MÍTOSZROMBOLÁS ez!
Fájdalmas a károlyi-, kunbéla-, ságvári- és felszabadítás_hívőknek.

Szentjeiket, meggyőződésüket, melyeket ifjúkorukban magukévá tettek, amely a tudatuk részévé vált, -lehetetlen megtagadni, mégha hamis bálványoknak bizonyultak is.

Ortega, a múlt század egyik nagy filozófusa írja, hogy a téves eszméket lehetetlen felvilágosítással megváltoztatni, ami 20 éves koráig begyökeresedett egy nemzedék elméjébe, azt csak a nemzedékváltás oldhatja meg.

A Monarchia rendszere valóban rengeteg anachronisztikusan elmaradt elemet hordott magával. Ezeket bármely demokratikus rendszer megjavitotta volna, nem kellett ehhez pont a csőcselék diktatúrája.

A reform-aspirációkat én nem keverném össze a rendszer központi megnyilvánulásaival. A reform-aspirációk megvalósításai sokszor helyi, jószándékú vezetők akciói voltak, akiknek kapcsolatuk is alig volt a központi kormánnyal.

A reform-aspirációk valóban fontos alapját szolgáltatták a 45 utáni új rendszernek, már ha ezen a 45 és 48 közötti többé kevésbé demokratikus korszakot értjük. Mert amikor visszatértek a magukat Kun Béla örököseinek valló kommunisták a hatalomba, ismét mindennek vége lett.

Én tehát úgy látom, hogy a XX. században a kommunistákkétszer térítették el a magyar reformtörekvéseket, és mindkét alkalommal véres terror lett a vége. A 45 és 48 közötti korszakot is csak többékevésbé lehet demokratikusnak nevezni, hiszen az oroszok és a kommunisták kezdettől uralták a fegyveres testületeket és befolyásolták a választásokat. Egy pillanatra sem gondolkodtak demokratikus rendszerben, mint ahogy azt a magyar reform-aspirációk feltételezték.

Irod, hogy a Horthy korszakban is volt terror, és ebben igazad van. Kérdés, lett-e volna ilyen terror és megtorlás, ha Szamuellyiék nem csinálják azt, amit csináltak? Azt hiszem, nem.

Idézet:

---

"A magyarországi proletárdiktatúrának is a terror volt az egyetlen létalapja. Nélküle a rendszer egyetlen hétig sem maradhatott volna fenn."

---

Ez a Horthy rendszerről is elmondható. A terror abban is jelentős szerepet játszott, különösen a megteremtésében, de azért később is jelen volt. A Tanácsköztársaság enm stabilizálódott, tehát ilyen szempontból a TK és a keresztény nemzeti kurzus eleje ami összehasonlítható.

A Kádár rendszer is ilyen volt, eleje véres, később már kevésbé. Konszolidáció, szokták mondani.

Ugyanakkor ezzel egyik rendszert sem lehet elírni. Mindhárom rendszernek volt tömegbázisa. Erre Gratz és Váry is utal.

Idézet:

---

"A forradalom csak igérte a jót, de ahol módja volt konkrétan megnyilvánulni, ott erőszakot és terrort hozott."

---

Ez részben igaz, részben nem. Hozott erőszakot, terrort, de nemcsak azt. Ebből a szempontból a legjobb forrás a Horthy féle kormányzósági iratok között található főszolgabírói jelentések. Egyszer érdemes lenne őket kiadni vagy a netre kitenni. Mindegyik azt mondja el, hogy az ő járásában mi történt. És bizony sok pozitív, népszerü lépésről is megemlékeznek.

Meg kéne nézni konkrétan ezt a dolgot. A Tanácsköztársaság, minden utópikusságával, a magyar oktatástörténetnek, szociálpolitika történetnek egy fontos fejezete, amely fontos aspirációkat keltett fel, és elégített rövid időre ki. Amelyek aztán 45 után újra előjöttek, bázisát adva az új rendszernek.

