátban járnak), rövid hajú bántalmazókról beszélt, világos hát, hogy csak neonácik lehettek! Hát miért ne rohant volna a fideszharsona lihegni egyet, hasonlóan a magyarellenes médiához. Érdekes, hogy egy ügyvédnek (Dr. Nagy Ajtony Csaba), aki vagy a Hír Tv ügyvédje, vagy csak annak adja ki magát, volt energiája felszólító levelet küldeni nekünk, kérve a kislányverõrõl készült felvétel eltávolítását (persze kérheti...). Az viszont megintcsak nem érdekelte önöket, hogy Alexandra apja infarktust kapott az eseményeket követõen. Szégyen önökre nézve az is, hogy a „választott nép” olyan minõsíthetetlen képviselõi számára biztosítanak megjelenést alákérdezõs, ülepet fényesre nyalós interjúk keretében, mint például a „szarból jött mélymagyarozó” Spiró György, akinek legújabb, középszer alatti könyvét népszerûsítették buzgón, viszont egyetlen kritikus kérdés sem hangzott el az õt interjúvoló kollégájuk szájából. Legutóbb azzal a Spitzer „Soma” Györgyivel készült kiemelt beszélgetés, aki a kábítószer-legalizáló drogegyesület önfeljelentgetõs mûbalhéjához adta a nevét, nyilatkozva és vállalva azt, hogy õ is a maPŢ: ˙˙rendszeres fogyasztója, azon az erkölcstelen tényen túl, hogy promiszkuid életvitelének is többször hangot adott. Felettébb érdekes az is, hogy „Rendszerváltók” címen futó sorozatukban Csintalan Sándor helyet kapott. Az a Csintalan, aki még aktív MSZMP-s pártkáder volt akkor, amikor az Inconnu-s Molnár Tamást gumibottal verték a Himnusz énekléséért. Csintalan elvtárs 1994-ben, Hornék választási gyõzelmét követõen részegen hengerbucskázott örömében - rá is ragadt a Bukfenc név. Ha már, akkor: "drótvágó" Gyulát nem avatnák demokratává a polgári napilapban? 8 éve éve a Napi Magyarország, késõbb a Magyar Nemzet arról tudósított, hogy Tasnádi Péter és Csintalan Sándor akkori MSZP-s politikus szervezésében, a Korda György táncdalénekes panzióként is mûködõ villájában rendszeres összejöveteleken vett részt több balliberális politikus, üzletember és közéleti személy. Az összejövetelek fõ témája az Orbán-kormány elleni politika összehangolása. A találkozókat telefonon szervezték, és kizárólag Tasnádi és Láposi Lõrinc cége, a Mesterdetektív Iroda által ellenõrzöttek vehettek rajta részt. Háromhetente itt találkozott Hack Péter (SZDSZ), Csintalan Sándor (MSZP), Juszt László újságíró, Aczél Endre újságíró, Schmuck Andor (MSZP), Karl Imre (MSZP), Bognár Péter ügyvéd, Erõs János, aki a Magyar Fejlesztési Bankot irányította, Vincze Béla MSZP közeli vállalkozó. Gratulálunk a rendszerváltójukhoz! Önök kicsit sem gusztustalanok, ugye? Viszont Molnár Tamást, aki egymaga többet tett a Kádár-rendszer gyengítéséért, mint az összes álellenzéki ripacs fideszestül, Orbánostul, méltatlanul kihagyták ebbõl a sorozatból. Akinek a véleménye évek óta nem jelenhet meg a Nemzetben és a Demokratában, mert az „árt a pártnak”… Nos, magukkal ellentétben mi akkor is megjelenést fogunk biztosítani Molnárnak, ha hírportálunkról vagy annak bármely munkatársáról fog elmarasztaló hangnemben írni. Lábhoz igazodó mentalitásukra nincs is jobb példa annál, mint amikor pár nappal Deutsch-Für Demokratával, Magyar Nemzettel és a Hír Tv-vel kapcsolatos hányingerét követõen a Magyar Nemzet két meghatározó alakja, Csermely Péter és Bayer Zsolt a Hír TV-ben jó cselédek módjára együtt viháncoltak a „kettes számúval”. Vártuk, hogy Deutsch Tompika („a polgári oldal idiótája” Bencsik András szerint) szavaihoz híven egyszercsak sugárban kezd okádni, ám ez – bár minden oka meglett volna rá – nem történt meg, olyan jól érezte magát Bólogatójános I. és II. társaságában. Felmerült bennünk a kérdés: hányszor kell még, hogy a Fidesz jó mélyrõl felszívott, sûrû anyaggal borítsa be az önök látószervét, mire rájönnek, hogy ez az önként vállalt lakáj-újságírás csak árt a nemzeti oldalnak? Kuruc.info
