Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció
  előző téma   következő téma
»  gondola Fórum   » Közélet   » Zsidómentők

   
Fórumunkon a regisztráció szünetel
Téma: Zsidómentők
Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:59 | Sorszám: 14
Gumifalú otthon a Vérmezőn


Április végén jelenik meg Miklya Luzsányi Mónika „Hogy véget érjen a sötétség” című dokumkentumkötete a budapesti Harmat és a kolozsvári Koinónia Kiadó közös gondozásában. A könyv – melyet most szombaton az erdélyi Harasztoson mutattak be – Sztehlo Gábor (1909–1974) evangélikus lelkész és munkatársai második világháborús gyermekmentő munkájának történet tárja elénk.

Mint ismeretes, a legendás hírű pap 1944/45-ben, a nyilas uralom és Budapest ostromának idején a Vöröskereszt oltalma alatt álló árvaházakban 1600 zsidó gyermek és 400 felnőtt életét mentette meg. 1973-ban Nobel-békedíjra terjesztették fel, és Izrael Államtól megkapta a Yad Vashem, a Világ Igazainak kitüntetését.

Ez a napló- és riportrészletekből, visszaemlékezésekből álló mű egy kis szeletét mutatja be ennek a munkának: a Bogár utcai otthon lakóinak sorsát. Hogyan látta ugyanazt a történetet a hamis papírokkal bújtatott gyerek, a diakonissza, a munkaszolgálatból szökött nagyfiú és a gyermekotthonok vezetője? A kötet az eseményeket a szereplők emlékein keresztül tükrözi, hiszen egy nép történelme nem csupán számokat és adatokat felsoroló tudomány, hanem a tudatunkban megőrzött történet is.

„Volt egy otthon valahol Budán, a Vérmező lankáin, ahol 1944 telén néhány hónapra megváltoztak a törvények, átjárhatóvá váltak a határok a valóság és csoda között, ahol közel félszáz kisgyermek boldog biztonságban élhetett, feledve kirekesztettsége stigmáit, miközben sorstársaik, rokonaik a halálvonatok valamelyikén várták sorsukat.

Volt egy otthon a Bogár utcában, és volt egy ember, aki ezt az otthont életre álmodta. Páter Sztehlónak szólították azok, akik nem tudták, hogy evangélikus, csak fekete Luther-kabátját látták feltűnni a romok között. És volt egy iroda a Fillér utcán, ahol Sztehlo Gábor munkatársai nem kérdezték meg az üldözöttől, miért bujkál, milyen vallású, hanem segítettek.” (Részlet az Előszóból)

„Karácsonyra 53-an voltunk. (… A Vöröskeresztes irodán azt mondták: gumifalú otthon a Bogár utca...” (A Stiasny Éva diakonosszával készült riportból)

„Már három napja folyt az orosz támadás [amikor Stiasny Éva a Bogár utcából két német katonával átment Sztehlóhoz a Fillér utcába segítséget kérni]. Tegnap előtt óta a negyvenöt gyerek és a tizenöt felnőtt a szűk kis kazánházban szorongott, részben a kokszon kuporogva, részben az előtérben… Tovább nem maradhattak ott, még ma éjjel el kellett jönniük. Hova menjenek?(… A zsebeiket teletömték kockacukorral, mert semmi élelmet nem tudnak magukkal hozni, hiszen a takaróikat kell vinni, hogy legalább a hideg ellen védekezhessenek, más csomagot nem bírnak el. A német katona megerősítette, amit Éva mondott. Mit csináljunk, Uram Isten? Közben a mi felnőttjeink körbeállták a három hírhozót, és mind egyszerre csak azt a tanácsot tudtuk adni, hogy ide kell őket hozni. (...)

Alig egy fél óra múlva meg is érkezik az első csoport. Amikor ajtót nyitok, bizony elnevettem magam, amint az első katonát megpillantottam, nyakában egy kifejezetten sémita kinézésű kisgyerekkel, aki fázós kezét a katona nyakába mélyesztve melegíti. A jól megtermett SS-legény pedig komoly arccal veszi le válláról a kicsit, ölébe helyezve adja át nekem. (…

Se hallásom, se énekhangom nincs, de bizony egész este, hol félhangosan, hol hangosan dúdoltam magamban, hol ülve, hol járva-kelve: »Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk...« Luther hitvalló énekét sohasem éreztem ennyire igaznak és reálisnak... A csodák sorozatát éltük.” (Sztehlo Gábor naplójából)

„Azt mondta nekem, már az ötvenes években, hogy akit támadnak, akit üldöznek, ő azok mellé áll. Legyen akár zsidó, akár arisztokrata, akár horthysta tiszt, ő mindig amellé fog állni, akit üldöznek…”

(Részlet a Rác Andrással készített interjúból)
http://www.lutheran.hu:8080/ujsagok/evelet/archivum/2003/17/73

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:43 | Sorszám: 13
Idézet:

Sztehlo Gábor azok között a papok között volt, akik Finnországban jártak, ott volt az első elmélyülésük, ők azt érezték, hogy mindenkinek egyformán kell segíteni.

Azt mondta nekem, már az ötvenes években, hogy akit támadnak, akit üldöznek, ő azok mellé áll. Legyen akár zsidó, akár arisztokrata, akár horthysta tiszt, ő mindig amellé fog állni, akit üldöznek. Azzal sohasem törődött, hogy vele mi történik, vagy a családjával.

[Rác András-interjú]



http://www.kortarsonline.hu/0208/miklya.htm
Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:41 | Sorszám: 12
Idézet:

Sztehlo Gábor nagyon derűs volt, a kövéresebb emberek derűje volt benne nagyon-nagyon. Sose reprezentált, hogy ő a nagy. Nagyon közvetlen volt, de tudott kemény is lenni. Határozott. Teljesen. Teljesen.

Van, aki elangyalítja, elszentesíti… Nem volt egy szent, nem volt egy angyal, mondhatnám, egy robusztus ember volt, felvidéki ősökkel, sose éreztem, hogy szent lenne, csak azt éreztem, hogy egy olyan ember, akinek a számára Isten és Krisztus valóság volt, benne élt, és ő úgy érezte, hogy emiatt olyan, amilyen, ő csak azt csinálja, ami a kötelessége, de a kötelessége összefügg ezzel a hitével. Én, aki vallástalan ember vagyok, ezt nem hiszem el, de azt látom, hogy olyan ember volt, aki soha rosszat nem tett volna, aki ha kellett segíteni, segített, minden akadályon keresztül.

