Wass Albert: VÉREN VETT ORSZÁG

Egy ország van a lelkünk mélyén,
más országokkal nem határos.
Úgy épült fel a szívünk vérén
sok könny-falu, sok bánat-város.

Egy ország van a lelkünk mélyén,
úgy építgetjük napról-napra.
Csalódás-házak gond-falakból,
keserűség a tető rajta.

Véren vett ország ez az ország,
önnön vérünket adjuk érte,
s addig fog bennünk egyre nőni,
amíg telik még könnyre, vérre.

Amíg, hogy fa égig ne nőjjön:
alkony vigyáz a napsugárra.
Míg minden este gyújtott mécses
koromba fullad éjfél tájra.

Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.

[size4]
Jó reggelt, Magyarország! - Orbán Viktor politikai kiáltványa Tusnádfürdőn
2006. júl. 22. [/size]

Orbán Viktor részletesen beszélt a választási vereség okairól. Elmondta: a kormány sikeresen titkolta el a katasztrofális kormányzás következményeit, és hazugsággal nyerte meg a választást, ez volt az egyik ok. A másik pedig, hogy ezt a szemfényvesztést a Fidesz nem tudta megfelelően kommunikálni; „nem voltunk elég meggyőzőek” – fogalmazott a párt elnöke. Harmadik okként nevezte meg, hogy a magyar választópolgárok egy tekintélyes része tapasztalati tények alapján dönti el, kire adja a voksát, s ezek a tények a 2006-os kampány idején azt mutatták számára, hogy minden rendben van, mert a szavazás előtt pár hónappal még különböző juttatásokban is részesült.

Orbán elismerte, a posztkommunista magyar baloldal egy dolgot kétségtelenül jól csinált, azaz mindig is képes volt áthárítani működése következményeit és a felelősséget másra. Leszögezte: most új helyzet állt elő ebben a tekintetben, hiszen kormányra kerülésükkel a saját örökségüket vették át.

Nyílt és szervezett politikai hazugság áldozata lett Magyarország!

Orbán Viktor szerint ma két érzés uralkodott el az emberekben: csalódás a kormányzati kommunikációban és félelem a jövőtől, attól, hogy minden, amit eddig megszereztünk, egy pillanat alatt elveszhet. Ennek közös gyökere egy mondatban foglalható össze: a kormány és a kormányfő hazudott nekünk – mondta a Fidesz elnöke, és hozzátette, hogy ebbe nem szabad beletörődnünk, mert ha ez történne, veszélybe kerülne mindaz, amit demokráciának nevezünk. Ezért a Fidesz úgy döntött, megfogalmaz egy kiáltványt „Jó reggelt, Magyarország!” címmel, amelynek aláírói elítélik a hazugságra épülő kormányzati kommunikációt és szeptember 23-ára, a Hősök terére nagygyűlésre hívják az embereket.
Orbán azt javasolta, hogy mindenkinek élnie kell demokratikus jogával, ne engedje, hogy a hazugság árát vele fizettessék meg, és aláírásával csatlakozzon a kiáltványhoz.

Mint fogalmazott, 2006-ban nyílt és szervezett politikai hazugság áldozata lett Magyarország, amely mind gazdasági, mind a demokratikus alapokat tekintve ássa alá a demokráciát. Egyrészt a modern piacgazdaság egy idő után nem viseli el a hazugságot, másrészt a választások során választópolgár és párt között létrejött szerződést nem lehet egyoldalúan felrúgni – summázható Orbán Viktor következtetése.

A Fidesz elnöke felidézte a múltat, amikor a rendszerváltozás idején egy platformon tudta képviselni a demokratikus érdekeket ő, Demszky Gábor, Antall József. Akkor ez azért volt lehetséges, mert mindannyian egyetértettek abban, hogy nem akarnak hazugságokra épülő országban élni, és ezért meghúzták azokat a határokat, amelyeket a politika nem léphet át. Ma az a helyzet, mondta Orbán, hogy a rendszerváltozás eredeti eszméit szem előtt tartva meg kell akadályozni, hogy az emberek beletörődjenek a jelenlegi helyzetbe, s meg kell védeni a döntés és tájékoztatás szabadságát.

Hozzátette, leginkább a fiatalok fogékonyak a hazugságra, ők téveszthetők meg legjobban, ezért cél a fiatalok politikai aktiválása, újra bevonása a közéletbe. Németh Zsolt ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Tusványos kiváló terep erre; immár tizenhetedik alkalommal tesz azért, hogy a Kárpát-medence fiataljait bevonják a fontos kérdésekbe.

Orbán Viktor előadásában részletesen beszélt a modern tömegkommunikáció és politika viszonyáról, arról, milyen új dimenzióba helyezte az elektronikus média térhódítása a politikai kommunikációt. Elmondta, hogy a technika fejlődésével, amikor ez az újfajta kommunikációs eszköz még csak kialakulóban volt, mindenki számára jó eszköznek tűnt a szabadság és a demokrácia megerősítésére. Azonban a politikának alkalmazkodnia kellett a modern médiakörnyezethez, és ennek az lett a következménye, hogy a politikai üzenetek leegyszerűsödtek, és valami olyasmivé kezdtek hasonlítani, mint a reklámok. Az elektronikus média térhódítása azt is eredményezte, hogy a politikai teljesítmény egyre nagyobb részben kommunikációs technikává vált. Azonban nem fogadható el, hogy túlzás és hazugság egybemosódjon, és hogy a modern médiának való megfelelés egyenlő legyen a hazugsággal, mert az igazság ismerete nélkül nem lehet jó döntést hozni – mondta Orbán.

A nemzeti összetartozás politikája

Orbán Viktor ezek után arról beszélt, hogyan áll Közép-Európa uniós csatlakozása. Megjegyezte, hogy Európa beteg emberét ma Magyarországnak nevezik, és elképzelhető, hogy a most csatlakozó országoknak is hasonló gondokkal kell majd megküzdeniük. A problémák között felsorolta a két gazdaság közti különbséget (a külföldi tőke térhódítása a nemzeti hátrányára), a létező demokratikus bizonytalanságokat, az etnikai kérdéseket, valamint Európa orosz energiához való viszonyát.

A hazugságok megmérgezik a nemzetpolitikát is – jelentette ki, s utalt rá, hogy ahhoz képest, hogy a státusztörvény mögé annak elfogadásakor szinte az egész belpolitika egységesen felsorakozott, az első adandó alkalommal kihátrált az egyik fél, és aktuál-, pártpolitikai célok érdekében képes volt beáldozni a nemzetpolitikai eszméket.

Orbán Viktor utalt a szlovákiai helyzetre, ami megfogalmazása szerint új korszakot jelent mindannyiunk számára, hiszen jól mutatja, hogy a nemzetiségi kérdés hogyan alakul az ország aktuális érdekei mentén: Szlovákia, amíg a NATO és az Európai Unió tagja kívánt lenni, mellőzte a nacionalistákat a kormányzatban, de amint már bent vannak, újra kormányerővé válhattak.

