Vagy érdekel,hogy a felvidékiek nem számíthatnak senkire?

Bevásárolnál az interneten a székely népművészeti boltban?

Érdekelnek Nádasdi István Brüsszeli tudósításai az autonómia-ügyről?

Figyelemmel szeretnéd követni hogyan áll a deportáltak érdekvédelme Pozsonyban?

Vagy, hogyan teszik tönkre a felvidéki magyar oktatás hálózatát magyar politikusi segédlettel?
http://gobeshop.com/GobeForum

AKLIHEGY

Aklihegy alig több, mint száz éves település. A mai nevét csak hatvan-hetven évvel ezelőtt, – hivatalosan 1946-ban kapta. Korábban csak Szőlőhegyként ismerték, emlegették. Hiszen déli fekvésű lejtői és földrajzi adottságai kiválóak voltak szőlőtermesztésre. Ez a kultúra igen korán megjelenhetett e területen, a gyümölcstermesztéssel együtt, mely a mai napig a falu lakóinak egyik jelentős bevételi forrása.

A település a történelmi Ugocsa vármegye délkeleti részén található, északról és északnyugatról a Kárpátok középső vonulatához tartozó Avas hegység fokozatosan magasodó domborulatai veszik körül, dél-, délnyugat felé fokozatosan az Észak Alföldnek nevezett síkságba megy át. Így a falu földrajzi adottságai, mérsékelt éghajlata szinte mindenfajta növény termesztésére illetve állattenyésztésre lehetőséget ad.

Ma közigazgatásilag a szomszédos Aklival és Újaklival Nevetlenfaluhoz tartozik.

A második világháború előtt, illetve a történelmi Magyarországon a ma Románia területén fekvő Halmi községhez tartozott.

A középkorban Túrterebes földesurának a birtoka volt.
A földművelés során előkerült tárgyi emlékek már a VIII. század előtti megtelepedést, a VIII-XII. századi emberi kultúra nyomait mutatják.

Történelmének tragédiája, hogy a XX. század folyamán, a trianoni és az azt követő békeszerződések következtében az itt élő idős emberek akár hat ország polgárai is lehettek anélkül, hogy elhagyták volna otthonukat.

Az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásával, az 1919-es zavaros, bolsevik időkben először a cseh csapatok szállták meg és az akkor megalakuló Csehszlovák Köztársasághoz csatolták a Felvidékkel együtt.

1919 áprilisában, -a románokkal egyeztetett hadműveleti terveknek megfelelően a csehszlovák hadsereg újabb támadást indított a forradalomban fetrengő Magyarország ellen. A Börzsöny-hegységtől Kárpátaljáig sok száz kilométer hosszúságban mindenütt átlépték az 1918-ban még kötelezőnek elismert demarkációs vonalakat.

Céljuk az volt, -hogy a kész tények mindenkor előnyös módszerével-, fegyveresen szerezzék meg mindazon területeket, amelyeket magának igényelt a prágai hatalom a gazdátlan Magyarország területéből, tekintet nélkül a csehszlovák politikusok által fennen és elsődlegesnek hirdetett nemzetiségi elvekre.

Három fő ékben hatoltak be a vörös kormány által megbénított magyar területekre:
Elfoglalták a salgótarjáni szénmedence nagy részét, elkezdték a borsodi iparvidék megszállását, és előretörtek a Sajó torkolatvidékétől egészen Kárpátaljáig, hogy a Tisza középső szakaszán, minél mélyebben a Nagy Magyar Alföld területén, lehetőleg Tiszafüred térségében szilárd összeköttetést teremtsenek a szintén támadásba lendülő román hadsereggel.

A Budapestet elbódítő-megbénítő vörösök szabadon kínálták a koncot a szomszédoknak.

Vidékünket, Ugocsát, Nagyszőllőst, Aklihegyet is az marta, -aki csak akarta.

1919-ben rövid ideig román megszállás alá kerültünk. Azután a cseh impérium következett, noha legalább 100 km-re egyetlen cseh, vagy szlovák sem volt található!

Nesze neked Wilsoni-elvek!

1938-ban, a második bécsi döntéssel, visszakerültünk magyar fennhatóság alá, majd 1944 végén új hódító következett, a Szovjetunióban találtuk magunkat.

1991-ben nálunk ismét impériumváltás volt: Aklihegy ma Ukrajna egyik legkisebb és legeldugottabb faluja.

Monarchia, Románia, Csehország, Magyarország, Szovjetunió, Ukrajna: -mozgalmas volt a mi kis magyar falunknak, -de egész Kárpátaljának- a múltszázad!

Aklihegyen működik a környező települések legfiatalabb, de elismerten magas színvonalú általános iskolája. A hajdani híres borgazdasága, gyümölcsei helyett, ma erre és Kárpátalja egyetlen ökumenikus templomára büszke a falu lakossága.

A templom 1995 nyara óta szolgálja a falu három felekezetét: a reformátust, a római katolikust illetve a görög katolikust.

Tóth Béla tanár
Kárpátalja, Aklihegy

HÉT NAP
SZABADKA 2005.05.04

25 éve halt meg Tito marsall

Élettörténete mesébe illő.
Úgy is kezdhetném, hogy élt egyszer egy ember, aki (állítólag) a mai Horvátország és Szlovénia határán fekvő Kumrovec faluban született 1882. május 25-én.

Bár ez nem egészen biztos.
Az év és a hónap talán pontos, de már életében vitatták a hivatalosan is ünnepelt születésnap pontosságát.
Lehet, hogy néhány nappal vagy héttel korábban látta meg a napvilágot.
És lehet, hogy nem ott, ahol állítólagos szülőháza ma is áll.

Arisztokrata sarjnak, császári zabigyereknek tekintik egyes életrajzírók és történészek.

Amióta meghalt, nagyon sokan foglalkoztak ugyanis az egykori teljhatalmú államférfi életével.
Legendákat próbáltak eloszlatni. Nemegyszer úgy, hogy újabb legendákat szőttek alakja köré.

A szegény zsellércsaládnak, amelyben a kis Josip Broz született, sok gyereke volt - tanították és tanulták sokan a múlt század második felében itt, a Balkánon. És a kis Joža - ahogy szlovén édesanyja és horvát édesapja nevezte -, már kisgyerekként gondoskodott testvéreiről is, amikor a szülők éppen napszámban voltak. Egyszer például megfőzte a padláson száradó füstölt disznófejet, amelytől minden Broz gyerek rosszul lett.

Fémmunkásnak tanult (így tanították és így tanultuk 1950-től egészen az új évezred kezdetéig), majd pedig katona volt az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében. Káplár, azaz tizedes. Majd orosz hadifogság következett, Kirgízia, és az első házasság Pelagija Belouszovával. Fia, Žarko ebből a frigyből származik. Aztán Mišo, a másik Borz csemete, a zágrábi Herta Haas gyermeke. Akivel a második világháború után már nem állította helyre az életközösséget a partizánvezérből államférfivá lett, Tito néven ismertté vált egykori illegális kommunista.

Mellesleg: arról is keveset tudni, hogy a harmincas években, amikor Moszkvában tartózkodott, és amikor ott a sztálini tisztogatások folytak, hogyan tűnt el Milan Gorkić, a jugoszláviai kommunisták akkori vezetője, és hogyan került éppen Josip Broz a helyére. A KGB, illetve az egykori CSEKA levéltári anyagai még mindig hozzáférhetetlenek.

Ha egyáltalán maradt erről valamilyen dokumentum.

Jött aztán a második világégés, a partizánharc, amelynek élére állt ez a Josip Broz. Fejére vérdíjat tűztek ki, 100 ezer német birodalmi márkát kapott volna az, aki élve vagy halva kiszolgáltatja őt, de Broz és harcosai ügyesen elkerülték a csapdákat. Meneküléseiket Szerbiából Boszniába és Crna Gorába, majd vissza ügyesen a fasiszták offenzíváinak visszaveréseként tudták bemutatni.

Amerikai, orosz és angol segítséget is kaptak, végül a győztes hatalmak oldalán elfoglalták az egykori királyi Jugoszláviát. Egy ideig osztrák és olasz területeket is birtokoltak, de innen kitessékelték őket. Mi több, a királyi kormány egyik politikusával rövid ideig egyfajta kohabitációban kormányoztak, de aztán a kommunisták, amint bárhol Európa keleti részén, -úgy itt is, egyeduralkodók lettek.

Létrehozták a Jugoszláv Föderatív Népköztársaságot. A háborús vándorlások alatti egyik-másik összejövetelüket kongresszusként piedesztálra emelték, megalapozva így az új államformát. Amelynek elnöke maga Tito, a partizánvezér lett.

Előbb mindent úgy csinált, mint Sztálin, a nagy példakép, majd szembefordult vele. Felhagyott a mezőgazdaság kezdeti kényszerű kollektivizálásával, de elvette a tehetősek vagyonát, kollektivizálta az ipart, és itt senkinek semmit nem adott vissza.

Volt itt Goli otok is (Szibéria, a gulágok helyett, de azok mintájára), majd pedig a kétpólusú világban ő lett az el nem kötelezett mozgalom egyik vezéralakja.

Broz ekkor már örökös államelnök és a hadsereg főparancsnoka az országban. Mondják, hogy kommunista hedonista, mivel nem veti meg az evilági gyönyöröket és élvezeteket. Az adriai Brioni szigeteken valóságos magánparadicsomot alakítanak ki számára, de az ország minden részén van rezidenciája. Alattvalói abban versengenek, hogy ki épít neki szebb, kényelmesebb és pazarabb villát vagy nyaralót.

Óriási személyi kultuszt építenek köré.

Minden évben stafétát visznek a fiatalok, amely külön forgatókönyv szerint indul el, halad át az egész titói birodalmon, hogy aztán egy belgrádi stadionban rendezett ünnepségen átadják neki. Aki marsall, főparancsnok, a nép háromszoros hőse, örökös, illetve élethosszig kinevezett államfő és a párt ugyancsak életfogytiglani vezetője is.

Birodalmát, illetve az ekkor már Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságnak nevezett országa egységét és fennmaradását úgy próbálja biztosítani, hogy kollektív állami és pártvezetőséget választat, de ez a modell 1980-ban bekövetkezett halála után már csak néhány évig működik. Az ország véres háborúban alkotó elemeire hullik, a Jugoszláv Kommunista Szövetségnek nevezett párt pedig egyszerűen letűnik a politikai színtérről.

Tito azonban - mindettől függetlenül - a XX. század egyik legjelentősebb személyisége. A Balkán-félszigeten vitathatatlanul ő a legnagyobb történelmi figura a múlt évszázadban.

Tény és való azonban, hogy a szerbiai Užice (1991-ig Titovo Užice) városában követelik a több mint egy évtizeddel ezelőtt eltávolított hatalmas szobrának visszaállítását a város főterére.

Akik a titói korszakban éltek (ők pedig nem kevesen vannak ebben az egyre kisebb országban), szinte mindannyian visszasírják a titói rendszert. Hibáival, hiányosságaival együtt. A ma harminc évnél idősebbek úgy emlékeznek, hogy Josip Broz uralkodása idején jobban éltek, mint ma.

És ők bizonyára megemlékeznek a marsallról május 4-én, halálának 25. évfordulóján. Lehet, hogy könnyet ejtenek érte, holott csak a múltat, saját múltjukat siratják majd, amely negyedszázad távolából már olyannak tűnik, mint a mese.

NÉMETH János

Nincs törvényes alap a Trianon film betiltására
2005-05-06

Nincs törvényes alap a Trianon-film kolozsvári levetítése miatt a bűnvádi eljárás megindításához - így döntött a kolozsvári ügyészség. A bűnügyi vizsgálatot Kolozs megye prefektusa rendelte el januárban, mert úgy vélte, a film levetítésével az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezet megszegte az idegengyűlöletet, a fasiszta jelképeket és a háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendeletet.

