A kollaboráció vádjával Kazahsztánba deportált dél-oroszországi népek (csecsenek, kabardok-cserkeszek, kalmükök) között úgy tudom 50% körül volt a halálozási arány. Maguknál a kazahoknál is hasonl a helyzet: Az 1920-as években 3.6 millió volt a kazahok száma, a '30-as évek végén 2.7 millió, ami ha beleszámolod az évi 2% feletti természetes szaporulatot is, kb. 40%-os veszteség. (A 3.6 milliós adat 1926-os, a népirtás a '30-as évek elején történt, a 2.7 milliós adat pedig azt hiszem 1939-es.)

Nem szeretem, és nem szoktam elolvasni a névtelen leveleket sem.

------------------------

De ha már megszólítottál, ezzel az eggyel kivételt tettem. És meglepve vettem észre, hogy Szamuelly felhatalmazása mennyire hasonlít a különítményeseknek a Horthy-féle siófoki fővezérség általi 19 őszi felhatalmazására.

----------------------

Kaleb, amikor itt a közölt 1919-es dokumentumokat kérdőjelezi, -bizonyítja azt a népi bölcsességet, hogy egy bolsi akkor is hazudik, ha kérdez.

A végnélküli kommunista mellébeszélés, hazudozás és handabanda helyett maradjunk a tényeknél:

*

1919. április 21.

Határozatot hozott a kormányzótanács, hogy a front mögött bizottságokat kell működtetni a rend és fegyelem biztosítása érdekében.

A létrehozandó bizottságok elnökévé Szamuely Tibort nevezték ki.

Emlékeztetőül: azóta, hogy Szamuelyt leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéből, a közoktatási népbiztosság propaganda osztályát vezette, egyúttal Budapest lakásügyi diktátora volt.

Az április 21-i megbízással akkora hatalomhoz jutott, amilyenről Kun Bélán kívül senkinek fogalma sem volt. Szándékosan elmellőzték mind a front mögötti bizottságok, mind Szamuely Tibor hatáskörének pontosabb szabályozását.

Ekként Szamuely további tevékenysége szó szerinti értelemben éppúgy, mint a gyakorlatban korlátlanná vált.

A kormányzótanács által egyhangúlag jóváhagyott írásos felhatalmazás csak ennyit tartalmazott:

"A forradalmi kormányzótanács Szamuely Tibor népbiztost megbízza a tiszántúli Vörös Hadsereg mögött a rend és a fegyelem fenntartásával és felhatalmazza őt: e célra, ha szükséges, a forradalmi törvényszék mellőzésével is bárminemű eszközt igénybe vegyen.

Budapest, 1919. április 21.

Részben egyetértek. Pl. Padányi nekem is olvashatatlan. De Málnási Ödön számottevő történész volt, Matolcsy Mátyás jeles közgazdász, Oláh György kiváló publicista. (Tőle származik a 3 millió koldus megfogalmazás.) Hubay Kálmán is tehetséges ember, Meskó Zoltán is. Sőt, a nem nyilas, de szélsőségesen antiszemita Bosnyák Zoltán vagy Kolozsvári Borcsa Mihály egészen jó könyveket írt (illetve állított össze) a zsidóságról, ha nem is baráti szellemben. Szálasi se logikátlan, bár elsőre annak látszik. De ha elolvasod a Gede könyvhez írt bevezető tanulmányt, világos lesz, miről van szó. Ezekkel az eszmékkel nem az a baj, hogy nem okos emberek képviselték őket, volt hogy okos emberek, volt hogy nem okos emberek. Ettől függetlenül ezek ordas eszmék.

Egyébként akkor sem szeretem ezeket az eszméket, ha Németh László vagy Szekfű Gyula kolportálja őket, adott esetben egyáltalán nem szinvonaltalanul.

2. "A nyilasok rokonsága Gandhival már gondolom neked is szemet szúrt, hát nem biztos, hogy a többi rokonítás ennél jogosabb..."

Ezek az "ősnyilasok", 1931-39 között. További elemzést igényelne ennek a gondolatnak a követése. De jól érzed, a Gandhi hivatkozás engem kiütütt, és Kemál Atatürknél is meglepődtem. De azt hiszem, se Meskónál se Szálasinál nem lehet elvitatni, hogy komolyan gondolták, amit mondtak. Akkor is, amikor kvázi elfogadható dolgokat mondtak, és akkor is, amikor rettenetes dolgokat mondtak. (Én pl. a mai divattal szemben egyáltalán nem gondolom, hogy Szálasi aszemitizmusa enyhébb dolog, mint az antiszemitizmus. Éppen ellenkezőleg, gyakorlatilag a Holokausztot helyezi kilátásba.)