Kijelentette, csak az marad meg minden körülmények között, amit már intézményesítettek, tehát az egyetem, az autonómia, az önkormányzatok – ezeket kell erősíteni, illetve küzdeni értük.

A nemzetpolitika magyarországi intézményeiről szólva elmondta, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) bár nem volt hibátlan, mégis mindkettő a rendszerváltozás terméke és szimbóluma, és ma ezeket akarják feszámolni például azért, mert ott a MÁÉRT-en általában nem értenek egyet a miniszterelnökkel.

A Fidesz nemzetpolitikáját a nemzeti összetartozás politikájaként nevezte meg, amelynek célja egyebek mellett a különböző államokon belül élő magyar nemzeti közösségek egységben tartása, az autonómia nyilvános vállalása, az Európán belüli kettős mérce az állampolgársággal kapcsolatban, az Unión belüli kisebbségi szabályozás, a diszkrimináció felszámolása.

Tudatosítani kell, hogy a határontúliak nem elvesznek, hanem hozzáadnak a magyar érdekekhez, valamint képviselni kell a Kárpát-medencei magyarokat az oktatás, a gazdaság, az igazságszolgáltatás terén is.
– zárta előadását Orbán Viktor.

Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltozás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, hogy a politikai hazugságok újra felütötték fejüket hazánkban, közös kiáltványt fogalmazunk meg:

• mi, a kiáltvány aláírói tudomásul vesszük, hogy a modern politika nem mentes a tömegkommunikációs és reklám eszközök használatától, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezek a jelenségek az európai demokráciákban sehol nem léphetik át a hazugság határait;

• 2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt;

• nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához;

• mi, a kiáltvány aláírói elítéljük a politikai hazugságokat és felhívjuk a figyelmet arra, hogy Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok;

• mi, a kiáltvány aláírói elítéljük továbbá, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg;

• ezért felszólítunk mindenkit, aki szabad és őszinte országban akar élni, hogy tegyünk a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen;

• felhívunk minden magyar embert, hogy éljen az Alkotmány adta jogaival, ne engedje, hogy ismét megfosszák a döntés szabadságától, ne engedje, hogy vele fizettessék meg a politikai hazugságok árát;

• felhívunk mindenkit, ne törődjünk bele, hogy a rendszerváltozáskor kivívott jogainktól 16 év után megfosszanak bennünket;

• arra kérünk mindenkit, akinek fontos a döntés szabadsága, hogy aláírásával csatlakozzon a “Jó reggelt, Magyarország!” kiáltványhoz;

• a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az '56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg, amikor Magyarország polgárai hitet tettek a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia mellett. Ma, 50 évvel a forradalom után a szabadság magyar híveinek ismét bátorításra van szükségük, hogy érezhessék, nincsenek egyedül, millió szám vannak sors- és eszmetársaik;

• hívunk hát mindenkit, találkozzunk szeptember 23-án, a magyar szabadság születésének helyszínén, a Hősök terén.

2006. július 22.

[b]AZ ERDÉLYI FÓRUM _ D I S P U T A _
http://www.disputa.ro/cgi-bin/disputa/ultimatebb.cgi?/forum/9.html

Erdélyi magyar összefogást az önrendelkezésért
Autonómia-kerekasztalt szervezett Kolozsváron az EMNT

Autonómia-kerekasztalt tartottak Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére. A csütörtök délutánra összehívott tanácskozáson részt vettek az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, a Magyar Polgári Szövetség, a Bihar megyei Magyar Polgári Egyesület, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács, a két református egyházkerület, az unitárius és az evangélikus püspökség küldöttjei.

Hosszú idő óta a kolozsvári volt az EMNT által szervezett első olyan autonómiarendezvény, ahova az RMDSZ elnöke, Markó Béla saját megbízottját küldte el, Székely István személyében. Egyedül a katolikus egyház képviselője hiányzott: a gyulafehérvári érsek azzal utasította el a meghívást, hogy egyháza nem politizál.

A kolozsvári rendezvénynek kinyilatkoztatott célja az volt, hogy erdélyi magyar összefogást kezdeményezzen a magyarság önrendelkezési törekvései mellett. A konszenzus szellemében megtartott találkozón újra felmerült az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet (EMÁÉRT) létrehozásának gondolata, amely a jobb időket megért Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) mintájára az erdélyi magyar egyházak, a civil és a politikai szervezetek közötti intézményes párbeszéd elindítását tekintené fő feladatának.

Megnyitó beszédében Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az EMNT elnöke a jó ideje bomlásnak indult erdélyi magyar közképviselet helyreállítását szorgalmazta az intézményesített párbeszéd helyreállításával, most, a huszonnegyedik órában, amikor az erdélyi magyarság autonómiatörekvésének nemzetközi szinten termékeny időszakát éljük. Rámutatott: nem nézhetjük tétlenül, hogy a kedvező európai parlamenti fejlemények ellenére fejünk fölött és nélkülünk döntsenek. Noha a körülményekhez képest eredményes időszakot élünk, és ma már nem lehet az autonómiát megkerülni, ha nincs megfelelő összefogás az erdélyi magyar önrendelkezés megvalósítására, fennáll a semlegesítés veszélye. A püspök a háromszintű rendszer kialakításáról szólt, jelezve, hogy ezzel tulajdonképpen mindenki egyetért.

Tőkés László az egyházfők brüsszeli útjáról is beszámolt: kitűnt, hogy Románia európai uniós tárgyalásai során teljesen elsikkadt a magyar ügy. A romániai magyarság valós helyzetéről szóló információkat utólag kellett pótolni, ebből a célból utaztak Brüsszelbe a magyar egyházfők, illetve az EMNT oktatási felelősei.

A szónok párhuzamot vont a negyvenes évekbeli és a mai helyzet között: akkor a Magyar Népi Szövetsége által képviselt hivatalos magyar politikával szemben állt a Márton Áron püspöké; jelenleg a történelem jórészt ismétli önmagát.

Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke arról beszélt, hogy minden megosztottság ellenére a nyugati népek össze tudtak fogni az autonómia érdekében: ez volt a katalán, a baszk, a dél-tiroli és sok más sikeres autonómiatörténet veleje.

Toró T. Tibor parlamenti képviselő rávilágított, hogy a kolozsvári tanácskozás nem tudja és nem is akarja feloldani a romániai magyar politikai ellentéteket, azonban el szeretné érni azt, hogy az autonómia kérdéskörében konszenzus alakuljon ki Erdélyben. Bodó Barna a civil szervezetek szövetségének elnökeként leszögezte:

arról nem lehet vita, hogy kell-e nekünk autonómia. Autonómiaigényét az erdélyi magyarság egységes üzenetként kell hogy tolmácsolja Bukarestnek. Ezt megerősítette Sántha Imre, az SZNT alelnöke, de azt is hozzáfűzte: a mai kisebbségi törvény nem oldhatja meg a romániai magyarság autonómiaigényét.