Az ügyészség a múlt héten ismét kihallgatta a magyar szervezet vezetőit, most meg arról értesítette őket írásban, hogy a vizsgálatot lezárták, és nem indítanak ellenük bűnvádi eljárást. Az egyik bukaresti napilap szerint azonban a kolozsvári ügyészség felkérte a művelődési tárcát és a belügyminisztériumot, hogy bírságolják meg a filmvetítés szervezőit, mert nyilvános helyen mutatták be a Trianont, és ezzel megsértették a filmterjesztést szabályozó törvényt.

A rendőrség egyébként ezt már több esetben megtette, több mint 300 ezer forintnak megfelelő összegekre büntetett meg fiatalokat a székelyföldi vetítések miatt, akik a bíróságon emeltek panaszt az intézkedés ellen. A múlt hónapban Székelyudvarhelyen már megszületett az első döntés: az egyik esetben a helyi bíróság semmisnek nyilvánította a rendőrség büntető jegyzőkönyvét.

Moszkovits János, Kárpátmedencei Krónika

*
Mai hír: Magyarországon lefoglalták a TRIANON-sorozatot az interneten közzétevő szervert.
http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.htm

Az UTÓLAG című honlap számos nemzeti vonatkozású videót közöl, azoknak is lehetővé teszi a tv-műsorok letöltését, akik élőben nem látták, vagy a kommunista mesterkedések miatt, -miután pl. a bolsi kábeltv-k kicenzúrázzák, másként nem tudták a tv-adást megnézni.

Honlapján elérhető volt a TRIANON-sorozat 14 része, és a kétórás moziváltozat is, emellett például M.Szabó Imre dokumentumfilmjei a délvidéki magyarverésekről és számos más Kárpát-medencei magyar vonatkozású anyag.

Képes beszámolója erdélyi utakról, a csíksomlyói búcsúról, az ISTVÁN A KIRÁLY tavalyi bemutatójáról, -ez lenne az illegális tartalom?

Indul a magyar bünvádi eljárás?

LEHET, HOGY ROMÁNIÁBAN ELŐRÉBB JÁR A DEMOKRÁCIA, MINT A GYURCSÁNYI_MAGYARORSZÁGON?

Újabb nem a határon túli magyaroknak

Újabb nemet mondott a baloldal a határon túli magyaroknak, amikor a házbizottság elutasította azt az MDF-es javaslatot, hogy létrehozzák az Országgyűlésben a határon túli magyarok bizottságát - mondta a Magyar Rádiónak Csapody Miklós. Az MDF képviselője értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy „sem a koalíció, sem a nagyobbik kormánypárt nem tud egységes álláspontot kialakítani a határon túli magyarokkal kapcsolatban".

„Nem értjük azt, hogy most, amikor épp beszélek itt, az országgyűlésben az állampolgársági törvény módosításáról szóló vita zajlik és öt perc múlva a külügyi bizottság fogja ugyanezt megtárgyalni, hogy miért nem képes főleg december 5-e után a kormánykoalíció megtenni a százból vagy a kétszázból egyetlenegy olyan lépést, egy kicsi lépést, ami nem pártpolitikai kezdeményezés és eredmény, hanem közös siker, és ami nem kerül semmibe se.

Ez az egyetlen lépés az volna, hogy a házszabálynak, alkotmánynak megfelelően a határon túli magyarok ügyét necsak a kormányzati dimenzióban érvényesítsük, hanem például a parlamenti dimenzióban is.

Ez az amire a magyar országgyűlés jelenleg nem képes" - mondta Csapody Miklós.

A szlovák államfő ellenzi a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát
2005-05-04 10:06

Ivan Gasparovic szlovák államfő egy cseh lapnak nyilatkozva leszögezte, hogy nem fogja megengedni a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát. A Benes-dekrétumok a múltat jelentik. Megnyitásuk nem lenne szerencsés. A II. világháború eldöntötte, mit kell tenni azokkal, akik kiszolgálták a fasiszta rendszert. Az, amit a Magyar Koalíció Pártja a magyarországi politikusok támogatásával követel, ma Szlovákiában teljességgel elfogadhatatlan.

"A Benes-dekrétumokat a holocausthoz hasonlítani nagyon erős dolog" - állítja Gasparovic abban az interjúban, amelyet szerdán közölt a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap.

A szlovák államfő kifejtette: azok, akik ma tiltakoznak és a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát követelik, gyakran azon a területen éltek, amely a bécsi döntés után magyar megszállás alatt volt, és az ott élő szlovákokkal szemben elfogadhatatlanul viselkedtek.

A Benes-dekrétumok megnyitása ezért "ma rosszabb lenne a magyarok, mint a szlovákok számára". A Benes-dekrétumok felülvizsgálatát érintő kérdésre Gasparovic leszögezte: "Nem. Nem fogom megengedni."

Az elnök úgy véli: az a tény, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának politikusai ma a legmagasabb állami tisztségekben találhatóak, sokkal nagyobb mértékben jelenti a magyar kisebbség rehabilitációját, mint a Benes-dekrétumok megszüntetése vagy pedig egy bocsánatkérés, amelyet Bugár Béla, a MKP elnöke követel.

A II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, elvették állampolgárságukat és vagyonukat, majd hárommillió németet kitelepítettek az országból.

Miután a magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia 1945 nyarán nem hagyta jóvá, a magyar kisebbség megsemmisítését Prága és Pozsony csehországi kényszermunkával, magyar-szlovák lakosságcserével és szlovákosítással próbálta elérni.

Washingtonba olcsóbb telefonálni, mint Szabadkára vagy Kolozsvárra

Románia 0-zone-al támogatja a határon túli románságot - Magyarországról méregdrága a Kárpát-medencét hívni

A moldáviai román popegyüttes, az 0-zone neve nem az ózonról, hanem onnan kapta nevét, hogy Romániából belföldi tarifával hívható a szomszédos Moldávia, ahol több mint 2 millió román él. Bukarest egyértelműen nemzeti érdekű döntést hozott az ügyben. Az alacsony percdíjak megkönnyítik a határon túli románsággal való kapcsolattartást, és nem mellesleg jótékonyan hatnak a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokra is. Mi a helyzet nálunk és a Kárpát-medencében, ahol a magyarság 8 részre szakadva, nyolc államban él?
Havaj... szó szerint
Magyarországról általában olcsó Amerikába(így Hawaii-ra) és Kanadába, relatíve olcsó Ausztráliába, Izraelbe vagy Hongkongba, ugyanakkor méregdrága Erdélybe, a Felvidékre, a Délvidékre, Kárpátaljára és az Őrvidékre (Burgenland) telefonálni.
A Matáv nemzetközi díjszabása szerint, például az elterjedt Bázis díjcsomaggal 52,5 Ft/perc egy amerikai és egy kanadai beszélgetés, erdélyi rokonainkat, barátainkat viszont 97, 50 (mobil) és 63-67 Ft-ért (vezetékes) tárcsázhatjuk percenként. A Szerbia-Montenegróban és Ukrajnában élő, legnehezebb helyzetben lévő délvidéki illetve kárpátáljai nemzettársainkat 112 és 63,75-ért érhetjük el/minutum, pont annyiért, mint az ázsiai Izraelt, és alig kevesebbért, mint Ausztráliát vagy Hong Kong-ot (127,5 -mobil 63,5-drótos). A felvidéki (Szlovákia), őrvidéki (Ausztria), lendvai (Szlovénia), eszéki(Horvátország) csevegés is jelentős számlanövekedést eredményezhet, a tarifák 97, 5 és 112,5 forintnak felelnek meg mobil, és 45-52,5 forintnak vezetékes szám hívása esetén, percenként. A percdíjak a különböző díjcsomagokban kis mértékben ugyan változnak, de az arányok nemigen.
Mobilfronton sem igazán rózsás a helyzet. A Vodafone úgynevezett plusznullás (internetes hanghívás) szolgáltatásával 30 Ft egy washingtoni hívás percdíja, ugyanez Szabadkára vagy Székelyudvarhelyre 66 Ft, ám ez az egyetlen cég a mezőnyben, ahol legalább alap üzemmódban a kárpát-medencei tarifa azonos (96 Ft/perc) az észak-amerikaival, és olcsóbb néhány uniós irányúnál. Talán, minő csoda, felismerték, hogy a külföldre telefonáló magyarok többségének milyen a családi, baráti kapcsolatrendszere.
A T-Mobile-nál annyi "pozitívumot" említhetünk, hogy Dunaszerdahely(ma Szlovákia) például vezetékes hívás esetén azonos díjzónában fekszik San Francisco-val (USA) vagy Telavivval (Izrael), de már szlovákiai mobilt hívni, pláne Kolozsvárra (Románia), Ungvárra (Ukrajna) Zentára (Szerbia-Montenegró) rácsörreni másfélszer annyii, az pedig elképesztő, hogy egy horvátországi bunkofont hívni annyit kóstál mint egy tokiói vezetékest. Plusznulla és néhány díjcsomag esetén csökken némileg a percdíj, ám az elszámolás percalapúra romlik, és a környező államokba ekkor sem olcsóbb a távbeszély a tengerentúlinál. Kedves kis emberbarát színfoltja mellesleg minden tárgyalt cég tarifatáblázatának, hogy az izraeli uralom alatt egyelőre csak névleg létező Palesztin Önkormányzat területét hívni drágább (sok esetben kétszer annyi!) mint Izraelt magát, noha ugyanaz a telefontársaság biztosítja a kommunikációt. Diszkrimináció? Áh, dehogy...

A Pannon GSM-nél(amelynek honlapján, akár a T-Mobile-én, Jugoszlávia még létezik) sem leszünk boldogabbak, Ausztrália vezetékesben, az USA mobilszám tárcsázása esetén is sokkal olcsóbb Ukrajnánál és Romániánál, de Szlovákiát is verik, vezetékes-mobil egybevetés esetén. Egy perc Nagyváradra 109 vagy 129 Ft (internetes vagy normál hívás esetén), Sidney-be 69 vagy 79 Ft. C'est la vie...
Kétségtelen, hogy egy adott államba irányuló hívás költsége a helyi telefónia fejlettségétől is függ, de a magyarországi árképzés így is botrányosan torz, és semmiképpen sem nevezhető magyarbarátnak.

Mondanunk sem kell: miután az sms is drágább külföldre, megintcsak a nyomorgó amerikaiakat, a nélkülöző ausztrálokat, a bádogvárosokban élő izraelieket és hongkongiakat kell olcsóbban vagy azonos összegért elérhetővé tenni a közismerten jólétben úszó, zsugori, követelődző határon túli magyarok helyett, akiknek már rég be kellett volna olvadni, a magyarkodó jónénikéjüket...
Illetékes elnyomó kormányunkban, vagy a gazdasági élet nagyobb kutyáiban vélhetően fel sem merül, hogy ha mondjuk belföldi áron hívhatnánk a Felvidéket vagy Erdélyországot, az a magyarságon belüli könnyebb kapcsolattartáson kívül forgalom és bevételnövekedést, valószínű ellentételezést eredményezne, másodsorban a szlovákoknak, románoknak és a gazdasági életnek sem tenne rosszat.

(a cikk rövidebb verziója a Reform 2005. április 29-i számában jelent meg)

2005. május 2.

A tolvajbanda k. anyja...

„Húzzanak el!” – nyerítette bele az európai demokráciába a politikus 2002 tavaszán. „Leharcolt garnitúra” – minősítette embertársait. „Bepúposkodik a műsorba!” – röffentett rá egy testi fogyatékosra a közszolgálati csatornából. „Tolvajbanda” – rágalmazta meg a demokratákat a politikai bohóc.

„K. anyád” – nyögte bele parlamenti mikrofonjába az idei anyák napja előtt a szellemi, idegi és erkölcsi bús düledék.

Anyák napja az idén uniós csatlakozásunk egyéves évfordulójával egybeesett: ez is jelképezte, hová süllyedt Magyarország – de legalábbis az ország közéletének színvonala – a két baloldali párt regnálása alatt.

A politikus szellemi leépüléséről – mivel adottság - eleve nem beszélhetnünk, erkölcsi megsemmisülése pedig – a legkésőbb - már akkor bekövetkezett, amikor 1997. november 3-án a nyugdíjas tüntetőkre rendőröket vezényelt: a belügyek népbiztosaként.