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:36 | Sorszám: 375 |
Genau. Ahol büdösballib, privatizátor Csintalanok lehetnek "nemzeti" megmondóemberek, attól az ellenzéktől semmit sem várhatunk. Amelyik ellenzék kétharmados törvény ellenszolgáltatás nélküli megszavazásával kezdi újabb ciklusét, amelynek farkcióvezetője a világon egyedülállóan szégyenletes módon avval kezdi, hogy nem akarnak kormányt buktatni (vesd össze Berlusconi etárgyú nyilatkoaztaival vagy akár az albán ellenzékkel), amelyikben ott víríthat egy triplaidióta Dajcs és hasonlók, az az ellenzék nem ellenzék, hanem kollaboráns megélhetési aljanép, élén a Lopcsány elleni vitában gyáván meghunyászkodó vezérével.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:31 | Sorszám: 372 |
rakta helyére=ő neveztette ki kormánypozikba=amikor még ő kormányzott, balfék
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:23 | Sorszám: 367 |
Evvel meg ne gyere. A ballibnek is behódolt Poltot Viktor rakta a helyére, ahogy ballibek sokasását nevezte ki kulcs és kormánypozíciókba. Tudom, "véletlen" volt. 16 éve ilyen "véletleneket" tesz a "jobboldal".
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:21 | Sorszám: 366 |
A Fidesz helyében: eltakarodni, vagy át a ballib oldalra, ahová tartoznak. Vagy ha neked tecc az úgysemagyarkodás, akkor végső konklúzióként marad az önakasztás. Ugye, nehogymár felmerüljön, hogy az ellenék viselkedjen ellenzékként, véletlenül se.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:17 | Sorszám: 362 |
Vigyük tovább. "Úgyse" lehet széllel szemben, tehát meg kell szavazni az oláh csatlakozást feltétel nékül. Úgyse lehet pisálni szabadon, tehát engedelmeskedni kell az Eu-nak. Bushnak stb. De ha még tovább visszük, akkor pro forma sincs szükség ellenzékre, hiszen "úgyse lehet" megakadályozni ezt vagy azt. Na elmentek a retkes p.ba.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 22:15 | Sorszám: 361 |
Kedves Stockholm-szindrómás fideszgügyém! Igazad van. A Nemzetnek nem kell foglalkoznia Fialával és a többi ballib bűnözővel, még Csótánnyal sem, hiszen, jön a mindenre használható fideszvarázsformula: "úgyse" lehet micsinálni. A sajtónak, legalábbis a ballibnél és fideszéknél nem az a dolga, hogy leleplezze a gazembereket. Okádhatnékom van az ilyen úgysemagyaroktól, már megbocsáss.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 21:14 | Sorszám: 350 |
Sötét lófaxoló, kit is érdekel, hogy Fiala havonta egymilliót lop ki az autópálya rt-ből?! Na húzz a p.ba gyökér.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 19:47 | Sorszám: 345 |
Buggyantkám, ki a franc beszélt a MIÉPről. Mármint ez nem válasz a Fidesz árulására (Fritz írta: ma nincs ellenzék, biztosan ő is maszopügynök). De ha a MIÉpről kérdezel, igen az is egy hullatársulat. De ettől nem lesz okosabb és szebb a Viktor féle hullatársulat, amelyik ugyanolyan hatékonyan védi a magyarságot 42%-al mint a miép 2-vel: semennyire.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 18:14 | Sorszám: 340 |
Egybalfasz, egybalfasz... Téged miért fizetnek? Tudod mit, igazad van idióta. Orbán zseniális, a Fidesz csodálatos, Pokorni körömszakadtáig védi nemzeti érdekeinket stb.