Sós Sándor, az EMI elnöke arra kérte az egybegyűlteket, hogy szabjanak határidőt egy-egy célkitűzés megvalósítására, és szülessen egyezség arról, ki mit tud magára vállalni ebben a küzdelemben.

A MIT elnöke, Sándor Krisztina felajánlotta a fiatalság segítségét a szervezőmunkában.

Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka szerint egyforma súlya kell hogy legyen a különféle autonómiaformák mindegyikének. Elmondta: egyházi tapasztalataik szerint nagy gondok vannak a szórványmagyarságban. Egyetértett az EMÁÉRT létrehozásának fontosságával, és azzal, hogy a magyarsághoz mostoha román oktatási rendszer ellenére is el kell fogadtatnunk a román többséggel jogos törekvéseinket.

Székely István, az RMDSZ megbízottja arról szólt, hogy a nyelvi jogok törvénybe foglalása után a romániai magyarság számára gyakorlatilag új szakasz kezdődik. Székely szerint arról még nem alakult ki közvita, hogy a romániai magyarság közjogi kérdésekben ezen a szinten túl akar-e lépni? Az RMDSZ megbízottja úgy vélte, túl sokat beszélünk az autonómia törvényi szabályozásáról, miközben jórészt elsikkad a legalább olyan fontos intézményi háttér megteremtésének kérdésköre.

Támogatásáról biztosította az egybegyűlteket mind az unitárius, mind az evangélikus egyház képviselője. Az evangélikus küldött a szórványban élő magyarok autonómiatörekvéséhez ígért segítséget, lévén, hogy híveik Dél-Erdélyben szórványt képeznek.

Szász Jenő, az MPSZ elnöke római katolikusként a mai egyház számára Márton Áron alakját hozta fel példának, mert ő meg tudta különböztetni a nemzetpolitikát a napi politikától. Tizenöt évet veszítettünk el, anélkül hogy lényegi előrelépés történt volna az erdélyi magyarság autonómiaügyében, mondta a székelyföldi politikus, és a kárpát-medencei magyarság megmaradásához az egyetlen alternatívának nyilvánította az önrendelkezést. A magyarság legnagyobb gondja a vészes fogyatkozás, és ha nem lesz autonómia, néhány évtized múlva az amerikai indiánok sorsára jutunk, egy-egy székelyharisnyás embert kuriózumként fognak mutogatni, vonta le a következtetést Szász.

Az autonómia-kerekasztal jórészt szócsaták nélkül ért véget. Egyedül Boros Zoltán televíziós szakember, az EMNT állandó bizottságának tagja fogalmazott meg néhány csípős megjegyzést az RMDSZ magatartásáról, pálfordulásáról.

Székely István politológus, az RMDSZ megbízottja a tanácskozás után elhangzott újságírói kérdésekre azt válaszolta, hogy részvétele a kolozsvári tanácskozáson az autonómia témájának szólt. Ő volt azonban az egyetlen, aki nem írta alá az EMÁÉRT létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot. Kifejtette az újságírók előtt, hogy az RMDSZ-nek már van egy hasonló intézménye, a Szövetségi Egyeztető Tanács, így az EMNT kezdeményezésével átfedések keletkeznek. Megígérte mégis, hogy a javaslatot az RMDSZ tanulmányozni fogja.

A kerek-asztal résztvevői február második felére újabb tanácskozást hívnak össze, hogy részletesen kidolgozzák az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet működési szabályzatát.

Élhetőbb szülőföldet!

A jelenleginél több gyermeket kell bevonni a magyar óvodán, iskolán keresztül az oktatási rendszerbe. Másrészt minőségibb képzést kell kínálni a jövő nemzedékének a közoktatásban.

Ami a minőségfejlesztést illeti, az nem csupán számítógépeket, tanári ösztöndíjrendszert, a gyerekek iskolába eljutásának a támogatását, tornatermet stb. jelent. Ez olyan komplex folyamat, ahol az iskolában műhelymunka, tananyagfejlesztés, házi konferenciák folynak, ahol a diák nemcsak feladat, hanem partner is, ahol a hagyományok megőrzése mellett tág tere van az innovációnak, ahol következetes számonkérés van, ahol versenyképes tudásra oktatnak, ahol a tanárok és a diákok önmegvalósítását segítik. Ha ezek a magyar iskola jellemzői, a szülő szívesen választja azt.

Ismerős? Hát igen. Évekkel ezelőtt, amikor itt, a Vajdaságban az oktatás anyanyelvűsítéséről kezdtünk el beszélgetni (az óvodától az egyetemig), s amikor kimondtuk, önálló magyar iskolákra van szükségünk -- ugyanígy érvelt a szakma. A gyerekfogyatkozás mellett külön gondot jelent, hogy sok magyar szülő is szerb tagozatra íratja a gyerekét, ezért a magyar iskola csakis a színvonalával teheti magát vonzóvá a szülők számára. Nos, az idézetet mégsem az újságarchívumunkból szedtük elő.

A fentieket Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója nyilatkozta a minap a Transindexnek, hozzátéve: "Ennek a magyar iskolának a kimunkálása persze nem kizárólag Erdélyben szükségszerűség, ez Magyarországon és másutt is a helyben élő szakemberek feladata. A magyariskola-program csupán a magyarországi eredetű állami források irányát kívánja újragondolni. A toldozás-foltozás, a koncepciótlanság, a döntésképtelenség zátonyra viszik a hajót. Európa szelét a magunk vitorlájába kell fordítanunk."

Csete Örs újragondolta. Javaslat a magyariskola-program kimunkálására címmel esszékiáltványt fogalmazott meg, melyben azt mondja, hogy a jövőben a határon túli régiókban a felsőoktatás helyett a közoktatás (óvoda, általános iskola, középiskola) fejlesztésére kellene tenni a hangsúlyt.

Pontosabban: a magyar nyelvű felsőoktatás hallgatói utánpótlását a közoktatás súlyozott fejlesztésével kell biztosítani. Elmondta: a programot vitára bocsátották, a beérkezett 250, álláspontját írásban megfogalmazó oktatási szakember, kutató, egyházi vezető, politikus többsége pragmatikus válaszokat, megjegyzéseket küldött. Szerinte rendkívül tanulságos a vélemények régiónkénti elemzése -- az ebből készült összefoglaló február elején kap nyilvánosságot. Kíváncsian várjuk a Nagy Vitát. Mert kétséget kizáróan kedélyeket borzol, és parázs vitát vált majd ki a dolgozata. Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, és a Vajdaságban is.

Csete Örs ugyanis erős megállapításokat fogalmaz meg -- és tabukat rombol. Azt mondja: a szomszédos országokban élő magyar iskoláskorúak száma is évről évre csökken, illetve a demográfiai mutatók szerint csökkenni fog. A magyar kormányok milliárdokat fordítottak a határon túli oktatásügyre, ám a magyar iskolákba beiratkozók létszámának fogyatkozását ez ideig jószerével nem sikerült fékezni. A támogatási rendszer sem a támogató intézmények, sem a programok tekintetében nem rendszer: rögtönzéseken alapul, rendkívül átpolitizált, széttagolt, kompetenciaproblémákkal küzd, a rendszer intézményei önjáróak, hiányzik a középtávú programokban való gondolkodás.