Jelen idegállapotáról pedig a bevezetőben citált kifejezések is híven üzennek. De nézzünk még néhány korábbi emlékezetes tünetet.

2002 tavaszán, a nagy közös kampánykitörésen rikoltozta a polgári demokratákról: „Mindenki tudja, lopnak, csalnak, hazudnak minden rendelkezésükre álló hullámhosszon.”

Egy későbbi gyűlölet-ötpercében pedig így dühöngött: „Becsaptak minket, mert nem azért váltottunk rendszert, hogy a komszomolnyikoktól eljussunk a fidesznyikekig.”

S rátett még egy lapáttal: „Akkor is hülyének néztek, most is. Akkor az ateizmust várták el, ma a vallásosságot. Akkor is hülyének néztek, most is. Akkor is az elvtársaknak állt a világ, most is” – mondta, majd tovább őrjöngött: „az idióta ötleteikre ment el az idő...”

És ennek a hőzöngőnek volt arca még 2002-ben Zircen sajnálkoznia: „Olyan mértékben szennyeződött el a politikai közbeszéd, hogy az ember már csak ámul; elég hallgatni például a Pannon Rádiót, a Vasárnapi Újságot, vagy akár A Hét című tévéműsort. Mindig akadnak, akik próbálgatják, meddig lehet elmenni a közbeszédben, hol van az a határ, ahol elementáris erejű a felháborodás. Kiderült: Magyarországon nincs ilyen határ, itt mindent lehet.”

Itt, Esztergomban az ember jobb része elálmélkodik: milyen lehet az a párt, amely ilyen politikust választ elnöknek?

Mit szólhat az Európai Unió vezetősége, ha látja, hogy az ezeregyszáz éve európai Magyarországon ilyen pártelnök ülhet és időnként szónokolhat a parlamentben? És ami a legfontosabb: mit szól a sokszor megalázott, kifosztott, becsapott magyar nép, amikor látja és hallja, hogy a 2002-ben kétes körülmények között az Országgyűlésbe jutott párt ilyen képviselőre bízza hazánk ügyeit.

Tallér Krisztina

Vajdaság: törvényalkotói és végrehajtói autonómiát

Az Európai Régiók közgyűlésének (AER - Assembly of European Regions) határozataival azt üzenték Belgrádnak, hogy Szerbia új alkotmányában Vajdaság helyzetét a decentralizáció, az autonómia és a regionalizáció elvére kell alapozni. Ezt az este jelentette ki Nenad Čanak, a Vajdasági Képviselőház európai integrációs bizottságának elnöke jelentette ki.

Čanak a Beta hírügynökségnek azt mondta, hogy az AER Dubrovnikban megtartott ülésén úgy értékelték, hogy Vajdaságnak az új szerbiai alkotmány szerint világosan meghatározott törvényalkotói és végrehajtói autonómiát, valamint az igazságszolgáltatási hatalomban való részvételt kell biztosítani.

Ezt a határozatot a Vajdaság nagyságára, történelmi fejlődésére, nemzeti sokszínűségére és gazdasági fejlettségére való tekintettel hozták meg, mondta Čanak hozzátéve, az AER síkraszáll azért, hogy az új szerbiai alkotmány elkészítésében részt vehessenek a Vajdaság legitim képviselői.
http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=1375

2005. április 30. -szombat

Illusztrációk a mai Népszava HELYREIGAZÍTÁSAIBÓL, hogy milyen töményen szokott hazudni ez az újság:

Helyreigazítás

- Lapunk 2004. május 5-i számában valótlanul állítottuk - a cikkben több helyen is -, hogy a Dexium Kft. két alapítója, a Mester-Nívó Kft. és a Pro-Ép 2000 Kft. külön-külön 140, illetve165 millió forintos jelzálogjogot jegyeztetett be a Kósa-féle ingatlanra. A valóságban a polgármester ingatlanhányadot értékesített, de a jelzett összegek egy sokkal nagyobb ingatlanra vonatkoznak. A Kósa-féle tulajdoni hányad értéke a két jelzálogjog értékének kb. 5 %-át teszi ki.

- Valótlanul közöltük a cikkhez kapcsolódó ábrán, hogy Kósa Lajos a Dexium Kft-nek bármilyen előterjesztést tett volna.

- Lapunk 2004. május 11-i számában valótlanul állítottuk, hogy Kósa Lajos arra tett javaslatot, hogy az önkormányzat mondja fel a Global City Kft-vel 2002-ben kötött, a helyi Vásárcsarnok-tömb rehabilitációjával kapcsolatos megállapítást. A valóságban Kósa Lajos nem a felmondásra tett javaslatot, mert a szerződés hatályba sem lépett a Global City Kft. által vállalt kötelezettség nem teljesítése miatt.

Lapunk 2004. május 5-i számában a "Nyerő debreceni cégkapcsolat" című cikkben valótlanul állítottuk,

- hogy Kósa Lajos debreceni polgármester milliárdos megrendeléshez juttatta üzletfele vállalkozását.

- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy okoza- ti összefüggés állna fenn azon tények között, hogy Kósa Lajos ingatlan-hányadát értékesítette egy vállalkozásnak, mely tulajdonosa volt annak a cégnek, amely Kósa Lajos előterjesztésére hozott döntéssel szerződést kötött Debrecen városával.

Lapunk 2004. május 6-i számában az "Ingatlanháború tört ki Debrecenben?" című cikkben

- Többszörösen olyan látszatot keltettünk, hogy a Debrecen városával ingatlanfejlesztésre szerződött cég közvetlenül vagy közvetve Kósa Lajos személyéhez lenne köthető.

- Azt a valós tényt, hogy egy nagyobb ingatlancsoportra százmilliós nagyságrendű jelzálogjogok kerültek bejegyzésre, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ezek kizárólag Kósa Lajos ingatlanára vonatkoznának. A valóságban a feltüntetett összegek mintegy 5 %-át teszi ki Kósa Lajos ingatlan-hányadának értéke.

Lapunk 2004. május 7-i számában, a "Kósa Lajos elérte, amit akart" című cikkben

- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy a Kósa Lajos által értékesített ingatlanhányadra önmagában többszázmilliós jelzálogjogot alapíthattak volna. Ennek a valós értéke a bejegyzett összegek mintegy 5 %-át tette ki.

-valótlanul állítottuk, hogy a Mester-Nívó Kft. Kósa Lajos teljes ingatlanát megvásárolta volna. A közölt más időponttal szemben 2003. november 11-én történt meg az ingatlan-hányad értékesítése.

Lapunk 2004. május 8-i számában a "Debrecen: tervek nélküli győzelem" című cikkben

- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy a Dexium Kft. és Debrecen között létrejött szerződés megkötésében szerepet játszott az, hogy korábban Kósa Lajos a Kft. egyik alapítójának értékesítette ingatlan-hányadát.

- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy az értékesítés üzleti kapcsolatot teremtett volna.

Lapunk 2004. május 9-i számában "Ha Kósa őszinte, félrevezetik" című cikkben

- Azt a valós tényt, hogy Kósa Lajos a Mester-Nívó Kft. részére, mint ingatlanközvetítőnek tulajdoni hányadot értékesített, abban a hamis színben tüntette fel, hogy ezáltal a jelenben is ható közvetlen üzleti kapcsolat jött létre.

- Azt a valós tényt, hogy egy nagyobb ingatlancsoportba százmilliós nagyságrendű jelzálogjogok kerültek bejegyzésre, abban a hamis címben tüntettük fel, hogy azok a Kósa Lajos által értékesített ingatlan-hányadra vonatkoznának. A valóságban annak értéke a bejegyzett összegnek mintegy 5 %-át teszi ki.

Lapunk 2004. május 12-i számában az "Új frontok az ingatlanháborúban" című cikkben

- Valótlanul állítottuk, hogy Kósa Lajos nevéhez cégösszefonódások tapadnának, ő nem tulajdonosa egyetlen cégnek sem.

- Azt a valós tényt, hogy Kósa Lajos a Mester-Nívó Kft. részére, mint ingatlanközvetítőnek tulajdoni hányadot értékesített, abban a hamis címben tüntettük fel, hogy ezzel a jelenre is ható üzleti kapcsolat jött volna létre.

Lapunk 2004. május 13-i számában, az "Egyre zavarosabb a Kósa-ügy" című cikkben

- Valótlanul állítottuk, hogy Kósa Lajos valótlan információt adott volna arról, hogy a Mester-Nívó Kft. meddig volt a DEXIUM Kft. tagja. Ez a tagsági viszony 2004. április 26-án megszűnt.

Interjú Koncsol Lászlóval, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnokával

Csak a tettek számítanak

Szlovákiában és a környező posztkommunista országokban élénken foglalkoztatja a közvéleményt az egykori állambiztonsági szervezet nyilvántartásának közzététele. Az együttműködők jegyzékében viszonylag nagy számban találhatók meg az egyes keresztyén egyházak lelkipásztorai. Ezt ön hogyan értékeli?

– Meglepett volna, ha egyházi belső személyek nevét nem látnánk a jegyzékben. Egy ilyen elképesztő lélekszámú, mindenre elszánt rendőri testület, amelyet szovjet mintára építettek föl, és Moszkvából irányítottak, nem is működhetett volna másként.

A lelkészeket világiakkal is figyeltették, de legalább annyi és mindenkiénél bizalmasabb adatot vártak róluk a lehallgatásokból, a belső elhárításba beszervezett szolgatársaktól, sőt családtagjaiktól.

Ha azonban valaki szerepel az ügynöklistán, nem feltétlenül működött együtt érdemben az államrendőrséggel. Tudok hívekről, akik megsúgták lelkészüknek, hogy jelenteniük kellene róla, de ő, fűzte az illető hozzá, elszabotálja feladatát; nincs azonban egyedül, tudja, hogy másnak is kiszabták, amit neki, de fogalma sincs, ki lehet az.

Egyik idősebb egyetemi diáktársam az 1955/56-os évfolyam vége felé bejött a szobámba, és súgva mondta el, hogy együttműködésre szorították, de ő a harmadik titkos találkozón is úgy beszélt, hogy tartótisztje attól fogva békén hagyta. Olyan diáktársunk is akadt, aki harsányan kért bennünket, hogy előtte politikai és világnézeti kérdésekről ne beszéljünk, mert egy bizonyos helyen minden ilyen dologról be kell számolnia. Spicli vagyok, mondta nemes egyszerűséggel, és nevetett. Őszinteségét azzal jutalmaztuk, hogy nem rekesztettük ki magunk közül.

Az egyházak üldözését a kommunista vezérek egy téves politikai premisszára építették. Abból a tévhitből indultak ki, hogy a papság a szocializmus ellensége, s így is kell bánniuk vele.

Nincs szüksége mélyebb történelmi ismeretekre annak, aki tudni akarja az igazságot, hogy tudniillik a lelkészek nagy többsége a falusi szegények fiaiból érkezett az iskolákba, s jóllehet a törvényeket nem ők alkották, s a szegények helyzetét sem oldhatták meg gyökeresen, minden társadalompolitikai reformot támogattak. Maguk is szerényen éltek, egy-egy református egyházközség 15-30 hektár földön gazdálkodott, egy ilyen kisbirtok évszázadok hagyatékaiból gyűlt össze, s a falu szegényei művelték meg felesben. Volt, ahol a lelkész is gazdálkodott, így tartotta el többnyire népes családját. Ők lettek volna a nép s az úgynevezett népi hatalom ellenségei?

A kommunista párt primitív ateizmusát államvallássá nyilvánították, s ezzel a közte és az egyház között feszülő világnézeti ellentétet politikaivá és államhatalmivá szélesítették.

Láttam egy római katolikus lelkész-esperes törvényszéki tárgyalási jegyzőkönyvét, ő mutatta meg; államrendőr feljelentője, a vád tanúja azzal vádolta, hogy a templomban a híveket hitre és a misék látogatására serkenti. A rendőrt a bíró tette helyre mondván, hogy egy állami engedéllyel szolgáló paptól igazán nem várhatja el, hogy a hit ellen prédikáljon...! Ha nem a bíró találó érve, a lelkészt ismét börtönbe dugják. Később, a nyolcvanas évek második felében, amikor elszaporodtak a brutális papgyilkosságok, az ő plébániáját is megtámadták, s csak három kutyája mentette meg az életét.