Idézet:

---

"Kun és Szamuelly a terrort tudatosan, elretentésképpen alkalmazta, tehát - tanítójuk, Lenin fennmaradt leveleivel összhangban - akarták, hogy a kegyetlenkedések híre messzire is eljusson." stb...

---

1919-ben a magyarság közé befogadott idegen elemek akasztották, lőtték az ellenálló parasztokat, internálták a középosztálybelieket, gyilkolták a dunántúli "ellenforradalmár" vasutast, a devecseri parasztot, túszként a Parlament pincéjébe hurcolták a debreceni polgárt és az egyetemi tanárt, a királyi herceget, a papot és katonát éppúgy, mint az egyszerű munkást, vagy a Ludovika Akadémia tisztnövendékeit.

133 nap után megszűnt a proletárdiktatúra vérengző uralma. Megbuktatták részben az entente cordiale által Magyarországra bevezényelt román csapatok, nagyobb részben azonban a magyar szabadságharcosok, a ludovikás tisztjelöltek, a vidéki parasztok, a budapesti munkások és a dunántúli vasutasok, akik hősies sztrájkban ellenálltak a vörös diktatúrának.

Magyarország Trianonban lecsonkolt részén később 533 mártír nevét írták fel az emléktáblákra.

Legalábbis ennyi áldozatot dokumentáltak az ügyészség és a bíróságok jegyzőkönyvei, melyeket Váry Albert később kiadott. Az áldozatok valódi száma ennél lényegesen több.

Őket mind ártatlanul, és minden bírói eljárás nélkül gyilkolták meg Szamuelly Tibor és Kun Béla bőrkabátos terrorlegényei.

Az ezeresztendős nemzet, -mely oly sokat szenvedett tatártól, töröktől, osztráktól, orosztól- tíz évszázad legrettenetesebb hónapjait élte végig. Eddig, mindenkor idegen volt a hóhér: török, tatár, Caraffa, aki a magyar vallásszabadságharc prominens főit nyakaztatta le Eperjesen, Haynau, a bresciai hiéna, aki a szabadságharc 13 tábornokát végeztette ki Aradon.

A magyar történelemben először fordult elő, hogy "magyar" a magyarnak állított törvénytelen bitófát. De vajon magyarok voltak-e Kun Béla diktatúra-népbiztosai, terroristái és apró hivatalnokai?

Mindenesetre magyar állampolgárok voltak, azonban egy olyan népnek tagjai, akik főként az 1882-es véres és megdöbbentő oroszországi pogromok után találtak otthont, menedéket és befogadó hazát Magyarországon.

Három megjegyzés:

1. Ennek elolvasása után senki nem vádolhat azzal, hogy a kommunisták javára túlzottan elfogult forrásra hivatkozom. Ez az előszó. A könyv lényege egy táblázat, ami kb. 590 nevet tartalmaz, a "vörösterror áldozatait". Váry mindenhol megjelöli, hol haltak meg, mikor és milyen körülmények között. Tessék átnézni ezt a listát! Tessék kivenni belőle azokat, akik halálának semmi köze nincs a szervezett terrorhoz (Szamuelly, Korvin, Lenin fiők tettihez), meg azokat, aki fegyverrel a kézben, fegyveres harcban halltak meg, vagy ilyen harcokat követően közvetlenül végezték ki őket. És tessék megmondani, mi marad. Milyen számban, milyen összetételben.

Én egyszer csak a 4-5 felkelés áldozatait számoltam meg, és ha jól emlékszem, ez kb a lista 25-30%-a volt. A maradék is figyelmet érdemel, persze, de amit állítok, hogy ez nem írja le sem a Tanáncsköztársaság uralmi rendszerét, sem intézkedéseit, és nem magyarázza meg a kétségtelenül meglévő tömeges támogatását. (Plusz értelmiségi támogatását, amire itt többen utaltak.)