A szülőföldön maradás szintagma pedig csupán egy kényelmes politikai fétis, amely arra szolgál, hogy a döntéshozókat biztonságos távolságban tartsa a valós helyzettel való szembesüléstől! Szerinte a legfontosabb kérdés az: érvényes-e még a szülőföldön maradás doktrínája?

"A szülőföldön maradás szókapcsolatot a Trianon-szindrómára adott egyfajta rendszerváltás utáni összmagyar válasznak vélem. A határon túli oktatásfejlesztésről gondolkodva szembesültem azzal, hogy több a határon túlisághoz kapcsolódó fogalom már-már hitkérdés, amely elsősorban kitartásra buzdít és így erőt, fogódzót ad azoknak, akiknek belső magyarázat kell arra, hogy miért vannak/élnek éppen ott, ahol... Az információ, az anyagi javak, az emberek szabad áramlásának világában azonban ezen a (megmaradás)királyon -- sajnos, úgy tűnik -- mind kevesebb a ruha.

Európa expresszvonata elszáguld azon szavaink mellett, amelyek a 90-es évek elején igaznak tűntek. Ami a magyarországi döntéshozókat illeti, ők jelenleg a választóik foglyai:

2004. december 5-e óta tudjuk, hogy van 63% választópolgár, akik el se mentek szavazni, akiket nem érdekel ez az egész.

Az arcvonalak megmerevedtek. A magyariskola-programot az élhetőbb szülőföld kifejezés jegyében terveztem, mert az áramlás szerintem nem a horgony lebocsátásával, hanem a vitorlák megfoltozásával és szélirányba állításával fog segíteni az itt élőkön. Csökkenő magyarság, megnyíló kapuk -- ezek azok a kihívások, amelyekre az élhetőbb szülőföld ad választ: ez a kifejezés ugyanis nem a személyes kitartásra teszi a hangsúlyt, hanem a jobb körülményekre. Ennek érdekében az oktatás területén két fő stratégiai célt látok: a jelenleginél több gyermeket kell bevonni a magyar óvodán, elemi iskolán keresztül az erdélyi magyar oktatás rendszerébe. Másrészt színvonalasabb képzést kell kínálni a jövő nemzedékének a közoktatásban.

Biztosan lesznek, akik eretnekségnek tartják a szülőföldön maradás doktrínájának a megkérdőjelezését. Még nagyobb eretnekségnek azt, amit Csete Örsnek is nehéz volt kimondania:

"a szórványból tervszerűen, fegyelmezetten ki kell vonulni, onnan embereket kell menteni."

Ez aligha marad visszhang nélkül. Rovatcímünkkel élve: BESZÉLJÜK MEG.

OROSZ Ibolya

Kézdiszék - Megalakult az első kistérségi egyesület
2006-01-25

Hétvégén a ge­lencei községházán megalakították Kézdiszék első kistérségi egyesületét, melyhez a házigazda mellett Cser­náton, Szentkatolna, Zabola és Ozsdola társult, és lehet, hogy Bereck is csatlakozik.

A találkozón részt vevő polgármesterek megvitatták a soron következő teendőket, és a legközelebbi tanácsülésen valamennyien napirendre tűzik a társulásról szóló határozatot.

A munkaülésen Pálfi István magyarországi európai parlamenti képviselő három munkatársa, tanácsadója — közöttük Fejér Andor képviselői titkár — is jelen volt.
Ők a pályázatok írásában ajánlottak segítséget a polgár­mestereknek. Szombaton a három magyarországi vendég minden társult községet végiglátogatott, s a helyszínen mérték fel, hogy milyen munkálatokra kellene pályázni.

A Magyar Kultúra Napján, amióta csak ismét merünk és tudunk ünnepelni meg emlékezni, sorjáznak bennünk a zaklató kérdések.

Mit jelent számunkra a magyar kultúra? - nem az elit vagy a tömegkultúra, hanem egyszerűen a magyar kultúra.

Tartjuk-e olyan nagyra, mint például a francia a magáét, s tudjuk-e, hogy valóban olyan hatalmas és fenséges, elpusztíthatatlan, akár a francia?

Tisztában vagyunk-e vele, hogy megmaradni, felemelkedni tanított bennünket a Halotti beszéd, az Ómagyar Mária-siralom, mondáink, népdalaink, népmeséink és balladáink, Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Katona József, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, a Himnusz és a Szózat, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Arany János, Madách Imre, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, József Attila, Tamási Áron, Nagy László, Illyés Gyula, Füst Milán, Németh László, Ottlik Géza, Pilinszki János, Bartók Béla és Kodály Zoltán, Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar, Kondor Béla, Szenteleky Kornél, Fehér Ferenc és Herceg János..., hogy erre tanít Csoóri Sándor, Sütő András...?

Beleszédülünk-e e ragyogó névsor olvasásába, elakad-e tőle a lélegzetünk? Ismerjük-e a Himnuszt, a Himnuszunkat?, tudunk-e legalább néhány versszakot könyv nélkül idézni belőle?, ünnepeinken tudjuk-e, merjük-e fennhangon, magabiztosan, csillogó szemmel énekelni? - akár a többi nép! -, vagy csupán némán tátogva, mint közeli rokonaink, az akváriumlakók vagy még inkább a partra vetett halak? Mit érzünk, amikor olvassuk, amikor hallgatjuk, amikor énekeljük - vagy amikor a cinikus, elnemzetietlenített fráterek röhögnek közben -, milyen emlékek élednek fel bennünk?

Mire gondolunk, amikor Kölcsey rabló mongolról, töröktől vett rabigáról versel, magyart pusztító magyarról?; gondolunk-e Mohácsra, Világosra, Trianonra, a Don-kanyarra, 1944 véres őszére, a ,,felszabadulás"-ra - s gondolunk-e a mára? Arra, ami a határon innen és túl zajlik.

Gondolunk-e 2004. december 5-ének szégyenére, amikor ,,fájdalmasan félresiklott a határokon túl élő magyarság kettős állampolgárságának ügye'', s szüleinkhez, nagyszüleinkhez hasonlóan mi is átéltük Trianont? S gondolunk-e arra, hogy mindezek ellenére mégis megmaradtunk, lám, mégis itt vagyunk?

A Magyar Kultúra Napján gondolunk-e csodálatos népdalainkra? - amelyek ugyanolyan világirodalmi magasságokban szárnyalnak, mint költészetünk -, amelyekbe nagy tehetségű őseink beleszőtték, beledúdolták minden bánatukat (ebből volt a több) és minden örömüket, beleszőtték, beledúdolták az egész életünket.