[Rác András-interjú]




http://www.kortarsonline.hu/0208/miklya.htm
Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:39 | Sorszám: 11
Idézet:

„A razziát követő napokban történt meg az élelmiszerek szétosztása. Hat hétre való élelem, felszerelési cikkek, gyógyszerek a [vöröskeresztes] gazdasági hivatalon keresztül egy nap alatt jutottak el az otthonokba. E tény maga is a szervezés csodája volt. A razzia során kiállott félelem után minden otthonvezető és gondozónő számára megnyugtató volt, hogy a felelősségükre bízott gyermekekről igazán tudnak majd gondoskodni. A nyugtalanságok, az ostrom rémségei, az utcai harcok izgalmai előtt állva megnyugtató volt, hogy legalább élelmünk lesz, és sem gyerek, sem felnőtt nem fog szükséget szenvedni.”

[Sztehlo Gábor 87.]


Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:37 | Sorszám: 10
Idézet:

Endre volt elrendelője annak a razziának, ami december 18-án bejelentve várt bennünket. A razzia előtt két-három munkatársammal még egyszer végigjártuk a budai otthonokat, megpróbáltuk átfésülni az ottani adatokat és feljegyzéseket. El kellett látnunk papírokkal azokat a tizennégy éven felüli gyerekeket, akiknek a származása gyanús volt. Újraírt iskolai bizonyítványokkal, keresztlevelekkel próbálkoztunk.

Kétségbeejtő volt a helyzet a razzia előtt. Az otthonokban a félelem a tetőfokára hágott. Mindenütt csak azzal tudtam nyugtatni őket, hogy elmondtam Isten szeretetének jeleit, azokat az eseteket, amikor segített. Most is csak ezt várhatjuk, amikor az emberi tanácsok és tettek semminek bizonyulnak. Biztos, hogy Isten tenni fog valamit. Ebbe kapaszkodtunk mindannyian. Különösen hálás vagyok azoknak a gondozónőknek, akik élő hittel és Istenbe vetett teljes bizalommal vették körül a gyermekeket.

Ezek a napok fásulttá és nagyon rezignálttá tettek. Amikor meghallottam december 18-án a reggeli telefonjelentéseket, hogy a kertkapukban és a villák kapujában megjelentek a kék ruhás fővárosi rendőrök, bizony már nem tudtam semmit sem mondani a riadt gondozónőknek, csak bátrabb hangon próbáltam biztatni őket, hogy ne féljünk, mert Isten meg fog őrizni minket. De magam sem gondoltam már semmire, csak vártam a csodát.

Az érdekes az volt, hogy a rendőrök nem akartak bemenni a lakásokba vagy a villákba, hanem székeket kértek, és a ház kapuja előtt leültek, várakoztak. A kérdésekre, hogy miért, kikért jöttek, ki rendelte őket ide, mit akarnak, mi a tervük, nem voltak hajlandóak semmit sem mondani. Iderendelték őket, ők nem tudnak többet. Ez a bizonytalanság sokkal rosszabb volt, mint a veszedelmes vagy a katasztrófát jelentő bizonyosság. A Bogár utcai otthonban a gyerekek nem bírták ki ezt a feszült állapotot, nem tudtak benn maradni a villában, hanem ki-kiszaladtak a kertbe, és kezdtek a rendőrökkel barátkozni. Mi mindannyian arra gondoltunk, hogy a fővárosi rendőröket azért küldték, hogy ők kísérjék a járműveket, melyekkel a gettóba szállítják az otthonok lakóit.

Lassan múltak az órák… és mi minden ajtókopogtatásra felrezzentünk: most jönnek. Mire sötétedni kezdett, olyan fáradtak voltunk, mintha egész nap zsákot hordtunk volna.

Öt óra után a rendőrök szedelőzködni kezdtek. Az irodám előtti két rendőr is tisztességtudóan lejelentkezett nálam.

– Elmennek? – kérdeztem én meghökkenve, mert nem tudtam, ez mit jelent. – Miért jöttek?

– Szerencséjük, kérem – felelte az egyikük –, hogy a nyilas testvérek nem jöttek.

– Hogyan?

– Nekünk nem volt más feladatunk, mint a rendre vigyázni – mondta –, a razziát megcsinálták volna a nyilasok… A nyilasok dolga a razzia, mi csak a statiszták vagyunk. No, jó éjszakát!

Mindenütt hasonlóképpen történt… Felszabadult, boldog öröm lett úrrá rajtunk. Megint egy csoda történt. Ha ebből a pokolbeli bizonytalanságból is kiszabadított Isten, ugyan mitől kell még félnünk? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

[Sztehlo Gábor 85., 87.]



http://www.kortarsonline.hu/0208/miklya.htm
Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:30 | Sorszám: 9
Miklya Luzsányi Mónika

…Hogy véget érjen a sötétség (I.)

„Sztehlo-gyerekek” a Bogár utcai gyermekotthonban


Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944/45-ben, a nyilas uralom és Budapest ostromának idején ezerhatszáz zsidó gyermek és négyszáz felnőtt életét mentette meg a gyermekotthonaiban nyújtott menedékkel.

Kutatásaim során (a már rendezett Sztehlo-önéletíráson túl) gazdag dokumentációs anyagra bukkantam, s próbáltam felkutatni azokat a ma még élő szemtanúkat is, akik személyesen részt vettek a gyermekmentésben. Így találkozhattam Bartosné Stiasny Évával, aki a második világháború idején mint fiatal pedagógus a Bogár utcai gyermekotthon vezetője volt.

A kötet vezérfonala a vele készített interjú. Ezt egészítettem ki a múzeumokban, levéltárakban, magángyűjteményekben talált írásos dokumentumokkal, két korabeli gyermeknaplóval, a menekített gyerekek visszaemlékezéseivel, valamint a már említett Sztehlo-visszaemlékezés eredeti szövegének részleteivel. A „Sztehlo-gyerekekkel” felvett beszélgetések sorából kiemelkedett a Rác/Róth család élete, mely önmagán túlmutatva a magyar zsidóság tragédiájának és megmenekedésének modelljét adja.

Ez az írás Sztehlo harminchat árvaháza közül egyedül a Bogár utcai eseményekre összpontosít. A szereplők emlékein keresztül tükröz, elfogadva azt, hogy egy nép történelme nem csupán számokra és adatokra redukált tudomány, hanem a tudatunkban megőrzött történet is.

M. L. M.
http://www.kortarsonline.hu/0208/miklya.htm

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:26 | Sorszám: 8
Az embermentõ Sztehlo Gábor

1944. augusztus

Tanulmányait Sopronban végezte, ösztöndíjjal jutott ki Finnországba. 1932-tõl segédlelkész lett, majd hét éven át nagytarcsai lelkész. 1944-ben egész idejét és erejét embermentõ feladatának szentelte: megalapítja a Gaudopolisnak elnevezett gyermekotthont.
1944 karácsonyán 445 fiú, 460 leány, 140 anya, 345 gondozó s még 250 felnõtt talált nála menedéket. Az üldözés hónapjai alatt több, mint 2000 személy fordult meg otthonaiban.