3. "Lehár tábornok önéletrajza igen ironikusan emlékezik meg"

Létezik ez magyarul? Elolvasnám, de csak németül találtam nyomát.

4. "De ez nemigen jelenti, hogy érdekeit is megegyeztek vagy hogy tényleges szövetségekbe is kezdtek volna."

Ilyen szövetségek három alkalommal is köttettek. 1939-ben több párt beolvadt a NYKP-ba, 41-42-ben létrejött a MMP-Nemzetiszocialista Pártszövetség, és 44 október 15 után is újra együtt a csapat. Ez folytatódott az emigrációban, Milotayt, Marschalkót és Fialát nagyon nehéz megkülönböztetni ekkor már egymástól.

Ez értelmezhetetlen kategória. Ha egy 300 fős falut mind egy szálig kiírtanak, az egy rettenetes népírtás. Egyébként meg háboruban egy normális ütközet áldozatainak száma lehet, semmi különös. Nem szabad ezeket összemosni.

2. "Ha jól értem, azt mondod, hogy az áldozatok számát arányosítani kell a közösség eredeti méretéhez"

Pontosan.

3. "amíg a teljes zsidóság kb. 30%-át irtották ki"

Átlagosan talán. De pl. Lengyelországban egész városok összes zsidóját megölték, Magyarországon vidéki városokban, falvakban is 90% felett volt az arány, gyakran 95% felett, vagy 98% felett. Ha 5000 zsidóból 100 jött vissza, akkor 98%-os az arány. Mégha a 100 fő elég arra, hogy egyesek azt mondják, nem is történt semmi, meg 100 ember elég hirmondónak is, sőt magnak is, amiből egy közösség újjászülethet. Két nemzedék alatt akár 5 ezer fős közösség is támadhat ebből.

3. "Gondolj a Szovjetunió kis népeire, ahol szinte a lakosság 90%-át kiirtották, vagy a már idézett kambodzsaiakra, ahol a lakosság kb. 50%-át irották ki. "

Na, pont ez a lényeg. Mindkét szabály, közvetlenül vagy közvetve a társadalmi osztályba tartozást szankcionálták, ellentétben Szamuellyvel, aki az ellenforradalmi lázadást. Az államhatalom elleni lázadás szankcionálása nem valami különös dolog, a mai Btk is büntetni rendeli.

2. "Az "úrgyilkosság" definícióját pontosítani kellene. Pl. a koncepciós perek esetében kivégzett osztályidegenek esete, ahol a bíróságon elhangzott, hogy az illető földbirtokos, gazdag paraszt vagy katonatiszt volt, beszélhetünk-e úrgyilkosságról"

Nem. Én legalábbis egyetlen dologra értem, a spontán, egyéni, vagy kiscsoportos, gyülöletből fakadó gyilkosságra. Ezt egyetlen esetben sem előzi meg jogi eljárás. Ha ilyenről van szó, az más eset.

2. "Horthy (bár egyetértett vele) de nem volt felettese a különítményeseknek"

Már hogyne lett volna. Prónay és Ostenburg különítményei részei voltak a "Nemzeti hadsereg"-nek, és általános felhatalmazást kaptak a különleges akcióikra. Nem emlékszem, melyik könyvben láttam a fényképét, de létezett egy erre vonatkozó hadparancs. Arra emlékszem, hogy tanácsköztársasági levélpapírra írták, mert az volt forgalomban. Horthy egyébként egy percig nem tagadja emléékiratában, hogy ezekre a drasztikus akciókra az ő felhatalmazásával került sor. A párizsi kommünre hivatkozik, hogy azután hánytizezer kivégzésre került sor, és a vasseprű szükségességét emlegeti. Meg azt a neggondolást, hogy az ember ne fékezze saját katonáit. Ez az érv azonban fordítva is működik, és ha Horthyra igen, akkor másra is alkalmazható. (Leninig bezárólag, aki mellett én nem tudnék érvelni, hacsak nem Horthyt idézve.)

3. "A visszaemlékezéseket én is fontos, de nem teljesen hiteles forrásnak tekintem"

Egyetértünk, ezért lenne jó más forrás is. Bár ilyen kérdésekben, mint amiről Jávori beszél,nem téved az ember emlékezete. Jávori apja ekkor vesztette el hitét. Ez nem egy hétköznapi pillanat.

4. "félek, hogy már túl vagyunk a 24. órán"

Igen is, nem is. A politikusok már halottak. Szerencsére sokan megírták emlékirataikat, és ott vannak az ÁVH kihallgatási jegyzőkönyvei is, amiket szintén ideje lenne feldolgozni és közzétenni mint történeti forrásokat.