S tudjuk-e vajon, megtanultuk-e, hogy asszonyaink soha nem hagyták abba az éneklést? Daloltak munka közben, hogy megtörjék a gabonát őrlő malomkövek monoton hangját, daloltak még szülés közben is, hogy enyhítsék kínjaikat, még inkább, hogy gyönyörű magyar ének fogadja világra érkező gyermeküket, daloltak ott a koporsó mellett is, hogy bele ne őrüljenek a fájdalomba. Nem hagyták abba az éneklést még a nádasokban és a zsombékosban sem, ahova a tatárok elől menekültek: halkan dúdoltak csak, alig adva hangot, hogy a közelben leselkedő tatár meg ne hallja, de a félelmüket, a könnyeiket nyelve egyre csak daloltak, nehogy feledésbe merüljön a magyar ének. Ez őrizte meg őket ott a zsombékosban, ez tart meg bennünket most itt a szögesdróttal körülkerített szikesen is.

Minden anyaországi támogatást beleöltök a kultúrába - háborgott a minap egy politizáló emberünk -, a gazdaság talpra állítására, vállalkozásfejlesztésre, munkahelyteremtésre szinte semmi sem marad. Művelődési házakat építetek, tataroztok a szórványban, ahol már alig van magyar. Attól még, hogy ők ott cini-cini muzsikálnak meg tánci-tánciznak - lovalta bele magát egyre inkább a mondókájába -, még nem marad meg a vajdasági magyarság.

Lehet, hogy attól még nem, de attól már igen, hogy amíg édes anyanyelvünkön ,,cini-cini muzsikálnak'' meg magyar táncokat ,,tánci-tánciznak'' ott a végeken, addig együtt vannak - addig együtt vagyunk -, addig őrzik az éltető tüzet, őrzik a koporsó mellett is, a nádasokban is, a tatár árnyékában is, a rabságban és elnyomatásban is megvigyázott ősi kultúránkat, amelynek közösségteremtő, közösségszervező, közösségmegtartó varázserejével semmi nem vetekedhet. Nyomába nem léphet semmiféle politika, semmiféle tudomány, semmiféle vállalkozás...

Önmagukat örök életűnek álmodó birodalmak, rendszerek, pártok és pártvezérek már rég nem lesznek, de mi a magyar kultúra mélységes-mély gyökerű és pompás lombozatú, megtartó és védelmező óriásfája alatt meghúzódók még mindig leszünk. A gyermekeink, az unokáink, a dédunokáink táncában, énekében, ajakkerekítésében...

Ez vigasztaljon bennünket az Úr szigorúnak ígérkező 2006. esztendejének január havában, a Magyar Kultúra Napján.

DUDÁS Károly

Országépítés román módra

A mindenkori román kormányok nemzetpolitikájának lényegi eleme, hogy nép és egyház elválaszthatatlan egységben legyen. Célja pedig nem más, mint a nemzeti legendáriumra alapozott nemzetgenézis, nemzetépítés, nemzeti fejlődés és gyarapodás, országépítés és élettérteremtés.

Hivatalosan is elfogadta a Román Ortodox Egyház (BOR) szinódusa, hogy új egyháztartomány (metropólia) alakuljon Erdélyben. Az eddig egységes Erdélyi Metropóliából kivált a kolozsvári központú Kolozs-Fehér-Körös-Máramarosi egyháztartomány, melynek régi-új vezetője Bartolomeu Anania kolozsvár-feleki érsek. A „maradék” erdélyi egyháztartomány székhelye Szebenben marad, Brassó mellett főleg a Székelyföld tartozik hozzá, vezetője Laurenţiu Streza.

Az új metropólia megalakítása a bukaresti sajtó szerint belső hatalmi harc eredménye: egyházi források szerint a konzervatív Anania köre először azért lobbizott, hogy Strezát ne válasszák meg erdélyi metropolitának. Mivel ez nem látszott sikerülni, Anania az új egyháztartományba szervezte az ortodox szempontból nagyobb súlyú vidékeket, ahol összesen több mint 2,5 millió hívő él. Így a reformista beállítottságú Streza befolyása meglehetősen csekély marad.

A szinódus döntése ellen Bukarestben kedden több mint ezren tüntettek, köztük számos lelkész is. Szebenben vasárnap volt hasonló tiltakozás. Korábban az Erdélyi Metropólia volt a legnagyobb befolyással bíró egyháztartomány a BOR-on belül. Streza egyébként Karánsebes püspöke.

A bukaresti sajtó – mint annyiszor az elmúlt másfél évtized alatt – most sem lát tovább az orránál, vagy ha mégis, akkor szándékosan ködösít (aminek szintén „magasabb érdekek” az indokai). Ugyanis azt állítani, hogy az erdélyi ortodoxia intézményeinek szaporodása osztódás révén csupán az egyházon belüli hatalmi harc eredménye, merő mellébeszélés.

A valódi okokat abban a nemzetpolitikában kell keresni, amelyet idestova egy évszázada valósítanak meg irigylésre méltó következetességgel a mindenkori román kormányok, a legkülönfélébb rendszerek alatt, változatos geopolitikai körülmények között, hol látványosabban, hol diszkrétebben.

Ennek a nemzetpolitikának pedig a lényege: a nemzeti legendáriumra alapozott nemzetgenézis, nemzetépítés, nemzeti fejlődés és gyarapodás, országépítés és élettérteremtés. A módszer egyszerűségében is briliáns: kitalálni és megvalósítani! Ráadásul van benne logika: amikor kész a fundamentum, jöhet az építkezés.

A román nemzetpolitika lényegi eleme: nép és egyház elválaszthatatlan egysége. Ebből következően ami jó a népnek, jó az egyháznak is, és fordítva. Ha tehát a román egyház (ami alatt ugyebár mindenki a többségi, már-már államegyházzá avanzsált ortodox egyházat érti) fejlődik, erősödik, gyarapodik, gazdagodik stb., akkor a román néppel is ez történik.

Márpedig a görögkeleti egyház olymértékben erősödött és gyarapodott – minden szempontból – 1989 után, hála a maximális állami segítségnek-támogatásnak, hogy eljutott a terjeszkedés újabb fázisába. Az évszázadok óta tartó hagymakupolás honfoglalás lassú folyamata előbb 1918 után gyorsult fel látványosan (az újonnan szerzett országrészekben, Erdélyben és Besszarábiában különösen), majd egy kisebb gyorsulás 1944 után következett be – a görög katolikus zsákmányt is ide kell sorolni –, s ezt a lendületet a kommunista ateizmus csak részben és csak igen furcsán fogta vissza, -ha egyáltalán.

1989 után pedig, amit az ortodoxia elvesztett a vámon (a részleges unitus restaurációval), azt a nagy posztkommunista „megtérési” hullámmal visszanyerte a réven. A diktatúra bukása után keletkezett kollektív lelkiismeret-furdalás és ideológiai űr az egyház kebelére űzte az istenfélelmüket és ősi hitüket hirtelen újra meglelő románokat, így mára az ortodoxia térnyerése oly mértékűvé vált, hogy megérett a hagymakupolás honfoglalás újabb kiteljesedésére: Erdély eddigi egy metropóliájából kettő lesz.

