A S Ö P R E D É K 1919 három kötetben (topikban) jelent meg a Gondolán az elmúlt években:

I. rész 2005 márc. 20-tól júl. 30-ig 656 hozzászólással http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=006182&p=27

II. rész 2005 júl. 30-tól 2006. aug-ig 433 hozzászólással http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=006752&p=18

III. rész 2006 aug-tól 2008 májusig 417 hozzászólással,
de MEGRONGÁLVA, a 17 oldalból hetet töröltek (2,7,8,12,13,15,16), azaz többszáz cikket megsemmisítettek http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=007924&p=17

A cikkek persze pótolhatók, megvannak, - talán a dokumentumok időrendjébe kellene őket rendezni.
Csak azt nem tudom, hogy a Gondola megbízható-e, ha ilyen vandál pusztításokat lehet itt végezni?

Bizalmatlanságomat erősíti, hogy Root Modera Őfelsége többször törölt, eltüntette a 4 kötetes KÁRPÁT-MEDENCEI PANORÁMA egyik kötetét is, szintén többszáz hozzászólással.

Mi lesz, ha nagyúri kedvében, vagy pillanatnyi haragjában többévi munkámat kiírtja?

bihari, beszterce

Köszönjük!

Herczeg Ferenc
Gróf Tisza István

című írása fontos forrás.
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=006182&m=000409

Természetesen folytatom, megnyitom a II. részt, csak sajnálom, hogy ez elsülyed.

A bolsik közt élesben a Zindexen azért érdekesebb. Meg-meghajtom időnként őket. Legtöbbször csak spam-elni és személyeskedni tudnak, legfeljebb Horthyt gyalázni.

A DICSŐSSÉGES 133 NAP-ban óhatatlanul benne foglaltatik a HORTHY-topik és a BOLSIK TÖBBSZÖR RÁRONTOTTAK SAJÁT NEMZETÜKRE-téma is.

Csak azon az 1 topikon kb. 10-szer tiltattak ki az elvtársak.

ízelítő:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=150&na_step=30&t=9124406&na_order= http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=120&na_step=30&t=9124406&na_order=

Már 1800 fölötti hozzászólásnál tartunk. Most épp hagyom, hadd örüljenek.

"A román hadsereg [...] alig két hétig tartó harcokban május 1-jére az egész Tiszántúlt elfoglalta [...] április 26-án átlépték a demarkációs vonalat a cseh alakulatok is, s néhány nap alatt megszállták Munkácsot, Sátoraljaújhelyt és azmiskolci iparvidék jelentős részét. A francia és szerb haderő ugyanezekben a napokban Makót és Hódmezővásárhelyt vette birtokba.

A fenyegető vég elkerülése érdekében a Forradalmi Kormányzótanács április 20-án fegyverbe szólította a budapesti és vidéki munkásságot, s országszerte toborzó gyűléseket szervezett. A Vörös Hadsereg létszáma létszáma [...] május végére elérte a 200 ezer főt.

[...] tényleges irányítója [...] a háborúban már kitűnt vezérkari ezredes, Stromfeld Aurél lett. Vele és mellette küzdött Lakatos Géza, Werth Henrik, Sztójay Döme, Szombathelyi Ferenc, Jány Gusztáv, s még vagy tucatnyian a második világháborús magyar hadsereg majdani tábornokai közül."

(Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században)

***

Köszönöm Tecsnek, hogy betette ezt a adatot a reakcijós-revizionista-horthysta-militarista és főként "fasiszta" tábornokok, katonatisztek garmadájának vöröshadseregbéli szerepléséről.

Erről, -ilyen mértékben- eddig nem tudtam.

Ez is erősíti azt a meggyőződésemet, hogy a Vörös Hadsereg 90 %-a nem a vörös söpredéket támogatta, hanem a hazája védelmét még ilyen gyalázatos körülmények között is megpróbálta.

Erre példa a Székely Hadosztály is!

Épp az a történelmi bűne a világforradalmár kalandoroknak, hogy az ország fennmaradása legnehezebb napjaiban megbénították, megosztották, védekezésképtelenné tették Magyarországot!

1919 május 5. – hétfő

Sem az 1919-es, sem az 1945 utáni kommunista uralom vezetői soha semmiféle nyilatkozatot nem tettek az ország nyilvánossága előtt arról a tömegmészárlásról, amelyet a cseh légionisták vittek véghez Komáromban.

Május 5-én még lépten-nyomon látszottak az elsejei népirtás áldozatainak, sebesültjeinek sűrű vérfoltjai a Duna-híd pályatestén. Kun Béla látta ezeket a vérfoltokat, de azokról élete végéig hallgatott a közvéleménynek szánt megnyilatkozásaiban.

A tanácskormány külügyi népbiztosa és tényleges vezetője uralmának ideje alatt először és utoljára május 5-én találkozott (megszállt területen) ellenséges politikussal.