Forrás:
A XX. század krónikája
Kiadó: Officina Nova

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:10 | Sorszám: 7
Idézet:

"...Magyar zsidók illették a megmentőket az angyal (jiddisül: malach) szóval. A szó piedesztálra emelte azokat a férfiakat és nőket, akik nem ismerték az önérdeket, az önfenntartási ösztönt... Mi késztette őket, hogy felszálljanak a magasba, mialatt mások csúsztak-másztak vagy meglapultak? ... 'Szinte öntudatlanul tettem, amit tennem kellett' - vallotta Sztehlo Gábor lelkész emlékezéseiben, és ez a nyilatkozat kisebb-nagyobb mértékben társaira is érvényes... Nem a halálos veszély csábította őket, mint a kalandkeresőket - kötéltáncosokat, hősies katonákat. Néha úgy rémlett, mintha szabad bejárásuk lett volna egy másik világba. Látomásaik voltak, ábrándokat kergettek - inkább William Blake-hez, mint Winston Churchillhez álltak közel. Még egy figyelemre méltó sajátossággal rendelkeztek: tevékenységüket - semmibe véve annak halálos következményeit - életük fénypontjának tekintették..."


http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=741
(Charles Fenyvesi: Mikor az angyalok túljártak a világ eszén. Akik zsidókat mentettek meg a háborús Magyarországon című, most megjelent könyvének epilógusából)
Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 06. 15:08 | Sorszám: 6
Az angyalok túljártak a világ eszén
Charles Fenyvesi magyar krónikái

Idézet:

....
Megszületett az első könyv, telítve a múlt fényeivel és árnyaival, a XVIII. század közepétől elmondva-felmondva egy magyar-zsidó család számos tagjának, leszármazottjának históriáját, közép-kelet-európai történelemkönyvként. És az újságíró, Charles Fenyvesi második írói munkája, amelyet most jelentetett meg az Európa Könyvkiadó, hogyan született?

- Második könyvemnek ezt a címet adtam: Mikor az angyalok túljártak a világ eszén, alcíme pedig: Akik zsidókat mentettek a háborús Magyarországon... Ez a világ jórészt ismeretlen mindmáig, a másik Magyarország képe. Ebben kettős kérdés megválaszolását tűztem ki célként. Az egyik: mit tettek a keresztények, a másik: mit nem tettek a keresztények 1944-ben a zsidókért? Tudom, kényes téma, de előbb-utóbb válaszra vár mindkét kérdés. Ötévi munkámba került, amíg összeszedtem a tényanyagot. Mindjárt az elején kiderült, hogy sokkal nagyobb volt a zsidómentő "angyalok" száma, meg a kisebb-nagyobb zsidómentő tettek száma, mint amiről tudomásunk volt. Akik az áldozattal, a gyengével, az üldözöttel nemcsak azonosultak, de a maguk módján akartak is és tudtak is tenni valamit. Ráadásul abban az időben, amikor az ellenállás reménytelennek látszott, a túlerő rettenetes, sátánian nagy volt.

Hogyan lehetett ezt az eddig jórészt feldolgozatlan, ezernyi meg ezernyi apróbb-nagyobb tényből álló történetet egyetlen könyvben megragadni?

- A történelmi háttér mögött öt ember élesorsa áll. Közülük legismertebb a "mesebeli herceg", Raoul Wallenberg, akinek zsidómentő akcióit sikerült jó néhány új, sokszor személyes vonatkozású történettel kiegészítenem. A második név ismertebb: Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, aki "Isten embere, a tettek embere" volt. Püspökétől egy gyermekotthon felállítására kapott megbízást 1944-ben, és harminckét, életet védő menhelyet állított fel. Áldásos munkásságáról is sikerült több, eddig kevéssé ismert eseményt felkutatnom. A harmadik családomban is példás személy, Mara nagynéném férje, a református papi családból származó újságíró, Thury Levente, akinek önzetlen mentőakcióit kötelességemnek éreztem utódaink számára hűséges tanúként hátrahagyni. Szintúgy eddig ismeretlen volt a negyedik és ötödik "angyal" élete is, a százezrek és milliók ismeretlen Magyarországából. Dávid Erzsébet debreceni tisztviselőnő a többi között anyakönyvi kivonatok sokaságával mentett életeket, Kanalas úr, pest-budai házmester, feleségével együtt az üldözöttek tucatjait bújtatta.
....



http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=741
Uszka Milota Magosliget
  Válasz | 2004. április 03. 00:31 | Sorszám: 5
Két emberröl olvastam, hallottam, hogy a 90-es években, 90-en túl megkapta a "Világ Igazai" (Yad Vasem) kitüntetést:
Tukka Ilona
Dobos Károly

Ha találok róluk valamit a világhálón, akkor majd azt, ha pedig nem, akkor majd papírról kicsit többet írok róluk - ha addig valaki meg nem elöz.

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 02. 12:59 | Sorszám: 4
http://parakletos.freeweb.hu/leirasok/neveert.html

Hajós Médi

"AZ Ő NEVÉÉRT ..."
ÉLETEM

A XX. századi magyar protestáns egyházi ébredés sajátos színfoltját képezi a zsidóüldözések idején keresztyénné lett evangelizátorok tevékenysége. Hajós Máriának, akit közvetlen környezete inkább csak Médinek nevezett, rendkívül izgalmas, kalandos missziói út jutott osztályrészül. A második világháború előestéjén keresztyén hitre jutott fiatalasszony angol nyelvi magánóráin számos később jeles személyiség került kapcsolatba a keresztyénséggel.

Hajós Médi, férjével együtt, részt vett a Jó Pásztor misszió zsidómentő munkájában, majd a háború után árva gyerekeknek működtettek egy egyházi otthont. Hajós Emil halála (1959) után felesége előbb Németországban, majd Amerikában lett neves evangelizátor. Önéletírásaiban gyermek- és ifjúkori emlékei után világháborús élményeiről és evangelizációs tevékenységéről számol be részletesen.

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 01. 12:42 | Sorszám: 3
A lélek az első
Ötven éve halt meg Soos Géza

III.