Magyarán minden duplázódik. Végig lehet gondolni. Az intézményteremtés gyarapodást és sokasodást von maga után: több tisztség, több állás, több ingatlan, több státus, több támogatás, több misszió és misszionárius...

Nemrég írtuk a magaslaki Zichy-kastély apácahajlékká válása kapcsán: míg 1989 előtt csak egy ortodox zárda volt Biharban, ma már kilenc van. A templomok meg már szinte egymásra hágnak, tájidegen bizánci stílben.

Nincs ebben semmi rossz, inkább zárdát, mint kocsmát, inkább templomot, mint kaszinót – mondja a hívő keresztény ember igei alapokra helyezkedve.

És mennyire igaza van: Isten egyházát kell erősíteni, nem a Sátán birodalmát. Laikus szemmel: építsen az, aki be is tudja lakni! Teremtsen intézményt, ha használ véle, ha igényt tud támasztani iránta, ha meg tudja tölteni a formát tartalommal.

Az osztódással való szaporodás ellen tiltakozó erdélyi románok régi reflexek rabjaiként ágálnak: avítt történelemkönyvekbe foglalt nemzeti egységüket féltik.

Főpapjaik előrelátóbbak. Avatott nemzetpolitikusokként már túlléptek az 1918-as örökségen. Ők már nem csupán őrizgetik a szerzett kincset, hanem fiaztatják is.

(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság főszerkesztője)

A brit külpolitika a második világháború előtt

A Valóság két friss számában:
http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=598&lap=0
http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=611&lap=0

Civil központ és Ady-emlékszoba lesz a nagyváradi Léda-házban

Tíz évre elnyerte a Léda-ház bérleti jogát a nagyváradi Partium Alapítvány, ennek köszönhetően a jövőben Civil központot és Ady-emlékszobát rendeznek be az ingatlanban – számolt be tegnapi számában a Krónika, amely Nagyvárad alpolgármesterétől, Bíró Rozáliától megtudta: az alapítvány nyilvános liciten kapta meg az önkormányzat tulajdonában lévo ingatlan használati jogát. “Azt szeretnénk, hogy a gyermekeink emlékezetében nem Róma bárként, hanem továbbra is Léda-házként maradna meg az ingatlan” – jelentette ki az alpolgármester.

A belvárosban álló patinás, egyszintes épületben ugyanis – ahol a huszadik század elején az irodalomtörténetbe Lédaként bekerült Diósyné Brüll Adél, Ady Endre nagyváradi szerelme és pártfogója lakott – a rendszerváltás után néhány évig az olasz fővárosról elnevezett, kétes hírű vendéglátóipari egység működött.

A mintegy 240 négyzetméteres alapterületű épületben a magyar civil szervezetek központját kívánja berendezni az alapítvány, valamint egy Léda–Ady-emlékszobát is ki kívánnak alakítani. A ház azonban jelenleg rendkívül leromlott állapotban van, néhány évvel ezelőtti becslés szerint felújítása több mint tizenöt milliárd régi lejbe (több mint 400 ezer euróba) kerül. Bíró Rozália elmondta, a ház restaurálásához a saját források mellett a magyar vállalkozók és civil szervezetek támogatását is kérik.

A polgármester elmondta: azért csupán tíz évre kapták meg az ingatlan bérleti jogát, mert az önkormányzat nem adja bérbe egyhuzamban ennél hosszabb időtartamra.

“Nem valószínű azonban, hogy elveszíthetjük, miután saját pénzből felújítottuk és berendeztük” – szögezte le az alpolgármester. Hozzátette, a Léda-ház felújításához már februárban hozzá szeretnének fogni.

Garzó Ferenc, MTI

[img]http://www.nyugatijelen.com/jelen/fej.jpg[/b]

Már Mária Terézia betiltotta a kínzást

230 évvel ezelőtt, 1776. január 2-án Mária Terézia Ausztriában és az osztrák örökös tartományokban rendeletben tiltotta meg, hogy a vádlottakat kínvallatással bírják tanúvallomásra.

A kínzást már az ókorban is alkalmazták, igazán gyakori a középkorban lett. A korábban büntetésként kiszabott kínzás hosszú évszázadokig a büntetőeljárás szerves részévé vált, mellyel beismerő vallomásra, tanúvallomásra kényszerítették a fogva tartottakat. Mivel a tortúra módjáról, mértékéről törvényi szabályozás nem rendelkezett, általában önkényesen alkalmazták.

A középkori ember igen találékonynak bizonyult a különböző kínzási módok kitalálásában. Elterjedt volt többek között az ún. vas szűz, a spanyol csizma és a nürnbergi tányér. A vas szűz elnevezésű, belülről vastüskékkel kirakott koporsó összeszurkálta a gyanúsítottat, a spanyol csizma a lábát gyötörte agyon, a nürnbergi tányérral heves hányást idéztek elő. Az 1600-as évektől kezdődően Európa-szerte egyre többen szólaltak fel az embertelen kínzásokkal szemben.

A kontinensen elsőként Nagy Frigyes porosz király tiltotta be kínzást 1740. június 3-án, hivatalba lépése után néhány nappal. Több uralkodó követte példáját. Mária Terézia Ausztriában és az osztrák örökös tartományokban 1776. január 2-án kelt rendeletében tiltotta meg, hogy egy vádlottat kínvallatással bírjanak tanúvallomásra.

Európában utolsóként 1851-ben egy svájci kantonban szüntették meg a tortúrát. Igaz azonban, hogy a hatóságok már hosszú évtizedek óta nem éltek a kínzás lehetőségével.

Kun Enikő, National Geopraphic Magyarország

Szerk. megj.:
Mint sok más törvényt, a kínzásra vonatkozót sem tartották be maradéktalanul sem a XVIII., sem a következő századokban. A kommunisták még pár évtizede is alkalmaztak embertelen kínzásokat.

Magyar–román közös hadgyakorlat

Arad

Hétfőtől csütörtökig szervezik meg Magyarországon azt a munkamegbeszélést, amelynek fő célja a Wise Forsight – RO 2006 elnevezésű hadgyakorlat részleteinek a megbeszélése.

A hadgyakorlatra márciusban Aradon kerül sor, s ezen természetesen részt vesz a várban székelő román–magyar békefenntartó zászlóalj is.

A közös gyakorlaton magyar és román tiszteket képeznek a NATO előírásainak, szabályainak megfelelő békefenntartó misszióra.

Wass Albert születésének 98. évfordulójára emlékezünk[b]

Január 8-án lett volna 98 éves Wass Albert, a XX. századi erdélyi és magyar irodalom prominens képviselője.

Élete tipikusan közép-kelet-európai sorsvállalás, hiszen a többnemzetiségű Kárpát-medence történelmi szétszabdalása őt is emigráns-sorsra predesztinálta. A II. világháborút követően előbb Németországban, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Irodalmi munkásságát döntően határozta meg ez az "élmény", regényei kivétel nélkül szülőföldjének valóságát idézik.