|
|
schwäbisch |
2006. június 28. 13:59 | Sorszám: 335 |
Ismét kussol a Fidesz-sajtó: Fiala és Mészáros jobbos barátai 2006-06-28. 03:15:38A szalonellenzéki orgánumok immáron sokadszor dermedtek méla kussolásba. Úgy látszik, ingerküszöbüket csak az éri el, ha Orbán, vagy valamely más fideszes politikus-selejt segítségére kell rohanni egy-egy balliberális támadás okán. Most éppen Fiala és Mészáros bûnügyeirõl hallgatnak, miközben évek óta nyöszörögnek az egyenlõtlen médiaviszonyok miatt. http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=7&HirID=3776
|
|
schwäbisch |
2006. június 24. 14:36 | Sorszám: 271 |
Szarban van a nép a te szarembereid miatt is. És ne fogd vissza magadat: persze, hogy jobban utálod a radikális jobboldalt az szdsz-nél, hisz utóbbiakkal olyan szépen elvagytok 16 éve.
|
|
schwäbisch |
2006. június 24. 14:35 | Sorszám: 270 |
Az előbb még nem akartál emlékezni, húgyagyú. A magyarság és a Trianon emlékezés ellen küzdeni, na ilyesmit nem lehet véletlenül, meg tévedésből, mert ha így volna, kedves faszparaszt, akkor még lopcsányi bácsi minden tettét is kimagyarázhatnád. Mondjuk nem is különbözöl semmiben a maszopfanoktól, amikor vezéred hazugságait és a fidesztrágyát próbálod aranynak hazudni.
|
|
schwäbisch |
2006. június 24. 14:32 | Sorszám: 269 |
Kijár neked már ezaz. Hazugságon, tagadáson kaplak, de megint hazudsz. Nem adhatsz mást mint lényeged. 20 éve? Ha 20 éve lett volna, talán nem bűn? De tavaly is kettő db nemet nyomott a határon túliakra mocsokfajzat főnököd. A kettosallampolgasag.hu-val együtt tettem egy nemkicsit az ügyért (mi pl. elhelyeztünk 30 db óriásplakátot vidéken, míg a Fidesz egyet sem és az MR-en hallható igenspotok zömét is mi csináltuk, nem a sóherkodó műellenzék), de ha csak otthon ültem volna, akkor sem okozok kárt, mint az ellenséggel a magyarság ellen szavazó Orbán. Bushnak, Gyurcsánynak, a mazsihisznak, Saronnak, Brüsszelnek mindig megnyomta a kért gombot, a magyarságnak valahogy nem ez a kis rohadék. Ja, remélem beszerezted már a fidesz boltban kapható, leszopható Orbán szobrot megvenni.
|
|
schwäbisch |
2006. június 24. 01:02 | Sorszám: 264 |
Mivel kétharmados törvény kellett hozzá, OV megakadályozhatta volna.
|
|
schwäbisch |
2006. június 23. 23:27 | Sorszám: 261 |
Most már jó volna, ha elkussolnál a sötétségeddel együtt. Az MDF kormány alatt vonult ki mocskolódva a Fidesz-frakció Orbánnal együtt, amikor Antallék június 4-ére óhajtottak emlékezni a T. Házban.
|
|
schwäbisch |
2006. június 23. 23:25 | Sorszám: 260 |
Ostoba balfék. Még a jogot sem ismered, de itt vered a nyáladat. Egyetlen nem is bukta Romániának. A teféle stockholm szindrómás barmok mindig "a világra" figyelnek a népük helyett (megvolt ez más szavakkal a kádárista diktatúrában is, de ugyanezt hirdeti a merjünk kicsik lennivel Kovács László is, jó társaság neked), azért is fognak megbukni 2006 őszén és 2010-ben is. Az úgyis mentalitásod végképp gyomorforgató, és egyben szánalmas kísérlet arra, hogy megmagyarázd, miért kell a Fidesznek is ballib módta szavazni. Úgyis? A gyurcsány-kormány úgyis tönkreteszi az országot, minek műellenzékieskedni? Be kell jelenteni, hogy mivel "úgyis", a Fidesz négy évre előre megszavaz minden feles törvényt. Sőt, kétharmadost is, elvégre már úgyis megtették. Ha viszont Orbán szerint így helyes Romániának, Brüsszelnek és Kunczééknak megfelelni, akkor nem kellett volna hazudnia előzetesen. Megértem, hogy neked, pestifideszeskreténnek az elcsatolt magyarság maximum szlogenként érdekes, viszont a Fidesz evvel a döntésével minimum 15-20 évre agyonvágta az autonómia ügyét. Aminél nagyobb aljasságot nehéz elképzelni, hiába próbálod itt elviccelni a dolgot. Orbán nem egyszerűen megszavazta az oláh csatlakozást, hanem ígéretével szemben a székely autonómia ellen szavazott. Továbbá nem támogatta a kettős állampolgárságot 2005. május 30-án, szintén árulás. 3 rendes ember volt csak a frakcióban, egyikük Balsai István, aki kitűnőnek minősítette a Gaudi féle törvénytervezet. És bár a szoclib többség miatt "úgyis" kudarcra volt ítélve a törvény, mégsem gondolta, hogy a szoclibbel kéne azonos döntést hoznia.Úgyhogy ha mégegyszer gúnyolódni merészelsz a Fidesz által is jogfosztottságban hagyott magyarok millióin, akkor menj a picsába a szadeszos elvtársaidhoz.
