Sakálok napjai Magyarországon
Hálózati kirándulás a közelmúlttól napjainkig
2004. május 6. 8:47
Udvardy Zoltán
Időről időre hallunk róluk: lám, megint a Hálózat. Most például a sorok között, egy napilapban olvashattuk, hogy a K&H ügy szálai olyan, pénzmosásra szakosodott hálózathoz vezetnek, amely ugyanazokat a módszereket alkalmazza, mint a KGB.
Sakál ismét itt virít közöttünk. Sakál, avagy Ilich Ramirez Sanchez, aki annak idején feledhetetlen napokat töltött el Magyarországon. Bár akkor a leginkább Carlosnak hívták. Hogy jön ez most ide, kérdezik Önök, teljes joggal: a K&H ügyről kezdtünk beszélni, akkor most miféle sakálokról esik itt szó, és ki ez a Carlos. Jogos; megpróbálhatunk időrendi sorrendben haladni. A gyengébb idegzetűek kedvéért közlöm, hogy utazásunkon egy másik közismert hálózati személy is részt fog venni, akinek jól csengő kódját lassan a kisiskolások is ismerik. Legyenek erősek, kapcsolják be biztonsági öveiket: megkezdődik a visszaszámlálás.
2004, 2002, 1975. Jó nagyot ugrottunk vissza az időben. 1975. december 21-e, Bécs. Carlos, a Sakál és terrorista bandája lerohanja az olajtermelő országok (OPEC) bécsi értekezletét. Foglyul ejtenek 11 olajtermelő országbeli minisztert, meggyilkolnak egy iraki testőrt, egy osztrák rendőrt és egy OPEC-alkalmazottat. Carlos jó lóra tett: szélsőséges kommunista terrorlegény, így a kettéosztott Európa nyugati felén a baloldali értelmiség feltétel nélküli rokonszenvét, a keleti térfélen széles körű logisztikai támogatást és hátországot tudhat magáénak. Jó barátai a mai napig védettséget élveznek: az akcióban részt vevő Hans-Joachim Klein elleni eljárást azóta beszüntették. A párizsi diáklázadás egyik főszereplője, Daniel Cohn-Bendit, akit azzal gyanúsítanak a frankfurti igazságügyi szervek, hogy bújtatta a rendőrség elől Kleint, ma az Európai Parlament képviselője, s mint ilyen, mentelmi jogot élvez.
De már megint előrerohantunk. Ott hagytuk Carlost, ezt a derék marxista hóhérlegényt a 70-es években: hol repülőteret támad meg Tel-Avivban, hol merényletet kísérel meg egy milliomos ellen. A szegények igazi barátja ő, és bandatagjaival együtt biztos elfárad időnként a sok gyilkolásban, robbantásban. Hol máshol lelne egy kis nyugalmat, mint Magyarországon.
Carlosnak pihennie kell. „Mindezt a titkosszolgálat és a politikai vezetés tudtával tette, és tény az is, hogy a titkosszolgálat vezetői találkoztak Carlosékkal. Nemcsak hogy itt voltak, hanem fegyverraktárt is tartottak fenn Magyarországon. Mivel kiderült, hogy a szolgálat szoros megfigyelésben tartotta - így megfigyelte, filmezte, lehallgatta stb. -, ezért a titkosszolgálatnak számos információ jutott birtokába a Carlos-csoport tevékenységéről és vélhető jövőbeli tevékenységéről is. A Carlos-csoport részben bázisul is használta Magyarország területét.” Ezt Trombitás Zoltán, a Fidesz képviselője mondta 1994. október 25-én, az Országgyűlés őszi ülésszakának 25. ülésnapján, az azonnali kérdések órájában.
Persze, a múlt olyan kút kies hazánkban, amelybe egyszerűen nem illik belenézni. Ha túlságosan sokáig mered bele az ember, még úgy jár, mint szegény Elbert János, aki addig törölgette szemüvegét a Balaton vizében, amíg belefulladt. Ez a 80-as évek elején történt.
Az ilyen furcsa balesetek és a közel 100 ezer szovjet katona jelenléte valahogy arra edzették Magyarországon, hogy a KGB-ről ne nagyon értekezzen. Nem illett ilyesmiről beszélni.
A rendszerváltás után sem. Keleten-Nyugaton kerülték ezt a témát. A háttérben azért különös, titkos alkuk zajlottak.