E döntés természetesen nem tetszett sem Eichmannéknak, sem magyar kiszolgálóiknak. Csendőralakulatokat hoztak fel Budapestre és csendőrruhába öltöztetett nyilas suhancokból felállított alakulatokat gyűjtöttek össze a fővárosban, hogy a zsidókat meglepetésszerű gyorsasággal deportálják. Ez azonban az MFM vezetőinek tudomására jutott, s megszervezték, hogy a feladatot önként vállaló Koszorús Ferenc vezérkari ezredesnek Horthy kormányzó kiadja a parancsot a készülő deportáció megakadályozására. Az előkészítő munkában Soos Géza is részt vett. Koszorús akciója sikerrel járt.
Hogy nem csak a mi véleményünk szerint történelmi jelentőségű Koszorús Ferenc akciója (melyről részletes tájékoztatás olvasható a Magyar Szemle 2000. évi 5-6. számában), ékesen bizonyítja Tom Lantos amerikai képviselőnek az esemény ötvenedik évfordulóján, 1994. május 26-án elhangzott kongresszusi felszólalása, mely szerint: "Koszorús ezredes példátlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel megakadályozta a zsidók elhurcolását."

A Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetőinek, köztük Soos Gézának múlhatatlan érdeme, hogy illegális szervezetük szálai a legmagasabb köröket, a hadsereg egyes részeit, sőt még a külföldi náciellenes szervezeteket is elérték. Ugyanakkor nem hanyagolták el a magyar társadalom egyes részeinek bevonását az ellenállásba. Soos Géza ötlete volt, hogy ha nem sikerül felülkerekedni a német katonai erőkön, akkor magyar keresztyének és zsidók közös fellépéssel akadályozzák meg Budapest zsidóságának elhurcolását. A polgári akció tervét a Jó Pásztor és a Magyar Szent Kereszt Egyesület vezetői dolgozták ki, a tanácskozásokon az SDG képviseletében Soos Géza is részt vett. Elgondolásaik értelmében mozgékony, két-három főből álló kis csoportokat szerveztek katolikus, protestáns és zsidó fiatalokból. A terv szerint ezek a deportálás elkezdésekor azonnal megjelennek a számukra kijelölt csillagos házakban, és megszervezik, hogy a lakók együttesen kivonuljanak a közeli parkokba, terekre, s ott ülve vagy fekve tiltakozzanak a kollektív elhurcolás ellen. Ezzel kidolgozták a mai polgári engedetlenség példáját. De akkor a tiltakozók életéről volt szó! Szerencsére - a Koszorús-akció sikerének köszönhetően - nem került sor az ellenállásnak erre a kockázatosan hősies formájára.

A Sztójay-kormány megbuktatása után, a Lakatos-kabinet időszakában lehetővé vált a kiugrás előkészítése. Amikor szeptember 28-án a fegyverszüneti delegáció (Faragho Gábor, Szent-Iványi Domokos és Teleki Géza) Zólyomon keresztül Moszkvába repült, a Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetése Soos Géza és Szent-Miklósy István feladata lett. Pár héttel később, a náci-nyilas puccs után Szent-Miklósyt letartóztatták, Soos egyedül maradt. Körülötte azonban olyan kiváló - vezetésre is alkalmas - ellenállók voltak, mint Saláta Kálmán, Bognár István, Arany Bálint, Kupa László, Kiss Sándor stb.
November 9-én megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (MNFFB). Megszervezésében Bajcsy-Zsilinszky, Dudás József, Soos Géza, valamint ifjú Bethlen István vett részt a legaktívabban. Tildy a Magyar Front létére hivatkozva nem tartotta szükségesnek az új összefogó szervet.
A demokratikus pártok (Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt), valamint a Kommunisták Magyarországi Pártja, a Magyar Függetlenségi Mozgalom és a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja részvételével végre kialakult az ellenállás különböző mozgalmait egyesítő szervezet. A bizottság elnöke Bajcsy-Zsilinszky Endre, helyettese Csorba János lett. A vezetőségben Soos Géza képviselte a Magyar Függetlenségi Mozgalmat, a pártokat (sorban haladva) Tildy Zoltán és Dessewffy Gyula, Szakasits Árpád, Kovács Imre, Kállai Gyula, az ifjúsági ellenállást pedig Kiss Sándor és Gyenes Antal.
Zsilinszky, bár világosan látta, hogy az MNFFB vezetésének vállalása élete kockáztatását jelenti, nem hátrált meg. Mint mondta: "Vannak pillanatok egy nemzet életében, amikor a politikus becsülete azt parancsolja, hogy a siker minden reménye nélkül is áldozza fel életét a nemzet becsülete és jövője érdekében".

November 11-én megszerveződött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának katonai szekciója. A Katonai Vezérkar vezetője Kiss János altábornagy, helyettese Nagy Jenő ezredes, a személyi ügyek vezetője Tartsay Vilmos vezérkari százados. A katonai szervezkedésben kiváló katonatisztek egész sora vett részt. Jó részük már előzőleg kapcsolatban volt a Kiugrási Irodán keresztül a Magyar Függetlenségi Mozgalommal.

Sajnos Bajcsy-Zsilinszky szavai jóslásnak bizonyultak: november 22-én árulás folytán az egész katonai vezérkar lebukott, Zsilinszkyt magát is letartóztatták. Soos Géza szerencsére másutt tárgyalt, így elkerülte a letartóztatást. A nyilas puccs után teljes illegalitásba vonult, gyakran változtatta szálláshelyét. Nemegyszer Ordass Lajos evangélikus lelkész, a későbbi püspök, majd a kommunista "igazságszolgáltatás" áldozata adott neki menedéket, nem törődve azzal, hogy így családját is veszélyeztette.
A nyilas uralom alatt az MFM minden kapcsolata megszakadt a külfölddel, s ami a legnagyobb baj volt, a moszkvai fegyverszüneti delegációval, vagyis Szent-Iványi Domokossal is. A szemben álló szovjet katonai egységek vezetőihez küldött üzenetekre nem érkezett válasz. Ezért az ellenállás megmaradt vezetőivel - beleértve a magyarországi kommunisták képviselőit is - megegyezve az MFM vezetősége elhatározta, hogy kiküldi Soos Gézát Olaszországba, hogy egyrészt felvegye a nyugatiakkal a kapcsolatot, másrészt hogy rajtuk keresztül próbáljon érintkezésbe lépni Szent-Iványival, s ezek révén egy utolsó kísérletet tegyen Budapest megmentésére.

December 9-én a Hellebront vezérőrnagy számára előkészített He-111-es "elkötött" repülőgépen Soos Géza, Hadnagy Domokos repülő őrnagy, Toperczer Árpád főhadnagy, navigátor, Rakovich Sándor őrmester, motorszerelő, Hadnagy Domokos felesége, valamint két és fél éves kislánya elhagyta a magyar légteret. Pap László református teológiai tanár javaslatára magukkal vitték Johannes Adolf Bentinck Németországból Magyarországra szökött holland katonatisztet.