2. "Másrészt kétségtelen, hogy a vörös uralom abban a formában, ahogy nálunk dühöngött, az erőszakra és gyűlöletre nevelt munkás tömegek nélkül nem lett volna megvalósítható. Pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit nem terrorizálhatta volna. A munkásvezéreknek tehát szakítaniok kell az osztályharc, osztálygyűlölet, az erőszak és forradalom jelszavaival."

Ő írja maga Váry, a megtorlást levezénylő főügyész. Ő csak tudja, mi történt. Maga is elismeri a munkásság tömeges támogatását, a százezrek támogatását.

Ezt Gratz is elismeri. Igaza van Gratznak abban, hogy ez még így is számszerúen kisebbség. De a politikailag aktív réteg igen jelentős része. Ez a magyarázata, hogy a kétségtelenül erős ellenforradalmi mozgalom nem tudott elbánni a Tanácsköztársasággal, erre csak a román hadsereg volt képes.

3. Váry írt egy másik, máig kiadatlan könyvet is, ennek a párját. A fehérterrorról. Mert bár igaza lehet abban, hogy a törvényes megtorlás erélyes volt, de viszonylag nem vérengző, - bár 70.000 eljárás és 50 kivégzett azért nem kevés (56 után hány eljárás is volt?) - de "megfeledkezik" arról, hogy emellett tombolt a minden törvényen kívül álló fehérterror. Erről Horthy is elég egyértelmúen megemlékezik emlékiratában, és érdekes módon ő is a párizsi kommün utáni megtorlásra hivatkozik, amihez képest ez nem is volt akkora. De azért önmagában nézve széleskörú volt, és nemcsak az akasztásokra gondolok, hanem az internálásokra, a katonai diktatúrára is.

--------------------

Nem vállaltak jelentékeny rész semminek a kiépítésévben, de eleinte eűlkesedésből tényleg melléjük álltak. És a józanabbja, ahogy írod, hamar csalódott... De ki nem emlékezne Bródy Sándor Szamuellyhez intézett szavaira: "Tibikénk!!! Prófétánk!!!"

A VÖRÖS TERROR
Gratz Gusztáv: A forradalmak kora (A Magyar Szemle könyvei X, Budapest, 1935, 124-154. oldal


A politikai hatalmat bitorló kisebbségek, ha uralomra kerülnek, a terror eszközeihez szoktak nyúlni. A hatalmat csak erőszakkal szerezhetik meg és csak erőszakkal tarthatják meg kezükben.

A magyarországi proletárdiktatúrának is a terror volt az egyetlen létalapja. Nélküle a rendszer egyetlen hétig sem maradhatott volna fenn. Akik ebben a szomorú korban a hatalmat bitorolták, nem hivatkozhattak sem történeti jogokra, sem a nép többségének bizalmára, legfeljebb a fegyverekre, amelyek kezükben voltak és amelyeknek kíméletlen alkalmazásával megfélemlítették azokat, kik velük szemben álltak és akik az országnak túlnyomó nagy többségét alkották.

Hogy hányan voltak a kommunisták, azt nehéz számszerűen megállapítani. Jászi szerint az országban aktív kommunista legfeljebb 5000 volt, de hozzáteszi, hogy egy barátja, volt népbiztos, még ezt a számot is túlzottnak találja. Ha Jászi becslését igaznak fogadjuk el, akkor Magyarországon minden aktív kommunistára 1600 nem-kommunista vagy contre-coeur kommunista esnék. De még ha az összes a proletárdiktatúrát támogató ipari- és földmunkásokat kommunistáknak számítjuk is, azok is csak kisebbséget alkottak.