A szociáldemokrata Vavro Srobár, a prágai kormány teljhatalmú minisztere volt ez a politikus, aki diktátori hatáskört kapott Magyarország csehek által már megszállt és még megszállandó területére.

Kun Béla a közös szocialista világnézet alapján remélte, hogy szót érthet Srobárral, kieszközölheti nála a fegyverszünetet a csehszlovákok számára messzemenően előnyös feltételekkel. Ezért kérte Kun Béla Srobártól a bizalmas találkozót.

Több mint száz magyar áldozat teteme fölött, -őket meg se említve, próbált egyezkedni a magyar hóhér a csehhel.

De az egyezkedés a tezsvérekkel nem sikerült.

1919 május 5. – hétfő

Részlet a Miskolczi Munkás e napi tudósításából

„A város megszállása után három nappal inkognitóban jött ki a gyárba két cseh tiszt, hogy kémkedjék.
Azután egy bizottság akart a csehek részére nagyobb rendelést végezni a vasgyárban. Később megérkezett a vasúton Krisko Bohus Csehszlovák kormánybiztos Esner vasúti főfelügyelővel, és a diósgyőri műúton két század cseh katona felfejlődött és megszállta a gyárat.

Krisko sietett az összehívott vezetők előtt kijelenteni, hogy a gyár a csehszlovák állam tulajdona, és ugyanezen nyilatkozatát megismételte a munkásság előtt is. A munkásság vezetői tiltakoztak az ellen, hogy a megszállást véglegesnek jelenthesse ki valaki, hivatkoztak a párizsi békekonferencia döntésére.

Krisko azonban ragaszkodott előbbi kijelentéséhez, és hozzátette, hogy a gyár hivatalos nyelve ezentúl a tót, és mindenkinek meg kell tanulnia tótul.

Ennek hatása alatt a vasgyárból százas csoportokban szöktek át az emberek Ernődre, ahol jelentkeztek a Vörös Hadseregbe való felvételre. A munkások közötti nyugtalanságot fokozta a Miskolcon kiragasztott plakát, hogy minden tizennyolc éves férfiúnak jelentkezni kellett összeírás céljából, amelyet ők úgy magyaráztak, hogy a jelentkezés sorozás végett történik.

Ennek eredmenye az lett, hogy mintegy hétezer ember hagyta el a gyárat, és átszökött a Vörös Hadsereghez."

1919 május 5. – hétfő

Hajnalban vasúti szerencsétlenség történt Gödöllőn.

Mivel a csehek általános támadása pánikszerű védekezésre kényszerítette a budapesti vörös kormányt, hajszolt tempóban indították frontra egyik szerelvényt a másik után a miskolci vonalon az újonnan fölfegyverzett munkás alakulatokkal.

Gödöllőn, ahova visszavonult Szolnokról a Vörös Hadsereg főparancsnoksága és vezérkara, különösen nagy volt a pálya túlterheltsége. Az egymásba szaladó vonatok okozta szerencsétlenségben öten meghaltak, huszonnyolcan súlyosan sebesültek. Százakra menő volt a könnyebben sérültek száma.

Szegeden ezt írta naplójába április 4-én dr. Kelemen Béla nyugalmazott főispán:

"Az alsóvárosi templomban megtartott istentiszteleten a tisztikar rangjelzésekkel a galléron és nemzetiszínű sapkarózsával jelent meg. Ezen ünnepi alkalommal a templom zsúfolásig tömve.

Mindenütt öröm az arcokon.

Páter Zadravetz István gyönyörű szentbeszédet tartott s az »Én vagyok a jó pásztor« testamentumi szövegére támaszkodva beszélt a krisztusi internacionáléról: a hazaszeretetről, amelynek össze kell fognia az emberiséget, hogy a világ újból lángba ne borulhasson, de amely mellett egy más érzés is jogosult, a honszerelem érzése: a jog a hazát szeretni, a hazát védeni, hazafiaknak lenni. Nagy hatású beszéde megnyugvást keltett mindenütt."

***

[b]Nemhiába gyűlölték a kommunisták.
Becsületesebb, hitelesebb, példamutatóbb volt, mint a gyűlölködő kommunisták!

Az abonyi gyilkosságokat Stern Mózes Csibrán József vörösőrrel együtt követte el. Stern Mózes megszökött a felelősségre vonás elől.

A Kecskeméti Királyi Törvényszék 1920. november 10-én B.2164/1919.számon hozott ítéletet és Csibrán Józsefet 10 év fegyházra ítélte.

***

[b]A nevüket le kell írni, hogy az áldozatok utódai tudjanak ezekről a terroristákról.

Ágoston Péter szociáldemokrataként lett a kormányzótanács népbiztosa és Kun Béla helyetteseként működött a külügyek intézésében.

Naplót vezetett a tanácsköztársaság ideje alatt:

„Május 4.

Tizennégyezer-nyolcszáz munkás vonult fel Budapest utcáin egy nap fegyverkezve fel , s mi fegyverszünetet kértünk a csehektől és románoktól.