Dél felé szerencsésen befejezték a nem veszélytelen utat. San Severo, Foggia, végül Bari városában először az amerikai Military Police, majd az angol Intelligence Service vendégei lettek. 1944. december 9-től 1945. április 10-ig "barátságos őrizetben" éltek, április 11-től már szabadabban mozoghattak, de hadifogoly státusuk csak május 3-án szűnt meg. Természetesen ez a hadifogság nem hasonlítható egy "rendes" hadifogsághoz, de mégis csalódást okozott számukra. De ha figyelembe vesszük, hogy a szövetséges holland hadsereg hadnagya csak február 28-án indulhatott haza egy angol hajón, akkor ne szóljunk egy szót se.

Az Office of Strategic Services (OSS), az Amerikai Egyesült Államok Stratégiai Szolgálatok Hivatala (a CIA elődje) 1944. december 12. és 30. között kihallgatta Soos Gézát és Hadnagy Domokost. A kihallgatásokról 1945 januárjában részletes összefoglalót állítottak össze. A jelentés két részből áll. Az első az 1944. március 19. és október 15. közötti eseményeket foglalja össze, a második az október 15. és december 9. közötti időszakkal foglalkozik. Mindkét anyag megjelent angolul a Ráday Gyűjtemény évkönyvében (1986) "Soos Géza és Hadnagy Domokos tájékoztatása a magyarországi helyzetről s a Magyar Függetlenségi Mozgalomról 1944 decemberében" címen, Karsai Elek bevezető tanulmányával.
Az OSS elég "nagyvonalúan" kezelte a jegyzőkönyvezést (vagy idegen kéz változtatta meg a szöveget), mert nemcsak elírást, de torzítást, sőt hamisítást is találtak a nekik megmutatott három részben. Tiltakozásukat jelentették be, s követelték a megfelelő korrekciót. Súlyosbította a helyzetet Soosék előzetes hozzájárulása ahhoz, hogy szovjet szerveknek is átadják a jegyzőkönyv egy példányát, pedig - mint kiderült - abba valótlan megállapítások kerültek Szent-Iványi megítéléséről és szovjetellenes beállítottságáról. Megígérték a korrekciót, de a javított példányt soha nem mutatták meg nekik. Sőt közölték velük, hogy nincs mód a teljes jegyzőkönyv megtekintésére.
Közben Soos nyolc, Hadnagy pedig egy összeállítást készített az amerikaiak számára a Magyarországgal kapcsolatos problémákról (történelem, németkérdés, zsidókérdés, lengyel ügy, Horthy stb.). A jegyzőkönyv ellenőrzésének megtagadása után kijelentették, hogy csak az átadott dolgozatokkal összhangban lévő állításokért vállalnak felelősséget. Az amerikaiak azonban nem tulajdonítottak jelentőséget az egész ügynek.

Amikor február végén bevitték a "hadifoglyokat" Rómába, Soos Géza első dolga volt, hogy felkeresse a szovjet és a csehszlovák követséget. Az elsőnél kérte mielőbbi hazatérésének lehetővé tételét, a másodiknál pedig baráti látogatást tett, s tárgyalópartnerével, Dutka követségi tanácsossal rövid idő alatt megegyezett abban, hogy "a cseh és magyar nép demokratikus alapon kölcsönös áldozatokkal komolyan összebarátkozhat". A szovjet hazautazási engedélyt csak 1945 decemberében kapta meg ("elvi" hozzájárulást már áprilisban), a csehek meg sem áldozatokra, sem demokratikus barátkozásra nem voltak hajlandók. A cseh követség meglátogatása mégsem volt felesleges, mert világosan bizonyítja, hogy az MFM és személy szerint Soos Géza őszinte híve volt a szomszédos népekkel való baráti kapcsolat megteremtésének. Még "kölcsönös áldozatok" árán is.

Pontosan egy hónappal "szabadulása" után, június 3-án magyar istentiszteletet tartott a Rómában tartózkodó menekülteknek, akik számára a Vöröskereszttől igyekezett minél több segítséget szerezni, megkönnyítendő életüket.

Szeptemberben áttelepedett Genfbe, ahol felvette a kapcsolatot az Egyházak Világtanácsával és a Nemzetközi Vöröskereszttel. Főleg azzal foglalkozott, hogy élelmet, gyógyszert és pénzbeli segélyeket küldessen Magyarország számára. Közben felmerült az a gondolat is, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő családja kimenjen hozzá. Barátai (főleg Kádár Géza) segítségével egy vöröskeresztes autóbuszon (mely deportált zsidókat hozott Budapestre) az egész Soos-család kijutott Svájcba. Ugyanakkor kapta meg végre Soos Géza is a szovjet hazatérési engedélyt Rómában. Szerencsére sikerült értesíteni, így 1946. január 4-én végre egyesülhetett a család.

Török Bálint

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 01. 12:34 | Sorszám: 2
A lélek az első
Ötven éve halt meg Soos Géza

II.