A szociáldemokrata szakszervezetek tagjainak száma, amely a háború előtt alig múlta felül a százezret és. mely csak 1917-ben emelkedett 215.000-re, 1918 végén még mindég csak 700.000 volt. Sőt még a különböző földmunkás szervezetek tagjainak hozzászámításával is a forradalom harmadik hónapjában csak valamivel több mint egy millió ipari- és mezőgazdasági munkás, köz- és magánalkalmazott volt megszervezve, ami az összlakosságnak csak 12 százaléka volt. Ezek közül még Böhm szerint is a legoptimistább becslés sem tehette többre, mint 50.000-60.000 főre az igazán osztálytudatos munkások számát, ez pedig a lakosságnak egy százaléka sem volt.

Hogy ez a kisebbség hatalmon tarthassa magát, terrorizálnia kellett a többséget, hogy még mozdulni se merjen. Ennek a terrornak gyakorlása érdekében segédcsapatokat szerzett a társadalom salakjából, amelyeknek minden rendszer jó volt, ha azt a maguk hasznára gyümölcsöztethették és akik, ha erről volt szó, semmiféle gaztettől nem riadtak vissza.
(folyt.)

Az emberek hamar felejtenek.
Pedig ami velünk a proletárdiktatúra alatt történt, nem könnyű elfelejteni. Azt a szégyenfoltot, hogy ebben az országban a közhatalmat 133 napon át néhány sehonnai bitorolta, a magyar történelemből kitörölni nem lehet.

-Ezeréves alkotmányunk és nemzeti önérzetünk gyalázata ez, melyre lehetetlen szégyenkezés nélkül gondolnunk. Nagyon mélyre kellett süllyednünk, hogy ez velünk megeshetett.

Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján összeállítottam azok névsorát, kik e véres uralomnak áldozatul estek. Ezen összeállítás szerint a négy és félhónapos rémuralom alatt 590 egyént gyilkoltak le nagyobb részt teljesen ártatlanul. Egymaga Szamuely Tibor száznál több ártatlan polgárt gyilkolt le.

Ez a szám és névsor azonban nem teljes. Hiányzanak az adatok azokról a területekről, amelyeket időközben Trianon elszakított. Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek, vagy a szenvedett bántalmazás és fogvatartás folytán utóbb elhaltak. Végre nem volt megállapítható azoknak a szerencsétleneknek száma sem, kiket egyes vörös parancsnokok a harctéren a vörös hadsereg kebelében kivégeztettek, vagy akiket ellenforradalmi harcokban, a forradalmárok öltek meg. Valószínűleg ezeknek száma is kitesz még pár százat.

Az egyes eseteknél előadott tényállás hivatalos jelentésekből és bírói ítéletekből van véve. Rövid, száraz adatok, melyek legtöbbjét azonban lehetetlen megindulás nélkül olvasnunk. Hosszú sorozata ártatlan vértanúknak, halálos vergődése a felbomlott államhatalom által védtelenül magára hagyott polgároknak. Hazafias föllángolások, halálmegvető, bátor megnyilatkozások, melyek büszkeséggel tölthetnek el bennünket. A gyilkosok uralma mégsem volt teljesen zavartalan...

Csatoltam a népbiztosok teljes névsorát is. Lássuk együtt, kik parancsoltak négy és fél hónapon át az ezeréves történelmi Magyar¬országnak s kik a felelősek azért, hogy az emberek százait legyilkolták, ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták.

Aki ezt az időt átszenvedte, természetesnek találja, hogy a megtorlás nem maradhatott el. Végre is büntetlenül gyilkolni és rabolni talán még sem lehet!
Parisban 1871-ben a kommün kéthónapos uralma után 17 000 embert lőttek agyon, ötvenezret tartóztattak le. Ebből az ötvenezer emberből 14 000 embert ítéltek el, kétezret fölmentettek, s harmincnégyezret bizonyítékok híjján ideiglenesen szabadon bocsátottak. A megtorlás elől l 000 000 ember szökött külföldre.