A nyilasok tényleg egyszerre harcoltak a bolsevizmus és a reakció ellen. Ebben viszont megegyeztek a fasisztákkal és a nácikkal. De ne menjünk messzire az ellenfelek alapján történő általánositásnak: egy adott korban minden hatalmi csoport, ha csak teheti, harcol a többi ellen. Az ellenséges viszonyok méricskélése a napi diplomácia ill a politika, nem pedig a visszatekintö elemzés feladata.

Szekfű Gyula "Három Nemzedék"-e emlékezetem szerint foglalkozik az ellenforradalom és a konszolidáció problémáival. A látlelet szerint a társadalmi modernizációt (a földek és gyárak tulajdonviszonyaiból adódó feszültségeket) valóban hirdették a jobboldali radikálisok, de őket a közép (Horthy kormányzata) kiszorította a hatalomból, és a kért reformok elmaradtak. Mindennek nagy ára volt: megmaradt minden feszültségforrás, ráadásul a rendszer legfőbb támaszát képző hivatalnok-középosztály a csonka országban tragikusan elszegényedett. Ezek, illetve ifjabb nemzedékük már nagyon fogékony volt a radikalizálódásra.

Gömbös pályája mindezt jól példázza. 18-ban Károlyi hadügyminisztériumában volt egy ideig kisebb állásban, majd lemond(lemondatják?) és hamarosan Horthy oldalán tűnik fel, sőt nemsokára az ő küldötteként tárgyal az Antibolsevista Komitével (erről Lehár tábornok önéletrajza igen ironikusan emlékezik meg). Utána szerintem kissé félresodródik, majd végül komoly politikai erővé válik. Gömbös a háborút-megjárt tiszti generáció tipikus képviselője, aki a maga korában igen korszerűnek és demokratikusnak tűnt az ásatag Horthyval szemben (erre nézve érdemes megnézni Nemeskürty emlékezéseit).

1. Ha jól értem, mivel nem vonod kétségbe a számokat, Te is elismered, hogy nominálisan több áldozata volt a kommunizmusnak, mint a nácizmusnak (ami nem jelenti azt, hogy kevésbé lett volna sátáni az előbbi, sőt bizonyos szemnpontból sokkal rosszabb volt)

A gondolatmenetedből csak egy lépés hiányzik: hogy leírjuk, hogy az itt idézett norma önkényes. Pl. Kambodzsában elég volt, ha valaki szemüveget viselt, és már megszegte a normát. A nácik és a kommunisták esetében elég volt, ha valaki nem megfelelő környezetbe született.

Az "úrgyilkosság" definícióját pontosítani kellene. Pl. a koncepciós perek esetében kivégzett osztályidegenek esete, ahol a bíróságon elhangzott, hogy az illető földbirtokos, gazdag paraszt vagy katonatiszt volt, beszélhetünk-e úrgyilkosságról, vagy csak azokat az eseteket soroljuk ide, ahol nem, gyártottak koncepciót az esethez?

2. A válasz benne van abban, amit írtál: Kun Béla leváltotta, azaz Szamuely az államhatalmat képviselte, míg Horthy (bár egyetértett vele) de nem volt felettese a különítményeseknek és nem csinált hőst belőlük. Itt megint csak a családi emlékezetre tudok utalni: kb. ugyanakkor térhettekl vissza a különítményesek is a politikai életbe, amikor a Vörös Hadesregben szolgáló katonatisztek.

Mármint a kommunizmus. Ez szerintem nagy tévedés, mint lentebb próbáltam elmagyarázni. Amit a fekete könyv állít, az egyszerü statisztikai nonszensz. Ezt anélkül mondom, hogy a számait kétségbevonnám. Amit kétségbevonok, az az értelmezés.

---------------

Egyébként ehhez nem kellett Kommün. Már 18-ban gyakori volt, hogy a hazatérő katonák lelőtték azokat, akiket gyűlöltek. Ez hozzá tartozott a korhoz, szervezetlen tettekről volt szó, és nem biztos, hogy ez 19-ben, akár a 133 nap alatt is nem történt meg. De azt gyanítom, nem gyakrabban, mint március 21 előtt, és nem a Szamuellyék féle terror keretében.

Ez egy jó megközelítés és jó teszt. De én azt mondom, Szamuelly ádozatai nem sorolhatók az eleve esélytelenek közé. Nézd végig Váry Albert listáját. Nincs a kezemben most, de óriási többségében az a történet, hogy van egy norma, valaki tevőlegesen megszegi, ezért elítélik, adott esetben kivégzik. Lehet a norma legitimitását vitatni, de a logika jogszerű. elkövető-elkövetés-büntetés. Azért nem végeztek ki senkit, mert burzsuj volt vagy földbirtokos. (Amennyire emlékszem a könyvből.)