Már szóltunk diákkori Auguszta-telepi tevékenységéről, ezt kiegészítendő említem meg, hogy az általa alapított és irányított kőbányai SDG-kör egy időben 125 nélkülöző családot támogatott. Példáját más városokban is követték. Sokat tett a diákifjúság szociális helyzetének javítása érdekében. Vezetési időszakára esik több fiú- és lánykollégium felállítása.
Az ő javaslatára hozta létre 1942-ben a Magyar Ifjúság Ökumenikus Bizottsága és a katolikus Pax Romana a Fiatal Magyarok Bizottsága a Menekültekért szervezetet. A bizottság 140 000 frankot szerzett és osztott szét. Több francia tiszt ettől a bizottságtól kapott ösztöndíjat, hogy folytathassa tanulmányait a budapesti egyetemen. A fővárosi SDG-diákszálló adott menedéket tizenkét holland katonatisztnek, akik német fogolytáborokból szöktek meg. Hasonlóan segítették a lengyel menekülteket is. A Soli Deo Gloria Kálvin téri központja időnként lengyel szótól volt hangos. Még a német megszállás alatt is sikerült Szent-Iványi Domokossal együtt egymillió frankot szerezni a lengyel menekültek számára.
Teleki Pál halála után az új miniszterelnök, Bárdossy László megszüntette a Tájékoztató osztályt. Soos Géza a külügyminisztériumba került, ahol a svájci, svéd és finn ügyek előadója lett, de az ő feladata volt a Magyarországra menekültekkel való foglalkozás. Ekkor került szoros kapcsolatba idősebb Antall Józseffel, aki a belügyminisztérium keretében irányította a menekültügyet. Munkaköre lehetővé tette, hogy az ellenállási mozgalomban később hasznosítható kapcsolatokat építsen ki, s a menekültügyben végzett tevékenység révén - mivel a németek előtt e téren sok titkolnivaló akadt - tapasztalatokat szerezzen az illegális munkában is.
Ezekben az években sem szakadt meg a kapcsolat Szent-Iványi és Soos Géza között, sőt barátivá fejlődött. Mindketten a külügyminisztériumban dolgoztak, s tovább folytatták azt a náciellenes munkát, ami a Magyar Függetlenségi Mozgalom kialakulásához vezetett. Amikor aztán 1944. március 19. után ténylegesen is megalakult ez a mindvégig informálisan működő illegális szervezet, a német megszállás következtében igen megszaporodott a tennivaló.
Mielőtt Soos Géza 1944-es tevékenységével foglalkoznánk, szólni kell a Magyar Függetlenségi Mozgalom ellenállási koncepciójáról. Szent-Iványi és barátai, köztük Soos Géza, felmérték a magyarországi politikai helyzetet és a háborús körülményeket, s ennek alapján arra a megállapításra jutottak, hogy az ország földrajzi és speciális társadalmi, történelmi adottságai miatt sem a lengyel, sem a francia ellenállás nem másolható le. A kormányzóban és környezetében, az államapparátusban (de még a hadseregben is) meglévő náciellenesség kihasználásával akarták elhárítani a háborúba való belesodródásunk beláthatatlan következményeit, vagy legalábbis csökkenteni azok mértékét. Ismerték Veesenmayer német diplomata 1943-as magyarországi látogatásainak végkövetkeztetéseit, hogy tudniillik hazánkban külső segítség (értsd német beavatkozás) nélkül a szélsőjobboldalnak nincs akkora ereje, hogy át tudja venni a hatalmat, ezért számításba kellett venni akár egy katonai megszállás lehetőségét is. Mindezeket figyelembe véve úgy gondolták, hogy egy olyan szervet kell létrehozni, amely nincs betagolva az állami hivatalok sorába, s amely közvetlen kapcsolatot tart fenn az ország vezetőjével. Az 1944. január elsejével felállított hivatal a kormányzói megbízás szerint az ország határán kívül élő magyarok ügyeivel foglalkozott. Vezetője ifjú Horthy Miklós lett, s az iroda munkájának irányításával Szent-Iványi Domokost bízták meg. A két és fél hónappal később bekövetkezett náci katonai megszállás után "kiugrási iroda"-ként kezdték nem hivatalosan emlegetni. A Kiugrási Irodának formálisan nem lett munkatársa Soos Géza, mert az MFM döntése értelmében a külügyminisztériumban kellett maradnia, mint az ellenállás titkos képviselőjének. Ott is maradt a nyilas puccsig, amikor végleg és teljes mértékben illegalitásba vonult.
A német megszállás után - nem elhanyagolva a távlati célt: a kiugrást - a Magyar Függetlenségi Mozgalom elsőrendű feladatának tekintette az üldözött zsidók mentését. Erről a tevékenységről így ad számot későbbi svájci teológiai disszertációjában: "Táboraiban annyi üldözöttet rejtett el az SDG, amennyit csak a hely engedett. Az SDG és a KIE (Keresztyén Ifjak Egyesülete) titkárai rendkívüli erőt fejtettek ki az üldözöttek megmentésére. Az SDG (azaz Soos Géza) szerzett egy diplomáciai jelzéssel ellátott autót, ami lehetővé tette számos zsidó megmentését. (...) Magánszemélyek, lelkipásztorok, állami alkalmazottak, titkos nyomdák ezerszámra gyártották a hamis keresztleveleket. Mindez halálbüntetés veszélyével járt. Amikor ez az uralom csúcspontjára ért, csupán Budapesten több mint 30 000 üldözött személy volt elrejtve a peremkörnyéki munkások házaiban, a középosztály lakásaiban."
Saláta Kálmán, aki az MFM-en belül közvetlen munkatársa volt a zsidók megmentését szolgáló akciók megszervezésében, a Hírünk a Világban című emigráns lap 1953. évi szeptember-novemberi számában így értékeli Soos Géza tevékenységét: "A sárga csillag, a deportálások és a nácik által kierőszakolt többi szörnyűség idején Soos Géza megint ott volt az őrhelyén. Kulcsszerepe volt a deportálások leállítására vezető politikai és katonai akciót megszervező kis csoport munkájában, amint utóbb szerepet játszott a német tankok árnyékában kinevezett magyar quislingek eltávolításában is."
Jellemző Soos Géza nemcsak hazai, hanem nemzetközi ismertségére is, hogy Wallenberg, Budapestre érkezése után azonnal felvette vele a kapcsolatot. Ember Mária írja Wallenberg Budapesten című könyvében: "Raoul Wallenberg mindjárt a második napon keresni kezdte az érintkezést dr. Soos Gézával - zsebnaptárába csupa nagybetűvel van beírva: SOOS." Közös munkájukról, éppen annak illegális jellege miatt nincsenek ismereteink.
Az egyes zsidó személyek vagy kisebb zsidó csoportok megmentésénél sokkal jelentősebb az a történelmi jelentőségű tevékenység, amit Soos Géza a Magyarországon lévő összes zsidó megmentéséért tett. Elsősorban az ő érdeme, hogy az Auschwitzi jegyzőkönyv címen ismert beszámoló, melyet két Auschwitzból megszökött szlovákiai zsidó (Walter Rosenberg alias Rudolf Vrba és Alfred Wetzler alias Josef Lanik) állított össze német nyelven, magyarra és angolra lefordítva illetékes magyar személyek kezébe került, és kijutott Nyugatra is.
Az egész úgy kezdődött, hogy Soos Géza egy szilicei SDG-konferencián bevonta az ellenállási tevékenységbe Éliás József református teológust. Nem sokkal ezután megalakult a Jó Pásztor Bizottság (teljes nevén: a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Jó Pásztor Missziói Albizottsága), melynek feladata a zsidó származású keresztyének érdekében való tevékenység volt, de mint Éliás (a bizottság rövidesen kinevezett lelkész-titkára) mondta egy interjúban: "...a Jó Pásztor munka középpontjában már kezdettől - különbségtétel nélkül - az embermentés egyre nagyobb méretű és egyre nehezebb feladatai állottak."
Nyilvánvaló, hogy a református egyház vezetőivel jó kapcsolatban lévő Soos Géza keze is benne volt Éliás kiválasztásban. S ez jó döntésnek bizonyult. Nem szólunk most Éliás egyéb, igen hasznos tevékenységéről, de azt ki kell emelnünk, hogy fontos szerepet játszott az Auschwitzi jegyzőkönyv lefordításában és abban, hogy a jegyzőkönyv eljutott a megfelelő személyekhez. Hogy milyen úton került Soos kezébe ez a nácikat leleplező irat, azt nem tudjuk, de az a körülmény, hogy rendkívül gyorsan szert tett egy példányra, s már a kézhezvétel napján megbízta Éliás munkatársát, Székely Máriát a fordítással, azt jelzi, hogy a Magyar Függetlenségi Mozgalom illegális gépezete igen jól működött, s kapcsolataik voltak a szomszédos országok náciellenes csoportjaival. Meg kell említeni, hogy megbízóját a fordító csak akkor ismerte meg, amikor az immár magyar nyelvű dokumentum egy példányát átadta neki. Soos Gézára így emlékezik vissza ez a bátor lelkű, halálos veszedelmet vállaló, nagyszerű fiatal lány: "Alacsony termetű ember volt, de belső ereje és szemének kisugárzása valami olyan megragadó volt, hogy mindig mint valami óriásra emlékszem rá."
Ez ügyben az a legfontosabb, hogy az Auschwitzi jegyzőkönyv Horthy István özvegyén keresztül eljutott a kormányzóhoz, aki végül is ennek hatására döntött a zsidók deportálásának leállításáról. Arieh Ben-Tov izraeli szerző az 1944-es holokausztról szóló művében is igen nagy jelentőséget tulajdonít az Auschwitzi jegyzőkönyv közzétételének: "A kormányok, politikusok, társadalmi szervezetek magatartásában... elsősorban azért állt be változás, mert közzétették a magyar zsidók Auschwitzba való deportálásáról s... Auschwitz-Birkenauban való kiirtásáról szóló borzalmas jelentéseket."