Nálunk, bár a bűnvádi eljárás mintegy 70 ezer ember ellen indult, s körülbelül 15 000 ember került előzetes letartóztatásba, bíróságaink mindössze 6 000 embert ítéltek el, 2500-at fölmentettek, a többi ellen pedig, részben kegyelem folytán a bűnvádi eljárás megszűnt. Ha még hozzátesszük, hogy a 6 000 elítéltből is mintegy 2 500 ember kegyelmet kapott, s háromszáznál többet az oroszoknak kellett kiadnunk, s hogy a bírói ítéletek alapján kivégzettek száma alig haladja meg az ötvenet, és ma már csak 400 kommunista elítélt ül letartóztatásban intézeteinkben, megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi üldözés az elkövetett borzalmakkal szemben mértéket tartott.

Bíróságaink a tömegbűncselekményekre tekintettel a gyorsított bűnvádi eljárás szabályai szerint ugyan, de öt tagból álló tanácsokban és a büntetőtörvénykönyv alapján ítélkeztek.

A kommunista bűnügyek beható ismerete kapcsán nem hallgathatok el egy-két megjegyzést.

1. Az októberi fölfordulás nélkül nálunk nem lehetett volna kommunista uralom. A proletárdiktatúra föltételeit az 1918. október 31-iki fölfordulás teremtette meg. Iszonyú felelősség terheli azokat, kik a magyar katona kezéből a fegyvert kiverték. Aki a rendet fölborítja, számolni tartozik azzal, hogy a megindult áradatot föltartóztatni nem bírja.

2. Másrészt kétségtelen, hogy a vörös uralom abban a formában, ahogy nálunk dühöngött, az erőszakra és gyűlöletre nevelt munkás tömegek nélkül nem lett volna megvalósítható. Pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit nem terrorizálhatta volna. A munkásvezéreknek tehát szakítaniok kell az osztályharc, osztálygyűlölet, az erőszak és forradalom jelszavaival.

Egy tanulságot a hatalom birtokosai is levonhatnak a történtekből: Több erélyt a hatalom gyakorlásában, több kitartást a hatalom megtartásában, s több megértést a munkáskérdésekkel szemben.

Ezt a nemzetet csak eréllyel és szeretettel lehet kormányozni.

Budapest, 1922. december hó 1-én

Dr. Váry Albert

Nem értek egyet azzal, hogy a Tancsköztársaság alatt a "terror, ahol volt, konkrét felkelések elfolytására irányult, és elég limitált területen." Inkább Gratz Gusztáv tárgyszerű kijelentésével értek egyet, aki szerint "magyarországi proletárdiktatúrának is a terror volt az egyetlen létalapja. Nélküle a rendszer egyetlen hétig sem maradhatott volna fenn. Akik ebben a szomorú korban a hatalmat bitorolták, nem hivatkozhattak sem történeti jogokra, sem a nép többségének bizalmára, legfeljebb a fegyverekre, amelyek kezükben voltak és amelyeknek kíméletlen alkalmazásával megfélemlítették azokat, kik velük szemben álltak és akik az országnak túlnyomó nagy többségét alkották."

Könyvének egy fejezetét itt lehet elolvasni:
http://www.imageweb.info/fileupload/download.php?ref=6vChK38pQXeF

Azzal sem értek egyet, hogy az "ország nagy része nem a terrort látta, hanem a forradalmat, amelynek jelentős tábora volt, és sok jót hozott." A forradalom csak igérte a jót, de ahol módja volt konkrétan megnyilvánulni, ott erőszakot és terrort hozott.

OFF
Eredeti ?bolsi ötlet, hogy épp Váryra és Horthyra hivatkozva szeretnéd a Tanácsköztársaság JÓSÁGÁT és pozitívumát beadagolni.

Propagandádra már csak a fogyatkozó liberobolsi kör, a Hiller-féle történészek vevők, akik szentírásnak tekintik az 50 éves történelemhamisítást.