Nem zárom ki, hogy ahogy 45 után is volt ilyen őrgyilkosság, ilyen lehetett 19-ben is, talán a könyvben is lehet 1-1 eset, de ez nem a Forradalmi Törvényszék tevékenységéhez kötődik, és messze nem ez a jellemző. Szamuellyék az ellenforradalmi cselekedeteket büntették meg.

2. Szamuellyt nem fogták perbe, de Kun Béla leváltotta. Egyébként a fehérterroristákat sem fogták perbe, Horthy amnesztiát adott nekik. Ez már csak így volt szokás. A legnagyobb büntetés a félreállítás volt. Magyarázatát ld. Horthy emlékirataiban.

Az I. Internacionálé is hasonlóan működött, ezzel szemben a II. Internacionálé pártok szövetsége volt, ha jól tudom. Bár az internacionalizmust kifejezte a név akkor is, Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A II. Internacionálé hasonlított franchise-hoz, ahol a közös márkanév használata volt feltételhez kötve, volt közös image, közös propagande, közös akciók.

Érdekes a párhuzam, szervezetelméleti szempontból meg lehetne nézni.

2. Amit a hungarizmus és a németek viszonyáról írsz, az igaz. Éppen ez a vita volt az egyik oka a 42-es szakadásnak, amikor létrejött a németeket jobban követő Pálffy-Baky Párt (Nemzetiszocialista Párt néven) és a már kisebbé vált Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom (Szálasiék).

Ráadásul Horthy egyrészt szövetségese volt Németországnak, másrészt meg tényleg oda szöktek pl. az általad említettek, és mindig ott volt a talonban a másik és a harmadik megoldás, a Margaréta terv I. és a Margaréta terv II.

De ami most számomra lényeges, hogy minden önállósága dacára Szálasi is "koreszmében" gondolkodott. Azért őt hozom fel, mert szélsőjobboldalon ő volt a legönállóbb, és lám, még ő is ezt írja. Az ősnyilasoknál ez teljesen egyértelmű volt, odáig menően, hogy Meskó első lapját úgy hívták, hogy "Magyar Horogkereszt" (1932), és Meskónak van egy teljesen világos beszéde 1933 októberéből (a Budai Vigadóból), amikor már nyilaspártnak hívták őket, hogy állami rendelet folytán nem használhatjuk a horogkeresztet, ezért lettünk nyilasok, de lelkünkben mindig is horogkeresztesek maradunk... (Mondta ő.)

Csak érdekességként: Meskó a rokonmozgalmak között nemcsak Hitlert és Mussolinit emlegette, de Kemál Atatürköt és Ghandit is, ami, ha nem véletlen melléfogás, érdekes gondolatokat indíthat el, és érdemes lenne utánna nézni, hogy komolyan gondolták-e ezt.

3. A nyilasok az ellenforradalom folytatóinak gondolták magukat. Úgy vélték, hogy 19-ben volt egy jobboldali forradalmi mozgalom, amit elsikkasztott a bethleni konszolidáció, és nekik ezt kell folytatni. 1933-35-ben sorozatot közöltek a Tanácsköztársaság "rémtetteiről", propagandacélból, pontosan olyan céllal és jelleggel, ahogy ezt itt és most bihari_panorama felemlegeti.

Ez nemcsak ekkor volt így, 39 körül Fiala tevékenységének nagy részét is ez tette ki, mert ezzel reméltek mozgósítani. Vállalták ezt a radikális ellenforradalmi hagyományt, amit nemzeti forradalomnak neveztek amúgy. Itt fordult egyébként meg ez az ellenforradalom/forradalom dolog, és ezért lehet, hogy Fiala pl. szemrebbenés nélkül lelkesedik azért, amit 56-os forradalomnak nevez. A nyilasmozgalom lényegéhez tartozott, hogy egyszerre harcolt a "reakció", és a "liberálbolsevizmus" ellen.

"Voltak nemzetközi mozgalmak. A kommunizmus is az volt, de bizonyos fokig a nácizmus is. Már 1932-ben rendkivül tudatos, hogy egy mozgalom több megvalósulásáról van szó, olvasd el Meskó 1932-es június 16-i parlamenti beszédét, amitől a magyar nyilasmozgalmat számítjuk. De Szálasi is mindig őgy fogalmazott, még 1944-es memorandumában is, de jóval korábban is, hogy a hungarizmus a nemzeti szocializmus magyar gyakorlata, ugyanakkor a német nemzetiszocializmus annak német gyakorlata, a fasizmus annak olasz gyakorlata. Elmaggyarázta a különbségeket is, de az azonosságra helyezte a hangsúlyt."