Másik plébános barátunkat három fiatalemberrel agyba-főbe verették, s csak rendkívül erős szervezetének köszönhette, hogy pár évre még közöttünk maradt. Persze, hogy a sokféle hatalmi csapás alatt, amiben szerepelt az egyházi ingatlanok államosítása, a papi létminimum, a templomlátogatók zaklatása, a papcsaládok egzisztenciális fenyegetettsége, a gyermekeiket sújtó numerus claususok, a pedagógusok, köztisztviselők, párttagok, kutatók és a gyermekek kiszorítása a vallásoktatásból, istentiszteletekről, vallási szertartásokból, a családlátogatások, a kórházi beteglátogatások és minden missziós munka tilalmazása, a levélcenzúra, a lehallgatás s az állandó, nem is titkolt rendőri figyelem, a sok megaláztatás, az idézések és kihallgatások a legszelídebb lelkészeket is a rendszer ellen fordították.

Egy lelkész és bármely családtagja a helyi hatalom képviselőinek szabad prédája lehetett; csak az illetőtől függött, hogy az adott helyzetben miként fog vele bánni.

Egy lelkész barátom feleségét a határátkelőn személyi motozásnak vetették alá, s levetkőztették. Hatvanéves apámat a nagykaposi éjszakában egy kerületi vezető nem engedte a kocsijába ülni, mert ő, mint mondta, papot nem szállít; az idős embert, aki a komáromi színház előadására volt kíváncsi, tizenkét kilométeres éjszakai gyaloglás várta.

A jegyzékbe kerülésnek számos oka lehetett. Nem hiszem, hogy a papok maguk kérték, vagy ténylegesen vállalták volna az ügynöki szerepkört. Sarokba szorították és megfenyegették őket, s aki csak tehette, elszabotálta a dolgot.

A közvélemény egy része vérre szomjazik, kenyeret és cirkuszt követel, s ennek néhány hírközlő szerv is hangot ad. Hiányolják, hogy a felekezetek papjai nem vonultak hoszszú, tömött, éneklő sorokban a bitófák alá, mert – mondják – ez lett volna méltó hozzájuk, a vértanúság, a krisztusi önáldozat, s most újra vért szeretne látni, azokét, akiket mai egyházi ítélő testületek marasztalnának el csak azért, mert nevük szerepel a jegyzékekben.

Jézus azonban így utasította tanítványait: „Íme, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékre adnak titeket, és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket...” (Mt 10, 16-17). Jézus azt is kijelentette, és vezéreszméül adta, hogy „Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.” Isten a szolgáitól nem feltétlen véráldozatot, hanem szolgálatot – munkát vár. Szolgálni olykor csak kompromisszumok árán lehet. Lelkészeink farkasfalkáktól szorongatott juhnyájak közt éltek és dolgoztak.

A kommunista hatalom a Szovjetunióban, a diktátorok alatt kikísérletezett módszereivel a végpusztulás küszöbére szorította a református egyházat. Évi négy diák felvételét engedélyezték a Károly Egyetem (Prága) Evangélikus Teológiai Karára, s úgy tervezték, mert ezen a területen is tervgazdálkodás folyt, hogy huszonöt éven belül a lelkészi kar kiöregszik, s kihull a pályáról. Itt minden lelkipásztorra többszörös szükség volt, egy-egy papunk négy-öt-hat gyülekezetet is szolgált, s ennyi hívő közösséget pásztorolni még az engedélyezett alapszinten is lehetetlen.

Ha egy lelkészt megszorongattak, hogy baja esik, hogy gyermekeit nem engedik felsőbb fokú iskolákba, esetleg még az állami szolgálati engedélyt is megvonják tőle, okkal kérdezhette magától, hogy ha nemet mond, nemcsak vele és családjával, hanem gyülekezetével is mi lesz? Kapnak-e hívei lelkészt? Ha aláírta az együttműködési nyilatkozatot, de semmit sem tett senki ellen, miért kellene őt bántanunk? Nem a szavak, hanem a tettek számítanak.

Zsinati Tanácsunk úgy döntött, hogy csak azokat szólítja föl választott egyházkormányzati tisztségeikből való lemondásra, és gyülekezeti szolgálatukba való visszavonulásra, akik valóban együttműködtek az államrendőrséggel, és ártottak valakinek. Ezt azonban leginkább nekik maguknak kell eldönteniük, s az aktust kísérnie kell a bocsánatkérésnek s kiengesztelődésnek az Úr imája szerint: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek.” (Mt 6, 12).

A Nemzeti Emlékezet Intézetének most közzétett jegyzéke vagy annak egy része sok évvel korábban egyszer már fölkerült a világhálóra, sőt nyomtatásban is megjelent. Már akkor fölvetődött a kérdés, hogy a jegyzék sok mindent egybemos, és nem derül ki belőle semmi a mögöttes tartalomról. A nevek puszta közzététele ön szerint miként segíti a múlt megismerését, leszűkítve a kört a keresztyén egyházakra?

– Ha erre a kérdésre akarnék válaszolni, csak prejudikálva – előítéletesen – tehetném. A név, mint mondtam, sőt a puszta aláírás semmit sem jelent.

Lehetett hallgatni, vagy azt mondani, hogy semmit sem tudok, mert az illető semmi terhelőt nem mondott, vagy éppen jót mondott a rendszerről, lelkésztársa éppen Marxot olvas, marxista etikával és valláskritikával foglalkozik, ami egyébként igaz is lehetett, s ezzel már le is tudta a dolgot a mindent behálózó szervezetnél, és nem ártott senkinek.

– Fontos egyháztörténeti személyiségek is szerepelnek a listán. Egyikük a sztálini-gottwaldi időkben kezdte vezetni egyházunkat, s hozta ki a háborút követő évek végpusztulással fenyegető válságából, másikuk a husáki konszolidáció fojtó légkörében vállalta a szolgálat keresztjét.

Hivatalukból eredőleg kénytelenek voltak fogadni a be-bekopogtató polgári ruhás őrnagyokat és alezredeseket, hogy elbeszélgessenek velük. Ezt minden igazgató, főszerkesztő, hivatalvezető megtette; próbált volna tiltakozni ellene!

Nem hallottam, hogy püspökeink révén bármely lelkészünknek bántódása esett volna. Én csak tisztelettel gondolhatok ezekre a szolgálattevőinkre, hogy a legnehezebb körülmények között is bátrak voltak menteni a menthetőt, fékezni az egyházrombolás iramát, vállalták a szolgálatot, amiképpen csak tisztelettel gondolhatok a korszak talpig ember világi személyeire, függetlenül attól, hogy tagjai voltak-e a kommunista pártnak, vagy sem. Azt kell néznünk, hogy mit cselekedtek, mert csak az az életszerű és igazságos.

A múlt megismerésének az igénye nyilván jogos, ám Magyarországon, Csehországban és másutt is felmerült annak a lehetősége, hogy a listára nagyon sok olyan ember neve is fölkerült, akiket megpróbáltak megkörnyékezni, de ők nem működtek együtt. Véleménye szerint ezek az emberek hogyan védekezhetnek? S ha nyilvánosan védekezhetnek is, nem megalázó-e ez azok számára, akik nem ártottak senkinek? A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka miként látja ezt a kérdést, amely természetesen nem azokra irányul, akikről nyilvánvalóan ki lehet deríteni az együttműködést, s azokra sem, akikről már a múltban is tudták, mégsem szerepelnek a listán.

– Ezek így elméleti kérdések; az élet ezt a listát rakta elénk, s akinek kedve, ideje és világhálója van hozzá, ám kezdje böngészni. Nekem nincs világhálóm, nem is érdekel az egész. Van egy aktám a megfigyeltek levéltári fondjában, de még nem volt időm, hogy belenézzek. Aki a listára került, és ártatlan, megtalálja a tisztázás módját, és túléli a megrázkódtatást. A Rudé právóban szereplő pályatársaim és barátaim kis csapatát változatlanul becsülöm, s nem hiszem, nem tudok róla, hogy ártottak volna, hogy nagyon ártottak volna szellemi hadainknak. Az ártatlanság vélelmét komolyan kell vennünk, s irtóznunk kell a botránykavarástól.

Az a néhány emberünk, aki bűnös, számoljon el társaival és lelkiismeretével, s vonuljon vissza alapszolgálatba. Ezt viszont meg kell cselekednie. Legyünk férfiak, és szabaduljunk meg terheinktől.

Pápa, püspök, munkaerő-vándorlás
Pozsonyi tudósítónktól

Sok függ attól, hogy kik lesznek XVI. Benedek legközelebbi munkatársai, s ők mennyire lesznek fogékonyak a szlovákiai magyarság problémái iránt – jelentette ki Bugár Béla, az MKP elnöke arra a kérdésre válaszolva, várható-e az új pápa megválasztása után előrelépés a szlovákiai magyar püspök ügyében.

A múlt szombati komáromi imanapon mindenesetre már nem könyörögtek püspök kinevezéséért. Ez a részvételen is meglátszott, a korábbi több ezres körmenet helyett csak a Szent András-templomban miséztek alig háromszáz ember jelenlétében. Az új pápától a magyar püspököt mereven elutasító szlovák püspökök is sokat várnak, hangsúlyozva, hogy Ratzinger bíbros közvetlen munkatársai közt eddig is volt szlovák püspök.

Néhány nappal később azonban sokkal hangosabb volt a komáromi Belváros. Közel kétszáz dühös gimnazista tüntetett, néhányan még Martin Fronc oktatásügyi miniszter fényképét is elégették. Hasonló jelenetek játszódtak le az ország több pontján.

A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy a minisztérium új, az eddiginél sokkal keményebb érettségi rendszert vezetett be, de a premier balul ütött ki. Az emelt szintű matematika írásbeli során ugyanis néhány száz pozsonyi gimnazista a terjesztés hibája miatt a megoldott teszteket kapta meg. Az oktatásügyi miniszter döntése értelmében emiatt mindenkinek újra kell írnia az írásbelit.

Ez már sok volt a diákoknak, akik egyébként is hónapok óta dühöngtek a szigorítások miatt. Az eset néhány nap alatt politikai botránnyá dagadt, de a várható jogi következmények miatt még a koalíciós partnerek, köztük az MKP sem volt képes rávenni a minisztert, hogy csak az érintettekkel írassák újra a tesztet. A diákok egyelőre bojkottal fenyegetnek, de nem tudni, hogy végül is kockáztatják-e emiatt az egyetemi továbbtanulást.

A hét szenzációja viszont az a bejelentés volt, hogy az áprilistól bevezetett szigorú szabályok, amelyek értelmében a munkába állókat azonnal legalább SMS-sel be kell jelenteni a társadalombiztosításnál, meglepő eredménnyel jártak. A komoly büntetésektől tartó munkaadók ugyanis néhány nap alatt több mint negyvenezer alkalmazottat jelentettek be.

A leginkább magyarlakta dunaszerdahelyi járásban, ahol a munkaképes lakosság 55 ezer körül mozog, ily módon hirtelen közel 1800 új munkahely teremtődött. Az itteni ellenőröknek azonban új feladataik is akadtak. Amióta az EU-csatlakozásnak köszönhetően megkötések nélkül lehet munkát vállalni Győr környékén, közvetítő ügynökségek százával hordják át a csallóközieket dolgozni. A magyar szervek szerint jórészt feketén alkalmazzák őket, ezért most szlovákiai kollégáikkal közösen keresik a megoldást.

A munkaerőmozgás már olyan mértékű, hogy a Győr-Sopron megyében az idén létrejövő kétezer állást a magyar munkaügyi szervek szerint nagyrészt szlovákiai alkalmazottak foglalták el.

TUBA Lajos

EMNT-SZNT együttes ülés Marosvásárhelyen

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács nyílt együttes ülést szervez 2005 április 23-án, szombaton, 11 órakor a marosvásárhelyi Vártemplomban.

