Nem vagyok én sem a bölcsek kövének birtokában, de - érdeklődőként, és másodlagos érdekeltként - van tippem, hogy mi zajlik a hátunk és az ajtók mögött.
Lehet, hogy meglepő lesz, amit írok, de szerintem a következő választásokra [a szombati miniszterelnöki beszéddel] elkezdődött a kampány, és ez mostmár ki is tart a megmérettetésig, azt a kérdést viszont nem fogom tudni megválaszolni, hogy mikor kerülhet arra sor.

Nos, érdemes először arról említést tenni, hogy a következő időszakban minden megszólalónak lesz muníciója, amelynek birtokában büszke lesz és lehet magára.
(A Fidesz-KDNP elmondhatja, hogy a népszavazásnak igenis lettek politikai következményei, és lehet, hogy még számtalan kellemetlenséggel kell megbirkózniuk a kormánypártoknak. Büszke lehet magára az SZDSZ, mert igazi elvhűként azt kommunikálja a választóknak, hogy egyedül áll ki a reformok mellett. És büszke lehet magára az MSZP is, amely párt pedig valószínűleg azt fogja megpróbálni bebizonyítani, hogy ha egy picit késve is, de megértette a társadalmi elégedetlenség okát. Az MDF pedig tudja jól, hogy sok kérdésben – jelentős parlamenti szavazások alkalmával – lehet a mérleg nyelve. )

Ezeket előrebocsátva megpróbálom kitalálni, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a köz iránt érdeklődő embereket:
1) Mi zajlik MOST?
2) Mi lesz a válság végkimenetele?
3) Mi fog történni a választásokig?

Hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljam, fontos definiálni a jelenlegi válság fogalmát és nem mellékesen a funkcióit, mert szerintem ilyenek is vannak.
Az MSZP és az SZDSZ konfliktusára egy olyan helyzetben került sor, amikor a mindkét elnöknek igen jól jön egy rendkívüli állapot. Ez esetben ugyanis egy közös célért felsorakozik a párt a vezető mögött.
Szóval adva van az kérdés, hogy vagy megerősödik a két pártelnök júniusig (tisztújításokig) vagy tovább gyengül, és a szürke hétköznapok lehetőséget biztosítanak a pártbeli versenytársaiknak a készülődésre. Ez utóbbi eset elkerülése érdekében adva van egy olyan eshetőség, hogy közösen generálnak egy rendkívüli állapotot. Meggyőződésem, hogy ez történt. (Láthatóan az MSZP és az SZDSZ közötti balhé amúgy is a küszöbön volt, szóval „azt amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére”.) Élére álltak. A párt felsorakozott mögöttük. Az első feltétel kipipálható.
A második feltétel: el kell hinnie a közvéleménynek is, hogy komoly válságról van szó, amelyben nehezen jöhet létre kompromisszum. Mivel a megegyezés a személyi kérdésekben a legnehezebb [hiszen vagy távozik valaki a posztjáról, vagy marad, értelemszerűen köztes megoldás nincs], ezért ezekhez kell kötni a helyzet megoldását. Úgy tűnik, hogy ez is jól sikerült… A közvélemény elhitte, még az elemzők túlnyomó többsége is. (Legalábbis egy darabig, ugyanis sokak számára tisztul a kép…
Már csak egy fontos feltétel van, ez pedig nem más, minthogy a partner/ellenfél ne húzzon váratlant; mindenre lehessen reagálni. Ha nem így történik, akkor egyik vagy másik fél elég jó eséllyel rajta veszthet.