Érdekes a párhuzam, és kényszerít arra, hogy átgondoljuk, mit is értünk nemzetközi mozgalmon. A feminizmustól (vagy az alkoholizmustól) eltekintve én többé kevésbé egyedül a kommunizmust tartom nemzetközi mozgalomnak, tehát - és ez lehet, hogy hiba - a fogalmat magát a a kommunizmusból vezetem le. Mennyiben volt a kommunizmus nemzetközi? Legkorábbi éveiben alig lehetett több,mint egy nemzetközi kongresszus, amelynek tagjai otthonról is leveleztek egymással. Nagy hatással volt erre természetesen Marx erőszakos utópiája, melyet teljes szövegében ugyan majdnemhogy senki sem olvasott, de katekizmus-szerű kiadásaiból még az egyszerű emberek is megérthették, hogy az uralkodóosztálytól erőszakosan is el lehet venni, amije van. És bár ezek az elvek sajtóorgánumokon keresztül is terjedtek, a mozgalmat az I. világháború, a hadifoglyok tették nemzetközivé. De ugyanekkor bekövetkezett egy furcsa fázisátalakulás, a kommunizmus egy nagy ország hatalmi ideológiájává vált. Azt hiszem hogy nem túlzás azt mondani, hogy tízegynéhány év alatt a nemzetközi munkásmozgalom a Szovjetúnió Macdonalds hálózatává vált, Kominternestől együtt. A világ kommunistái és balos értelmisége számára a Szovjetúnió volt a megtestesült igéret földje, ahol minden jó. A SzU pedig egy zseniális pszichopata, Sztálin vezetésével virtuóz módon tudott játszani a nemzetközi baloldal hangszerén, megszervezte a népfrontmozgalmakat, és a későbbiekben egyre nagyobb összegeket - évi soktiizmmillió dollárt - forditott a nemzetközi mozgalom fenntartására. A kommunizmus nemzetközi mozgalma tehát nagyon egységes, egyközpontból irányított mozgalom volt.

Ezzel szemben a kommunista-ellenes, ellenforradalmi mozgalmak nagyon sok tőből fakadtak, és csak az I. vh végén, a kommunista forradalma hatására jelennek meg. Nem is beszélhetünk nagyon nemzetköziségről - pl. Magyarországon ellenforradalmi volt az Antibolsevista Komité és Horthy fellépése, nekik céljuk valóban ellenforradalmi volt: a kommunista forradalom ellen voltak. Egészen más stílusú volt a 30-as évek radikális politizálása, és kérdés, hogy mennyire volt ez nemzetközi - öszehasonlitva a kommunizmussal. A 30-as évek náci-radikális politikusai nem voltak konzervativok, sok tekintetben a feudalizmus ellen voltak - tehát szemben álltak pl. azzal a mozgalommal, amelyik magát Magyarországon ellenforradalmárnak nevezte: azok ugyanis a korábbi, nagybirtokon alapuló gazdaság támogatója volt, a radikálisok pedig sok tekintetben reformokat követeltek. Az viszont érdekes párhuzam, hogy a náci-radikális mozgalmakat ismét egy zseniális pszichopata által pénzelt titkosszolgálatok fogták egységbe. Pedig az elméleti egységet nehéz volt még elképzelni is: Hitler teoretikusai - és politikusai - a magyarságot alsóbbrendű fajnak tartották, mig a magyar hungaristák természetesen a magyarság érdekeit tartották előrevalóbbnak. Ezeket az alapvető érdek-ellentéteket időnként felszines sajtónyilatkozatokkal igyekeztek tagadni, azonban még propagandaanyagok szintjén is köztudott volt, hogy pl. Hitler milyen formában kivánja bekebelezni Magyarorrszágot, mihelyt arra módja van. Tehát nekem kissá úgy tűnik, hogy Sztálinnak sikerült birodalmi ideológiáját egy nemzetközi mozgalom eszméiként elfogadtatni és kolportálni, a nácik és a hozzájuk csatlakozók eszméi nem olvadtak össze ilyen szoros egységbe, mégha a vezetők rituálisan el is mondták időnként, hogy mennyire szeretik egymást.

"De Szálasi is mindig úgy fogalmazott, még 1944-es memorandumában is, de jóval korábban is, hogy a hungarizmus a nemzeti szocializmus magyar gyakorlata, ugyanakkor a német nemzetiszocializmus annak német gyakorlata, a fasizmus annak olasz gyakorlata. Elmaggyarázta a különbségeket is, de az azonosságra helyezte a hangsúlyt."