Marosszék és Marosvásárhely Székely Tanácsa, -figyelembe véve az Európa Parlament által elfogadott jelentésnek, az erdélyi magyarság igényeinek és autonómia törvénytervezetének, valamint a romániai kisebbségi törvénytervezet időszerűségét, felkérik - mint házigazdák - a székely székek és a kisrégiók küldötteit, hogy a rendkívüli fontossággal bíró ülésre mindannyian jöjjenek el.

A találkozó széles körű erdélyi fóruma kíván lenni az autonómia megvitatásának, különös tekintettel az Európai Parlament külügyi bizottsága azon legutóbbi határozatára, amely kimondja, hogy: „a magyar kisebbség védelmének biztosítása érdekében kiegészítő intézkedésekre van szükség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek tiszteletben tartásával".

Magyarellenes hullám

Felvidéken magyar emlékműveket rongáltak meg, Pozsony mereven elzárkózik a rasszista Benes-dekrétumok felülvizsgálatától, egy román lap irredentának és fasisztának nevezte József Attilát, egy szerb bíróság pedig összesen 65 év börtönt osztott ki öt magyar fiatalnak, akik tavaly megvertek egy szerbet.

A felvidéki Magyar Koalíció Pártja és több magyar civil szervezet április elején megemlékezett a Benes-dekrétumok kiadásának hatvanadik évfordulójáról, s nyilatkozatban kérték a szlovák kormányt, hogy részesítse erkölcsi és anyagi kárpótlásban a dekrétumok alapján meghurcolt felvidéki magyarságot.

Mint ismert, Benes ezekben a magyarságot és a németséget kollektíven bűnösnek minősítette, s az erre épített kassai kormányprogram nyomán magyarok és németek százezreit ölték meg vagy üldözték el szülőföldjükről. A dekrétumok ma is érvényben vannak, bár Csehország és Szlovákia egyaránt az Eyrópai Unió tagja.

A magyar kérés teljesítésétől minden szovák politikai erő mereven elzárkózik. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője egyenesen azt mondta, a pozsonyi parlamentnek meg kell erősíteni a dekrétumokat. Ivan Gasparocic köztársasági elnök szerint nagy hiba lenne, ha Benes téziseiről tárgyalások kezdődnének a magyarokkal.

Az ügy kirobbanása óta Felvidéken több helyen magyar emlékműveket rongáltak meg, minden esetben a turulmadarat lopták le róluk.

Nagyváradon nemrég felavatták József Attila szobrát, amelyet a költő centenáriumának alkalmából állítottak fel. A Bihoreanul hetilap Nem! Nem! Soha! címmel közölt írást József Attiláról, aki a cikkíró szerint "líraiságáról, de főleg nacionalizmusáról ismert szélsőséges költő."

Ezt arra alapozza, hogy József Attila egyik verse a Nem! Nem! Soha! címet viseli. Ez a vers egyébként még az 1990 után kiadott kötetekből is hiányzik, még azokból is, amelyek címük szerint a költő összes művét tartalmazzák.

A cikk szerzője szerint ha nem létezne ez a vers, ma nem is tudnánk József Attiláról. A Bihoreanul szerint Észak-Erdély visszatértekor Horthy Miklós katonái József Attilát tűzték zászlajukra.

A legújabb erdélyi magyarellenes hullám húsvétkor kezdődött Kolozsváron, amikor magyarsága miatt megkéseltek egy fiatalembert, egy szociális otthon dolgozóját pedog megverték. A román hivatalos szervek elismerték az incidensek etnikai alapját, és állítólag már beazonosították a tetteseket. Ennek fényében némileg meglepő Bársony András budapesti külügyi államtitkár véleménye, aki szerint nem szabad párhuzamokat vonni a kolozsvári és a délvidéki incidensek között.

Nem volt nemzetiségi indítéka viszont annak a verekedésnek, amelynek egy szerb férfi esett áldozatául tavaly Temerinben. Ezt maga az áldozat ismerte el később. Ennek ellenére a szerb bíróság példát statuált, az öt magyar tettest összesen hatvanöt év börtönre ítélték. Az etnikai alapú magyarellenes támadások elkövetői közül ugyanakkor kevesen kerültek bíróság elé, és senkit nem ítéltek szabadságvesztésre.

Ágoston Balázs

Jussát követeli vissza a marosvásárhelyi magyarság
Békés tüntetés a Bolyai kollégium épületének visszaszerzéséért

A román polgármester újabb magyarellenes túlkapásai miatt, tíz marosvásárhelyi református gyülekezet felhívására, vasárnap délben a Bolyai téren tiltakozó tüntetés zajlott.

Mint ismeretes, a város polgármestere megfellebbezte az 1948-ban elkobzott kollégium visszaadását, és ezzel meghiúsította a restitúciót. Amint ilyenkor nálunk történni szokott, az idejében iktatott engedélyeztetési kérvénynek kalandos utat kellett bejárnia, míg végre a megfelelő hivatali asztalra kerülhetett. Csegzi Sándor RMDSZ-es alpolgármester, a Vártemplom főgondnoka állítólag messze földön töltötte szabadságát, így a tüntetési kérelem sokáig az asztalán hányódott, amíg valaki végre jóvá nem hagyta az egyház kérését.

A tiltakozó megmozdulás híre már napokkal korábban lázba hozta a város magyarságát, mármint annak egy részét. Eszünkbe jut a tizenöt évvel ezelőtti könyves-gyertyás menet, amikor Sütő András egyetlen szavára, jobban mondva: a marosvásárhelyi rádióban bemondott kétszeri felhívására annyi magyar vonult ki az utcára, mint fűszál a réten. A többségiek csak úgy sápadoztak az irigységtől. Hol vannak már azok az idők? Igaz, már Sütő András sem a régi, nem mindig áll ki a mostanihoz hasonló nemes ügyekben...

A Bolyai téri rendezvényen alig láttunk ismertebb RMDSZ-es politikust. Csupán Lokodi Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, Benedek István és Pokornyi László városi, illetve megyei tanácsosok tették tiszteletüket az egybegyűltek között, pedig a Marosvásárhelyi Tanácsnak további tizenegy tagja van, közöttük a Bolyai Társaság oszlopos tagjai, akik nem tartották érdemesnek testületileg megjelenni a rendezvényen.

Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége által aláírt tiltakozásnak, amit felolvastak a tüntetők előtt, minden sora az épület visszaadását követelte. A helyi magyar napilap feltűnően szűkkeblű volt: mindössze néhány szóban adott hírt a készülő tiltakozásról.

A nyilvánvalóan az RMDSZ szolgálatában álló helyi média praktikái láttán az egyszerű halandóban felmerül a kérdés: nem lenne-e hatásosabb ilyenkor fizetett hirdetésben hívni fel a marosvásárhelyi magyarságot, hogy lépjen fel jogai védelmében?

A gyenge hírverés ellenére sokan jöttek el a Bolyai térre, de a hangulat mindvégig igen feszült volt. Több forrásból is kiszivárgott, hogy a református egyház által szervezett tüntetést a Köcsög utcai országos és a helyi RMDSZ-testület egyformán szabotálta.

Immár kormánytényezőként páváskodó „érdekvédelmünk” ellene irányuló támadásként fogta fel, hogy a magyarság megelégelte az állandó ígérgetést, a meddő várakozást, s hogy a velük való előzetes konzultáció nélkül vitte az utcára az embereket az egyház. A résztvevők megdöbbenve tapasztalták, hogy a Bolyai Líceum igazgatója megtagadta a tüntetőktől az erősítőt a hangosításhoz, emiatt a tömegnek csak kis része hallotta a szónoklatokat.

Ötvös József, a Vártemplom lelkésze, esperes, generális direktor magyarul, majd román nyelven is ismertette a kollégium történetét, jelentőségét, céljait.

Kató Béla püspök-helyettes az igazság helyreállításának fontosságáról beszélt, rámutatott, hogy az igazságtalanság eltűrése visszaveti a társadalom fejlődését.

A szónokok kifejtették, hogy a református egyház nem mondhat le jogos tulajdonáról, mint ahogy nem mondhat le közösség- és nemzetépítő felelősségéről sem. Ötvös József és Nagy László református, illetve unitárius lelkészek szájából a felváltva énekelt egyházi zsoltárok és a közös imádságok végül is nem valakik ellen, hanem nemzeti ügyeink mellett tettek tanúbizonyságot. Az elhangzott bibliai idézetek elgondolkodtatták az egybegyűlteket, megerősítették őket saját hitükben, de nem uszítottak sem más személyek, sem pedig más nemzetek ellen.

Kató Béla segédpüspök úr megrovó imádságos beszéde, kíméletlenül ostorozó, józanító szavai senkit nem kíméltek. Megint kitűnt: az érdekképviseleti uraságoknak végre meg kellene érteniük, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak olyan összetartó erőt képviselnek, amellyel a politikumnak számolnia kell, ha komolyan veszi hivatását.

Ötvös József esperes román újságírók gyűrűjében elmondta: abban reménykednek, hogy a Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilvánítja majd a Florea polgármester fellebbezése nyomán született ítéletet, amely nem hagyta jóvá a kollégium épületének visszaadását eredeti tulajdonosának, a református egyháznak.

Fazekas Csaba

A kolozsvári Mátyás szobor története

A nagy uralkodót megörökítő emlékmű felállításának gondolata már a XIX. század elején fölmerült. Amikor Kolozsvárt 1886-ban, a római katolikus egyház makacs ellenkezése miatt százévi huzavona után a Szent Mihály-templom körüli épületeket lebontották, lehetőség nyílt arra, hogy itt, megfelelő csúcsíves háttérrel, a város nagy szülöttének méltó szobrot állítsanak. A tér szintjének a rendezése közepette, 1893-ban kiírták a szobor pályázatát. Hat művész nyújtotta be tervét: Bezerédi Gyula, Köllő Miklós, Tóth András, a kolozsvári Vastagh György, Róna József, Sovánka István és Fadrusz János. 1894 tavaszán a bíráló bizottság Fadrusz munkáját választotta.

A szobrot 1896-ra kellett volna elkészíteni, de 1896. szeptember 30-án csak az alapkő letételére került sor.

Ebbe egy oklevelet helyeztek a következő szöveggel:

"...Legyen ez a kő megingathatatlan alapja a rövid időn belül rajta emelkedő emlékszobornak, melynek hivatása lesz egyrészről bizonyságot tenni arról, hogy Kolozsvár szabad királyi város közönsége a nagy királynak, mint legnagyobb szülöttének emlékét kegyelettel őrzi; másrészről egyik nevezetes tanújele lenni annak, hogy e haza fiai az ezredik év emlékét minő alkotások által kívánták megörökíteni. De legyen egyszersmind e szobormű egyik rombolhatatlan hirdetője a nemzeti múltnak, nagyságának, dicsőségének, és mint ilyen dobogtassa meg a haza minden hű fiának szívét, s teljesítse e magasztos hivatását, míg magyar él ezen a földön..."

Fadrusz egyik barátjának megírta, hogy éles harc folyt a városi tanácsban a szobor elhelyezését illetően. Tanácsára a legjobb helyet, a Szent Mihály-templom déli oldala előtti teret választották.

A szobor talapzatát a neves kolozsvári építész, Pákei Lajos tervezte. A kiemelkedő szobor elnyerte az 1901. évi párizsi világkiállítás szobrászati nagydíját.

1902. október 12-én, délelőtt tíz órakor leplezték le. Szádeczky Lajos, egyetemi tanár, a neves történetkutató, a közóhajnak s a mester kívánságának tett eleget, amikor nevet adott a szoborcsoport alakjainak. A szoborral szemben állva, baloldalt a harc viharában edzett ősz alak Magyar Balázs, a nagy király kedvelt hadvezére, a Felvidék kapitánya, horvát-szlavón bán, majd erdélyi vajda, mellette veje, Kinizsi Pál, a törökverő hadvezér, temesi ispán, a kenyérmezei hős, jobboldalt Zápolya, másképp Szapolyai István, Szilézia, majd Bécs és Ausztria kormányzója, szepesi főispán, nádor, és végül Báthori István, hadvezér, erdélyi vajda, a másik kenyérmezei győző. Kezükben a győztes csatákban szerzett német, török, moldvai és cseh zászló.