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 01. 12:12 | Sorszám: 1
A lélek az elsõ
Ötven éve halt meg Soos Géza

I.

A Magyar Szemle olvasói tud(hat)ják, hogy ki volt Soos Géza, hiszen nem egy dolgozat foglalkozott - főleg az utóbbi években - tevékenységével, mely fontos része volt az 1944-es náciellenes és zsidómentő mozgalomnak. (Lásd: Az olaszországi küldetés [2002. 7-8. sz.] és A Magyar Függetlenségi Mozgalom zsidómentő tevékenysége I-II. [2003. 1-2. és 3-4. sz.]) Itt az ideje, hogy megismertessük az egész embert, aki sokkal több volt, mint a hitleri megszállókkal szembeszálló hazafi és az üldözötteket segítő humanista. Mikor megkérte Tüdős Ilona kezét, fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni (ami pedig nyilván ismert volt leendő élettársa előtt), hogy számára nagyon fontos a család, de még fontosabb a haza, és még annál is fontosabb Isten szolgálata. Persze ez a hármas szolgálat elválaszthatatlanul összefonódott.

Vallásossága családi gyökerű volt. Édesanyja sokszor olvasott gyermekeinek ó- és új-testamentomi történeteket, s kilencéves volt, amikor nagynénjétől kapott egy Bibliát. Mint egyik önéletrajzában írja: "Attól az időtől kezdve minden nap olvasom Isten Igéjét. ... Tizenhárom éves koromban konfirmáltam. Akkor lelkészem megkért, hogy a vasárnapi iskolában tanítsak. Így 1926-36 között ezt a szolgálatot végeztem: először kicsinyeknek, majd serdülőknek." Élete végéig soha nem hagyta abba igehirdető tevékenységét.

Gimnáziumi vallástanára, Töltéssy Zoltán vallásos ifjúsági mozgalmak (Keresztyén Ifjúsági Egyesület, SDG) hivatott vezetője volt, akit Soos Géza példaképének választott és akinek révén életre szóló kapcsolatba került a Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségével. Töltéssy hamarosan, 1932-ben meghalt, de akkor már őt elszakíthatatlan szálak fűzték a református diákmozgalomhoz. A kötődést jelzik funkciói is: 1930-32 - üdülőtitkár, 1932-34 - középiskolai fiútitkár, 1934-35 - főtitkár, 1935-40 - alelnök, 1940-46 - elnök.

A Kőbányai Hét című helyi újság 1930. július 12-i száma közölte az akkor érettségizett fiatalembernek az évzáró ünnepélyen elmondott beszédét: "...a közép- és alsóbb osztályok eladósodása, a népnyomor, a tuberkulózis terjedése oly hangos lavinazúgással sodorja mind mélyebbre a magyar életet, hogy mi, tapasztalatlan kis középiskolások is sokszor rémülten várjuk a holnapot". Majd így folytatja: "Világos, hogy a helyes út csak a segítés... útja lehet. Erre az útra pedig az áldozat, az önfeláldozás vezethet el, s a rajta való megmaradáshoz csak az adhat erőt, aki maga is a legszentebb áldozatot hozza értünk: a mi Mennyei Atyánk. Mert mi az áldozat? Az áldozat a gyarló ember legfenségesebb tevékenysége." Ezután gyakorlati programot is ad: "...le kell döntenünk a kínai falat, melyet lelkiismeretlen elemek építenek a különböző osztályú és felekezetű magyar emberek közé". Végül felteszi a szónoki kérdést: "Miért ne válasszuk...a küzdelmes, rövid, de boldogítóan áldozatos életet, mikor hitünk szerint ez a lehetőség a nagyhangú, tespedő, romlásnak indult magyar élet gyökeres megváltoztatására, új erővel való feltöltésére." Ebben az iskolai búcsúbeszédben benne van Soos Géza egész élete: hit, hitvallás, munka, áldozatvállalás, a társadalom és a haza szolgálata. És nemcsak látta a feladatokat, hanem mások szívét felmelegítette és sok ezer magyar ifjú lelkében meggyújtotta a "boldogítóan áldozatos élet" lángját.

Nem véletlenül nevezte Kiss Sándor (vezetőtársa az SDG-ban, küzdőtársa az 1944-es ellenállásban, majd vádlott-társa az 1947-es perben) "keresztyén szociális forradalmár"-nak. Hiszen a gimnazista kora óta végzett evangelizációs munkában igen fontos helyet foglalt el az akkori Magyarországon is igen súlyos szociális problémák megoldása. Kőbányán a református ifjúsági csoportból megalakította az SDG-kört. A tagokat beosztotta a közeli nyomornegyed, az Auguszta-telep szegényeinek a gondozására. Mindenki kapott egy családot, s azt rendszeresen látogatni, segíteni kellett (élelemmel, ruhával). Természetesen nemcsak kiosztotta a munkát, maga is részt vett benne.

Közben elvégezte az egyetemet. Bár ő arra gondolt, hogy a lelkészi pályát választja, Ravasz László tanácsára - édesapja kívánságának megfelelően - a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozik be. 1935-ben megszerezte a doktori diplomát, s a bíróságra került. Ekkor már az SDG főtitkára. Amennyire munkája engedte, járta az országot, főleg diákok előtt vallást tett hitéről, s az SDG programjával összhangban, beszélt a magyar társadalom szociális helyzetéről, de nem feledkezett meg a magyarságra leselkedő náci veszedelemről sem. Személye egyre ismertebbé vált az országban, s nem csak egyházi körökben.