Ez igaz, de szerintem azért fogalmazott így, mert kereste Mussolini és Hitler támogatását Horthyval szemben. A nácik, fasiszták és hungairsták szövetsége az alapvető érdekellentétek miatt volt problematikus. Karinthy irta az I. vh. idején, hogy nem érti, hogy mig a háború ellenzői össze tudnak gyűlni egy közös kongresszuson, a háború-pártiak mirt nem ülnek össze, hogy megvitassák a háború győzelmes befejezésének módozatait... Hát eleinte kb igy voltak as fenti mozgalmak is. Ugyanakkor a 40-es években már annyira nyilvánvaló volt a német befolyás, nemcsak abban, hogy még a mérsékeltebb politikusok (Horthy) állandó német hűségnyilatkozatokat voltak kénytelenek tenni, mig ellenfeleik - pl. a "hideg napok"-ért felelősségrevont tisztek - gyakran Németországban kerestek menedéket, hogy aztán a megszállókkal térjenek vissza.

Lehet azt mondani, hogy közlekedési balesetben naponta többen halnak meg, mint a terroristák egész eddigi tevékenysége során, de ez valahol félrevisz. Egy háborúban sokan halnak meg, de kevés kivételtől eltekintve nincsenek eleve halálra ítéltek. A kommün alatt voltak. A háborúban a katonák kezében fegyver van, megtanítják nekik, hogy hogyan harcoljanak, van esélyük a túlélésre - a kommün áldozatainak ezt nem adták meg (ebben nem voltak egyedül, a soáh áldozatainak sem volt esélyük).

A másik, hogy akik a "hideg napokért" felelősek voltak, azokat bíróság elé állították. A kommün alatt mikor fogták perbe Szamuley-t? Gazemberségek sajnos minden rendszerben, minden hadseregben előfordulnak - a kérdés, hogy ehhez hogy áll hozzá a társadalom: a gyilkosokat bíróság elé állítják, vagy hősöknek nevezik őket és úttörőcspatokat és iskolákat neveznek el róluk.

Sokat tanultam abból, amit írtál. Még néhányszor elolvasom, de már most is mondhatom, hogy nincs benne olyasmi, amivel ne értenék egyet.

Egyet hozzátennék. Voltak a korban párhuzamok és ellentétek. Pl. forradalom-ellenforradalom, bolsevizmus-jobboldali radikalizmus. Voltak nemzetközi mozgalmak. A kommunizmus is az volt, de bizonyos fokig a nácizmus is. Már 1932-ben rendkivül tudatos, hogy egy mozgalom több megvalósulásáról van szó, olvasd el Meskó 1932-es június 16-i parlamenti beszédét, amitől a magyar nyilasmozgalmat számítjuk. De Szálasi is mindig őgy fogalmazott, még 1944-es memorandumában is, de jóval korábban is, hogy a hungarizmus a nemzeti szocializmus magyar gyakorlata, ugyanakkor a német nemzetiszocializmus annak német gyakorlata, a fasizmus annak olasz gyakorlata. Elmaggyarázta a különbségeket is, de az azonosságra helyezte a hangsúlyt.

Ez nem utólagos párhuzamkeresés, ők maguk élték ezt meg így. Koreszmékről beszéltek mindkét oldalon. (Mert a mai elmosásokkal szemben ezt úgy élték meg, mint két oldalt, taláncsak 39-41-et kivéve. De ez más kérdés.)

Történelmi horror

"Akasszanak fel (haladéktalanul, úgy, hogy emberek lássák) legalább száz ismert kulákot, gazdag embert, várszopót" - írta 1918. augusztus 11-én az a történelmi alak, akirõl késõbb mozgalmi dal zengte: "feláldozta hû életét."

Úgy tûnik, elsõsorban nem a sajátját áldozta fel "a hõs, ki csak népének élt." Miként 1922. március 19-én írta "Molotovhoz a Politbüro tagjai számára" egy "Szigorúan titkos!" üzenetben: "Minél több képviselõjét sikerül ebbõl az okból kivégezni a reakciós papságnak és a reakciós burzsoáziának, annál jobb." A tömegmészárlásra az egyházi kincsek állami elrablásával szembeni önvédelem adott alkalmat a levél megfogalmazójának, Vlagyimir Iljics Uljanovnak.

Akik azt hitték, életükben többet nem fognak Lenin-kötetet kézzel érinteni, azok egy része tévedett. A valódi történelem iránt érdeklõdõ értelmiségieknek alighanem kötelezõ olvasmány Richard Pipes dokumentumgyûjteménye, amelyet Az ismeretlen Lenin címmel a Kairosz dobott piacra a közelmúltban. A 307 oldalas mûben a világtörténelem egyik legfélelmetesebb - s ilyen értelemben az egyik legzseniálisabb - szörnyalakjának képe rajzolódik ki. Az 1870-ben Szimbirszkben született, majd Szentpéterváron jogi diplomát szerzõ, késõbb, az I. Világháború alatt a cári hatóság által hazaárulás miatt keresett "forradalmár" titkos üzenetei és beszédei a politika alvilágába nyitnak bepillantást. Történelmi horror - ajánlhatnánk a "való világok" lelkes közönségének a kötetet. Ebben nem írói fantázia szõtte a rémes cselekményt, nem is mûsorrendezõk válogatták a szereplõket, itt a vér valódi. "A vér erõsíti a proletáröklöt. A vértõl nem kell félni. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket" - mondotta akkoriban a Lenint Oroszországban repülõgépével fölkeresõ Szamuely Tibor.