A bronzba öntött alkotás ma az UNESCO műemlékszobor-jegyzékén az ötödik.

A szoboregyüttest 1919-es román foglalás után előbb le akarták dönteni. Miután ez nem sikerült, az új hatalom meghagyta, de románosítási-kisajátítási törekvéseinek megfelelően, arra hivatkozva, hogyha Mátyás apja, Hunyadi János román, akkor ő is az volt, a király címereit – Magyar- és Horvátország, valamint Szilézia címerét – eltávolíttatta, eredeti feliratát, a Mátyás királyt Matei Corvinra cserélte, majd 1932-ben, Nicolae Iorga javaslatára, a moldvabányai (Baia) ún. ütközetre hivatkozva, olyan feliratot helyeztetett el a talapzat előtt, amely szerint a nagy király mindenkit legyőzött ugyan, saját fajtájától, a romántól azonban vereséget szenvedett.

A király kis csapattal indult Moldvába, hogy az ellene szőtt összeesküvésben részt vevő István (Ştefan) vajdát felelősségre vonja. A vajda térden csúszva kért bocsánatot. Éjjel azonban a moldvaiak nagy túlerővel rátörtek a király táborára, s az összecsapásban a király vállát is nyíl érte. Hazatérte után nagyobb sereggel tért vissza István vajda ellen, aki a király elé járulva, kegyelemért esedezve ismét hűséget fogadott.

1940-ben a király címereit és a szobor eredeti feliratát – Mátyás király – a helyükre tették. 1945-től, az újabb hatalomváltozás után, a címereket ismét eltávolították.

Azóta a talapzaton a nagy király okleveleken jegyzett aláírása, a MATHIAS REX olvasható.

1992. november 30-án, a város elsősorban magyar, de jóérzésű román lakosságának erélyes tiltakozása ellenére – ezúttal magára a szobor talapzatára –, újólag elhelyezték az 1940-ben eltávolított és a jeles uralkodó emlékét sértő táblát.

Asztalos Lajos
http://www.hhrf.org/szabadsag/uj/

Most már, öregen csak a leveleket várom[b]

Siebert Éva ötven év után újra teljes jogú tulajdonosként él a házában. Igaz, semmi nem olyan már mint régen; ahhoz vissza kellene forgatni az idő kerekét. Siebert Éva a legnagyobb vállalását, a családi birtok visszaszerzését, immár teljesítette. Csak a kertet sajnálja, mert lassan kiszáradnak a fák, pusztulnak a rózsabokrok, és tudja, ha meghal, senki nem fogja már olyan szeretettel ápolni az öreg növényeket, mint ő.

Nem csoda, életének 83 éve alatt, sokszor megtapasztalta, mire képes az emberi aljasság, és azt is csak konok kitartásának köszönheti, hogy ma ismét teljes jogú tulajdonosa a saját házának.

A kúriát, a család összes ingatlanjával együtt a második világháború után kobozta el az állam, a rendszerváltás után pedig nem neki, hanem a lovászi önkormányzatnak adta „vissza”. Több mint tíz évig tartó pereskedés után végül 2000. márciusában a Nagytapolcsányi Járási Bíróság úgy döntött, hogy a ház a Siebert örökösöket illeti, és Éva néni azóta kifogyhatatlan energiával a felújításán munkálkodik.

[b]Kúria a faluszélen
„Ketten örököltük a házat, én és az Amerikában élő unokatestvérem, Borbála, de mivel ő külföldi állampolgárként nem kaphatta vissza a vagyonát, az ő részét meg kellett vásárolnom az önkormányzattól. Még el sem akarták adni, biztos más terveik voltak az épülettel, de aztán a bíróság kötelezte őket erre. Egy Németországban élő ismerősöm anyagi segítségével végre visszaszerezhettem a házat. Negyven évig megtűrt albérlőként éltünk a nővéremmel abban a házban, amelyet a nagyapánk építtetett és amelyben felnőttünk. Tehetetlenül néztük a pusztulását, de a Jóisten megadta, hogy még lássam, hogyan nyeri vissza a régi szépségét. Csak a kertet sajnálom, mert lassan kiszáradnak a fák, pusztulnak a rózsabokrok, és tudom, ha meghalok, senki nem fogja már olyan szeretettel ápolni az öreg növényeket, mint én.” – mondja szomorúan az idős hölgy, amíg végigkísér a sövények között.

A századfordulón telepített, műemlékvédelem alatt álló kert még pusztuló mivoltában is lenyűgöző. Az emlegetett nagyapa, Siebert Lipót, a franciaországi Grinonban és magyarországi Keszthelyen tanult kertészetet, majd a szigetvári Biedermann-birtokon volt gazdatiszt. Itt ismerte meg későbbi hitvesét, Duchon Emmát, akinek az apja a Nyitra melletti Egerszegről származott. Kézenfekvő volt tehát, hogy az 1883-as házasságkötés után az ifjú pár szintén Nyitrához közel, Lovásziban vásárolt birtokot: 325 magyar hold termőföldet és egy 1794-ben épített faluszéli kúriát. A házat Sierbert Lipót teljes egészében átalakíttatta, beépíttette az oszlopos tornácot és egy német kertésszel olyan parkot telepíttetett, amelynek az egész környékről a csodájára jártak. De nem csupán a kert idézi Lovásziban a letűnt úri világot; a kúria berendezése, a falakon a régi képek és a szobákban minden apró tárgy azokról az évekről mesél, amikor Sieberték népes családja a sors csapásai ellenére is boldog volt e falak között.

„Hét évig gyermektelen volt a nagyszüleim házassága – folytatja Éva néni – a nagymama emlegette, hogy felajánlotta a Szűzanyának, ha kislánya születik, csak fehér ruhákban fogja járatni. Fohásza meghallgatásra talált, mert 1891-ben megszületett Gizella nagynéném és 1892-ben, Borbála az édesanyám. De a nagymama is állta ám a szavát: amíg férjhez nem mentek, egyetlen színes ruhadarabjuk sem volt!”

Miközben Lovásziban szépséges hajadonokká cseperedtek a Siebert lányok, Prágában is elérte a felnőttkort unokatestvérük, édesapjuk egyetlen testvérének, Edwárdnak a fia, Erwin.

Borbála és Erwin között már gyerekkorukban szerelem szövődött, és 17 évesen el is jegyezték egymást, ám a házassággal várni kellett. Erwin a Savoyai Jenő Lovasezred parancsnokaként sem keresett annyit, hogy egzisztenciát teremtsen, az meg derogált neki, hogy a lovászi birtokra költözzön és az asszony tartsa el őt. Végül a sors megoldotta ezt is: Siebert Lipót, testvére, Edwárd halálhírének hallatán 1904-ben gutaütést kapott és hét évig fekvőbeteg volt. Halála után felesége egyedül maradt a birtokon két eladósorba került lányával, jól jött a férfikéz, és ilyen helyzetben már Erwin is lovagias kötelességének tartotta, hogy felajánlja szolgálatait a családnak.

„1919-ben házasodtak össze a szüleim, de ekkor már édesanyám nővérének árváit is nevelték. Gizella, egy budapesti ügyvédhez, Nagy Uzorhoz ment férjhez 1911-ben és két kislánya született, Borbála és Emy. 1913 nyarán Lovásziban jártak látogatóban, Gizella lement a barátnőivel fürödni a patakba és belefulladt a vízbe. Férje bánatában önkéntesnek jelentkezett a magyar hadseregbe és 1916-ban el is esett, a két kis árva itt maradt édesanyámnál. Az esküvő után 1920-ban aztán megszületett Antónia nővérem, akit mi csak Dódinak hívtunk, 1922. február 15-én pedig én, aki a keresztségben az Éva Leopolda Jozefa Kajetána nevet kaptam. Sokáig nem is tudtuk, hogy Buba és Emy nem az édestestvéreink. Olyan szeretetben neveltek bennünket, hogy soha fel sem merült, hogy valami különbség lenne köztünk.”

Képek egy régi világból

A lovászi kúrián úgy teltek a napok mint a többi úri családnál – mindennek megvolt az ideje, módja, rendje és ennélfogva a kiszámítható bizonyossága is. Siebert Évikének és a vele egykorú kislányoknak akkor még eszükbe sem jutott, hogy nem az vár rájuk, mint az édesanyjukra és a nagyanyjukra: zsúrok, esküvő, gyermekszülés, vendégfogadás, majd békés öregkor a cserépkályha melletti hintaszékben.

„Édesapám kapitányi rangját, amelyet a monarchia hadseregében viselt nem ismerték el a csehszlovák hatóságok és a nyugdíja nagyon csekély volt, de a birtok jövedelméből tisztességes jómódban éltünk. Velünk 15 éves korunkig házitanítók foglalkoztak, és félévente jártunk Pozsonyba vizsgázni. Én később a bruntáli német gimnáziumba jártam, de a háború miatt nem fejeztem be. Zongorázni, táncolni is tanultunk, és mint akkoriban minden lányos háznál, nálunk is nagy társasági élet zajlott – hetente három nap mentünk vizitelni és három nap mi fogadtunk látogatókat.

Pénteken mindig Nyitrára jártak a környékbeli nemesemberek a dolgaikat intézni – ilyenkor a korzón volt a találka, a hölgyek megmutatták a legújabb toalettjüket, a gyerekeket elvitték cukrászdába. Én olyan soványka voltam, hogy még húszévesen is kislánynak néztek, és süteményt vettek nekem a férfiak.

A suránykai Emődy családdal, az elefánti Edelsheim-Gyulaiékkal és a nagytapolcsányi Petrikovicsékkal gyakran látogattuk egymást, lánykoromban pedig Nyitrára a magyar párt rendezvényeire is bejártunk – egyszer Esterházy Jánossal is táncoltam. Sajnos, a környékbeli úri családokban nem voltak fiúk, így nekünk, lányoknak elég sokat kellett utaznunk, ha be akartak mutatni valakinek – németül ezt úgy mondtuk, házassági vásárra vittek. Én és Dódi nővérem sem keltünk el ezen a vásáron, közbeszólt a háború. Dódi a bécsi egyetem természettudományi karán tanult, de a front után már nem védhette meg a doktorátusát, és a vasfüggöny a szerelmétől, egy szudétanémet fiútól is elszakította.

Engem csak egyetlen egyszer érintett meg ez az érzés. A háború alatt bekvártélyoztak hozzánk egy fiatal német katonatisztet, és azonnal megtetszettünk egymásnak. Húsz évig leveleztünk, de soha többé nem láttam.

Nők a birtokon

Siebert Erwin 1942-ben bekövetkezett halála után csak nők maradtak a lovászi birtokon: a megözvegyült Borbála négy fiatal lányával és idős édesanyjával vészelte át a háborús éveket. A nélkülözés és a rettegés ellenére egészen addig bíztak abban, hogy majd a háború után minden jóra fordul, amíg 1945 márciusában Nyitra környékét is elérte a front.

"A nagymama 45 januárjában, 88 évesen halt meg. A háború vette el tőlünk Borbálát is, 1945. március 26-án Nyitrára utazott bevásárolni, de akkor már bombázták a várost, mindenki menekült, amerre látott. A nagy riadalomban ő is felszállt a pozsonyi vonatra, aztán valahogy Németországba sodródott, majd 1949-ben Amerikába emigrált. Harmincöt év után láttuk csak viszont. Ma is él még, 94 éves és már 7 éve fekvőbeteg, a lányával levélben tartom a kapcsolatot, és itt is járt már nálam. Legutóbb most húsvétkor látogatott meg a lányával, nagyon készültem a fogadásukra, egy hétig, sütöttem, főztem, mert én még azt tanultam az édesanyámtól, hogy a vendéget meg kell tisztelni."