A jelenlegi helyzet kiváltó okait és feltételeit, én ezekben látom, és segítségükkel rögtön megválaszolnám az általam feltett 1) kérdést.
Véleményem szerint jelenleg a válsághelyzet dramatizálása folyik, főként az SZDSZ oldaláról. Meggyőződésem a színfalak mögött totális az egyetértés, ha nem is párt, de legalábbis a két elnök szintjén.
És hogy miért nem hiteles számomra az adott helyzet?
Ennek van néhány oka:
(a) Olybá tűnik, hogy mindkét fél kommunikációjának van egy alaptétele, amivel soha senki nem vitatkozik, mert részletkérdésnek, lényegtelennek tekinti. Ez pedig az, hogy a Fidesz populista szólamai és mindenre „nem”-et mondása miatt tartunk ott, ahol tartunk. A jelenlegi helyzetnek lehet, hogy kiváltó oka a népszavazás, de a folyamatosan növekvő munkanélküliségért, a GDP stagnálásáért, a gyors inflációért, és hazánk lemaradásáért alighanem egyedül a 6 éve regnáló MSZP-SZDSZ kormány tehet.
(b) A két fél között csupán az országos politikában alakult ki jelentős szembenállás, amelyben az MSZP egyelőre vesztes félnek tűnik. Ilyen helyzetben logikus lenne, hogy az SZDSZ-en egy másik dimenzióban verik le a port. A fővárosban például általános a koalíciós vita, számomra rejtély, hogy pont most nem használják fel az erejüket itt a szocialisták, amellyel teljesen kiszolgáltatottá válhatna a főpolgármester. De a sajtóban sem következett be ez idáig a liberális és a szocialista médiaértelmiség között jelentős összeütközés.
(c) Érdekesnek tartom továbbá, hogy a hétfői napirend előtti Kóka-féle (A „helyzet”-ről című) felszólalásra való válaszolást a miniszterelnök nem érezte szükségesnek. Pedig Gyurcsány Ferenc hétfőnként eddig minden alkalommal válaszolt az ellenzéki frakcióvezetők kritikáira, de legalábbis reflektált azokra. Ennek többféle olvasata lehet, de én ragaszkodom ahhoz, hogy az SZDSZ vádjait szándékosan nem söpörte le, amelynek az egyik oka, hogy a védtelen embert a mögötte állók ösztönükből adódóan jobban megvédik, mint egy olyat, aki ezt magától megteszi, adott esetben visszatüzel. A másik okra még visszatérek.
(d) Végül arról, hogy az SZDSZ elnöke mindig is Gyurcsány lekötelezettje volt, és ezért sem gondolnám, hogy ez bármikor is megváltozott volna. Sokan tévedésben vannak Kóka kormányból való távozásával kapcsolatban. Arra ugyanis nem a két személy közötti viszony megromlása miatt került sor, hanem (amint azt a Heti Válasz is kiderítette és eleddig nem érkezett hitelt érdemlő cáfolat ) Kókát a kínos autópálya-ügyei kényszerítették a gazdasági tárca leadására.

Jöjjön a második kérdés: mi történhet április 30-t követően.
Ennek megválaszolása már sokkal problematikusabb, mint az előzőé. Ugyanis ez nagy mértékben a szereplők magatartásától is függ. Ha eszkalálódik a helyzet (ezalatt azt értem, hogy kicsúszik a pártelnökök kezéből az irányítás), az mind a vezetők, mind a pártok szempontjából beláthatatlan következményekkel járhat, azonban nem feltételezem, hogy a belátható eshetőségek számukra sokkal előnyösebbek lehetnek. Amennyiben azonban a Gyurcsány–Kóka tandem akarata érvényesül, akkor borítékolható, hogy a két erő útjai – látszólag – különválnak (a következő választásokig), mert így van a legnagyobb esélye annak, hogy mindketten megkapják a felhatalmazást a tisztújítás alkalmával, és ráadásképpen a népszerűség növekedésének is ez az ára.
Feltehetően ugyanis az SZDSZ célközönsége az a csoport (kb. 700 ezer szavazó) lesz, akik a népszavazáson támogatták a „reform”-okat. Ezek egy részének a megnyerésével igen valószínű, hogy a párt újra 5% fölé tudja magát tornászni.
Az MSZP pedig újra megcélozhatja azokat a belőlük kiábrándultakat, akiknek nem tetszett az erőltetett reformpolitika, vagy ahogy maga a miniszterelnök nevezte: a „reformblabla”.
Ez önmagában egy reális scenario-nak tűnik, ugyanakkor kérdés, hogy ezen terv nehézségére is gondol-e a két szereplő. Az ugyanis valós veszély, hogy addig az MSZP népszerűsége nem nő, amíg Gyurcsány Ferenc áll a kormány élén (az pedig, hogy ő a pártelnök is, csak hab a tortán), míg az SZDSZ-nél hasonló a helyzet Kóka János személye sokak szemében garancia a párt parlamentből való kiesésére.