A több mint 40 kötetből álló életműve, publicisztikai munkásságának megszámlálhatatlan cikke a magyarság meg- és fennmaradását hirdeti, szolgálja.

A következő cikkével emlékezünk az erdélyi Mezőség szülöttjére.

[b]Wass Albert: A magyar feladat

Minden emberfia, amikor rászületik erre a világra, feladatot hoz magával. Valamit el kell végeznie ahhoz, hogy életének értelme legyen. Legtöbbje végig bukdácsol életének göröngyös vagy kevésbé göröngyös útján, anélkül, hogy valaha is tudatára ébredne annak, hogy valami fontos elvégeznivalója lenne ezen a földön. Van, aki lelke mélyén érzi talán olykor, hogy tennie kellene valamit, de nem tud rájönni arra, hogy valójában életének mi is az értelme! Kapkod ide-oda, próbálkozik ezzel, próbálkozik azzal, míg bele nem fárad a sok próbálkozásba, és csalódottan hagyja abba a keresést.

Csak nagyritkán akad valaki, aki rátalál életének titkára és aszerint is cselekszik. Az ilyen ember többnyire nem él hosszú életet és rendszerint erőszakos halál áldozata lesz, mivel a feladat, amire ráismert és amit magára vállalt, ellentétben van a "földi hatalmak" érdekeivel, és így jelenléte számukra alkalmatlan.

De nézzük meg először is, hogy mi az a "feladat", amiről beszélünk!? Minden előtt legyünk tisztában azzal, hogy a Nagy Teremtő, nevezzük Istennek, vagy aminek akarjuk, hiábavaló munkát soha sem végez. Mindennek célja van, s ez a "cél" az, ami értelmet ad a teremtésnek.
Minket, s köztünk engem is, magyarnak teremtett a Nagy Alkotó. Ez azt jelenti, hogy emberi életünk értelmét ezen a szinten kell keresnünk. Itt van számunkra, a "kiindulási pont": magyarok vagyunk, ennélfogva magunkon viseljük (akár tetszik nekünk, akár nem) mindazt, ami ezzel a szóval jár, és amit ez a szó jelent. Ez a szó már meghatározta számunkra a keretet, melyben élnünk kell, s mely keretben életünk célja rejlik. Hiába vergődünk ellene, hiába próbálunk kitörni belőle: számunkra nincs más keret. Csak ebben a keretben élhetünk boldog, megelégedett, termékeny, emberhez méltó életet. A Nagy Teremtő rendelése szerint csak ebben a keretben lelhetjük meg életünk értelmét és célját.

Ahhoz azonban, hogy rátaláljunk erre a célra s ennek értelmére: rá kell ébredjünk arra a feladatra, amit magunkkal hoztunk, mint láthatatlan útravalót: magyar voltunk feladatára. Amit, ha becsülettel elvégzünk: elégedetten térünk vissza Teremtőnkhöz. Ha elmulasztjuk: oda kerülünk, amit emberi szóval pokolnak neveznek, s ami valójában nem egyéb, mint lelki meghasonlás. Fontos tehát, hogy idejében felismerjük és tisztán lássuk magyar mivoltunk feladatát: a nagy magyar feladatot.
Minden feladat célt szolgál. Egyetlen nagy célt: a fennmaradást. A magyar feladat célja tehát nem egyéb, mint a magyar nemzet fennmaradása.

Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amit a mai világ uralkodó szellemisége minden eszközzel megsemmisíteni igyekszik, mint az elmúlt időkből hátramaradt kísértetet, amit "nacionalizmus"-nak neveznek és ami nem egyéb, mint az ember önkéntelen ragaszkodása múltjához, nemzeti örökségéhez és mindahhoz, ami másoktól megkülönbözteti.
Érdemes megjegyezni, hogy ennek a "nacionalista világnézetnek" a magját éppen azok ültették bele az emberi világ szellemiségébe, akiknek nemzetközi képviselői ma legádázabb ellenségei ennek a gondolatnak. Van-e nacionalistább nemzet a zsidónál, kik a maguk körében legmakacsabbul ragaszkodnak a maguk saját nemzeti törvényeihez és szokásaihoz? Akiknek nemzeti törvényeit maga az Úristen rendelte el!?

Minden nemzetnek egyforma jussa van ahhoz, hogy a maga saját nemzeti eszméit kövesse s azoknak törvényei szerint éljen. A magyar nemzet törvényei semmivel sem alábbvalóak más nemzetek törvényeinél, beleértve a zsidókat is. S mint ahogy más nemzetek fiainak Istenadta jussuk van ahhoz, hogy saját nemzeti irányvonalaik szerint éljenek, ugyanez a jussunk megvan nekünk is.

Nézzük csak, hogy mik is ezek a "jussok"! Először is a nyelv. A népszokások megőrzése, nemzeti ünnepek tiszteletben tartása.

A Haza földjéhez való juss, mely apákról a fiakra száll. Minden nemzetnek jogos feladata a nemzeti szabadság és az ország megőrzése, mert ennek a kettőnek a veszte a nemzet vesztét is jelenti.

Mi magyarok semmivel se vagyunk más nemzeteknél alábbvalóak. Miért igyekszünk hát elhitetni magunkkal ezt az alacsonyabb-rendűséget? Ennek csak két oka lehet: szellemi restség, vagy ami még ennél is rosszabb, az öntudat csődje.

Annyit hallottuk már az élelmességnek nevezett új törvényt magyar földön is, hogy rendre el is fogadjuk már, mint valami "új öltözetet", ami nem csak divatosabb, de okosabbnak is tűnik. Becsület, tisztesség, jóakarat úgy tűnik, mintha idejüket múlt fogalmak lennének.

Csalóké és hazugoké a világ!

Márpedig az emberi életformának ez az új "alakzata" romlásba és pusztulásba vezet. Ha még van olyasmi, hogy "magyarok földje, magyarok országa" akkor vissza kell térnünk, de nagyon is gyorsan, a "magyarok rendjéhez", vagyis ahhoz az ősi alaphoz, aminek becsület és tisztesség a neve, mert országunk csak így lehet újra "magyarok országa".

Azok, akik a kommunizmus hátán belovagoltak Magyarországra és az úgynevezett "felszabadulás" után is vezető állásokban maradtak, így vagy amúgy, előbb vagy utóbb el kell tűnjenek onnan, mielőtt szemétgödörbe süllyesztik az országot. Az előbb-utóbb bekövetkezendő új választások törvényes és békés alkalmat nyújtanak majd ehhez, s ha emberek vagyunk még és magyarok: élünk is az alkalommal.