A csehek s románok egyformán durva gőggel feleltek. Teljes megadás, minden vasúti anyag kiszolgáltatása stb. A románok bizottságot akartak Pestre küldeni, amely itt minden hatalommal rendelkezik.

Választani nem lehetett. Meghalni fejünket lehajtva a bárd alá, vagy meghalni fegyverrel a kezünkben. Mi az utóbbit választottuk.
Fegyverkezünk és csapatot csapat után küldünk a frontra."

***

Szegény bolsik nem akartak volna harcolni a kisantant elvtársaikkal, hisz eggyütt osztozkodtak a koncon (Magyarországon), de végül a rablógyilkosok összevesztek.

HADSEREGPARANCS
1919. május hó 4.

Szolnok visszavétele a fiatal Vörös Hadsereg történetében örökké fényes nap marad.

A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanácsának határozatából kifolyólag a kormányzótanács és a hadseregfőparancsnokság köszönetét és elismerését fejezi ki a halálmegvető bátorsággal harcolt Szamuely elvtársnak, a szolnoki ütközetet vezető Steinbrück elvtársnak, az ütközetben részt vevő Seidler, Böhm, Cosimus, Gábor Mózes és Moussong elvtársaknak.

Elrendelem, hogy jelen parancsom valamennyi csapattest katonái előtt közhírré tétessék.

Szamuely felesége, Szilágyi Jolán haláláig hősökként tisztelte a Lenin-fiúkat.

1945 után valamennyi még életben lévővel kapcsolatot keresett, nemcsak a mai Magyarország területén, hanem az utódállamokban és a Szovjetunióban is.

Egyikük, a Szolnokon terroristaként szereplő Gábor Antal a következőt írta, s küldte neki:

„...Mikor a Különítmény megalakult, sietve jelentkeztünk Tibi elvtársnál, pedig tudtuk, hogy a harcok és feladatok eléggé nagyok lesznek. Tibi ismerte a nagy Orosz Forradalmat, tevékenyen részt vett benne, és tevékeny munkatársa volt Lenin elvtársnak is. És így nagy volt a szeretet és bizalom hozzá.

Egy jelenet, ami Szolnokon történt, amikor az akkori hadügyi népbiztos, Böhm is ott tartózkodott, és mi a Városházán intéztünk ügyeket.

Akkor Böhm hozzánk jött, és pesszimista beszédével felháborította Tibi elvtársat. Tibi meg mi is annyira ellene voltunk, hogy az ezután a nagy differencia után következő gyűlésen beszélő Tibi elvtárs is beszélt, és úgy látszott, használt neki, hogy előzőleg jól megmondta Tibi elvtárs a véleményét.

És mikor Böhm elment, Tibi elvtárs hozzátette, hogy a munkásnak szívből való, egyszeri elvtársakra van szüksége, és nem ügynökökre, akik csak beszélnek, de nem tesznek semmit.

Mi azután a vonaton mindjárt tovább megtárgyaltuk, és erre a mi szintén felejthetetlen Kerekes Árpád elvtársunk megjegyezte, hogy ezek ellen még jobban kellene harcolni, mint a nyílt ellenség ellen...

Erre Tibi elvtárs ezeket mondta: - Mi nem szívesen mentünk velük a Tanácskormányba, és ezeknek az eltávolítása a munkásmozgalom érdekében feltétlenül fontos volna."

A lefogottak között volt Mellinger Endre tizenhat éves kereskedelmi tanuló is.

Egyedül ő mert szembe szállni Szamuelyvel a foglyokat megbénító általános rémületben. Vérengző fenevadnak nevezte a halálos ítéleteket egykedvűen osztogató népbiztost. Szamuely erre tizenhetediknek a serdülő fiút is a kivégzendők közé parancsolta.

Négyes-ötös csoportokban kísérték a szolnoki római katolikus temető árkába az elítélteket.

Itt futószalagszerű gépiességgel lőtték agyon őket. A végrehajtásért Stern Mózest és Gerléi Gézát tette felelőssé Szamuely.

Az egymást váltó kivégzöosztagokban Kerekes Árpád, Kovács Lajos, Kámán József és Sturz Károly vitte a főszerepet, számos központi Lenin-fiú, köztük Gábor Antal társaságában.

Tömegsírba temették a kivégzetteket. Mint az öl-fát, keresztbe rakott rétegenként fektették egymásra a holtakat s az egész hekatombát leöntötték oltott mésszel.

Tizennyolcadiknak, László Imre negyvenkét éves vasúti elöljáró került a tömegsírba. Munkásellenes híre miatt gyűlölték a vasutasok.

Szamuely elé kísérték, de az_nem foglalkozott vele. Azt mondta, tegyenek a vasutasok, amit akarnak. Úgy is tudta, mi a szándékuk. László Imrét is a temetőárokba vitték, ahol valóságos dührohammal lövöldözte szitává három vasutas vöröskatona: Zubek Lajos, K. Bozsó Károly és Munkácsi István.

***