A feltett kérdés megválaszolása már csak azért is bonyolult, mert előállhat egy olyan szituáció, hogy Kókát megfosztják pozícióitól a párton belül, ami teljesen kiszámíthatatlanná tenné a két párt viszonyát és sorsát. (Egyébiránt Fodor Gábornak még nem ismerjük a koncepcióját.) Mellesleg nem zárható ki egy háttéralku a két elnökjelölt között sem. Tehát elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a júniusi elnökválasztás alkalmával Fodor kezébe kerül a párt irányítása, és ő tartja magát a forgatókönyvhöz.
A helyzet eszkalálódása esetén valószínűleg minden ésszerűséget felülírna az indulat, de nem kizárt, hogy ez előnyösebb volna azoknak, akik a párt hosszú távú sorsát is szem előtt tartják.

Összességében kijelenthető, hogy ebből a helyzetből [Gyurcsány–Kóka forgatókönyv] a két erő nem tud (legalább) az egyik fél arcvesztése nélkül kompromisszumot kötni, azonban meglehet, sőt valószínűsíthető, hogy egyelőre nem is akar. Azt ugyanis mindnyájan tudhatjuk, hogy az SZDSZ támogatása akkor növekszik, ha magát független tényezőként, önálló identitású pártként definiálhatja. Ez az utóbbi időben nagyon hiányzott, de valószínű, hogy az előttünk álló időszakban ez fog következni.

Ezzel pedig át is térnék a 3) pontban feltett kérdésemre. Tehát: a választások.
Mint azt az előző bekezdésben is leírtam, az SZDSZ ismételten öndefiniálásba kezd. Ez pedig ritka 2 évvel a választások hivatalos időpontja előtt. Persze az is igaz, hogy 2009 júniusában is lesz egy megmérettetés, de még addig is van 14 hónap.
Azt már nagyon sokan, nagyon sok helyen leírták, hogy a közvélemény-kutatások (és nem mellesleg a népszavazás is) arról tanúskodnak, hogy egy most lebonyolításra kerülő választáson a Fidesz 2/3-os győzelmet aratna, ráadásul az SZDSZ nem is kerülne be. Ez kétségkívül így van.
Arról is sokan említést tesznek, hogy nem biztos, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben célszerű lenne a Fidesznek átvennie az irányítást, és azt is megkérdőjelezik, hogy meg akarja-e tenni a jelenleg hatalmas többséggel rendelkező párt. Abban szerintem sincs vita, hogy a körülmények nem ideálisak egy zökkenőmentes kormányzáshoz, de nem gondolnám, hogy ez az emberes feladat elrettenti az ellenzékben lévő erőt. Arról meg nem is beszélve, hogy a jelenlegi kormány minden bizonnyal nem fog semmilyen jelentős intézkedésbe belefogni, ezért két év múlva egy még rosszabb állapotú ország és gazdaság szakadhat egy esetleges Fidesz-kormány nyakába.

Természetesen jó lenne tudni, hogy mikor kerülhet sor a következő választásokra, de nem vagyok jós. Azt viszont alighanem tudhatjuk, hogy mi fog történni addig az időpontig.
Egy szlovák lap (SME) szerint egyetlen célja maradt Gyurcsány kormányának, ez pedig az, hogy hatalmon maradásukkal elállják az utat Orbán Viktor előtt. Az újság azt írja, hogy nem lesznek reformok, és a szocialistákat csak az érdekli, hogy a következő választásig megtartsák a hatalmukat, hogy ott a lehető legkisebb vereséggel ússzák meg.
Meggyőződésem, hogy a SME igen jól látja a helyzetet. Nyilvánvaló: a kármentés most a legfőbb cél, hogy ez mennyiben sikerül a jövő zenéje. Persze Gyurcsány még bizonyosan számol azzal, hogy miniszterelnök tud maradni 2010 után is, de hogyha 6 évig képtelen volt (2004–2010) a gazdaság romlásának megakadályozására (sőt még inkább romlottak a tendenciák), akkor ezt követően is tanácstalan lesz, aztán jöhet majd az újabb őszödi beszéd, amelyben megint értesülhetünk arról, hogy „nem csináltunk semmit, annak érdekében, hogy megőrizzük pozícióinkat”.
Persze egyelőre a reális célkitűzés a 2/3-os vereség elkerülése, és az SZDSZ parlamenti részvétele, - annál is inkább, mert az ellenzéki párt igen jelentős /közel 3 milliós/ támogatói bázissal rendelkezik, - ugyanakkor minden bizonnyal a következő választás után ugyanúgy visszasorolna az SZDSZ az MSZP szárnya alá, főként akkor, ha ezen múlik a kormányalakítás.