Ennek köszönheti, hogy megbízást kapott arra, hogy - a külügyminisztérium és a református egyház megfigyelőjeként - részt vegyen az eviani konferencián. Evianba 1938. július 5-ére az amerikai elnök menekültügyi tanácskozást hívott össze, melynek valójában a zsidók megmentése volt a tárgya. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti követe azt tanácsolta, hogy Magyarország csak megfigyelővel képviseltesse magát. Kapóra jött, hogy éppen akkor Svájcban tanácskoztak az európai református diákszövetségek képviselői, s ezen a Soli Deo Gloria részéről neki kellett részt vennie. Magánemberként így feltűnés nélkül jelen lehetett a konferencián. A megbízóinak adott jelentésében részletesen beszámolt azokról a veszélyekről, amelyek a a magyar zsidóságot fenyegetik, s amelyekre nemcsak a konferencia, hanem a svájci protestáns egyházi vezetők is felhívták a figyelmet. Sajnos a világ, így a magyar világ is süket maradt a figyelmeztetésre.

Tulajdonképpen Eviannal kezdődött Soos Géza illegális tevékenysége. A zsidóellenes megnyilvánulásokkal előzőleg is találkozott, de idegen volt számára minden gyűlölködés. Keresztyén hitével ellenkezett volna az emberek közötti különbségtétel. Az egyetemen például egy hatos baráti kör tagja volt: a hatból kettő magyar, kettő sváb, kettő pedig zsidó volt. Magyarságához ragaszkodott, de más népek fiait is becsülte. Ez a mentalitás volt az alapja későbbi zsidómentő munkájának és a Hitler-ellenes mozgalomban való részvételének.

1939. február 16-án Teleki Pál lett az ország miniszterelnöke, ami sokak számára nyilvánvalóvá tette, hogy megerősödtek a nemzeti szocializmust ellenző erők. A tudós-miniszterelnöknek az ország szuverenitását védő politikáját Nyugaton is elismerték. Sir Alexander Cadogan, az angol külügyminiszter állandó helyettese a magyar követ előtt külpolitikánkról kijelentette: "It is a masterpiece of diplomacy." A magyar viszonyokat jól ismerő, kiváló skót történész, Macartney véleménye szerint a magyar külpolitika Teleki kormányzása alatt "nem hozott sem szorosabb baráti együttműködést a németekkel, sem tőlük való fokozottabb függőséget, inkább sakkhúzások és kitérések sorozatát, amik végül is ugyanabban a helyzetben hagyták Magyarországot, mint ahonnan kiindult, mindez részben Teleki személyes bátorságának, szívósságának és találékonyságának volt köszönhető, valamint munkatársai lojális támogatásának". Ezek közé a "lojális munkatársak" közé tartozott Soos Géza is.

Teleki pár hónappal kinevezése után felállította a miniszterelnökségen a Tájékoztató osztályt, s vezetésével régi tanítványát és munkatársát, Szent-Iványi Domokost bízta meg. A kormányfő "privát kabinet"-jének tartott részleg a Hitler-ellenes titkos tevékenység központja lett. Országos ismertsége, eviani "szereplése" és nem titkolt náciellenessége is szerepet játszott abban, hogy Soos Gézát is ide rendelték Itt rengeteg tapasztalatra tett szert, és nagyon sok kapcsolatot épített ki. Sokat tanult főnökétől, akinek közvetlen munkatársa lett, amit az is jelzett, hogy hivatali szobáik között csak egy titkárnői irodahelyiség volt.

Ekkor már az SDG alelnöke, majd 1940-től elnöke volt, s változatlanul járta az országot, s hirdette az igét a tanulóifjúságnak, amely az "Isten, haza, család" programvállalásnak megfelelően mindig tartalmazott szociális és egyre inkább politikai elemeket. Soos Géza olyan meggyőződéstől átitatott szuggesztivitással adta elő gondolatait, érveit, hogy megérintette a magyar ifjúság jó részét. De nem a szuggesztivitás volt sikerének egyetlen titka. Szavait tettekkel támasztotta alá.

http://www.hungary.com/magyarszemle/archivum/12_7-8/torok.html

Bordódy Kristóf
  Válasz | 2004. április 01. 12:06 | Sorszám: 0
Útlevél az élethez – dokumentumfilm zsidókat megmentő magyarokról
http://gondola.hu/cikk.php?szal=34625

A magyarországi holokauszt közelgő 60. évfordulója alkalmából a washingtoni magyar nagykövetségen szerda este bemutatták Vértes M. Ágnes Útlevél az élethez című dokumentumfilmjét, amely a budapesti zsidók ezreit megmentő diplomatáknak állít emléket.

A 48 éve az Egyesült Államokban élő Vértes Ágnes azoknak a semleges országokat képviselő diplomatáknak állít emléket, akikről a tragikus sorsú Raoul Wallenberget leszámítva csak keveset tud a világ. A svéd Per Anger és Waldemar Langlet, a svájci Carl Lutz és Harald Feller, a spanyol Angel Sanz-Briz, a spanyol követségnek dolgozó olasz Giorgio Perlasca, valamint Monsignor Angelo Rotta pápai nuncius és helyettese, Monsignor Gennaro Verolino menlevelek kiadásával, védett házak fenntartásával ezreket és ezreket mentettek meg a pusztulástól.
Vértes Ágnes még halála előtt interjút készíthetett a 2002-ben elhunyt Per Angerrel, és a 2003 decemberében elhunyt Harald Feller volt svájci ügyvivővel, valamint a ma is elő, 97 éves Monsignor Verolinóval. A film többek között megszólaltatja Székely Évát, az 1952-es helsinki olimpia aranyérmes úszóbajnokát, Polgár Dénes újságírót, Sólyom János Svédországban élő zongoraművészt.

Vértes Ágnes 1940-ben született, maga is holokauszt túlélő. 1956-ban került az Egyesült Államokba. Itt ismerkedett meg férjével, aki a svájci Carl Lutznak köszönheti az életét. A filmszakmában nem dolgozott, a kilencvenes években azonban Steven Spielbergnek segített önkéntesként túlélőket megszólaltatni. Ekkor határozta el, hogy dokumentumfilmet készít az életmentő diplomatákról. A részben önerőből, részben támogatásból megvalósított, közel egy órás film tavaly márciusban készült el és most mutatták be először szélesebb közönség előtt. Vértes Ágnes, aki a film producere és rendezője is volt, Stockholmban, Bernben, Rómában és Budapesten forgatott.

A film előtt Simonyi András nagykövet és Christopher Shays kongresszusi képviselő mondott beszédet, a bemutató után pedig négy kutató rövid előadást tartott a magyarországi holokauszt témakörében.

Időzóna: CET  

         előző téma   következő téma
Ugrás:

Email a webmesternek | Gondola