Őket még meggyőzheted, akár a Felszabadításról is. Gyurcsányi is hálás lesz.

ON

***

A kommunista gyilkosságok hiteles történetét az összegyűjtött és feldolgozott dokumentumok alapján összeállított és 1921-ben első kiadásban megjelent
"A vörös uralom áldozatai Magyarországon" c. 172 oldal terjedelmű könyvemben tártam a nyilvánosság elé.
(Önéletrajz)

ELŐSZÓ
Váry Albert 1921-ben megjelent kötetéből:

Az emberek hamar felejtenek.

Pedig ami velünk a proletárdik¬tatúra alatt történt, nem könnyű elfelejteni. Azt a szégyenfoltot, hogy ebben az országban a közhatalmat 133 napon át néhány sehonnai bitorolta, a magyar történelemből kitörölni nem lehet.

Ezeréves alkotmányunk és nemzeti önérzetünk gyalázata ez, melyre lehetetlen szégyenkezés nélkül gondolnunk. Nagyon mélyre kellett süllyednünk, hogy ez velünk megeshetett.

Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján összeállítottam azok névsorát, kik e véres uralomnak áldozatul estek.

Ezen összeállítás szerint a négy és félhónapos rémuralom alatt 590 egyént gyilkoltak le, nagyobb részt teljesen ártatlanul.

Egymaga Szamuely Tibor száznál több ártatlan polgárt gyilkolt le. Ez a szám és névsor azonban nem teljes.

Hiányzanak az adatok azokról a területekről, a melyeket időközben elszakítottak. Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy a szenvedett bántalmazás és fogvatartás folytán utóbb elhaltak.

"SOK JÓT HOZOTT,... pozitívan emlékeztek rá" -szajkózod a Rákosi-Kádár rendszer propagandáját és történelemhamisítását.

Én is emlékszem az agymosásra, milyen szépen emlékeztünk a Forradalmi Ifjúsági Napokon minden évben ezekre a gyilkosokra, ruszkibérencekre, csakúgy mint a felszabadítókra.

Sok jót hazudtak róluk, ...amire negatívan emlékeztek az Elvtársaid, az a Horthy-terror volt.

Nézd meg Váry Albert könyvét. A terror, ahol volt, konkrét felkelések elfolytására irányult, és elég limitált területen. Az ország nagy része nem a terrort látta, hanem a forradalmat, amelynek jelentős tábora volt, és sok jót hozott. Nem véletlen, hogy 19 után is sokan pozitívan emlékeztek rá.

(Ez akkoriban még köztudott volt, olvashatók a Nemzeti Hadsereg iratai, akik katonai diktaturát gyakoroltak, ebből is kiderül, meg a Horthy korszak irataiból.

Horthy maga is erre utalt, amikor Budapestre érkezve arról beszélt, hogy " ez a város, feledve múltját, vörös rongyokba öltözött..." Ő még egyáltalán nem a terrort emlegette.)

Szent István Magyarországa 1919 március 19-én olyan erőszakrendszerrel ismerkedett meg, amely eddig teljesen ismeretlen volt a Kárpát medencében és Európában.

"Ez a proletárok diktatúrája!" - harsogták erre Kun Béla, Szamuelly Tibor és a Moszkvából küldött ügynökök, terroristák.

Magyarországon egy kis vörös klikk - főként szociáldemokraták segítségével létrejött a lenini parancsuralomnak, a terrornak olyan formája, amely addig ismeretlen volt a magyar nép előtt.

"Itt Lenin!" - hangzott fel e napon a csepeli szikratávíróban a moszkvai pánszlávizmus üzenete.
Utána pedig azon a Magyarországon, ahol Szent Istvánok, Szent Gellértek, Szent Lászlók emelték magasra Krisztus keresztjét, elindult a bolsevizmus vörös halálvonata. Megszűnt a Jog, a Törvény, az Erkölcs!