Vízválasztó lehet a jövő évi EP-választás is. Amennyiben a Fidesz nagy fölénnyel megveri az MSZP-t szinte biztos, hogy Gyurcsányt menesztik pártjában. Marad 10 hónap. Majdnem biztos, hogy erre az időszakra még nem készültek el a forgatókönyvek az MSZP-ben, amelyeknek megléte azonban szerintem már most létfontosságú lenne.

Azonban még egy eszmefuttatás erejéig visszatérnék az általános választásokra. Azt írtam fejtegetéseim között korábban (célcsoportok), hogy az MSZP és az SZDSZ is új támogatókhoz juthat. A válság kirobbanása utáni napon /kedd/ még azt hittem, hogy ez csupán az SZDSZ érdekeit szolgálja, mostanra rájöttem, hogy az MSZP is profitálhat belőle.
Korábban úgy gondolkodtam, hogy azzal, hogy az egyik párt kiáll a reformok mellett, a másiknak [MSZP] minimálisra szűkül a mozgástere, amelynek következménye akár az MDF megerősödése is lehet, de most már nem tartom ilyen egyértelműnek a helyzetet, sőt szerintem pont ez a párt veszíthet a legnagyobbat. Talán nem véletlen, hogy Dávid Ibolya is gyenge színjátéknak nevezte az egész eseménysort. És – nem mellesleg – így lehet ezzel a társadalom egy része is, ugyanis kutatások szerint a megkérdezettek 61%-a mindkét felet hibásnak tartja a jelenlegi helyzet kialakulásában, amely persze nem jelenti feltételek nélkül azt, hogy ezen csoport tagjai kivétel nélkül helytállónak tartják az MDF elnökének kijelentését.

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy ki lehet a válság nyertese: nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az egész folyamat célja az SZDSZ túlélése, bármi áron, akár az MSZP meggyengülésével is. (Ezek szerint a keddi prognózisom nem volt teljesen elhibázott.) Az 1-2%-ra zsugorodott pártot nevével összekapcsolódó népszerűtlen intézkedések, csalási vádak, és (látszólagos) belviszályok sújtják.
Korábban már elterjedt az az általános vélemény, hogy Gyurcsány Ferenc valójában csak névleg az MSZP miniszterelnöke, igazából az SZDSZ embere. Ez beleillik a képbe, főként, ha az ő tudtával és beleegyezésével zajlanak az események. És miért is ne lehetne? A fejtegetés elején felsorolt válságot hiteltelenítő okok (c) pontja alatt megígértem, hogy visszatérek arra, hogy mi indokolta azt (másodsorban), hogy a miniszterelnök néma maradjon a hétfői Kóka-féle felszólalás után. A magyarázat: ha feltesszük azt, hogy az SZDSZ megerősítése a cél, és hogy Gyurcsány egyébként a liberális párt miniszterelnöke, akkor abból egyenesen következik, Gyurcsány magatartása ésszerű volt, és előre megtervezett. Egy válasz ugyanis minden bizonnyal gyengítette volna Kóka mondanivalóját. Márpedig a sok-sok tv-néző igen valószínű, hogy ezek után úgy gondolkodhatott, hogy a konfliktusban az SZDSZ-nek mégiscsak igaza van, az MSZP tényleg meg van ijedve. Vélhetően ez az alig 5 perc nagyon sokat hoz majd a liberális párt konyhájára, míg nagyobbik kormányzóerő, ezzel elég sok szavazatot veszít.