"Készítsen elõ mindent, hogy porig égesse Bakut támadás esetén, s hogy ezt tegye közzé a bakui sajtóban" - üzente a módszertani eligazítást Lenin egy ismeretlennel Ter-Gabrieljannak, még a Szamuely-látogatás elõtt, 1918. június 5-én, érzékeltetve, hogy a proletárdiktatúra nem ismer kegyelmet. A "mindent" és az "égesse" szót a proletárvezér alá is húzta, egyértelmûvé téve végletes elszántságát. E dokumentumok "megrögzött embergyûlölõként mutatják Lenint" - írja a bevezetésben Richard Pipes. A népvezér Cinizmusára jellemzõ, hogy amikor 1920. október 1-jén jelentést kap Zsitomirból: "A körzetben a pogromok újabb hulláma söpört végig... Az Elsõ Lovashadsereg visszavonuló egységei fosztogatva és öldökölve rátámadtak az útjukba kerülõ zsidó lakosságra", Lenin két szóval zárja le az ügyet: "Ad acta".

Pipes szerint "Lenin megvetéssel tekintett az oroszokra. Tunyának, megbízhatatlannak és puhánynak tekintette õket." Nem véletlen, hogy a világháború alatti állítólagos hazaárulás nem okozott neki lelkiismereti gondokat. "Berzin elvtárshoz" 1918. augusztus 14-én írt levelében - mint Pipes fogalmaz - "nyíltan utal a német kormányzat által a kommunista tevékenység folytatásához 1918-ban nyújtott pénzügyi támogatásra." Eszerint: "ne sajnálja a pénzt... A berliniek további pénzeket küldenek majd: ha ez a söpredék késlekedik, tegyen nálam hivatalos panaszt." Ma sokféle aktualitása sejlik a litvánok elleni bolsevik háborúnak. Csicserin 1920. július 10-i levelének szélére Lenin a következõket írta: "Biztosítanunk kell, hogy elõször szovjetizáljuk Litvániát, azután visszaadjuk a litvánoknak." E filozófiát Sztálin pár évtizeddel késõbb - továbbfejlesztve - nálunk (is) alkalmazta sikerrel: 1944 és 1948 között "szovjetizálta" hazánkat, majd - "ideiglenesen itt állomásozó" sereget hátrahagyva - "visszaadta" Magyarországot a magyaroknak. Sokan ugyanezt az ideológiát vélik fölfedezni újabb háborúk mögött is, amelyek "demokratizálni" akarnak társadalmakat, majd katonailag elhagyni, gazdaságilag megtartani a meghódított terepet. Mit is vallott Lenin az erõszakról? "Vannak olyan körülmények, amelyek között az erõszak szükséges is, hasznos is, és vannak olyan körülmények, amelyek között az erõszak semmiféle eredményre nem vezethet." Ezt a mondatot az egykor intézményként tisztelt "LÖM" - Lenin összes mûvei" - sorozat 31. kötetének 41. oldaláról emelte ki a Kossuth Könyvkiadó 1986-ban, s adta ki Aforizmák címmel okulásunkra. Nos, az erõszak egyes körülmények közötti "szükséges is, hasznos is" minõsítését 1986-ban még vállaló könyvkiadók ma "szociáldemokrataként" tûnnek fel a közéletben. "Ez a kis könyv... csupán ízelítõt ad Lenin kimeríthetetlen gondolati hagyatékából" - írták 1986-ban a Kossuth szerkesztõi, akkor még Leninnel hirdetve: "Csak a kommunizmus képes valóban teljes demokráciát biztosítani..." Ezt egyébként Lenin 1917-ben vallotta, 1918 szeptemberében viszont már másként gondolkodott: "Feltétlenül szükséges titokban - és sürgõsen - elõkészíteni a terrort."

A Nagyváradot harc nélkül feladó vöröscsapatok nyomában a csendőrök is hátráltak, akiknek tartaniok kellett mind az előrenyomuló románoktól, mind a menekülő vörösöktől.

Egy ilyen erdélyi csendőralakulat érkezett vonaton a püspökladányi állomásra, ahol a vörösök lefegyverezték az érkezőket. A tisztek és tiszthelyettesek egy részét forradalmi törvényszék elé állították.