Éva néni amerikai vendégei valóban megtisztelve érezhették magukat a borban párolt vörös káposztával tálalt sült karaj, a bécsi módra, vajon sült csirkemellfilé, a hatalmas dióstorta, az illatos vaníliás kiflik és a nagymama receptje szerint készült dobos szeletek láttán, amelyeket az idős hölgy mind maga sütött múzeumi tárlatnak is beillő konyhájában. Mint mondja, nagy fáradság volt számára, de nagy öröm is, mert a rokonok tíz éve nem jártak nála.

Elmondták, hogy Buba sokszor beszél magyarul a kórházban. Ők nem értik, ezért a New York-i református templomból egy magyar papot vittek hozzá, hogy hallgassa meg – így derült ki, hogy Lovászit emlegeti. Ide húzza a szíve szegényt, ahogy a boldogtalan Emyt is ide húzta. Ő 1954-ben ment férjhez egy orosz tiszthez, nagyon rossz élete volt mellette, kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, és végül a nagytapolcsányi kórházban leugrott a liftaknába.

Tudhatta volna, hogy egy orosz katonától semmi jóra nem számíthat, hiszen, amikor 1945. április 1-jén bejöttek hozzánk, úgy viselkedtek, mint az állatok. Mindent szétdúltak, teniszütővel lapátolták a krumplit, kenyérre kenték a fogkrémet, megitták a mama francia kölnijét. Az egyik a falba verte a fejem, épp fémcsavarok voltak a hajamban, csak úgy patakzott a fülemből a vér! Három napig nem hallottam semmit, akkor károsodhatott meg úgy a hallásom, hogy 1978-ban teljesen megsüketültem. A front alatt katonai kórházat rendeztek be a házunkban, mi nappal az üvegházban húztuk meg magunkat, éjszakára pedig a gazdatisztünk fogadott be. A háború után a falubeliek kirabolták a kúriát, ott maradtunk nincstelenül, a mama nyugdíjat sem kapott, bennünket pedig sehol nem akartak alkalmazni. Dódi nagy nehezen a kerületi hivatalban kapott állást, de 1947-ben azt is elvették tőle – ekkor kiálltak mellettünk a volt béreseink, azt mondták, csak akkor lépnek be a szövetkezetbe, ha ő lesz a könyvelő. Később visszakaptuk haszonbérbe a szőlőnket, varrtunk a falubelieknek, lakodalmakba süteményt sütöttünk, tengődtünk, ahogy tudtunk.

"A mama 1980-ban halt meg, Dódi 1988-ban, azóta itt vagyok egyedül a nagy csendben. Talán más lett volna az életem, ha időben kimegyek külföldre, de itt volt a nagymama, aztán a mama, utána Dódi, gondoskodni kellett róluk, és bátorságom sem volt ahhoz, hogy elmenjek.

Mindig csak annyi erő és hit volt bennem, amennyi aznapra kellett, a holnapot Istenre bíztam. Most már öregen és süketen sehová sem mehetek, csak a leveleket várom, mert mindenki, akit szerettem, külföldön él.”

Az egyik leghűségesebb levelezőtárs Edelsheim Gyulai Ilona, -Horthy István, a kormányzó idősebbik fiának felesége, aki ma Portugáliában él, és többször is meglátogatta már idős barátnőjét Lovásziban.

De jönnek levelek Budapestről, Németországból, Ausztriából, Franciaországból is, és az idős hölgy mindegyikre a megfelelő nyelven válaszol. Hiába fosztotta meg mindenétől az elmúlt rendszer, azt, amit megtanult és amit beleneveltek, nem tudta elvenni.

Finom humorát, eleganciáját, stílusát a szegényes körülmények között is megőrizte, mert ahogy mondja, az úrinő a pokolban is úrinő. Éva néni is az maradt, akkor is, amikor szőlőt kapált, és maga hordta be kannában a szenet, mert közben soha egy pillanatra sem feledkezett meg arról sem, mivel tartozik másoknak és főleg önmagának.

Legnagyobb vállalását, a családi birtok visszaszerzését, immár teljesítette – amikor esti imáiban elhunyt szeretteire gondol, számot adhat nekik arról, hogy a házon új tető van, elkészült a kerítés és a kertben újra áll a filagória.

Igaz, semmi nem olyan már mint régen, de ahhoz vissza kellene forgatni az idő kerekét egy régi nyári délutánra, amikor a mamáék együtt bridzseztek a nagy ebédlőasztalnál, a papa szivarjának füstje összekeveredett a meggylikőr édes illatával és a nagymama tettetett szigorúsággal utasította rendre a négy Siebert-lányt, akik nyalka fiatalurakról pusmogtak a szalon sarkában. Ez is elmúlt, mint ahogy elmúlt a rossz is, és egy hosszú, minden keserve ellenére gazdag életből mára nem maradt más, csak az emlékek meg a magány.

VRABEC MÁRIA

Öt baloldali név a Fidesz-listán

Mádl, Sólyom, Szili, Glatz és Gombár neve szerepel a Fidesz országos szimpátiaszavazásának listáján, akikre hétfőtől voksolhatnak az állampolgárokat, hogy ők kit tartanának a legjobbnak az elnöki posztra.

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke korábban azt mondta: nem tartja kizártnak, hogy saját államfőjelöltet neveznek meg.

Az országos szimpátiaszavazás hétfőn indul és május 16-án lehet majd utoljára voksolni - közölte Áder János. Hozzátette: a szavazás eredményének ismeretében lehet visszatérni arra a kérdésre, hogy a Fidesznek lesz-e - és ha igen, akkor ki lesz a - köztársaságielnök-jelöltje.

Azokkal az elvekkel is egyhangúan egyetértett a frakció, amelyeket a köztársasági elnökkel szemben megfogalmazott az elnökség.

A nemzeti egységet kell jelképeznie, pártok felett kell állnia, köztiszteletben álló, megkérdőjelezhetetlen személyiségnek kell lennie. Fontos, hogy konfliktusok esetén integrálni tudja a különböző nézeteket, kimagasló szakmai életút szükséges, mindemellett pedig nemzetközi tekintélyre és kommunikációs képességre is szükség van.

Áder János elmondta: mindenki két szavazatot adhat le. Zárt listát készített a Fidesz a szavazásra, melyen szerepelnek a kormánypártok esélyes jelöltjei is.

Áder János hozzátette: ezen személyek nem mindegyike felel meg a fent említett kritériumoknak.

Hétfőtől a Fidesz honlapjain, majd a köztereken és Fidesz-irodákban nyilváníthatják ki szimpátiájukat az emberek, de mozgóurnához hasonló módon is lehet majd szavazni.

Korábban Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában úgy nyilatkozott: nem tartja kizártnak, hogy június 5-ig pártja saját köztársaságielnök-jelöltet nevez meg.

Ugyanakkor egy szimpátiaszavazáson szeretnék megkérdezni az állampolgárokat, ők kit tartanának a legjobbnak. A Fidesz alelnöke Sólyom Lászlót tartja emberileg hozzá közelebb állónak, de a baloldali politikusok közül Bihari Mihályt is „alkalmasnak” látja a posztra.

Nyílt levél az országgyűlési képviselőkhöz

Tisztelt Országgyűlési Képviselők!

Valahol megint utat vesztettünk - a visszanyert önrendelkezés és az alkotmányos demokrácia tizenötödik esztendejében Magyarország ismét hárommillió koldus hazája.

Gazdag a szegénnyel, város a vidékkel, hazai és határon túli magyarság egymással gyanakodva, ellenségesen néz farkasszemet. A képviseleti demokrácia díszletei között a politikai osztály és a klientúra-burzsoázia vívja magánháborúit a közvagyonért, példát mutatva harácsolásból, törvényszegésből.

A demokratikus intézmények megteremtéséért, az állampolgárok jogbiztonságáért a rendszerváltozás éveiben talán senki se tett többet az Alkotmánybíróság első elnökénél. Sólyom László neve egybefonódott a jogállamiság hajthatatlan, következetes képviseletével. Az alkotmány betűjét és szellemét, ha kellett, a parlamenti pártokkal szemben is védelmébe vette.

Az általa képviselt elvek ma veszélyben forognak. Az országot széthullás, morális összeomlás fenyegeti. Meggyőződésünk, hogy ebben a helyzetben választott képviselőink akkor felelnek meg a leginkább alkotmányos kötelességüknek, ha őt hívják meg a köztársaság élére.

Sokan közülünk természeti és kulturális örökségünk védelmét remélik ettől a döntéstől, hiszen Sólyom László nem csak személyiségi jogaink sérthetetlensége mellett emelt szót a legelsők között, hanem az élővilág gazdag változatosságért, a jövő nemzedékek jogaiért is. Fellépett a Szársomlyó védelmében, a dunai vízlépcsők ellen, a természetvédelem jogi biztosítékainak érdekében, s most legutóbb a Zengő védelmében nyújtott útmutatást a környezetüket féltő, törvénytisztelő állampolgároknak.

Alulírottak csatlakozunk a Védegylet kezdeményezéséhez, és arra kérjük képviselőinket az Országgyűlésben, hogy Sólyom Lászlót válasszák meg a Köztársaság elnökének!

Ámon Ada, közgazdász, Energia Klub; Ángyán József, a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója; Bagi Béla, a MAGOSZ alelnöke; Bencsik János, Tatabánya polgármestere; Benyhe János, nagykövet, a Magyar Pen Club főtitkára; Boda Zsolt, kutató, tudományos főmunkatárs; Bodor Ádám, író; Boros László, jogszociológus; Brády Márton, koncertszervező; Czakó Gábor, író; Czeller Gábor, agármérnök, ökogazda, Biokultúra Egyesület; Csapody Tamás, jogász, szociológus; Cselószki Tamás, az MTVSZ társelnöke, E-misszió Egyesület; Csillag Gábor, kultúrantropológus, Zöld Fiatalok; Dárday István, filmrendező ; Darvas Béla, c. egyetemi tanár; ef Zámbó István, képzőművész; Endrédy István ; el Kazovszkíj, festőművész; Elek István, szerkesztő; Ertsey Attila, építész; Eörsi István, író; Farkas Ádám, szobrász, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora; Farkas Beáta, a Százszorszebb Salgótarjánért Lokálpatrióta Egyesület alelnöke; Fázsy Anikó, a Nagyvilág főszerkesztője; Ferjentsik Viola, Rügyecskék Alapítvány; Ficsku Pál, író; Fidrich Róbert, környezetvédő, a Zöld Pók Alapítvány kuratóriumi elnöke; Foltányi Zsuzsa, biológus, vegyész, Ökotárs Alapítvány; György Péter, egyetemi docens; György Lajos, tudományos tanácsadó; Halmai Gábor, egyetemi tanár; Heiszler Vilmos, történész; Herbert Tamás, pathológus, Civilek a Zengőért Mozgalom; Hidvégi Máté, rákkutató; Hont András, történész, önkormányzati képviselő ; Horváth Zalán, az MTA tagja, az EFOK elnöke; Iván László, gerontológus professzor; Jávor Benedek, biológus, a Védegylet szóvivője; Juhász Géza, jogvédő; Kajner Péter, a Jövő Nemzedékek Képviseletének titkára; Kalas György, jogtanácsos, Reflex Környezetvédő Egyesülett; Karátson Gábor, festőművész, a Védegylet és a Duna Charta elnöke; Keserű Katalin, művészettörténész, az Ernst Múzeum igazgatója; Kilián Zoltán, zenész; Kindler József, közgazdász emeritus professzor; Kóczé Angéla, szociológus; Kojanitz László, tanár; Körösényi Tamás, szobrász; Krizsán András, építész; Kumin Ferenc, közgazdász-politológus; Kussinszky Péter, ügyvéd; Lang András, közgazdász, zenész; Lányi András, író; Lovasi András, könnyűzenész; Lukács András ; Majer József, tszv. egyetemi tanár, PTE; Majtényi László, jogász, volt adatvédelmi biztos; Makovecz Imre, építész; Malgot István, író, képzőművész; Maróy Ákos, informatikus, Tilos Rádió; Miklóssy Endre, építész; Moldován László, könyvkiadó; Molnár Antal, szociálpolitikus, Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör; Molnár Géza, a Palocsa Egyesület alelnöke; Móra Veronika, biológus, Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület; Nádasdy Ferenc, a Nádasdy Alapítvány elnöke; Nagy Tamás, a MOSZ elnöke; Náray-Szabó Gábor, egyetemi tanár; Noszkai Gábor, jogász; Orosz István, esszéista; Pánovics Attila, jogász; Papp Lajos, szívsebész, egyetemi tanár ; Papp Sándor, egyetemi tanár, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának volt elnöke; Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenekar vezetője; Porogi András, gimnáziumi igazgató; Radnóti Sándor, esztéta; Rauschenberger Péter, tanár; Reisz Terézia, szociológus, kisebbségi képviselő; Rosnyai Nóra, építész; Sallai R. Bendek, ügyvezető, NIMFEA Természevédelmi Egyesület; Sárvári Attila, Cötkény Térségfejl. Szövetség; Schiffer András, ügyvéd; Schilling Árpád, színházrendező, Krétakör Színház; Schneller István, építész, egyetemi tanár; Stadler János, innovációs menedzser ; Steiger Kornél, filozófiatörténész ; Szabó Lajos, építész; Székely Mózes, fizikus, szociálpszichológus; Szikinger István, alkotmányjogász; Szilágyi Lenke, fotóművész; Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke; Tallár Ferenc, filozófus, egyetemi tanár; Térey János, író; Tömöri Balázs, földrajztanár, HUMUSZ; Vajda Éva, újságíró; Varga Géza, GAIA Ökológiai és Vidékfejl. Alapítvány; Varga Péter, Vidék Parlamentje, agrár és vidékpolitikai szakértő; Varga Zoltán Sándor, biológus, egyetemi tanár; Vay Márton, a Védegylet irodavezetője; Vásárhelyi Judit, tanár, Független Ökológiai Központ; Vásárhelyi Tamás, biológus; Vida Gábor, genetikus, az MTA tagja; Vogl Elemér, építész, főszerkesztő; Zaja Péter, gazda, Visnyeszéplak; Zelnik József, etnográfus, a Magyar Kulturális Szövetség elnöke; ifj. Zlinszky János egyetemi docens