Rövid elmélkedésem végén pedig hadd vessek fel még három kérdést:
1) A keddi koalíciós egyeztetés előtt olvasható volt mindenfelé, hogy „Gyurcsány Ferenc hajlandó lenne lemondani”. Véleményem szerint ez szóba sem jöhetett, szándékos dezinformáció volt. Az MSZP ugyanis akkor sem engedhet az SZDSZ-nek, ha történetesen tényleg válsághelyzet állna fenn. Ha a nagyobbik kormányzópárt 2004 után (Medgyessy) másodszor is megalázkodik, akkor ők lesznek egész Európa legnevetségesebb nagypártja (?), amelyről már senki nem tudja lemosni, hogy a hatalomért mindent és mindenkit beáldoz, és örökösen egy minipárt nótája szerinti táncot lejt. Amennyiben viszont Gyurcsánynak van forgatókönyve, még ennyi esély sincsen a menesztésére. Sokat mondóak voltak a csalódott arcok a hét eleji koalíciós és párton belüli egyeztetéseket követően. [Netalán ekkor tudták meg a pártbeli ellenlábasok, hogy mi történik a háttérben?] Csupán Nyakó, Lendvai és Mesterházy nyilatkozott elégedetten a sajtónak, hogy Gyurcsány marad. „Az MSZP őt támogatja.” Hozzátenném: Mesterházy egyébként minden bizonnyal Gyurcsány bizalmasa, aki már múlt héten megpendítette a kisebbségi kormányzás lehetőségét, amely – az ilyen jellegű - tervek előzetes kiszivárogtatása volt. (Egyébként a sportminisztériumban is dolgoztak közösen.)

2) Érdekesnek tartom, hogy a pénzpiac sem reagált hisztérikusan az eseményekre. Mintha ők is tudták volna, hogy korántsem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek látszik. Jelenleg a Horváth Ágnes menesztése előtti árfolyamnál is erősebb a forint, míg a tőzsdeindex sem csökkent jelentősen a hét eleje óta.
Mára erősödött az a piaci nézet is, hogy inkább jöjjön a Fidesz, mint újabb két év „teszetoszáskodás” – amint arról az őszödi beszédben a miniszterelnök a 2004 ősze és 2006 tavasza közötti időszakról említést tett.
Milyen különös, hogy az eddig piacellenesnek bélyegzett Fideszt is szívesebben látnák kormányon a befektetők, mert végre történhetne valami az országban, kisebbségben viszont elképzelhetetlen átfogó reformprogramokat megvalósítani!

3) Végül szót ejtenék az előrehozott választások valószínűségéről is. Mindaddig teljességgel elképzelhetetlennek tartom, amíg valós esély van arra, hogy a Fidesz alkotmányozó többséget szerez, illetve az SZDSZ nem kerül be. Amennyiben ez a veszély elhárul, a koalíciós pártoknak lehetséges, hogy érdekében áll majd egy kormányváltás. Ha azonban reális esélyt látnak a lélektani (népszerűségi) határok átugrásával arra, hogy 2010-ben még akár győzhetnek is, akkor aligha fogják átadni a helyüket. Azonban szerintem Gyurcsány Ferenc téved, amikor azt gondolja, hogy pusztán retorikával, kampányfogásokkal maga mögé tudja állítani a választók nagyobbik részét. Tudnia kellene, hogy a 2006-os választások után az emberek többsége nem kíváncsi az újabb átverésekre, és mindaddig egy hiteltelen pártnak tartja az MSZP-t, amíg hiteltelen pártelnök-miniszterelnöke van.
Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen szociális válság kellős közepén szépen csengő szólamokkal nem nagyon lehet korábban a szocialistákra szavazó, azóta kiábrándultakat újra visszaszerezni.

Éppen ezért gondolom azt, hogy az MSZP szimpatizánsainak nem válna hátrányukra, ha tudatosítanák magukban, hogy Gyurcsány Ferenc nem csinál mást, minthogy a baloldal politikai jövőjének lehetőségeit herdálja el, saját túlélése érdekében.
Minél tovább hálózza be saját bizalmasaival a pártját, minél tovább uralkodik, annál fájdalmasabb lesz az elválás az MSZP-nek, és minél tovább halasztgatják politikusaink a nagy ellátórendszerek tényleges megreformálását, annál több kárt tesznek az országnak.
Amennyiben az MSZP nem szabadul meg tőle időben, valószínűleg a német SPD sorsára jut, amely Gerhard Schröder távozása óta trónkövetelők csatatere lett.
Emellett, hogyha Magyarország a következő két évben sem tud nagy átalakításokba kezdeni (ez egy kisebbségi kormányzással nem kezdhető meg), akkor még közelebb kerülünk Demján Sándor szomorú jóslatához. A milliárdos vállalkozó szerint rövid időn belül az unió legszegényebb állama leszünk, és – teszem hozzá – onnantól fogva már csak egy lépés, hogy egész Európa megelőzzön bennünket, Albániát és az összes többi balkáni államot beleértve.