Ezek ellen a bolsik szivesebben harcoltak, mint a románok ellen.

Gábor Mózes huszonöt éves, joghallgatóból lett vörös dandárparancsnok vádbiztosként halálbüntetést indítványozott Pongrácz Aladár csendőr százados, Ferencz András, Jakabos Pál és Tóth Ferenc csendőr örmesterek ellen, mert ők négyen lefegyverezték Berettyóújfalun a vörösőrséget.

A kihallgatás alatt követelték Pongrácz Aladártól, hogy elvtársnak szólítsa kérdezőit, mire ő így válaszolt:

„Nem voltam, nem vagyok, s nem is leszek elvtárs! Úr voltam, és akként halok meg!"

Halálra is ítélték, a három őrmesterrel együtt.

A kivégzés helyszínéül Berettyóújfalu kopjafás, azaz református temetőjét választották. Végrehajtók pedig a front mögötti megtorlásokra szervezett terrorcsoport tagjai voltak; Gerléi Géza és Kerekes Árpád irányításával Kánián József, Mann József, Thuránszky Ödön, Babual Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László, Jónás Gyula. Hóhéri teendőjüket Sturz Károly biztosította géppuskával.

Gábor Mózes dandárparancsnok is végignézte a kivégzéseket vádbiztosi minőségében. Vörös szokás szerint elkobozták az áldozatokon, vagy áldozatoknál lévő érték-, vagy használati tárgyakat, így vették birtokba többek között Pongrácz Aladár százados aranyóráját és aranygyűrűjét.

Eltemették vele -viszont- kis imakönyvét, mondván; „Ezt most már használhatja!"

Nem is szándékozlak cáfolni, mert kezdem úgy érezni, hogy érzelmi alapon védesz valamit, ami védhetetlen. De azért lássuk.

Irod például: "Ukrajnában rettenetes dolgok történtek (Ld. Csalog), Mo-n nem történt ilyen. Pedig itt is volt szocializmus."

Ha elolvastad ezt a topikot akkor láthattad, hogy a kommün katonái százegynéhány napa latt épp elég borzalmat követtek el, hogy feltételezzük: uralmon-maradásuk után sem változtak volna meg. De ebben speciel megakadályozta őket a történelem.

Irod: Németországban nem volt randalirozás: Hát, ajánlom olvasd el a polgárháborús Németország hétköznapjainak történetét - volt ottan pizony Spartakus-mozgalom, és éppen elég fejetlenség. Szamuellyhez mérhető bestiális eseményekről nem tudok, de bizony sok mindennel probléma volt.

A Gömbössel való párhuzam már konkrétabb, de Gömbös inkább Mussolinihez hasonlitható (kiritikusai is Gömbölíninek hivták). Multkori beirásodból azonban úgy látszott, mintha Horthy ellenforradalmi - maga által is ellenforradalminak nevezett - fellépését vontad volna párhuzamba Hitlerrel. Én Gömbös mozgalmát már nem az ellenforradalom - később teljesen kifacsart - fogalmával írnám le.

Egyet mindenesetre szeretnék leszögezni: A kor mozgalmai nagyon sok mindenben párhuzamosak voltak. Vegyük például a nácizmust: azt is a frontélmények, a káosztól való félelem, a rend és béke iránti vágy táplálta. Azok a szerencsétlen németek, akik mellé álltak, sokszor abban hittek, hogy biztos, család- és közösségcentrikus jövőt hoz nekik. Ezeket az álmokat azonban végérvényesen elhomályositja mindaz, amit aztán a nácizmus hatalmi gépezete véghezvitt. De hogy az egyszerű ember nem gyilkolni, hanem élni akart, arra mérget vehetünk.

No persze ugyanigy dicsérhetjük azokat is, akik a kommunizsmusban látták a menekvést ugyanazoktól a bajoktól, amelyek másokat a nácizmus karjaiba kergettek. De sajnos, a derék korai kommunisták álmait is elhomályositják bizonyos hullahegyek, amelyektől én nem tudok könnyen elvonatkoztatni. És igazságtalannak érzem, hogy a kommunizmus-nácizmus szembenállitásnál a korai kommunisták meg nem valósult álmait állitjuk szembe a nácizmus megvalósult hullahegyeivel. Mindkét izmus ugyanarra a zsákutcás pszichológiai helyzetre kinált gyógyírt: összedőlt állam (német, orosz), összedőlt értékek, összedőlt világkép, szörnyű frontélmények. Mindezeken belül azt vizsgálni, hogy az egyik ország helyzete kissé erre, vagy kissé arra hasonlit, szerintem értelmetlen vállalkozás. Túl sok volt az analógia. Vagyis azt hozol ki belőle, amit csak szeretnél.