Carlost ugyanis 1994-ben francia kommandósok rabolták el, és Kartúmból Párizsba szállították. Arról is lehetett olvasni, hogy Boszniában 1995-ben, állítólag a magyar hírszerzés és a Moszad segítségével, foglyul ejtették Bruno Breguet, a Carlos-csoport egyik tagját, akit egy magyar katonai támaszpontra (Taszárra?) szállítottak. Itt a francia DGSE, a hírszerzés szakemberei vették kezelésbe az iszlámista csoportokkal is kapcsolatot tartó svájcit, aki alig élte túl a vallatást. Brunó mozgalmi nevén Luca volt, s a magyar elhárítás állítólag jól ismerte, hiszen Carlossal együtt élvezte annak idején hazánk vendégszeretetét.
Ebben az időszakban Magyarország nem szeretett a múltba nézni. Éppen a Horn-kormány volt hatalmon, és Horn valahogy nem csípi a múltat. A Carlos-üggyel foglalkozó nemzetközi bírói testület persze képtelen volt megérteni, hogy ebben az országban még fegyvertelen emberek lemészárlásának esetleges vádját is csak egy ’’na és’’-sel szokás elintézni. Carla Del Ponte államügyész 1995-ben egy sajtótájékoztatón, Bernben magyar újságíróknak elmondta: „1994 októbere óta hiába kérik a magyar hatóságoktól, hogy tanulmányozhassák a hírhedt terrorista, Carlos budapesti tartózkodására vonatkozó dokumentumokat. A szövetségi ügyésznő hangsúlyozta, azért sem érti az elutasító magyar magatartást, mert Budapest augusztus elsején ratifikálta az Európa Tanács terrorizmus elleni konvencióját.”
Látszik, hogy Del Ponte nem vizsgázott dialektikus materializmusból.
A Hálózat aztán valahogy feledésbe merült, egészen addig, amíg 2002-ben azzal nem vádolták, hogy hatalomra került Magyarországon. Nem más vádolta szegény Hálózatot ezzel, mint „A miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgáló’’ parlamenti bizottság, illetve annak ellenzéki tagjai. A Fidesz-MDF-es jelentéstervezetben ezt olvashatjuk:
„…további Medgyessy-iratok, köztük az általa készített jelentések is lappanghatnak valahol, illetve illetéktelen kezekben – idegen titkosszolgálatok, kormányok, netán az alvilág – vannak. Mivel felbukkanásuk, illetve felhasználásuk kiszámíthatatlan, s feltehetőleg súlyos következményekkel járhat az ország javát, kormányozhatóságát és nemzetközi jóhírnevét tekintve, ki kell jelentenünk, hogy dr. Medgyessy Péter miniszterelnökként továbbra is első számú, különleges nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Magyar Köztársaság számára.”
Az olvasó még mindig a fejét csóválja, hogy mi köze ennek az egésznek Carloshoz. Nos, a terrorista barátját, Kleint állítólag egykor bújtató Daniel Cohn-Bendit például a 2002-es választások idején a Centrum Párt vendégeként Magyarországra látogatott, és kijelentette: Orbán Viktor kormányát meg kell dönteni. Ez önmagában semmit sem ad, s nem is vesz el a történtekből; ám nem árt tudni, hogy európai képviselőink a választások után Cohn-Bendittel egy testületben fognak dolgozni.
2002-ből most ugorjunk haza, ahol az utóbbi időben már annyira közismert, hogy a kormányfő, sőt mint kiderült, egy államtitkár is hálózati személyiség volt, hogy szinte már snassz D-209-esezni. Az országban egyébként változatlanul igen mély kutak találhatóak.
A Hálózat léte tehát megszokottá vált, mégis újdonságként hatott némileg a hír, hogy a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság elnöke összefüggéseket vél fölfedezni a K&H ügy, a nemzetközi terrorizmus és egy bizonyos, pénzmosással foglalkozó hálózat között. E hálózat tagjai segítettek kimenekíteni Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök vérrel szerzett vagyonát is az azóta megszűnt Jugoszláviából. Módszereik pedig a volt titokminiszter szerint azokra a módszerekre emlékeztetnek, amelyet annak idején a KGB alkalmazott.
Utazásunk végére értünk. Vagy mégsem? Sakálok ideje ez.
Sokminden történt Carlos bécsi terrortámadása óta. Megszűnt a Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság, sőt még a brókerügyet vizsgáló parlamenti bizottság is megszűnt, ahogy hazahozták Bécsből Kulcsár Attilát. A Hálózat viszont nem szűnt meg. A sakál, mondják, szívós állatfajta. Hiszen éppen arra apellál, hogy a dolgok az enyészeté lesznek.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=217762&rvt=134