Egy teljesen új országot kell teremtsünk magunknak, ahol az erény újra erény és a hitványság hitványság. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel az "új urak" szennye beszívódott már apránként a megmaradt nép testébe is, és sokan vannak, akik nem hisznek többé a munka erejében, hanem a törvény és erkölcs megkerülésében látják a boldogulás útját. Ennek az újfajta, megbetegedett szellemiségnek el kell tűnnie magyarok földjéről, hogy újra megbízhatóság legyen az a nemzeti tulajdonság, mely évszázadokon át becsületet szerzett a magyar névnek.
Márpedig ez nem lesz könnyű munka. A beteg testet könnyebb gyógyítani, mint a beteg lelket. Ehhez elsősorban is példaadásra lesz szükség és félős, hogy ettől a megfertőzött nemzedéktől aligha telik jó példákra, amíg csalás a gazdagodás útja és szemfényvesztés a politikai siker titka.

Elsősorban is az ifjúságot kell megmenteni a romlástól, melynek nevelője ma a pornográfia, valamint a meggazdagodás legaljasabb módszereit dicsőítő irodalom. Új, szilárd alapokra épülő ifjúsági irodalom megteremtése szükséges. Fel kell támasztanunk és beindítanunk az olyan könyvsorozatokat, melyek bennünk, az idősebb nemzedékben megteremtették azt a szellemi alapot, ami ezer viharon át is megőrzött bennünket magyaroknak és megtanított bennünket arra, hogy mi a helyes, mi az igaz, mi a becsületes és mi a magyar.

Mi történt azokkal az ifjúságot formáló, lélekemelő könyvsorozatokkal, mint a "Hazafias Könyvtár", "Filléres Könyvtár" és ezekhez hasonlókkal? Ezek voltak azok az olvasmányok, melyek megőriztek bennünket minden lélekszennyező szeméttől, melynek egyetlen célja az ifjúság megfertőzése, szellemi erejének lerombolása volt s mely szemét ma uralja a világot.

Ennek az építőerejű ifjúsági könyvkiadó vállalatnak az újjáépítése lenne ma a legfontosabb munka. Talán be lehetne még szerezni valahol a "Hazafias Könyvtár" történelmi értékű könyvecskéit és egy kis átírással újra kiadni!? Idejét-múlt vénember vagyok már, de egy ilyen ifjúságot mentő munkának az elkezdésére még alkalmas lehetnék, ha sikerül összekotorni hozzá az anyagi alapot.

Tartsuk észben az ősi jelmondatot:

"Segíts magadon, magyar,
s az Úristen is megsegít!"

[img]http://www.hhrf.org/hargitanepe/images/hnfont.gif[/b]

Székelyudvarhelyen letartóztatták a gyermekverő csendőrt
2006-01-04

Több gyermeket megvert december 31-én este a szentegyházi termálfürdő közelében egy székelyudvarhelyi csendőr és társa, akik mobiltelefonokat és zsebkést is elvettek áldozataiktól. A csendőrt őrizetbe vették.

A történet szilvesztereste kezdődött, amikor hat 14–16 éves kiskorú, öt fiú és egy lány a szentegyházi termálfürdő felé tartottak gyalogosan. Sétálás közben eldobtak egy tűzijáték-rakétát az útszéli sáncba, miközben egy mellettük elhaladó Dacia rájuk dudált. Az autó már 50 méterre elhaladt, amikor a rakéta durrant, erre az autó visszafordult, ketten kiugrottak és feléjük futottak. – Mondták, hogy Politia, ce faci, ce faci? (Rendőrség, mit csinálsz, mit csinálsz?) – mesélték a gyermekek. Az egyik, mintegy 1,90 m magas, keménykötésű férfi két gyermeket kezdett ütlegelni, a többiek elszaladtak. Az egyik gyermeket a két férfi felnyomta a motorháztetőre, kiürítették zsebeit, egy mobiltelefont, pénzt és zsebkést is elvettek tőle.

– Szedd össze a barátaidat, és 15 perc múlva a szelterszi útkereszteződésnél találkozunk, és visszaadunk mindent – mondta a magas férfi, aki társával autóba ült és elhajtott. A gyermekek közben telefonálni kezdtek, és az elvett telefon számát is felhívták. A magát rendőrnek kiadó férfi azt mondta, a csíkszeredai rendőrségen vannak, de jönnek, és visszaadnak mindent. Közben újabb gyermekek érkeztek a strandról. Amikor szirénázva megérkezett az autó, és kiszállt a két férfi, megkérdezték: ki hívott telefonon? A jelentkező kapta az első ütést, majd még egyet, amitől a földre esett.

A nagydarab férfi ezután még két fiút megütött, majd a harmadikat több ütéssel földre döntötte, aztán a földön a gyomrát, hátát és oldalát kezdte rúgni. – Jött a társa, szólította: Cristi, Cristi, próbálta visszatartani, de nem bírta – mondták a szemtanúk. A támadó ismét leütötte a fiút, és tovább rúgta, miközben ezt kérdezte: Ce vrei? (Mit akarsz?), semmit, válaszolta a bántalmazott, akit aztán elengedtek, így el tudott futni. Egy másik fiútól is elvették a mobiltelefonját és a zsebkését, majd hazaküldték, két másik a derékig érő jeges patakon átszaladva menekült el. Még elcsattant egy-két pofon, végül a két ismeretlen elhajtott.

A rendőrség azonosította a támadókat, egyikük, a 27 éves A. C. szakaszvezető a székelyudvarhelyi csendőralakulatnál, társa pedig a 23 székelyudvarhelyi K. I. S., az előbbi szomszédja.

A csendőr munkaszerződését azonnali hatállyal felbontották, a Hargita Megyei Törvényszék utasítására pedig január 2-ától 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték rablás gyanújával – tájékoztattak a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőségtől.

– A csendőrre nem volt jellemző korábban ilyen fellépés, szolgálati kötelezettségeinek eleget tett, magatartása példaértékű volt, az árvíz idején is megállta a helyét. Nem értjük, mi történhetett vele, de ezt a viselkedést nem tűrhetjük a csendőrségnél, nem ez jellemző ránk. Mi megtettük amit kellett, a többi az ügyészség feladata. Bocsánatot szeretnék kérni a szülőktől, sajnáljuk, ami történt – mondta Dumitru Pavel ezredes, megyei csendőrparancsnok.

– Az ember nem képes felfogni, hogy ilyesmi megtörténhet. A medve nem támad olyan vadul, ahogy ez az ember a gyermekeket ütötte és rúgta. Én a fiamat 16 évig úgy neveltem, hogy nem kellett egy atyai pofont sem adnom neki, és most jön egy ilyen valaki, és mint egy állat, úgy összeveri őt és társait. Ha nincs vastagon öltözve a fiam, súlyosabb következményekkel is járhatott volna a verés – vélte Gábos József, az egyik megvert gyermek apja.

Az apa úgy véli, semmi sem tudja kárpótolni a szülőket és gyermekeket ezekért a sérelmekért. A szülő azt szeretnék, hogy a támadó kapja meg méltó büntetését, és kerüljön rács mögé, mert ott a helye.

A tavalyi gyergyószentmiklósi eset után, amikor hiányos romántudása miatt fenyegetett meg és vitt magával egy lányt egy csendőr, ez a második, immár súlyosabb incidens, ahol szintén csendőr a főszereplő.

Kovács Attila, Hargita Népe