Felújítják a Mátyás-szobrot Kolozsváron
Rohamosan romlik Fadrusz János világhírű kolozsvári alkotásának állapota.

A Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálataihoz a következő évben látunk hozzá – nyilatkozta lapunknak Boros János, Kolozsvár alpolgármestere.

Állítása szerint a szükséges összeg egy részét a városi költségvetésből biztosítják, azonban alternatív pénzforrásokat is keresnek. Az alpolgármester arra számít, hogy a világ magyarsága is hajlandó lesz adakozni az egyik legnevesebb magyar köztéri szobor restaurálására, ezt a reményét az is erősíti, hogy külföldre szakadt magyarok már évekkel ezelőtt felajánlották anyagi támogatásukat. Boros tájékoztatása szerint a megyei RMDSZ is hirdet majd gyűjtést a restaurálás költségeinek fedezésére, de magyarországi támogatásra is számít. „Hivatalosan még nem léptünk, ellenben a támogatók között biztosan lesznek magyar intézmények is” – állítja.

2002-ben, a Mátyás-szoborcsoport századik évfordulójára Gheorghe Funar egykori polgármester javasolta a helyi tanácsnak, hogy restaurálják a főtéren álló műemléket. A városvezető 500 millió lejt akart kiutalni a költségvetésből erre a célra, a városi tanácsosok azonban attól tartottak, hogy Funar így akarja eltüntetni a kincses város ékességét.

„Körül akarták állványozni, de mi a garancia arra, hogy az állvány »véletlenül« nem dől el, magával rántva a szobrot is? Ha meg elszállították volna, ki tudja, mikor kerül vissza a helyére – magyarázta az alpolgármester.

A tanácsban akkor egyezség született: míg Funar a polgármester, nem lesz szoborjavítás.

Boros János hozzátette: most már minden lehetőség megvan a kockázat nélküli szoborjavításhoz. A restaurálási munkálatokról hivatalos egyeztetések még nem folytak, de az alpolgármester úgy tudja, meg lehet oldani a fémrészek teljes restaurálását a helyszínről való elszállítás nélkül is.

„A szoborcsoport alapzata sürgős restaurálásra szorul” – hívta fel a figyelmet Virgil Pop. A kolozsvári műépítész lapunknak kifejtette, az alapzat betonvasból készült, ezt pedig kőlapok borítják. „1902-ben a vasbeton készítése még gyerekcipőben járt, a ma alkalmazott technikával készült vasbetonhoz képest a szobor alapzatának minősége nagyon rossz” – állítja a műépítész, aki nagyobb gondnak tartja, hogy a kőlapok közé állandóan beszivárgott a víz, télen ez megfagyott, és a lapokat felfeszítette. Jól látható, hogy a szobor nyugati sarkán egy jókora darab teljesen levált, és szerinte ugyanez fenyegeti a többi részét is.
Mint rámutatott, az alapzat két felívelő szárnyában a vasszerkezetre öntött beton nem elég vastag. Mivel a kőlapok már nem védik tökéletesen, itt is porlik a beton felső rétege.

A Transylvania Trust műemlék-felújító központ szakértői a szobor felújítási munkálatainak szakmai részéről egyelőre nem tudtak véleményt mondani: kifejtették, az alkotás állagát feltérképező alapos kutatómunkára van szükség, a restaurálási munkálatok részletei csak ezután állapíthatók meg.

Engedély nélkül került fel az alapzatra Funar fémtáblája

A kolozsvári polgármesteri hivatal és az Országos Műemlékvédelmi Bizottság közötti, lapunk birtokába jutott levelezésből kiderül, a Gheorghe Funar által a Mátyás-szobor talapzatára helyezett, N. Iorga-idézetet tartalmazó fémtábla nem rendelkezik a szükséges engedéllyel. A műemlékvédelmi bizottság 1992 decemberében keltezett levelében felszólítja a polgármesteri hivatalt a tábla eltávolítására, ami mindmáig nem történt meg. A dokumentumból ugyanakkor kiderül, a szobor háta mögött álló hatalmas zászlótartók felállítását a bizottság határozottan megtiltotta.
A határozatot – habár kötelező érvényű – a városvezetés figyelmen kívül hagyta. A műemlékek védelmére vonatkozó, 2001/422-es számú törvény szerint a műemlékvédelmi bizottság engedélye nélkül végrehajtott módosítások bűncselekménynek számítanak.

A Mátyás-szobrot Kolozsvár elöljárósága eredetileg a millenniumi ünnepségekre rendelte, de csak 1902. október 12-én állították fel mai helyén, a város főterén.

Készítője Fadrusz János szobrászművész.

A bronzalkotás, amely 17 darabból áll, a talapzattal együtt 6,5 méter magas és kb. 19 tonna súlyú, négy óriási vagonba csomagolva vonattal érkezett Budapestről Kolozsvárra.

Felavatásán ott volt Jókai Mór is.

Tüntetés Marosvásárhelyen a Református Kollégiumért
2005-04-16

Marosvásárhely tíz református gyülekezete vasárnap délben 12 órakor a Vártemplomtól néma menetben vonul a Bolyai Líceum elé, hogy tiltakozzon a táblabíróság ítélete ellen, amely megsemmisítené az alapfokú bírósági döntést, hogy a református egyház visszakapná az 1948-ban államosított Református Kollégium épületét.

A Bolyai téren memorandumot olvasnak föl, amelyet ezután több közméltósághoz és közintézményhez is eljuttatnak, hogy figyelmeztessenek a református egyház kérésének jogosságára.

A tüntetésen várhatóan több ezer marosvásárhelyi református mellett katolikus és más vallású polgárok is részt vesznek. A Református Kollégium ügye 15 éve szerepel a marosvásárhelyi magyarság követelései között. E tüntetés kiváltó oka az a bírósági ítélet, amely elutasítja az alapfokú döntést, mely szerint a Református Kollégium épületét visszaadnák a református egyháznak. Hasonló elutasító döntés született más visszaigényelt iskolaépületekkel szemben is, de olyan döntést is hozott, ugyanaz a bíróság, mely helybenhagyta az alapfokú határozatot.

Kárpátmedencei Krónika

Markó–Tőkés találkozót szervezne a Kolozs megyei RMDSZ új elnöke

László Attila kolozsvári városi tanácsos vette át az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetését, miután szombaton a megyei közgyűlésen 194 szavazattal elnökké választották.

A tisztségre Vekov Károly történész és Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, eddigi megyei RMDSZ-elnök is pályázott. A közel négyszáz Kolozs megyei küldött az első fordulóban 373 érvényes szavazatot adott le, ebből 155-en voksoltak az előző elnökre, 171-en pedig László Attilára, így a második fordulóban ők ketten méretkeztek meg. A 345 érvényes szavazatból 194-et megszerző új megyei elnök programbeszédében a véleménycsere fontosságát hangsúlyozta, valamint egy betartható és reális Kolozs megyei érdekképviseleti stratégia kidolgozásának jelentőségét.

„Célunk, hogy erős megyei szervezetet hozzunk létre. Kötelességünk együttműködni parlamenti képviseletünkkel, a városi és megyei tanácsosokkal, az egyházakkal, oktatási intézményekkel és közösségünk minden tagjával. Ahhoz, hogy ez működjék, párbeszédre van szükség” – fejtette ki a Krónikának a frissen megválasztott megyei elnök. László Attila kijelentette, hétfőn valószínűleg az első dolga lesz, hogy meghívja Markó Bélát és Tőkés Lászlót Kolozsvárra. „Ezzel az a szándékom, hogy levegyem a terhet a vállukról: ne azon vitatkozzanak, hogy hol találkoznak, hanem üljenek le beszélgetni. Tisztelem mindenkinek a munkáját, én nem állok egyik oldal pártján sem; azt szeretném, hogy megyei szervezetünk mind a 122 ezer Kolozs megyei magyar érdekeit szem előtt tartsa” – nyilatkozta a Krónikának László Attila.

Kónya-Hamar Sándor – gratulálva az új megyei elnöknek – beszédében hangsúlyozta, három letöltött mandátum után már csak az őt jelölő, iránta bizalommal viseltető személyekért vállalta az újabb megmérettetést, majd a következő szavakkal búcsúzott: „Vigyázzanak a tulipánra!”. A volt elnök a Krónikának nyilatkozva kifejtette, a váltás szükségszerű volt; ő egy erős, összefogott, sokszínű megyei szervezetet ad át az új elnöknek, ahol más megyékkel ellentétben nem volt szakadás a szervezeten belül. „Nem engedtem eluralkodni a megosztottságot, miközben polgári értékeket képviselek, vallom, hogy az RMDSZ-en belül mindenkinek helye van” – jelentette ki a parlamenti képviselő.

Az új elnök azon szándékát, miszerint Markó–Tőkés-találkozót akar szervezni Kolozsváron, Kónya-Hamar úgy kommentálta, hogy jó szándékú, ám nélkülöz minden helyzetismeretet. „Tőkés László a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet tiszteletbeli elnöke, akivel jó kapcsolatot ápolunk; a találkozót közte és a szövetségi elnök között én magam is megpróbáltam összehozni. László Attila megpróbálhatja, sok sikert kívánok hozzá, ám engedje meg, hogy La Fontaine-t idézzem: a politikai élet egét átszelő sasok nem mindig figyelnek minden gyalogkakukk szavára” – fejtette ki a Krónikának a parlamenti képviselő.

A közgyűlés nemcsak az elnök személyéről, hanem a Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) tagjairól is szavazott. Máté András MKT-elnök úgy tájékoztatott, az új testületet az új megyei elnök fogja összehívni harminc napon belül, ahol tisztújításra is sor kerül majd. Máté a Krónikának elmondta, továbbra is vállalná az MKT-elnöki tisztséget. „Örvendek, hogy fiatalítás történt a megyei RMDSZ-nél. Amennyire az új elnököt ismerem, a Markó–Tőkés-találkozó és az érdembeni párbeszéd már csak a két félen fog múlni” – jelentette ki a képviselő.

Bakk-Dávid Tímea, Krónika

Köszönöm szépen.

További linkeket és cikkeket is várok.