|
|
schwäbisch |
2006. június 23. 15:28 | Sorszám: 239 |
Baromság, ha a Fidesz még erre sem képes, takarodjon el. Ha a lengyel és cseh jobboldal kormányon és ellenzékben is képes hasonlóakat mondani, a Fidesznek is kötelessége. Csak hát persze ez egy operettjobboldal.
|
|
schwäbisch |
2006. június 23. 00:20 | Sorszám: 234 |
igen, és ezzel elbuktatta a székely autonómiát, amit románból csak zsarolással lehet kiverni. Előtte pedig Szájerrel együtt hazudoztak arról, hogy vétó lesz. Ha ez az egy mocska volna csak, akkor sem szabad többet rá szavazni, de ez csak egyik aljassága a Trianon megemlékezésről kivonuló liberális Viktornak.
|
|
schwäbisch |
2006. június 22. 23:47 | Sorszám: 230 |
Én ma már úgy vagyok vele, hogy nemcsak a maszopprolik érdemlik meg a gyurcsányi kifosztást, de a jobboldali választók többsége is, mivel bedőltek a fidesz jobboldalbuktató, szektás egypártrendszerű hazugságainak. Akiknek elég volt egy-egy Orbán beszéd tettek helyett, akiknek fogalmuk sincs arról, vagy ha igen, nem törődnek vele, hogy fanatizált vezérük szavai és annak cselekedetei között a szakadék óriásira nőtt.
|
|
schwäbisch |
2006. június 22. 23:42 | Sorszám: 226 |
"Egyet tud tenni,betartani!!!Magyarul nem engedni a ketharmados torvenyekbol,akkor az orszagra olyan chaos es nyomor jon,hogy mindenki megint loden kabatba jar ))" Elkéstél barátom. A ballib csicska Fidesz az új ciklus első hetében kétharmadost szavazott meg Lopcsánynak, ahogy szokták: ellentételezés és feltételek nélkül.
|
|
schwäbisch |
2006. június 22. 23:40 | Sorszám: 225 |
Nem, nem meghülyültek, hanem ilyenek. Ilyen szarházi kollaboránsok. Te sem hiheted, hogy a Fidesz 18 év után még mindig véletlenül amatőr. Ilyen kontraszelektált megélhetésiek persze, amilyen a zömük, többre nem is képesek, de az sem véletlen, hogy Orbán és pártja a kontraszelektáltak pártja. És persze liberális, mindig meg is akar felelni az ellenségnek, akár kormányon van, akár ellenzékben.
|
|
schwäbisch |
2006. június 13. 11:02 | Sorszám: 159 |
Kitűnő jobboldali média, kitűnő Csintalan??? Te hol élsz?
|
|
schwäbisch |
2006. június 05. 16:50 | Sorszám: 123 |
Nem tudom miről hadoválsz, mikor gennyzsák Orbánék máris kétharmadost szavaztak meg gennyzsák Gyurcsánynak. Ez egy banda. Az áldemokratikus rezsim álácázására szolgáló paraván ellenzék. Teljesen felesleges idő és energiapazarlás őket ellenzékként pláne jobboldaliként tárgyalni.
|
|
schwäbisch |
2006. június 03. 19:09 | Sorszám: 118 |
A Fidesz politikusainak le kellene mondani, mert nem a választóikat képviselik. Hétfőn vagy kedden megszavazták a szociknak az alkotmánymódosítást.
|
|
|